Imádság

Ima nélkül a cselekedet halott: az áldozat adja meg az ima értékét.

Első az ima, aztán a vezeklés. Harmadik, de csak nagyon is „harmadik” a cselekvés.

Az ima lelkünk épületének alapja. – Az ima mindenható.

„Domine, doce nos orare” – Uram, taníts meg minket imádkozni! – És az Úr válaszolt. Így imádkozzatok: „Pater noster, qui es in coelis…” – Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…

Hogy is ne lenne fontos a szóbeli ima?

Lassan. – Figyelj arra, hogy mit mondasz, hogy ki mondja, kinek. – Mert a hadarás zaj és csörömpölés, mely nem ad teret az odafigyelésnek.

Szent Terézzel együtt állíthatom, buzgó mormolásod nem nevezhető imának.

Imádságod legyen liturgikus ima. – Bárcsak előnyben részesítenéd a zsoltárokat és a misekönyv imáit az egyéni, személyes imával szemben.

„Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely az Isten szájából származik” – mondja az Úr. – Kenyér és ige! Szentostya és imádság.

Enélkül nincsen természetfeletti élet.

Olyan barátok társaságát keresed, akiknek szavai, szeretete, törődése elviselhetőbbé teszi számodra e földi száműzetést… még ha a barátok néha árulókká is válnak. – Jól is van ez így.

De… hogyhogy nem beszélgetsz egyre többet azzal a Baráttal, aki sosem árul el?

„Mária a jobbik részt választotta” – írja a Szent Evangélium. – Mária ott ül, és issza Mestere szavait. Mintha nem csinálna semmit, mégis imádkozik és szeret. – Később városokon és falvakon át kíséri a prédikáló Jézust.

Mily nehéz ima nélkül kísérni az Urat!

Nem tudsz imádkozni? – Lépj be Isten jelenlétébe, és amint kimondod: „Uram, nem tudok imádkozni!”, biztos lehetsz benne, hogy már imádkozol.

Azt írtad nekem: „Az imádság beszélgetés Istennel. Na, de miről?” – Hogy miről? Róla, rólad: örömről, bánatról, sikerről és kudarcról, nemes törekvésekről, napi aggodalmakról… gyengeségekről! Hálaadás és kérés: Szeretet és jóvátétel.

Röviden: ismerd meg Őt és önmagad. „Beszélgessetek, tartsd vele a kapcsolatot!”

„Et in meditatione mea exardescit ignis” – Amíg elmélkedem, tűz égeti lelkem. – Ezért az imádság: hogy meleget és fényt adó máglya, élő láng legyél.

Ha elakadsz az úton, ha pislákoló lángnak érzed magad, ha nincs illatos farönk, melyet a tűzre vethetnél, tápláld a máglyát szóbeli imáidnak, röpimáidnak ágaival, száraz leveleivel. – Így jól használod fel idődet.

Azt gondolod, nyomorult vagy, és nem vagy méltó arra, hogy Isten meghallgasson… És Mária érdemei? Vagy az Úr sebei? Talán nem vagy te is Isten gyermeke?

Ő meghallgat, „quoniam bonus... quoniam in saeculum misericordia ejus” – mert jó, mert irgalma örökkévaló.

Egészen kicsinnyé lett – láthatod: gyermekké! –, hogy bizalommal közeledj hozzá.

„In te, Domine, speravi”: Uram, tebenned reméltem. – Imádságom és kereszthordozásom mellett mindent megtettem, amit emberileg megtehettem. – Reményem nem volt és nem is lesz soha hiábavaló: „non confundar in aeternum ”!

Jézus így szól: „Ezért mondom nektek: kérjetek és adni fognak nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek.”

Imádkozz. Létezik olyan emberi vállalkozás, amely nagyobb sikert tudna kínálni?

Nem tudod, mit mondj az Úrnak, amikor imádkozol. Semmi nem jut eszedbe, pedig sok mindenről ki akarnád kérni a véleményét. – Vesd papírra napközben mindazt, amit Isten jelenlétében át szeretnél gondolni, a jegyzet pedig legyen nálad, amikor imádkozni mész.

A Pap és a megszentelt szüzek imája után a gyermekek és a betegek fohásza a legkedvesebb Isten előtt.

Imáidat szilárd elhatározás kísérje: nem fogod hosszabbra nyújtani, hogy megvigasztalódj, és nem is fogsz korábban felállni, ha épp lelki szárazság gyötör.

Imáidban ne kérj Jézustól vigaszt. – Persze ha megadja, köszönd meg. – Mindig állhatatosságot kérj tőle.

Tarts ki az imában. – Légy állhatatos, még ha meddőnek is tűnik próbálkozásod. – Az imádságnak mindig van gyümölcse.

Eszed lassú és szétszórt. Haszontalan próbálod megzabolázni gondolataidat az Úr jelenlétében: teljesen kába vagy!

Ne erőlködj, és ne is aggódj. – Jól figyelj: ez a szív órája.

Vésd eszedbe, és napod során sokszor, lassan ismételgesd a szavakat, melyek imádságod során megsebeztek.

„Pernoctans in oratione Dei” – az egész éjszakát imádságban töltötte. – Ezt mondja nekünk Szent Lukács az Úrról.

Te hányszor tartottál ki az imában? – Akkor hát?

Ha nem vagy együtt Krisztussal az imában és a Kenyérben, hogyan fogod megismertetni Őt másokkal?

„Minden nap szakítok egy kis időt az imára. Hol is tartanék, ha nem tenném?” Megértem, amit írsz.

Egy szent ima nélkül? – Nem hiszek az ilyen életszentségben.

Egy külföldi szerző gondolatát lopom most el: apostoli életed mércéje az imaéleted.

Ha nem vagy imádságos ember, nem hiszek szándékod tisztaságában, bármennyire is állítod, hogy Krisztusért dolgozol.

Elmondásod szerint mintha egy pontatlan óra lennél, amely mindig rosszkor csörög: az imára kijelölt időben hidegség, szárazság lesz úrrá rajtad, ellenben amikor a legkevésbé várnád – az utcán, napi teendőid közepette, a város lármás forgatagában vagy akár szorgalmas munkavégzésed csendjében – azon kapod magad, hogy imádkozol… Vajon tényleg nem időszerű? Használd ki órád váratlan csörgéseit is. – A lélek ott fúj, ahol akar.

Megnevettettél imáddal, te… türelmetlen. – Azt mondtad: „Nem akarok megöregedni, Jézus… Annyit kellene akkor még várnom, hogy láthassalak! És talán a szívem sem égne már akkora tűzzel. Túl késő lenne a találkozáshoz. Most hevesebb lenne egyesülésünk, hisz ma még ifjú szívvel szeretlek!”

Mindenképp engesztelni akarsz. Tetszik a lelkesedésed. Azt mondtad: a világért! – Jól van. Elsősorban azonban a természetfeletti és a vér szerinti családodért, Hazánkért és honfitársainkért engesztelj.

Így fordultál hozzá: „Meg ne bízz bennem, Jézus… Én azonban bízom benned… Karjaidba vetem magam, és mindenemet, minden nyomorúságomat átadom neked!” – Tetszett imád.

A keresztény ember imája sohasem monológ.

„A részvétnyilvánítás csendje.” – Hagyd meg ezt azoknak, akiknek szívük hideg.

Mi, katolikusok Isten gyermekei vagyunk, és mennyei Atyánkkal beszélgetünk.

Ne hanyagold el lelki olvasmányaidat. – A lelki olvasmány sokakat tett már szentté.

Olvasmányaimból halmozom fel a tüzelőanyagot – írod. – Haszontalan halomnak tűnhet, mégis emlékezetem sokszor önkéntelenül is onnan szedi a rőzsét, mely élővé teszi imádságomat, és áldozás után a hálaadás tüzét gyullasztja fel lelkemben.