Pontlista

„Servite Domino in laetitia!” – Szolgáljátok az Urat örömmel! – Örömmel akarok Istennek szolgálni! És ez az öröm a hitem, reményem, szeretetem gyümölcse… Ez vég nélküli lesz, mert – így mondja az Apostol – „Dominus prope est!”, az Úr közel van hozzám. Tovább rovom az utat, az Ő oltalmában, mert Ő az én Atyám…

Segítségével teljesíteni fogom akaratát, amelyet mindig szeretek – bármibe kerül!

Az a tanács, amelyet a legnagyobb nyomatékkal szeretnék nektek mindig ismételni, így szól: Örüljetek, valóban örüljetek! Legyenek azok szomorúak, akik nem tekintik magukat Isten gyermekeinek…

„Ti mind olyan vidámak vagytok – hallottam valakitől –, ezt nem vártam volna.”

Krisztus ellenségei ősidőktől fogva ördögi módon arra törekszenek, hogy azokat az embereket, akik Istennek adták magukat, „gyászhuszárnak” állítsák be. Sajnos, néha megtalálják ennek megerősítését néhány „jó” keresztény „szomorú erényében”. Köszönjük, Urunk, hogy szolgálatodba fogadtál bennünket és így kiapadhatatlan örömünkkel ezt a torzképet meg tudjuk semmisíteni.

És arra is kérlek téged, hogy ezt sohase tévesszük szem elől!

Senki ne olvasson ki arcodból szomorúságot, vagy fájdalmat, ha áldozatod illatát szétárasztod környezetedben; Isten gyermekei mindig a béke és az öröm magvetői kell legyenek.

Egy Istenért élő férfinek vagy nőnek öröme el kell, hogy terjedjen környezetében: vidáman, megnyerően, ellenállhatatlanul… röviden: olyan természetfelettinek és olyan magávalragadóan természetesnek kell lennie, hogy az másokat is Krisztus útjára vonzzon.

„Megelégedett?” – A kérdés meggondolkoztatott. Eddig még nem találtak szavakat annak kifejezésére, ami azok szívét és akaratát töltik be, akik megtapasztalták, hogy Isten gyermekei.

Karácsony. Azt írod nekem: „Ugyanazzal a szent várakozással, mint Mária és József, várom én is, telve türelmetlenséggel, a Gyermeket. Milyen boldog leszek Betlehemben! Érzem, hogy határtalan ujjongásban fogok kitörni! Igen, és én is újra meg akarok születni az Ő számára!”

Teljesedjék kívánságod!

Amit a lakomára meghívottakról szóló példabeszéd elmond, az állandóan megismétlődik. Egyesek félnek, mások túlságosan el vannak foglalva, és sokan ostoba kifogásokba menekülnek. Kivonják magukat a meghívás alól… És mi marad nekik végül? Fásultság, kedvetlenség, unalom, keserűség… Ugyanakkor olyan könnyű az isteni meghívást minden pillanatban elfogadni és vidáman, boldogan élni!

Istennel – így töprengek – minden újabb nap vonzóbbnak tűnik számomra. Úgy élek, mint egy „felfedező”: ma ez a csodálatos részlet tűnik fel, holnap hirtelen olyan kilátás előtt állok, amely eddig el volt zárva számomra… Ha ez így megy tovább, ki tudja, mivel fogok még találkozni az idők folyamán…

Ekkor meghallottam magamban Isten ígéretét: örömöd napról napra növekedni fog, mert egyre inkább belemerülsz ebbe a magasztos kalandba, a „meglepetések sűrű halmazába”, amelybe vezettelek. Minél tovább tart, annál szenvedélyesebben teszed ezt. És meg fogod tapasztalni, hogy nem hagylak el.

Egyes emberek saját maguk keserítik meg egész napjukat…

Minden ellenükre van. Már szinte azzal a pszichikai kényszerképzettel mennek aludni, hogy az alvás, ez az egyetlen lehetséges „menekülés a világból” csak rövid ideig fog tartani. Amikor felébrednek, azonnal megrohanja őket az az ellenséges és nyomasztó érzés, hogy megint egy újabb nap áll előttük.

Sokan elfelejtették, hogy – az Úr akarata szerint – ezen a világon útban vagyunk az örök boldogság felé; és nem gondolják meg, hogy csak az lesz képes ezt elérni, aki földi útját Isten gyermekeinek örömével járja.

Ne csinálj a halálból szomorújátékot! Ugyanis nem az. Csak a szívtelen gyermekek nem örülnek annak, ha találkozhatnak szüleikkel.