Jellem

Életed ne legyen terméketlen. – Légy hasznos. – Kelj fel. – Világíts hited és szereteted fényével.

Apostoli életeddel töröld el a gyűlölet magvetőinek iszapos, piszkos nyomait. – A szívedben égő Krisztus tüzével lobbantsd lángra a föld minden útját.

Bárcsak tetteidet látva és szavaidat hallva az emberek azt mondhatnák: ez Krisztus életét olvassa.

Több komolyságot. – Hagyd már ezt a kihívó, gyerekes viselkedést. – Magatartásod váljék lelki békéd és rendezettséged tükrévé.

Ne mondd, hogy „ilyen a természetem, ilyen a jellemem…” Épp, hogy nincs jellemed. Légy férfi – „esto vir”.

Tanulj meg nemet mondani.

Ha az aljas a füledbe súgná a kérdést, „minek bonyolítod az életedet”, azonnal fordíts neki hátat.

Ne légy kicsinyes. – Szíved növekedjen, váljon egyetemessé, „katolikussá”.

Ne repülj baromfi módjára, ha sasként az égig emelkedhetsz.

Nyugalom. – Minek gerjedsz haragra, ha megbántod vele Istent és felebarátodat, te sem érzed magad olyankor jól… végül meg úgyis mindig le kell csillapodnod?

Amit most mondtál, mondd el más hangnemben, harag nélkül, így mondandód meggyőzőbb lesz, és ami a legfontosabb: nem fogod vele megbántani Istent.

Ne ródd meg a másikat, még ha meg is ütközöl hibáján. – Várj egy napot, vagy akár többet is. – Akkor fedd csak meg, ha már megnyugodtál, és szándékod is megtisztult. – Egyetlen szeretetteljes szó többet ér három óra veszekedésnél. – Fékezd magad.

Akaraterő. – Energia. – Példamutatás. – Tedd meg, amit meg kell tenned… Habozás nélkül… Mérlegelés nélkül…

Enélkül Cisneros sem lett volna Cisneros, Avilai Teréz sem lett volna Szent Teréz, és Loyolai Ignác sem lett volna Szent Ignác…

Isten és merészség! – „Regnare Christum volumus !”

Növekedj az akadályok által. – Isten kegyelmében nem lesz hiányod: „inter medium montium pertransibunt aquae !” – Hegyeken fogsz átkelni!

Mit számít, hogy ma korlátoznod kell tevékenységedet, ha később – akárcsak a nyomás alól felszabaduló rugó – messzebb érhetsz, mint amiről valaha álmodtál?

Tartsd magadtól távol a haszontalan gondolatokat, amelyek legjobb esetben is csak az idődet rabolják.

Miért pazarolod az Istentől kapott időt és energiát? Ne dobáld meg az ugató kutyákat. Rájuk se hederíts.

Munkádat ne halaszd holnapra.

Középszerű akarsz lenni? – Te… a tömeg része?! De ha egyszer Isten vezérnek teremtett! Langyos embereknek nincsen köztünk helyük. Alázkodj meg, és Szeretete tüzével Krisztus újra lángra fog lobbantani.

Ne hagyd, hogy jellemed kárt szenvedjen. A jellemtelenség tünete a határozatlanság, a léhaság és a meggondolatlanság szavakban és tettekben egyaránt… Egyszóval a könnyelműség.

Ne feledd: könnyelműséged arra indít, hogy üres terveket szövögess nap mint nap. Ha nem kapsz észbe most rögtön – és nem holnap! –, haszontalan és élettelen báb lehet csak belőled.

Gyáva vagy, ezért próbálsz minél világiasabb, könnyelműbb és meggondolatlanabb lenni. Mi az, ha nem gyávaság, hogy nem vagy hajlandó szembenézni önmagaddal?

Akaraterő. – Nagyon fontos jellemvonás. Ne becsüld le a kicsiny dolgokat, ugyanis ha rendszeres önmegtagadást végzel az ilyen dolgokban – melyek mindig jelentékenyek, és csekélységnek sosem nevezhetőek –, akaratod Isten kegyelméből meg fog erősödni, és férfias vonásokat fog ölteni: először is önmagad urává fogsz válni, majd vezető, főnök, vezér lesz belőled! Kényszeríts, ösztönözz, ragadj magaddal másokat példád és szavaid, tudásod és tekintélyed által.

Ütközik jellemed másokéval… Ez természetes, hisz te sem vagy aranyból, hogy mindenki szeressen.

Ráadásul a másokkal való kapcsolatban fellépő súrlódások nélkül hogyan is veszíthetné el jellemed a sarkokat, éleket és nyúlványokat – tökéletlenségeit és hibáit –, hogy a szeretet és a tökéletesség révén rendezetté és simává váljon?

Ha saját jellemed, és a veled élőké is édes, porhanyós habcsók lenne, nem szentelődnél meg.

Kifogások. – Kifogásaid mindig is lesznek, csak hogy halogathasd kötelességeidet. Mennyi, de mennyi értelmetlen érv!

Ne foglalkozz velük. – Told félre mind, és tedd a kötelességed.

Légy kemény. – Légy férfias. – Légy ember. – És végül: légy angyal…

Hogy többre nem vagy képes?! – Nem lehet, hogy éppen kevesebbre nem vagy képes?

Vannak ambícióid: tudásra… vezető szerepre akarsz szert tenni… feszegetni akarod határaidat…

Jól van ez így. – De… legyen Krisztusért, a Szeretetért.

Ne vitatkozzatok. – A vita hevében általában kialszik a fény.

A Házasság szentség. – Amikor eljön az ideje, hogy házasságra lépj, kérd meg lelkivezetődet vagy gyóntatódat, hogy ajánljon egy könyvet, mely felkészít a házassági gondok méltó megélésére.

Nevetsz, mert azt mondom, „házas hivatásod” van? – Pedig ez tényleg hivatás.

Bízd magad Szent Rafaelre, hogy egészen az út végéig megtartson a tisztaságban, akárcsak Tóbiást.

A házas felek Krisztus seregében a legénység, és nem a vezetőség szerepét töltik be. – Így míg az evés mindenkinek alapszükséglete, a nemzés csak a faj igénye, ezért egyes emberek lemondhatnak róla.

Gyermek után áhítozol? Sok-sok gyermeket és eltörölhetetlen nyomot fogunk hagyni a világban, ha elvetjük az önző test vágyát.

Ha az önző ember bezárkózik márványtornyába vagy visszahúzódik páncéljába, nem lesz nehéz relatív és szegényes boldogságra szert tennie ebben a világban. – Az önző ember boldogsága azonban nem tarthat sokáig.

A menny karikatúrája kedvéért képes lennél lemondani az örök Dicsőség Öröméről?

Számító. – Ne mondd nekem, hogy fiatal vagy. A fiatalok elajándékozzák mindenüket: önmagukat adják, és nem nyújtják be a számlát.

Önző. – Mindig csak a „magadéval” foglalkozol. – Mintha képtelen lennél átérezni a krisztusi testvériséget: számodra nem testvérek, hanem lépcsőfokok a többiek.

Érzem: bukásod nagy lesz. – Mikor majd hajód zátonyra fut, ugyanarra a szeretetre fogsz vágyni, melyet testvéreid ma nem kapnak meg tőled.

Sosem leszel vezér, ha a tömeg számodra csak egy zsámoly, mely az emberek fölé emel. – Akkor leszel vezér, ha az összes lélek megmentésére áhítozol.

Nem fordíthatsz hátat a sokaságnak: fontos, hogy égjen benned a vágy, hogy minden embert boldoggá tegyél.

Nem akarod megismerni a „teljes igazságot”. – Néha a korrektség kedvéért, máskor – legtöbbször –, hogy ne kerülj kellemetlen helyzetbe, vagy hogy ne okozz kellemetlenséget másnak. Mindig csak a gyávaság.

Ha félsz a dolgok mélyére nézni, sosem válhatsz okos és igaz emberré.

Ne félj az igazságtól, még ha halálodat is leled benne.

Minek annyi szépítgetés? A gyávaságot okosságnak nevezed. – „Okosságod” teret ad Isten ostoba ellenségeinek, hogy bölcsességet színlelve, méltatlanul kerüljenek magas pozícióba.

Van kiút ebből a visszaélésből. – Jellemtelenségre vall, ha hagyod, hogy a dolgok reménytelenül, visszafordíthatatlanul haladjanak előre.

Ne bújj ki kötelességeid alól. – Ha mások hanyagok is, te lelkiismerettel végezd munkádat.

Meggyőzően tudsz érvelni. – Tettedet hiába öltözteted azonban a gondviselés köntösébe, nincsen rá mentség.

Igaz vajon, hogy nem emberek, csak hasak élnek a földön? – Nem hiszem. Én nem hiszem.

„Imádkozzon, hogy sose érjem be a könnyebbik megoldással.” – Megtettem, de teljesítsd is e szép elhatározást.

Hit, öröm, optimizmus. – Ne hunyj azonban szemet a valóság fölött. Ostobaság lenne.

Mily transzcendens módja ez az üres ostobaság megélésének és az önérvényesítésnek! Csak feljebb és feljebb, hisz „könnyű”: feje és szíve is üres!

Miért csapongsz? Mikor zabolázod meg akaratodat, hogy végre egyetlen cél felé haladj? – Hagyd most az alapkövek iránti szereteted, inkább építsd be az utolsó követ egy konkrét munkádba.

Ne légy ennyire… sértődékeny. – Mindenen megbántódsz. – Még a legjelentéktelenebb kérdésekben is meg kell válogatnom a szavaimat.

Ne vedd zokon, de… elviselhetetlen vagy. – Változz meg, különben sosem leszel hasznos.

Udvariasan, keresztény szeretettel magyarázd meg döntésed. – Aztán útra fel, szent szégyentelenséggel! Meg ne állj, míg a kötelességteljesítés emelkedőjének csúcsára nem érsz.

Miért fáj, hogy mindenfélét összehordanak rólad? – Ha Isten hagyná, sokkal több mindent követnél el, mint amit valaha elképzeltek rólad. – Csak legyints rájuk, és tarts ki a jóban.

Nem gondolod, hogy az egyenlőség, ahogy ők értik, az igazságtalanság szinonimája?

Nem áll neked jól az affektálás és a hangsúlyos beszéd: látszik, hogy csak álarc. – Legalább Isten, a lelkivezetőd és testvéreid előtt próbáld levetni, hogy kisebb legyen köztetek a fal.

Nem vagy egy erős jellemű ember: mindenbe bele akarod ütni az orrod! – Minden fogásban te akarsz lenni a só… Ne vedd zokon, hogy kimondom: nem vagy alkalmas arra, hogy só legyél. Képtelen vagy szétmorzsolódni, hogy észrevétlen maradj.

Hiányzik belőled az áldozatos lelkület, annál több azonban benned a kíváncsiság és a magamutogatás.

Hallgass. – Ne légy „gyerekes”, gyermekek karikatúrája, „szószátyár”, viszálykeltő, árulkodó ember. – Meséid és pletykáid miatt kihűlt a szeretet: a lehető legrosszabbat tetted, és még ha – te rossz nyelv – le is bontottad mások állhatatosságának erős falát, a te állhatatosságod már nem Isten kegyelméből való, hanem az ellenség áruló eszköze.

Kíváncsi vagy és kérdezősködsz. Szimatolsz és leskelődsz. Nem zavar, hogy még hibáidban sem vagy férfias? – Légy férfi! Mások élete iránti kíváncsiságodat pedig váltsa fel önmagad valódi megismerésének vágya.

Egyenes és egyszerű férfiszívedet nyomasztja, ha érthetetlen vitákba és bonyodalmakba keveredsz. – Viseld el az ilyesfajta megaláztatást, de tanulj is belőle, hogy máskor ne vegyél részt fölösleges vitákban.

Miért itatja át szavaidat kudarcaid keserű íze, amikor véleményt alkotsz másokról?

Egyenes leszek veled. – Ne légy annyira kritikus apostolkodásod során és testvéreid között. – Bocsáss meg, hogy kimondom, de kritikus hozzáállásod akadályozza természetfeletti vállalkozásotokat, mert míg mások munkáját elemzed – égre emelt tekintettel állíthatom –, tevékenységednek semmi haszna, sőt passzivitásod homokszem mások munkájának gépezetében.

„De – hangzik el nyugtalan kérdésed – mit is tehetnék, ha a kritikai szemlélet a személyiségem lényege?”

Megnyugtató válaszom ez lesz: „Végy kezedbe egy papírt és egy tollat, hogy bizalommal, lényegre törően – és persze röviden! – papírra vethesd mindazt, ami gyötör. Add át a lapot elöljáródnak, majd felejtsd el az egészet. – Az elöljáró állapotbeli kegyelem birtokában vagy megőrzi a papírt… vagy a szemétbe dobja. – A papír sorsa téged azonban már nem fog érdekelni, hisz égre emelt tekintettel, egyenes úton fogalmaztad meg véleményedet.

Alkalmazkodás? – Ez a szó csakis azoknak a szótárában szerepel – alkalmazkodni kell! –, akik nem akarnak küzdeni – akik kényelempártiak, csalók vagy gyávák –, mert már előre legyőzve érzik magukat.

Barátom, ne légy annyira naiv. Tudom, gyermek vagy még Isten szemében, de idegenek előtt akkor se hozz szégyent a testvéreidre.