Pontlista

Imád olykor töprengővé válik: egyes esetekben – talán ritkán – telve lesz buzgósággal, máskor – lehet, hogy nagyon gyakran – csak szárazságot, semmi mást, mint szárazságot fogsz érezni… A döntő az, hogy – Isten kegyelmével – ne engedj az elbátortalanodásnak. Gondolj arra a katonára, aki őrségben van: Nem tudja, hogy az államfő, a király a palotában van-e és azt sem, hogy mit csinál. És akit őriznek, az ugyanúgy nem tudja általában, hogy ki őrködik felette.

Istennél, Atyánknál egészen másképp van: Ő ott lakik, ahol te laksz. Törődik veled. Tökéletesen ismer téged és ismeri legtitkosabb gondolataidat. Soha ne hagyd el tehát az imának ezt az őrhelyét.

Hol temperamentumodnak engeded meg, nem egyszer, hogy értelmetlenül és keményen heveskedjen, hogy szívedet és értelmedet nem készíted elő elegendő tisztelettel, hogy a legszentebb Szentháromságnak lakóhelyévé váljon… Mindig egy kissé túl messze maradsz Jézustól, akit olyan kevéssé ismersz még…

Így sohasem lesz belső életed.

Az Úr jó magot vetett lelkedbe. És az örök élet ezen vetéséhez hathatós eszközt használt fel: az imádságot.

Mert egyet nem vitathatsz el: Amikor a tabernákulum előtt, szemtől szembe imádkoztál, sokszor hallatta a lelked mélyén a hívást, hogy azt akarja, légy egészen az Övé és hagyj el Érte mindent. Ha ezt most vitatod, akkor gyenge áruló vagy. Ha elfelejtetted, akkor hálátlan vagy.

Ugyanúgy – ebben nem kételkedhetsz és nem is kételkedtél eddig – felhasználta vezetőd tanácsait és lelki buzdításait. Ő mindig újra és nyomatékosan olyan szavakat mondott neked, amelyeket nem lehet egyszerűen semmibe venni… Kezdet kezdetén az Úr egy jó, őszinte barátot is felhasznált arra, hogy kemény igazságokat mondjon neked, telve Isten szeretetével… Mindezzel az Úr mélyebbre vetette el a jó magot lelkedben.

Most felfedezed – naivul és meglepetve –, hogy az ellenség gyomot ültetett lelkedbe. – És ő tovább veti azt, mialatt te kényelmesen alszol és belső életedet a kutyáknak dobod oda. – Ez és semmi más az oka annak, hogy azt látod: lelkedben a világiasságnak valóságos bozótja burjánzik. Igen, néha már úgy látod, mintha elfojtaná lelkedben a jó magot, amit kaptál… Tépd ki egy lendülettel az egész bozótot! Isten kegyelme elég hozzá. Ne félj attól, hogy „üres hely” marad utána, olyasmi, mint egy seb… Az Úr újra az Ő magjaival fogja bevetni: iránta való szeretettel, testvériességgel, apostoli buzgósággal… Egy idő múlva nyoma sem lesz már a gyomnak. De most, még éppen időben gyökerestől ki kell tépned. A legjobb, ha ahelyett, hogy aludnál, éjszaka is virrasztasz földeden.

Nagyon szenvedsz attól, hogy nem nőttél fel a helyzethez. Szeretnél többet és jobban dolgozni, de egyszer elhamarkodva cselekszel, máskor megzavarodva visszahúzódsz.

„Contra spem, in spem!” (A remény ellenére, reményben!) – Élj ebből a biztos reménységből, amelyet Isten erényként a szívedbe adott és akkor is, ha ez minden földi reménnyel szembenáll… Ezen a sziklán biztosan fogsz állni és belőle erőt meríthetsz, hogy eljuss az üdvösségre… A remény fenséges isteni erény: bátorságot ad, hogy félelem nélkül haladjunk előre, vakmerőség nélkül és nem engedi, hogy megállj. Miért nézel úgy rám? Igen, ez valóban úgy van: Ha a reményt ápoljuk, ez azt jelenti, hogy erősítjük akaratunkat.