Az öröm, a természetfeletti és emberi optimizmus összeférnek a fizikai fáradtsággal, a fájdalommal, a könnyekkel – mert van szívünk –, a belső élet vagy az apostoli munka nehézségeivel.

Ő, „perfectus Deus, perfectus Homo” – tökéletes Isten és tökéletes Ember –, aki az Ég összes boldogságát birtokolta, át akarta élni a fáradozást és a kimerültséget, a sírást és a fájdalmat…, hogy megértsük: természetfelettinek lenni magában foglalja azt is, hogy nagyon emberiek legyünk.