Fiam, jól figyelj rám: légy boldog, mikor bántalmaznak és rossz híredet keltik; mikor sokan támadnak rád, és divat lesz leköpni téged, mert omnium peripsema” – mintegy mindenki söpredéke vagy…

– Kerül, sokba kerül. Nehéz ez, amíg csak – végül – nem megyünk a Tabernákulumhoz, olyannak látjuk magunkat, mint akit a világ mocskának tekintenek, szegény féregnek, és őszintén ezt mondjuk: „Uram, ha Neked nincs szükséged az én jó híremre, én mit kezdjek vele?”

Addig a pillanatig Isten gyermeke nem tudja, mi a boldogság: addig, amíg nem jut el erre a mezítelenségre, erre az önátadásra, de amely az önmegtagadáson, a fájdalmon alapszik.