Pontlista

A lojalitás kezeskedik érte, hogy biztosan, állandóan és zavartalanul járjunk az egyenes úton és ezenkívül megadja annak biztos tudatát, hogy az életnek van értelme és van benne boldogság. Vizsgáld meg magad, hogy nálad is így van-e minden pillanatban.

Bizalommal elmondtad nekem, hogy Isten időnként eltölt világossággal, azután megint nem…

Nyomatékosan emlékeztettelek arra, hogy az Úr mindig végtelenül jó. Ezért a világosságnak ezek az időszakai elegendőek ahhoz, hogy lehetővé tegyék a növekedést lelki életedben. De a többi időszak is segít abban, hogy előrejuss – megerősíti hűségedet.

A föld sója. – Az Úr azt mondta, hogy tanítványai – te és én is – a föld sója vagyunk, megóv a romlástól, az isteni dolgok jó ízét adja a világnak…

De azt is mondta: „Quod si sal evanuerit…” ha a só ízét veszti, eldobják és az emberek eltapossák.

Megérted most már, ami máig olyan érthetetlennek látszott számodra, bizonyos sajnálatos események láttán?

Az a hely a Timóteushoz írt második levélből, ahol az Apostol panaszkodik, hogy Demas Tesszalonikába menekült és a világ csábításainak áldozatul esett, megremegtet: Egy olyan ember, akit Pál más levelekben a szentek között említ, egy bagatell dolog miatt és az üldözésektől való félelmében elárulta Isten ügyét.

Igen, reszketek, amikor ezt olvasom – mert ismerem saját gyarlóságomat… És ez alkalmat ad arra, hogy a látszólag jelentéktelen dolgokban is az Úrhoz való legnagyobb hűséget követeljem meg magamtól. Ha valami nem arra szolgál számomra, hogy még szorosabban fűzzön Hozzá, akkor nem akarom azt a dolgot!

Ha azokra a történelmi helyzetekre gondolok, amelyeket az ördög megpróbál újra előidézni, úgy látom, hogy amit a lojalitásról írsz, elevenébe talál: „Egész napon át száll agyamból, szívemből és számból a röpima az ég felé: Róma!”

Nem csodálatos felfedezés?! Amit te csak félig fogtál fel, egyszerre napnál fényesebbé vált számodra, amikor másoknak kellett megmagyaráznod.

Amikor kimerítően kellett beszélned valakivel, aki bátortalanná vált, mert alkalmatlannak érezte magát és nem akart másoknak terhére lenni, akkor jobban megértetted, miért mondom neked mindig újra: Olyannak kell lennünk, mint azok a csacsik, amelyek a kút merítő kerekén köröket írnak le – hűségesen és becsukott szemmel. Mert sem nem látjuk, sem nem élvezzük személyes munkánk eredményeit – a virágokat, a gyümölcsöket, a buján tenyésző kertet –, de biztosak vagyunk becsületes fáradozásunk eredményében.

A lojalitás együtt jár a képzés követelményével. Az az őszinte szeretet, amely téged mozgat, nem teheti ki magát annak a veszélynek, hogy tudatlanságból olyan nézeteket és viselkedést terjeszt vagy hagy jóvá, amelyek messze vannak az igazságtól.

Azt írod nekem: „Szeretnék olyan szilárd és tévedésmentes lenni lojalitásomban, kitartásomban, szeretnék olyan éber lenni és annyira szeretettel telve szolgálni, hogy öröme teljék bennem és egy kis támasza lehessek.”

Erre azt felelem neked: Isten erősítsen meg elhatározásodban, hogy az Ő „segítői és támaszai” lehessünk.

Így van, vannak olyanok, akik először lelkesek, azután elmennek… Ez ne nyugtalanítson téged. Ők egyben azok a tűk, amelyekkel Isten a fonalat befűzi. Imádkozz értük! Talán így elérhetjük, hogy továbbra is „sínre tegyenek” másokat…

Úgy érzed, hogy ingadozóvá válsz. Ezért leírom neked ezt a részt egy levélből: „Talán továbbra is az a haszontalan eszköz maradok, amely mindig voltam. És mégis: Az a mód, ahogy az életemet nézem és ahogy benne mindent megközelítek, egészen megváltozott: az a szilárd vágyam, hogy kitartok utamon – végig!”

Sohase kételkedj benne: Ő soha nem téved! (Sohasem hibázik!)

Életed szolgálat – szolgálat rendíthetetlen hűséggel és fenntartás nélkül… Csak így fogjuk egészen megvalósítani, amit az vár tőlünk.