Pontlista

Két egymásba nem illő része van életednek: értelmed és érzéseid. Értelmed a hit fényében nemcsak az utat mutatja meg világosan, hogy hősiesen vagy ostobán jársz-e rajta. Mindenekelőtt felismerteti veled a feladat nagyságát és isteni szépségét, amit a Szentháromság a kezünkbe helyez.

Ezzel ellentétben az érzelmek mindazon dolgokhoz ragaszkodnak, melyeket megvetsz és világos számodra, hogy ezek mennyire megvetendők. Olyan ez, mint amikor ezernyi kis kellemetlenség csak a megfelelő alkalmat várná, hogy – mihelyt az akaratod meggyengült a fizikai fáradtság, vagy a természetfeletti látás elhomályosulása miatt –, ezek a semmiségek felhalmozódnak és háborognak a képzeletedben és heggyé tornyosulnak benned, szorongásokat és levertséget okoznak. Csak a munka keménységét látod, az ellenállást, hogy engedelmeskedj, az eszközök hiányát, a kölcsön kapott élet bengáli tüzeit. Undorító kísértések jönnek kicsinyben és nagyban, érzékenységi rohamok, a fáradtság, a lelki középszerűség keserű íze… És néha még a félelem is, mert tudod, hogy Isten azt akarja, hogy szentté légy és nem vagy az.

Engedd meg, hogy egészen keményen megmondjam: Túl sok „okod” van arra, hogy elfordulj utadról és túl kevés bátorságod, hogy megfelelj a kegyelemnek, amellyel Ő megajándékoz téged: mert Ő arra hívott téged, hogy másik Krisztus légy, „ipse Christus”, maga Krisztus! Elfelejtetted azt a figyelmeztetést, amelyet az Úr intézett az Apostolhoz: „Elég neked a kegyelmem!” Ez a szó a biztosítéka annak, hogy képes vagy, csak akarj.

Ha világossá válik előtted, hogy milyen sokan nem használták fel azt a csodálatos lehetőséget, hogy Krisztussal találkozzanak és hagyták, hogy elmenjen mellettük, akkor kérdezd meg magadtól azt is: Honnan jött az az egyértelmű, gondviselésszerű hívás, amely számomra megmutatta az utat?

Fontold meg mindennap újra: Az apostolnak mindig egy „másik Krisztusnak” kell lennie, magának Krisztusnak.

Engedd meg, hogy továbbra is – mint eddig –, hogy bizalmas legyek veled: Egy feszület megpillantása elegendő ok számomra, hogy ne merjek szenvedéseimről beszélni… És hogy sokat szenvedtem, azt egyáltalán nem titkolom – de mindig örömmel.

Kitartani azt jelenti, hogy megmaradunk a szeretetben: „Per Ipsum et cum Ipso et in Ipso…” Ezt a hétköznapokra alkalmazva így is fordíthatjuk: Ő van velem, cselekszik általam és bennem…

Rokonaid, kollégáid, barátaid lassanként észreveszik rajtad a változást és tudatosodik bennük, hogy ami veled történt, az nem múló változás, hogy ezután már nem vagy ugyanaz, aki voltál. Ne foglalkozz vele sokat. Menj tovább, előre! A „vivit vero in me Christus” teljesedik be. Most már Krisztus él benned.

Soha nem láttál még hasonló jelenetet? – Egy altiszt vagy egy jelentéktelen kis hadnagy áll valahol. Egy katona megy arra. Lényegesen tehetségesebb, mint az elöljárói, de tudja, hogy mi illik. Az elöljáró viszonozza a köszönést.

Olyan helyzet, amely még hozzá figyelemre méltó kontrasztot képez: Ennek a templomnak tabernákulumából Krisztus közeledik hozzád; a tökéletes Isten és tökéletes ember. Meghalt érted a kereszten és mindennel megajándékoz, amire csak szükséged van. És te figyelmetlenül elmész mellette.

Hogy akarod Krisztust követni, ha kizárólag önmagad körül forogsz?

Az élet a mai világban olyan túlpörgetett, hogy a keresztény felebaráti szeretet kivételes jelenséggé vált, bár – legalább is szóban – továbbra is hirdetik Krisztust…

Egyetértek ezzel. De – mit teszel te magad, hiszen mint katolikus kereszténynek, eggyé kell válnod Vele és a nyomában kell járnod? Nem azt parancsolta nekünk, hogy tanítását mindenütt, minden embernek – mindegyiknek! – és minden időben terjesszük?

Egész váratlanul találtál rá a testvériességnek és a barátságnak arra a szellemére, amely most lelkesít téged.

Ez természetes. Mindig erről álmodoztál, telve vággyal utána, de sohasem láttad még azt valahol megvalósulva. És miért nem? Mert az emberek elfelejtik, hogy Krisztus testvérei, vagyis Annak testvérei, Aki minden ember szeretetreméltó testvére, Aki fenntartás nélkül odaadta életét mindenkiért, minden egyesért közülünk.

Szomorú lettél, amikor valaki – Krisztus lelkületével teljesen ellentétben – megjegyezte: „Bocsáss meg ellenségeidnek! Nem tudod elképzelni, hogy ez mennyire dühbe hozza őket!”

Nem tudtad visszatartani magad, és békésen válaszoltál: „Nem akarom a szeretetet embertársam megalázása árán megvásárolni. Megbocsátok, mert szeretek és mert sürget az, hogy Jézus példáját kövessem.”

Ha egy becsületes ember a földi élet keserű igazságtalanságával kerül szembe, akkor örül, ha az Isten örök igazságosságára gondol. Bár ismeri saját nyomorúságát, mégis kiált, mint Pál, telve vággyal. Bárcsak valósággá válna kívánsága: „Non vivo ego”, nem én élek, itt és most, hanem Krisztus él bennem. És élete örök élet.

Feltétlenül szükséges, hogy Urunkat, Jézus Krisztust egészen közelről kövessük. Ő így akarja és nincs más út…

Ez a követés a Szentlélek műve bennünk, mindegyikünk lelkében, a tiedben is: légy tanulékony, ne emelj barikádokat Isten ellen, engedd meg, hogy minden nyomorúságod ellenére megfeszítetté alakítson át.