Szív

Úgy tűnik nekem, mintha kezedben tartott szívvel járnál körbe, hátha valaki megveszi portékádat. Ki kéri? – kiáltod. – Csak ha egyetlen teremtménynek sem kell, akkor adod oda Istennek.

Szerinted a szentek is ezt tették?

A teremtmények a tieid? – A teremtmények Istenéi: esetleg Isten által a tieid.

Miért akarsz a világi vigaszok pocsolyájából inni, ha örök életre szökellő vizekkel is olthatod a szomjad?

Mondj le minden teremtményről, meztelenítsd le magad egészen. Ugyanis – ahogy Szent Gergely pápa mondja – az ördögnek semmi tulajdona nincs e földön, és meztelenül száll harcba. Ha ruhában mész a csatába, hamar földre fog rántani: lesz hol megragadnia.

Mintha Angyalod a füledbe súgná: tele a szíved emberi ragaszkodással! – Efölött kellene őrködnie Őrangyalodnak?

Elengedés. – Micsoda kihívás! Bárcsak ne lenne a három szent szögön kívül más kötelékem, sem a Kereszten kívül más érzés testemben.

Nem gondolod, hogy nagyobb béke és egység vár rád, ha mindent elengedsz, és befogadod ezt a különleges kegyelmet?

– Küzdj Érte, hogy kedvében járj, de erősödj meg a reményben.

Eredj, és gyermeki nagylelkűséggel kérdezd meg tőle: mit kapok kérésedért cserébe?

Szeretnél elszakadni az emberektől, de attól félsz, hogy hidegnek és távolságtartónak fognak tartani. – Ne aggódj emiatt: ha Krisztusé vagy – egészen Krisztusé! – mindenki számára Krisztus tüze, fénye és melege leszel.

Jézus nem „osztozkodik”: Ő mindenedet akarja.

Nem vagy hajlandó alávetni magad Isten akaratának… Inkább fejet hajtasz akármelyik kis teremtmény szeszélye előtt.

Egyszerűen nem fér a fejembe: ha Isten önmagát adja neked, miért ragaszkodsz annyira a teremtményekhez?

Most sírsz. – Fáj, ugye? – Hát persze, hogy fáj! Nem véletlen, hisz megtalálták a fájó pontodat.

Bizonytalan szíved földi kapaszkodót keres. – Jól van, de vigyázz, nehogy támaszod teherré váljon, mely lehúz, vagy lánccá legyen, mely rabságba dönt.

Mondd csak, mondd… Barátság ez, vagy béklyó?

Eltékozlod gyöngédséged. – Persze gyakorold mindig a felebaráti szeretetet, de – jól figyelj, apostoli lélek – az a másik érzés, melyet maga az Úr helyezett szívedbe, egyedül Krisztusé. – Ráadásul, ha emlékszel, akárhányszor elhúztad szíved hét fontos retesze közül valamelyiket, természetfeletti látóhatárodon mindig megjelent a kétség felhője… Ilyenkor tiszta szándékod ellenére is felteszed magadnak a kérdést: nem voltak túlzóak szeretetmegnyilvánulásaim?

Ne légy tekintettel szívedre. Első a kötelesség. – Kötelességedet azonban teljes szívvel végezd: ezt hívják szelídségnek.

Ha jobb szemed megbotránkoztat téged… vájd ki azt, és dobd el magadtól! – Szegény szív! Ő botránkoztat meg téged!

Vedd kezedbe, szorítsd össze: ne adj neki vigaszt. – Ha mégis vigaszra vágyna, nemes együttérzéssel, lassan, bizalmasan súgd neki: „Szív, Szív a Kereszten! Szív a Kereszten!”

Mi a helyzet a szíveddel? – Ne nyugtalankodj: a szentek – akik ugyanolyan hétköznapi emberek voltak, mint te vagy én – ugyancsak küzdöttek természetes hajlamaikkal. Ha nem így lenne, nem lett volna nagy érdemük abban, hogy „természetfeletti” válaszként szívüket – testüket és lelküket – Istennek, és nem egy teremtménynek adták oda.

Tehát, ha egyszer megláttad az utat, szerintem a szív gyengesége már nem jelenthet akadályt az eltökélt és „igazán szerelmes” szív számára.

Te, aki annyi mélypontot éltél meg csupán egy kis földi szerelem kedvéért, tényleg úgy gondolod, hogy igazán szereted Krisztust, ha nem vagy képes az Ő kedvéért szembenézni ezzel a megaláztatással?

Azt írod: „Atyám, mintha… a fogamat húznák, úgy fáj a szívem.” – Komolyan veszem, amit írsz, látom ugyanis, hogy szükséged lenne egy jó fogorvosra.

Bárcsak hagynád magad!

„Bárcsak rögtön az elején szakítottam volna!” – sóhajtottál fel. – Remélem, nem kell többé elhangzania e megkésett kiáltásnak.

„Megmosolyogtatott, hogy azt mondta, »el kell számolnia« majd Urunk előtt. Nem, Önöket nem egy zord bíró várja majd, hanem egyszerűen Jézus.” – E szentéletű Püspök szavai, melyek több szívet is megvigasztaltak már, a tiédet is megvigasztalhatják.

Gyávaságod miatt maga alá gyűr a fájdalom. – Bátran, keresztény lelkülettel menj elébe. Meglátod, akkor megtanulod majd kincsként értékelni.

Mily világos az út… mennyire nyilvánvalók az akadályok… és mennyiféle eszköz áll rendelkezésünkre a küzdelemben! – Mégis: mennyi tévelygés és botladozás! Nem igaz?

– Az a vékony kis fonál – lánc: kovácsoltvas lánc – térít le téged az útról, melyet mindketten ismerünk. Nem akarod, hogy elszakadjon, így botladozol, sőt el is esel. – Mire vársz még?

– Miért nem vágod el, hogy haladhass végre?

Az isteni Szeretet… igazán megér egy szerelmet!