Pontlista

Boldogságod a földön azonos hűségeddel a hithez, a tisztasághoz és ahhoz az úthoz, amelyet Isten meghatározott számodra.

Egy szellő nem orkán. Bárki egyből ellenáll neki: ez gyerekjáték, a harc paródiája.

Kis bosszúságok, hiányok, kis nehézségek… Vidáman elviselted őket és telve belső örömmel, azt gondoltad: most Istenért dolgozom, mert itt a Kereszt!…

De, szegény gyermekem: megérkezett az orkán és olyan megrázkódtatásokat érzel, amely évszázados fákat kitépne a gyökereiből. És ez… mind belsőleg, mind külsőleg. Bízzál! Nem fogja tudni gyökerestől kitépni hitedet és szeretetedet: sem azt nem fogja tudni elérni, hogy letérj utadról… ha nem távolodsz el a „fejtől”, és érzed az egységet.

Ne viselkedj úgy, mint aki bátortalan, határozatlan! Hiszen az nem fanatizmus, ha azt az igazságot, amelyet pontosan kellene ismernünk, szeretnünk és védelmeznünk, valóban mindennap mélyebben meg akarjuk ismerni, jobban akarjuk szeretni és biztosabban akarjuk védeni.

Ezzel szemben – ezt egészen nyíltan megmondom – éppen a szektásokat jellemzi, hogy ezzel a logikus követelménnyel, hamis szabadságra hivatkozva, szembeszállnak.

Könnyű előre „nem”-et mondani és azután egy hitigazságot vitatni vagy kételkedni benne. Ez már Jézus Krisztus idejében is így volt. Neked, aki katolikusnak vallod magad, az „igen”-ből kell kiindulnod. Azután tanulmányozni fogod és képes leszel arra, hogy erre az „igen”-re vonatkozó bizonyosságot megokold. Mert az igazság és a tudomány, az igazság és az élet között nincs ellentmondás – nem is lehet.

Bosszant téged, hogy mindig ugyanazon a módon, mindig ugyanazokat a lényeges dolgokat világítom meg? Hogy eközben nem vagyok tekintettel a közvélemény divatos irányzataira? Értsd meg: az egyenes meghatározása mindig is ugyanaz maradt évszázadokon keresztül, mert világosságában és pontosságában felülmúlhatatlan.

Minden más meghatározás kevésbé világos lenne és hozzá bonyolultabb is.

Ami hited parancsait illeti, nem mindig tudsz rokonszenvet elérni irántuk, de azt meg kell kívánnod, hogy tiszteletben tartsák őket.

Ne felejtsd el: minél mélyebb a meggyőződésed, annál könnyebben fogsz másokat meggyőzni!

A szektások nagy hangon kiabálnak – ahogy ők mondják – „fanatizmusunk” ellen, mert évszázadok telnek el és hitünk változatlan marad. Más a helyzet a szektások saját fanatizmusával: mivel semmilyen kapcsolatban nincs az igazsággal, a történelem folyamán mindig új és más formát vehet fel – mindig újra talál valami ijesztő mumust, hogy az Egyháznak ártson, üres frázisokat terjeszt, amelyet tetszés szerint lehet megtölteni. „Szabadságról” beszélnek és láncok közé szorítják azt: „haladás”-ról és a barbársághoz való visszatérést értik rajta; „tudományról”, és mögötte saját tudatlanságukat rejtik el… Így minden alkalommal a régi, tönkrement áru más, új csomagolásban kerül piacra.

Növekedjen tehát mindennap hitednek „fanatizmusa” – mert egyes-egyedül ez az, ami az egyetlen igazságot megvédi.

Egyes – előkelően intellektuális – körökben úgy vélik, hogy némelykor a szektás csoportok irányítása egyenesen kézzel fogható. Mindig arról van szó, hogy az Egyházat, bizonyos személyeket és intézményeket gyanúsítsanak. Cinikus kitartással és anélkül, hogy az igazsággal vagy a logikával törődnének, tartják ébren és terjesztik így a rágalmakat.

Néha katolikusok is részt vesznek benne.

Imádkozz mindennap erős hittel: „Ut inimicos” – mert így nevezik saját magukat! – „Sanctae Ecclesiae humiliare digneris, te rogamus audi nos!” – Alázd meg, ó Uram, azokat, akik Téged üldöznek, világosságod fényével, amit eltökélten terjeszteni fogunk.

A kereszténység sohasem megalkuvó: végső fokon nem alkalmazkodik a világhoz. Ez a „legnagyobb hátránya” és a legfontosabb ellenérve azoknak, akik a világ „megszállottjai”.

Ha eddigi életedre gondolsz – amelyben nem voltak magasságok és mélységek, akkor lásd meg, hogy milyen sok időt elvesztettél és kérdezd meg azt is magadtól, hogy hogyan tudod visszanyerni – vezekléssel és mélyebb odaadással.