Pontlista

Leírok egy példát neked egy levélből a gyávaságról, hogy ne utánozd: „Természetesen nagyon hálás vagyok önnek, hogy rám gondol, mert sok imára van szükségem. De ugyanakkor hálás is lennék önnek azért, hogy amikor imádkozik, hogy az Úr apostollá tegyen engem, ne erőltesse, hogy ez szabadságom feláldozását jelentse.”

Sötét felhők jöttek: kedvetlenség, csalódás… záporeső esett: szomorú voltál és világosan úgy érezted, mintha béklyóba lennél verve… Mindamellett még egy csak részben objektíven megalapozott levertség is kínoz: Úgy gondolod, oly sok éve fáradozol már – és még mindig csak egy „későnjövő” vagy, még mindig olyan messze a céltól… Mindez szükséges. Isten számít rá. Ha el akarunk jutni a „gaudium cum pace”-re, az igazi békére és az igazi örömre, akkor istengyermekségünk tudatát, ami bizalommal tölt el, saját elégtelenségünk elfogadásával kell elmélyítenünk.

Igaz: Senki sem lehet teljesen biztos saját kitartásáról… De ez a bizonytalanság eggyel több ok arra, hogy alázatosak legyünk. Azonkívül világos bizonyítéka szabadságunknak.

Még sohasem érezted magad ilyen tökéletesen szabadnak, mint most, mert szabadságod szeretetből és elszakadásból, biztonságból és bizonytalanságból van összetéve – mert semmiben sem bízol magadban és mindenben Istenben!

Szeretni azt jelenti, egyetlen gondolat tölt el bennünket: hogy csak a szeretett személyért éljünk, ne legyünk többé önmagunké, szívünket és lelkünket boldog szabadsággal egy másik akaratnak vessük alá – amely egyszersmind a saját akaratunk is.

Ne szégyelld szereteted „őrültségét” kimutatni Neki!

Kiálts, amilyen hangosan csak tudsz: „Uram, szeretlek… De ne hagyatkozzál rám! Köss magadhoz mindennap szorosabban!”