Az Úr megadta neked, hogy világosan lásd keresztényi utadat a világban. Mégis, azt állítottad nekem, hogy sokszor irigységgel szemlélted – amiről azt mondtad, hogy alapjában véve kényelemszeretet volt – azt a boldogságot, ha valaki ismeretlen lehet, mindenkitől észrevétlenül dolgozhat az utolsó sarokban… Isten és te!

– Most, túl azon az ötleten, hogy misszionáriusnak menj Japánba, az jut eszedbe, hogy ilyen elrejtett, szenvedő életet élj… De ha szabadon találnád magad más szent, természetes kötelességeidtől és megpróbálkoznál azzal, hogy „elrejtőzz” anélkül, hogy ez lenne a hivatásod, valamiféle vallásos vagy szerzetesi intézménybe, nem lennél boldog. – Hiányozna neked a béke, mert a magad akaratát tennéd és nem az Istenét.

– A te „hivatásod” akkor más névre hallgatna: árulás lenne, nem isteni sugallat gyümölcse, hanem puszta emberi félelemé, attól a küzdelemtől, ami közeledik. Ezt pedig nem!