Pontlista

Azt írtad nekem: „Alapjában véve mindig ugyanaz az ok: hiányzik a nagylelkűség. Milyen szomorú ez és milyen szégyen, ha az utat megtaláltuk és mégis engedjük, hogy a porfelhők, amelyek elkerülhetetlenek, eltakarják a végcélt!

Ne vedd rossz néven, ha azt mondom, hogy csak te vagy a hibás: Menj bátran előre, önmagad ellenére – eszközeid bőségesen megvannak hozzá.

A kezdeti lelkesedés után most már csak habozás, tanácstalanság, félelmek vannak… Sok minden gondot okoz neked: a tanulás, a család, a pénzkérdés és mindenekelőtt az a gondolat, hogy nem tudsz vele megbirkózni, talán nem vagy alkalmas, vagy túl kevés az élettapasztalatod.

Biztos eszközt adok neked arra, hogy le tudd győzni az ilyen félelmeket – a sátán kísértéseit vagy a nagylelkűség hiányát! –: „vesd meg, felejtsd el ezeket”… A Mester már húsz évszázaddal ezelőtt világosan hirdette: „Ne tekints hátra!”

Ne légy olyan ostoba vagy naiv, hogy azt gondold, meg kell tapasztalnod a kísértéseket, hogy biztos legyél abban: ki tudsz tartani utadon. Ugyanúgy azt is kívánhatnád, hogy le kell állítani szívműködésedet, hogy meggyőződj élniakarásodról.

Előbb-utóbb elkerülhetetlenül beleütközöl önmagad nyilvánvaló nyomorúságába. Ezért szeretnélek néhány kísértés ellen felvértezni téged, amelyeket a sátán a füledbe fog súgni és amelyeket azonnal vissza kell utasítanod. Például olyan gondolatokat, mint: Isten elfelejtett téged, az apostolkodásra való hívás illúzió volt, a világ szenvedésének és bűneinek terhe túlhaladja az erőidet, ha apostol leszel…

Semmi sem igaz belőle!

Két egymásba nem illő része van életednek: értelmed és érzéseid. Értelmed a hit fényében nemcsak az utat mutatja meg világosan, hogy hősiesen vagy ostobán jársz-e rajta. Mindenekelőtt felismerteti veled a feladat nagyságát és isteni szépségét, amit a Szentháromság a kezünkbe helyez.

Ezzel ellentétben az érzelmek mindazon dolgokhoz ragaszkodnak, melyeket megvetsz és világos számodra, hogy ezek mennyire megvetendők. Olyan ez, mint amikor ezernyi kis kellemetlenség csak a megfelelő alkalmat várná, hogy – mihelyt az akaratod meggyengült a fizikai fáradtság, vagy a természetfeletti látás elhomályosulása miatt –, ezek a semmiségek felhalmozódnak és háborognak a képzeletedben és heggyé tornyosulnak benned, szorongásokat és levertséget okoznak. Csak a munka keménységét látod, az ellenállást, hogy engedelmeskedj, az eszközök hiányát, a kölcsön kapott élet bengáli tüzeit. Undorító kísértések jönnek kicsinyben és nagyban, érzékenységi rohamok, a fáradtság, a lelki középszerűség keserű íze… És néha még a félelem is, mert tudod, hogy Isten azt akarja, hogy szentté légy és nem vagy az.

Engedd meg, hogy egészen keményen megmondjam: Túl sok „okod” van arra, hogy elfordulj utadról és túl kevés bátorságod, hogy megfelelj a kegyelemnek, amellyel Ő megajándékoz téged: mert Ő arra hívott téged, hogy másik Krisztus légy, „ipse Christus”, maga Krisztus! Elfelejtetted azt a figyelmeztetést, amelyet az Úr intézett az Apostolhoz: „Elég neked a kegyelmem!” Ez a szó a biztosítéka annak, hogy képes vagy, csak akarj.

Az Úr jó magot vetett lelkedbe. És az örök élet ezen vetéséhez hathatós eszközt használt fel: az imádságot.

Mert egyet nem vitathatsz el: Amikor a tabernákulum előtt, szemtől szembe imádkoztál, sokszor hallatta a lelked mélyén a hívást, hogy azt akarja, légy egészen az Övé és hagyj el Érte mindent. Ha ezt most vitatod, akkor gyenge áruló vagy. Ha elfelejtetted, akkor hálátlan vagy.

Ugyanúgy – ebben nem kételkedhetsz és nem is kételkedtél eddig – felhasználta vezetőd tanácsait és lelki buzdításait. Ő mindig újra és nyomatékosan olyan szavakat mondott neked, amelyeket nem lehet egyszerűen semmibe venni… Kezdet kezdetén az Úr egy jó, őszinte barátot is felhasznált arra, hogy kemény igazságokat mondjon neked, telve Isten szeretetével… Mindezzel az Úr mélyebbre vetette el a jó magot lelkedben.

Most felfedezed – naivul és meglepetve –, hogy az ellenség gyomot ültetett lelkedbe. – És ő tovább veti azt, mialatt te kényelmesen alszol és belső életedet a kutyáknak dobod oda. – Ez és semmi más az oka annak, hogy azt látod: lelkedben a világiasságnak valóságos bozótja burjánzik. Igen, néha már úgy látod, mintha elfojtaná lelkedben a jó magot, amit kaptál… Tépd ki egy lendülettel az egész bozótot! Isten kegyelme elég hozzá. Ne félj attól, hogy „üres hely” marad utána, olyasmi, mint egy seb… Az Úr újra az Ő magjaival fogja bevetni: iránta való szeretettel, testvériességgel, apostoli buzgósággal… Egy idő múlva nyoma sem lesz már a gyomnak. De most, még éppen időben gyökerestől ki kell tépned. A legjobb, ha ahelyett, hogy aludnál, éjszaka is virrasztasz földeden.

Az ördög – a hazugság atyja és gőgjének áldozata – azon erőlködik, hogy mindenben az Urat majmolja, még abban is, hogy tanítványokat választ. Még nem vetted ezt észre? Ahogy az Úr embereket használ fel arra, hogy a lelkeket megmentse és az életszentségre vezesse, úgy az ellenség is embereket használ fel, hogy ezt megakadályozza és a lelkeket a kárhozatba döntse. Sőt – és most ne ijedj meg: pontosan úgy, ahogy Jézus olyan embereket választ eszközül, akik közel állnak hozzánk, mint rokonokat, barátokat, munkatársakat, úgy a gonosz szellem is megkísérli, hogy olyan embereken keresztül csábítson a rosszra, akiket különösen szeretünk. Ha tehát egyszer a vér kötelékeiből béklyók lesznek, amelyek akadályoznak abban, hogy Isten útját kövesd, akkor szakítsd el határozottan ezeket a béklyókat. Ezáltal talán azokat is megszabadítod, akik beleakadtak Lucifer hálójába.