Istengyermeki állapotunk – ismétlem – elvezet minket arra, hogy szemlélődő lelkületünk legyen minden emberi tevékenység közepette – fényünk, sónk, kovászunk, az imádság, az önmegtagadás, a vallási és hivatásbeli kultúra révén –, s így megvalósítsuk ezt a programot: minél inkább belemerülünk a világba, annál inkább Istenéi kell, hogy legyünk.