Pontlista

Azt tanácsolom neked: időről időre próbálj visszatérni a kezdetekhez – ahhoz az „első megtéréshez”. Ez olyan, mintha újra gyermekké válnánk… A lelki életben bizalommal kell engedni, hogy vezessenek, félelmek és csalfaság nélkül; fenntartás nélküli nyíltsággal kell beszélni mindenről, ami gondolatainkat és szívünket megmozgatja.

Hogy akarsz a lanyhaságnak és siralmas erőtlenségnek ebből az állapotából kikerülni, ha nem használod fel ehhez az eszközöket?

Nagyon keveset küzdesz. Ha néha megerőlteted magad, akkor ez gyerekes haraggal és durcásan történik, mintha azt kívánnád, hogy béna mozdulataid hiábavalók legyenek, s így legyen alibid arra, hogy ne követelj magadtól semmit és más se követeljen tőled semmit. Ott tartasz, hogy saját akaratodat akarod megvalósítani az Isten akarata helyett. Ameddig nem változol meg, mégpedig komolyan, sem a boldogságot, sem a békét nem fogod megtalálni, amelyet most nélkülözöl. Alázd meg magad Isten előtt és fáradozzál azon, hogy valóban „akarj”.

Milyen időveszteség és milyen felületes látása a dolgoknak, ha az ember csak a taktikában bízik, mintha ebben lenne az eredmény titka. Ilyenkor elfelejtjük, hogy Isten „taktikája” a szeretet, a határtalan szeretet: Így hidalta át azt az áthidalhatatlan szakadékot, amelyet az ember bűnével az ég és föld között létrehozott.

Légy „durván” őszinte, amikor megvizsgálod lelkiismeretedet, azaz légy bátor: Vizsgáld meg, mint tükör előtt, hol sebesültél meg vagy hol piszkítottad be magad, vagy hol rejtőznek azok a hibák, amelyeket ki kell irtani.

Fel kell, hogy fegyverezzelek a „sátán” ravaszságával szemben – szándékosan írom kisbetűvel, mert nem érdemel többet! Megkísérli, hogy egészen közönséges körülményeket használjon fel arra, hogy többé-kevésbé eltántorítson bennünket arról az útról, amely Istenhez vezet. Ha küzdesz – ha komolyan küzdesz –, nem szabad csodálkoznod azon, ha néha rádjön a fáradtság vagy olyan időszakon kell túljutnod, amikor minden akadályozni próbál és sem lelki, sem emberi vigaszt nem találsz.

Nézd, mit írt nekem nemrég valaki – akkor megőriztem, azokra a naiv emberekre gondolva, akik azt hiszik, a kegyelem lemondhat a természetről: „Atya, néhány napja szörnyű restséget és kedvetlenséget veszek észre életprogramom megvalósításánál: mindent kényszeredetten teszek és anélkül, hogy belsőleg részt vennék benne. Imádkozzék értem, hogy ez a krízis hamarosan elmúljon, mert nagyon szenvedek attól a gondolattól, hogy eltéríthet az útról.”

Válaszként csak azt írtam: „Nem tudtad, hogy a szeretet áldozatot követel? Olvasd el lassan a Mester szavait: Aki nem veszi fel keresztjét »cotidie«, mindennap, az nem méltó hozzám. Azt is mondja: Nem hagylak árván benneteket.

Az Úr azért engedi meg azt a szárazságot, amelyben szenvedsz, hogy jobban szeresd Őt, hogy egyedül Benne bízzál, hogy a keresztet hordozva társmegváltóvá légy – röviden, hogy megtaláld Őt.”

Milyen ostobának látszik az ördög – mondtad. – Nem értem a bárgyúságát: mindig ugyanazok a csalási manőverek, mindig ugyanazok a hazugságok… Igazad van. De mi, emberek, még ostobábbak vagyunk, nem tanuljuk meg, hogy más kárán okuljunk… Erre számít, amikor megkísért minket.

Azt hallottam egyszer, hogy nagy csatáknál gyakran történik valami figyelemreméltó dolog. Akkor is, ha a mennyiségi túlerő emberben és anyagban látszólag előre biztosítja a győzelmet, a harc forgatagában lehetnek olyan pillanatok, amikor egy frontszakasz gyengesége miatt vereség fenyeget. Azután szigorú parancsok jönnek a felső vezetéstől és a réseket betömik a gyenge pontokon. Rád és magamra kellett gondolnom. Istennel, aki egyetlen csatát se veszít el, mindig győztesek leszünk. Ha tehát az életszentségért folyó harcban úgy érzed, hogy elfogy az erőd, hallgass a parancsokra, hozzájuk tartsd magad – engedd, hogy segítsenek neked… Mert Ő sohasem szenved hajótörést.

Isten előtti teljes őszinteséggel öntötted ki szívedet lelki vezetődnek. És csodálatos volt látni, hogy hogyan találtad meg lassanként magadtól a helyes feleleteket „meghátrálási kísérleteidre”.

Szeressük a lelki vezetést!