Ütközik jellemed másokéval… Ez természetes, hisz te sem vagy aranyból, hogy mindenki szeressen.

Ráadásul a másokkal való kapcsolatban fellépő súrlódások nélkül hogyan is veszíthetné el jellemed a sarkokat, éleket és nyúlványokat – tökéletlenségeit és hibáit –, hogy a szeretet és a tökéletesség révén rendezetté és simává váljon?

Ha saját jellemed, és a veled élőké is édes, porhanyós habcsók lenne, nem szentelődnél meg.