Pontlista

A jogtudomány és a filozófia doktora volt és közel volt ahhoz, hogy elnyerje a madridi egyetem tanszékét. A tanulmányok fényes lezárása után fényes pálya várt rá.

Azt üzente nekem, hogy beteg és szeretne engem látni. Amikor odaértem abba a penzióba, ahol lakott, ezekkel a szavakkal fogadott: „Atya, meghalok.” Szeretettel bátorítottam. Életgyónást végzett. Még azon az éjszakán meghalt. Egy építész és egy orvos segítettek nekem rendbehozni a holttestet. – Egy oszlásnak indult fiatal test előtt álltunk és mindhárman megegyeztünk abban: az a fényes pálya, amit két főiskolai végzettséggel előtte állt, semmi sem volt ahhoz képest, mint amilyen döntő pályát befutott, mint jó keresztény.

A halál el fog jönni kérlelhetetlenül. Ezért tiszta őrültség létünket kizárólag földi életünkkel egyenlővé tenni. Nézd csak, milyen sok ember szenved ettől: az egyik azért, mert az élet véget ér és mindent el kell hagynia, a másik, mert nem akar véget érni és már teher számára… Mindenképpen életutunkat életcéllá kell tenni. Fel kell oldani egy ilyen, tisztán evilági szemlélet bilincseit és tudatában kell lennünk saját földi életünk rövid időtartamának. Ehhez gyökeres belső fordulatra van szükség, arra, hogy saját énünktől és minden ideig tartó, önző szándékunktól egészen megszabaduljunk és Krisztusban, aki örök, újjászülessünk.

„Non habemus hic manentem civitatem” – Nincs itt a földön maradandó városunk. – Hogy el ne felejtsük ezt, néha teljes keménységével mutatkozik meg ez az igazság a halál óráján: meg nem értésben, üldözésben, megvetésben… és a végén mindig az a magány… mert még ha sok ember szeretete veszi is körül a haldoklót – mindenki egyedül hal meg.

Oldjuk el már most a horgonykötelet! Tegyük meg kitartóan az előkészületeket a nagy és végleges elindulásra – a legszentebb Szentháromság örökké tartó szemléletére.