További erények

Mikor felnyílik a hit, remény és szeretet cselekedeteinek szelepe, szétárad az Isten életét élő lelkek tüze.

Önzetlenül, tiszta szeretetből cselekedj, mintha se büntetés, se jutalom nem lenne. – Növekedjen szívedben a dicsőséges mennyei élet utáni vágy.

Jó, hogy nagylelkűen, gyermeki lelkülettel szolgálod Istent, és nem vársz cserébe semmit, azonban az se aggasszon, ha néha mégis gondolsz a jutalomra.

Jézus mondja: „Aki elhagyta házát, fivéreit vagy nővéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjét az én nevemért, százannyit kap majd és az örök életet fogja örökölni.”

– Nos, találsz-e a földön még egy ilyen nagylelkű ajánlatot?

Jézus… hallgat. – „Jesus autem tacebat.” – Akkor te miért beszélsz? Vigaszt keresel? Vagy mentegetőzni akarsz?

Hallgass. – A megvetettség legyen örömöd: úgysem kapsz belőle annyit, amennyit megérdemelnél.

– Képes vagy egyáltalán feltenni a kérdést: „Quid enim mali feci?” – mi rosszat tettem?

Biztosan Isten embere vagy, ha némán és örömmel tűröd az igazságtalanságot.

Milyen szép választ adott az a tiszteletre méltó férfi az igazságtalan bánásmódban részesülő fiatalembernek:

„Zavar? – kérdezte. – Akkor biztos nem akarsz jó lenni…”

Ha nem kérdeznek, ne nyilváníts véleményt, még ha úgy is ítéled, hogy a te véleményed helyesebb.

Igaz, bűnös volt. – De ne könyveld el magadban bűnösnek. – Légy irgalmas, és ne feledd: attól még, hogy te nem vagy hajlandó kilépni középszerűségedből, ő azért még lehet egyszer Ágoston.

A földön minden csak por és hamu. – Halmozd föl lábaid alatt, hogy közelebb kerülj a mennyhez.

Arany, ezüst, ékszerek… föld és trágyahalmok. – Gyönyör, érzéki örömök, kielégített vágyak… mint állat, mint öszvér, mint disznó, mint kakas, mint bika.

Dicsőség, kitüntetés, cím… jelentéktelenségek, dagadozó büszkeség, hazugság, semmi.

Itt, a földön ne ragaszkodj semmihez. – A földi szeretet önző… Miután Isten magához hív, szeretteid félelemmel és undorral fognak elfordulni tőled. – Az örök szeretet egészen más.

Csúf gyengeség a torkosság. – Szerinted nem nevetséges, sőt undorító egy kissé a látvány, mikor a méltóságteljes uraságok nagy komolysággal, szertartásszerűen ülik körbe az asztalt, hogy zsíros falatokkal tömjék meg magukat, mintha ez lenne életük „célja”?

Étkezés közben ne beszélj az ételről. Közönséges szokás. Ne légy a híve. – Beszélj inkább nemes dolgokról – lélekről, szellemről –, így megnemesíted e testi szükségletet.

Akárhányszor a legcsekélyebb önmegtagadás nélkül kelsz fel az asztaltól, pogány módon ettél.

Többet eszel a kelleténél. – A fizikai kellemetlenségekkel is járó telítettségérzet miatt képtelenné válsz arra, hogy megízleld a természetfeletti javakat, sőt értelmed is elhomályosul.

A mértékletesség bizony földi szempontból is nagy erény!

Keresztény úriember – hisz annak tartod magad –, látom, szentképeket csókolgatsz, imákat mormolsz, könyörögsz az Egyház ellenségeiért, sőt még szentségekhez is járulsz, ellenben nem látom, hogy áldozatot hoznál, hogy kitérnél a világias beszélgetések elől (a világias helyett más jelzőt is használhatnék), hogy nagylelkű lennél a rászorulókkal vagy akár Krisztus Egyházával szemben, hogy elviselnéd testvéreid gyengeségét, hogy a közös jó érdekében legyőznéd büszkeséged, hogy levetkőznéd makacs önzésedet, és még sorolhatnám…

Látom… – Nem látom… – Azt állítod… keresztény úriember vagy? – Mennyire nem ismered te Krisztust!

Tehetséged, kellemes személyiséged, képességeid… mind kárba vesznek. Nem hagyják, hogy kibontakoztasd őket. – Gondolkodj el a szerző szavain: „Az Istennek felajánlott tömjén nem vész kárba. – Jobban dicsőíted az Urat, ha nem használod tehetséged, mint ha rosszul használod.”