Pontlista

Hited nem elég gazdag tettekben.

Azt lehetne hinni, hogy ez egy álszent ember hite és nem olyané, aki az életszentségért küzd.

Megértem annak a boldog embernek természetfeletti és emberi örömét, aki az elsők között lehetett, akik az isteni magot elvetették. Teljes biztonsággal ismételte magában: „Milyen csodálatos dolog az a tudat, hogy egyetlenként vagyok arra rendelve, hogy egy egész várost a környékével együtt felrázzak.”

Ne várj arra, hogy több eszközöd lesz vagy mások is jönnek! A lelkeknek most, ma van szükségük rád.

Légy vakmerő imádban – és az Úr át fog alakítani: sötéten látóból derűlátóvá, félénkből bátor emberré, tétovázóból a hit emberévé – röviden: apostollá!

Azok a problémák, amelyek régebben letörtek – hatalmas hegyláncoknak láttad őket – eltűntek. Isten sajátos módján megoldotta őket, egészen úgy, mint amikor Jézus annak idején parancsolt a szélnek és a hullámoknak és csend lett.

Még gondolni is rossz arra, hogy kételkedtél! …

„Ne segítsetek már annyira a Szentléleknek!” – mondta egy barátom tréfásan, de mégis telve félelemmel.

Úgy gondolom – válaszoltam –, hogy meglehetősen keveset „segítünk” neki.

Amikor annyi sok gyávaságot és hamis okoskodást látok férfiaknál és nőknél, ég a vágy bennem megkérdezni tőlük, hogy a hit és a bizalom csak prédikációs témák, és nem arra valók, hogy gyakoroljuk is őket?

Pillanatnyi állapotod különösnek tűnik számodra: ha magadba pillantasz, elcsüggedsz: ha felfelé nézel, azonnal telve leszel biztonsággal és tetterővel.

Ne csinálj gondot ebből. Ez annak a jele, hogy mindig jobban megismered magad és – ami még fontosabb – mindig jobban megismered Őt.

Nincs mentség számodra. Egyedül te vagy a hibás. Ha világos előtted az – és elég jól ismered magad –, hogy ezen az úton – ezzel az olvasmánnyal, ezekkel a társakkal… szakadékba kerülhetsz… akkor miért kötöd magad ahhoz, hogy mindez talán előnyös képzésed vagy személyiséged kifejlődése szempontjából?

Változtass irányt – radikálisan! Akkor is, ha ez több fáradtságot és kevesebb szórakozást hoz magával. Éppen itt az ideje, hogy felelős emberként viselkedjél!

Az Úrnak nagyon fáj sok férfi és nő meggondolatlansága, akik nem vesznek maguknak annyi fáradságot, hogy a tudatos bocsánatos bűnöket kerüljék. Az emberek azzal igazolják magukat, hogy ez végül is normális dolog, mindenki megbotlik néha…

Jól figyelj ide; amikor a csőcselék elítélte és megölte Jézust, a legtöbben először csak együtt kiáltottak a többiekkel – mint mindenki! –, azután csak együtt mentek a többiekkel az Olajfák hegyére, mint mindenki!… Végül azonban „mindenki” viselkedése magávalragadó áramlattá vált, amelyből már senki sem tudta vagy akarta kivonni magát… és így keresztre feszítették Jézust! Húsz évszázad múlt el azóta és nem tanultunk belőle semmit.

Előbb-utóbb elkerülhetetlenül beleütközöl önmagad nyilvánvaló nyomorúságába. Ezért szeretnélek néhány kísértés ellen felvértezni téged, amelyeket a sátán a füledbe fog súgni és amelyeket azonnal vissza kell utasítanod. Például olyan gondolatokat, mint: Isten elfelejtett téged, az apostolkodásra való hívás illúzió volt, a világ szenvedésének és bűneinek terhe túlhaladja az erőidet, ha apostol leszel…

Semmi sem igaz belőle!

Ha valóban küzdesz, szükséged van lelkiismeret-vizsgálatra. Vizsgáld meg naponta lelkiismeretedet! Kérdezd meg magadtól, hogy van-e szeretetből fakadó bánatod, mert az Úrral való kapcsolatod nem olyan, amilyennek lennie kellene.

Hasonlóan ahhoz, ahogy sok ember részt vesz alapkőletételen, azután már nem törődik az alapkővel és a mű befejezésével, a bűnösök megcsalják magukat egy feltételezett „utoljára” gondolattal.

Ha véget akarsz vetni valaminek és azt mondod: „Utoljára!”, akkor ne felejtsd el; ez az „utoljára” már mögötted kell, hogy legyen és nem előtted.

Azt tanácsolom neked: időről időre próbálj visszatérni a kezdetekhez – ahhoz az „első megtéréshez”. Ez olyan, mintha újra gyermekké válnánk… A lelki életben bizalommal kell engedni, hogy vezessenek, félelmek és csalfaság nélkül; fenntartás nélküli nyíltsággal kell beszélni mindenről, ami gondolatainkat és szívünket megmozgatja.

Hogy akarsz a lanyhaságnak és siralmas erőtlenségnek ebből az állapotából kikerülni, ha nem használod fel ehhez az eszközöket?

Nagyon keveset küzdesz. Ha néha megerőlteted magad, akkor ez gyerekes haraggal és durcásan történik, mintha azt kívánnád, hogy béna mozdulataid hiábavalók legyenek, s így legyen alibid arra, hogy ne követelj magadtól semmit és más se követeljen tőled semmit. Ott tartasz, hogy saját akaratodat akarod megvalósítani az Isten akarata helyett. Ameddig nem változol meg, mégpedig komolyan, sem a boldogságot, sem a békét nem fogod megtalálni, amelyet most nélkülözöl. Alázd meg magad Isten előtt és fáradozzál azon, hogy valóban „akarj”.

Milyen időveszteség és milyen felületes látása a dolgoknak, ha az ember csak a taktikában bízik, mintha ebben lenne az eredmény titka. Ilyenkor elfelejtjük, hogy Isten „taktikája” a szeretet, a határtalan szeretet: Így hidalta át azt az áthidalhatatlan szakadékot, amelyet az ember bűnével az ég és föld között létrehozott.

Légy „durván” őszinte, amikor megvizsgálod lelkiismeretedet, azaz légy bátor: Vizsgáld meg, mint tükör előtt, hol sebesültél meg vagy hol piszkítottad be magad, vagy hol rejtőznek azok a hibák, amelyeket ki kell irtani.

Fel kell, hogy fegyverezzelek a „sátán” ravaszságával szemben – szándékosan írom kisbetűvel, mert nem érdemel többet! Megkísérli, hogy egészen közönséges körülményeket használjon fel arra, hogy többé-kevésbé eltántorítson bennünket arról az útról, amely Istenhez vezet. Ha küzdesz – ha komolyan küzdesz –, nem szabad csodálkoznod azon, ha néha rádjön a fáradtság vagy olyan időszakon kell túljutnod, amikor minden akadályozni próbál és sem lelki, sem emberi vigaszt nem találsz.

Nézd, mit írt nekem nemrég valaki – akkor megőriztem, azokra a naiv emberekre gondolva, akik azt hiszik, a kegyelem lemondhat a természetről: „Atya, néhány napja szörnyű restséget és kedvetlenséget veszek észre életprogramom megvalósításánál: mindent kényszeredetten teszek és anélkül, hogy belsőleg részt vennék benne. Imádkozzék értem, hogy ez a krízis hamarosan elmúljon, mert nagyon szenvedek attól a gondolattól, hogy eltéríthet az útról.”

Válaszként csak azt írtam: „Nem tudtad, hogy a szeretet áldozatot követel? Olvasd el lassan a Mester szavait: Aki nem veszi fel keresztjét »cotidie«, mindennap, az nem méltó hozzám. Azt is mondja: Nem hagylak árván benneteket.

Az Úr azért engedi meg azt a szárazságot, amelyben szenvedsz, hogy jobban szeresd Őt, hogy egyedül Benne bízzál, hogy a keresztet hordozva társmegváltóvá légy – röviden, hogy megtaláld Őt.”

Milyen ostobának látszik az ördög – mondtad. – Nem értem a bárgyúságát: mindig ugyanazok a csalási manőverek, mindig ugyanazok a hazugságok… Igazad van. De mi, emberek, még ostobábbak vagyunk, nem tanuljuk meg, hogy más kárán okuljunk… Erre számít, amikor megkísért minket.

Azt hallottam egyszer, hogy nagy csatáknál gyakran történik valami figyelemreméltó dolog. Akkor is, ha a mennyiségi túlerő emberben és anyagban látszólag előre biztosítja a győzelmet, a harc forgatagában lehetnek olyan pillanatok, amikor egy frontszakasz gyengesége miatt vereség fenyeget. Azután szigorú parancsok jönnek a felső vezetéstől és a réseket betömik a gyenge pontokon. Rád és magamra kellett gondolnom. Istennel, aki egyetlen csatát se veszít el, mindig győztesek leszünk. Ha tehát az életszentségért folyó harcban úgy érzed, hogy elfogy az erőd, hallgass a parancsokra, hozzájuk tartsd magad – engedd, hogy segítsenek neked… Mert Ő sohasem szenved hajótörést.

Isten előtti teljes őszinteséggel öntötted ki szívedet lelki vezetődnek. És csodálatos volt látni, hogy hogyan találtad meg lassanként magadtól a helyes feleleteket „meghátrálási kísérleteidre”.

Szeressük a lelki vezetést!

Néha magad találsz ki magadnak „problémákat”, mert nem hatolsz viselkedésed mélyére.

Az egyetlen dolog, amire szükséged van, hogy küzdelmed irányát változtasd meg, azaz, hogy kötelességedet becsületesen teljesítsd, és az irányítást, amit a lelki vezetésben kapsz, hűségesen kövesd.

Még erősebben érezted a vágyat, hogy úgy mondjam „fixa ideát” arra, hogy szent légy. Habozás nélkül elkezdted a mindennapos harcot, abban a szilárd meggyőződésben, hogy a nyárspolgárság minden jelét kérlelhetetlenül ki kell irtanod magadból.

Később, imádságos párbeszédben az Úrral, mindig világosabbá vált előtted, hogy a küzdelem más szóval Szeretet. Mélyebb Szeretetet kértél Tőle, amely elveszi a félelmet azoktól a küzdelmektől, amelyeket ki kell állnod, mert küzdeni fogsz – Érte, Vele és Benne.

„Felix culpa!” – énekli az Egyház… Áldott a botlásod – suttogom füledbe –, ha úgy hatott, hogy még egyszer nem botlasz meg: és jobban, ha hatására embertársadat, aki nem ér kevesebbet, mint te, megérted és oltalmazod.

Lehetséges az, kérdezed, miután kiálltad a kísértést, lehetséges az, Uram, hogy most valóban „más” vagyok?

Összefoglalom „kórtörténetedet”: itt elesem, ott újra talpon vagyok… Az utóbbi a legfontosabb. Tehát ne fáradj bele ebbe a belső harcba, akkor sem, ha csigatempóban haladsz előre. Csak tovább!

Pontosan tudod, gyermekem, hova juthatsz, ha nem harcolsz: egyik szakadék után jön a másik.

Szégyelled magad Isten és a többiek előtt. Régi és most újra friss szennyréteget fedeztél fel magadban: nincs olyan ösztön, nincs olyan rossz hajlam, amit nem találsz meg testhezállóan… hozzá a bizonytalanság felhője szívedben… És a kísértés egészen akaratlanul, egészen váratlanul tör rád, ha fáradt akaratod elkezd engedni. Bár fáj, hogy ilyen állapotban látod magadat, de nem tudod már, hogy megaláz-e ez téged vagy sem… De hiszen ez önmagáért kell, hogy fájjon, Isten iránti szeretetből. A szeretetből fakadó bánat segíteni fog abban, hogy éber légy. Mert a harc folyik, ameddig élünk.

Égő vágy emészt azért, hogy megpecsételd odaadottságodat, amelyet annak idején elhatároztál: hogy Isten gyermekének tudod magad és aszerint élsz!

Tedd Isten kezébe minden nyomorúságodat és hűtlenségedet: már csak azért is, mert ez az egyetlen lehetőség arra, hogy súlyát csökkentsük.

Az újítás nem azonos a lazítással.

A lelki visszavonulás napjai arra valók, hogy a csendben összeszedjük magunkat, hogy újra Istenhez találjunk, hogy megtaláljuk önmagunkat és így belsőleg érjünk.

Erre az időre igen nagy szükségünk van, hogy felfedezzük, miben kell megjavulnunk és hogyan történhet meg ez: Mit kell tennem? Mit kell elhagynom?

Ami a múlt évben történt, annak nem szabad még egyszer előfordulnia. Arra a kérdésre: „Milyen volt a lelki nap?” – azt felelted: „Nagyon jól kipihentük magunkat!”

A hallgatás napjai, az erőteljes kegyelem napjai… Ima Isten előtt, szemtől szembe…

Hálaima szállt fel szívemből, amikor láttam, hogy hogyan nyíltak meg az emberek Isten közelségében, életük terhével és tapasztalataival. Örültek, mint a gyermekek, annak a lehetőségnek, hogy életüket mégis termékennyé tehetik valamilyen módon, amely eltörölhetné a múlt minden tévedését és mulasztását.

Ezzel a perspektívával szemem előtt figyelmeztettelek sürgetve: Sohase hagyj fel belső életedben a harccal!

„Auxilium christianorum!” – Keresztények segítsége, így imádkozunk bizalommal telve a Lorettói litániában. – Kipróbáltad már ezt a röpimát nehéz helyzetekben? Ha ezt egy leány vagy egy fiú hitével és gyengédségével anyja iránt imádkozod, meg fogod tapasztalni, milyen hatalma van Anyád, a Szent Szűz közbenjárásának. Győzelemmel ajándékoz meg téged.

Küzd jellemed kemény élei, az önzés és kényelmesség megnyilvánulásai ellen, ellenszenved legyőzéséért ezzel, azzal, amazzal szemben… Ne felejtsd el, hogy együtt kell működnünk a megváltás művével és az aratás, amit betakaríthatsz, annak fog megfelelni, amit itt és most vetsz.

Nagyszerű elméleti embernek mutatkozol… De még jelentéktelen dolgokban sem vagy kész engedni. Ezért nem hiszem el, hogy valóban megvan benned az önmegtagadás szelleme.