„Atyám – fordult hozzám egyszer a madridi egyetem egy kiváló hallgatója (vajon mi lett vele?) –, gondolkodtam azon, amit mondott: hogy Isten gyermeke vagyok! Egyszerre azon kaptam magam, hogy kidüllesztett mellel, büszke szívvel járom az utcákat… Isten gyermeke!”

Jó lelkiismerettel tanácsoltam neki, hogy váljon egyre „büszkébbé”.