Feltámadni

Szükségét érzed, hogy megtérj: Ő mindig többet kér tőled… te pedig egyre kevesebbet adsz Neki.

Mindannyiunkat, akárcsak Lázárt egy „veni foras” – jöjj ki – hozott mozgásba.

– Milyen elszomorítóak azok, akik továbbra is halottak maradnak, és nem ismerik Isten irgalmának hatalmát!

– Örülj újra szent örömmel, mert azzal az emberrel szemben, akire Krisztus nélkül a bomlás vár, felemelkedik a Vele együtt feltámadt ember.

A földi érzelmek, még akkor is, ha nem szennyes és goromba, rendetlen vágyak, általában valami önzést hordoznak magukban.

Ezért hát, nem lebecsülve ezeket az érzelmeket – melyek nagyon szentek is lehetnek –, ügyelj mindig, hogy szándékod helyes legyen.

Ne keresd mindig, hogy együttérezzenek veled: ez sokszor a gőg és a hiúság jele.

Mikor a teológiai erényekről beszélsz, a hitről, a reményről és a szeretetről, gondold meg, hogy ezeket előbb élni kell, s csak azután elméletileg megragadni.

Van valami az életedben, ami nem felel meg keresztényi mivoltodnak, s ami arra késztet, hogy ne akarj megtisztulni?

– Vizsgáld meg magad, és változtass rajta.

Gondold át figyelmesen viselkedésedet. Meg fogod látni, hogy tele vagy tévedésekkel, melyek kárt okoznak neked és talán azoknak is, akik a környezetedben vannak.

– Jusson eszedbe, fiam, hogy a mikrobák nem kevésbé fontosak, mint a ragadozó állatok. Te pedig tenyészted ezeket a tévedéseket, ezeket a hibákat – ahogyan a mikrobákat tenyésztik a laboratóriumban – alázatosságod hiányával, imádságod hiányával, mulasztásaiddal a kötelességteljesítésben, hiányos önismereteddel… És azután, ezek a gócok megfertőzik a környezetet.

– Naponkénti jó lelkiismeret-vizsgálatra van szükséged, mely a javulás konkrét elhatározásaihoz vezet, hogy valódi fájdalmat érezz hiányosságaid, mulasztásaid és bűneid miatt.

A Mindenható, a Legnagyobb, a Legbölcsebb Istennek meg kellett választania Édesanyját.

Te mit tettél volna, ha anyát kellett volna választanod? Úgy gondolom, te is meg én is azt választottuk volna, aki az édesanyánk lett, elhalmozva őt minden kegyelemmel. Isten épp így tett. Ezért hát a Szentháromság után Mária következik.

– A teológusok logikusan érvelnek a kegyelemnek ezzel a beleárasztásával, vagyis azzal kapcsolatban, hogy ő nem lehetett alávetve a sátánnak: illő volt, Isten megtehette, tehát megtette. Ez a nagy bizonyíték. A legvilágosabb bizonyíték arra, hogy Isten az első pillanattól fogva megajándékozta Édesanyját minden kiváltsággal. És így is van: szép és tiszta és szeplőtelen lélekben és testben!

Várod a győzelmet, a küzdelem végét…, és nem érkezik?

– Köszönd meg az Úrnak, mintha már elérted volna a célt, és ajánld fel Neki türelmetlenségedet: „Vir fidelis loquetur victoriam” – a hűséges ember a győzelem örömét fogja énekelni.

Vannak pillanatok, amikor – megfosztva attól az Úrral való egységtől, mely még álmodban is lehetővé tette számodra a folytonos imádságot – úgy tűnik, ellenállást fejtesz ki az Úr Akaratával szemben.

– Ez gyengeség, tudod jól: szeresd a Keresztet. sok olyasmi hiányát, amit mindenki szükségesnek tart; az akadályokat melyek az út megkezdését vagy… folytatását gátolják; a te saját kicsinységedet és lelki nyomorúságodat.

– Ajánld fel – hathatós akarattal – azt, ami a tiéd és azt ami a tieidé: emberileg nézve nem kevés; természetfeletti fényben nézve – semmi.

Valaki olykor azt mondta nekem: Atya, fáradtnak és hidegnek érzem magam; mikor imádkozom vagy valamilyen áhítatgyakorlatot végzek, úgy tűnik nekem, színészkedem…

Ennek a barátomnak, és neked is – ha ugyanilyen helyzetben vagy – ezt válaszolom: színjáték? – Nagy dolog az, fiam! Játszd a szerepedet! Az Úr a néződ: az Atya, a Fiú és a Szentlélek; a Szentháromság fog nézni minket azokban a pillanatokban, amikor „szerepet játszunk”.

– Így cselekedni az Úr előtt, szeretetből, hogy kedve teljék benne, mikor nehezünkre esik, ez a szép! Isten bohócának lenni! Milyen csodálatos ez a szeretetből, áldozattal, minden személyes kedvtelés nélkül, Urunk kedvéért végzett szereplés!

– Ez igenis szeretetből való élet!

Az a szív, amely rendetlenül szereti a földi dolgokat, olyan, mintha lánccal vagy „finom szállal” kötözték volna meg, mely akadályozza, hogy Isten felé repüljön.

„Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek…”: megdöbbentő tapasztalat, hogy hogyan lehet elhagyni egy isteni vállalkozást egy tünékeny csalódás kedvéért!

A langyos apostol, ez a lelkek nagy ellensége.

A langyosság nyilvánvaló bizonyítéka a természetfeletti „makacsság” hiánya, annak az erősségnek a hiánya, mely lehetővé teszi, hogy kitartsunk a munkában, hogy ne álljunk meg, míg nem került a helyére „az utolsó tégla”.

Vannak kemény, de nemes szívek, melyek – közeledve Jézus Szívének melegéhez – megolvadnak, mint a bronz, szerető, jóvátevő könnyekkel lángra lobbannak!

A langyosaknak viszont krétából, nyomorult húsból van a szívük… és szétmorzsolódnak. Porból vannak, szánalmasak.

Mondd velem: Jézusunk, legyen távol tőlünk a langyosság! Langyosak ne legyünk!

Minden jóság, minden könnyedség, minden fönség, minden szépség, minden kegyelem ékesíti a mi Anyánkat. – Nem tölt el a szeretet azért, hogy ilyen Édesanyád van?

Szerelmesek vagyunk a Szeretetbe. Ezért az Úr nem akarja, hogy szárazok, merevek legyünk, mint valami élettelen dolog! Azt akarja, hogy az Ő érzelme itasson át minket!

Ugye, megérted ezt a látszólagos ellentmondást? – Valaki, mikor harmincadik évét betöltötte, ezt írta naplójába: „Már nem vagyok fiatal” – Mikor pedig betöltötte a negyvenet, már ezt jegyezte fel: „Fiatal maradok, míg nyolcvanéves nem leszek. Ha előbb halok meg, éretlennek fogom magam tartani.”

– Évei dacára, mindig a Szeretet érett fiatalságával élt.

Mennyire értem a kérdést, amit egy Istenbe szerelmes lélek tett fel magának: történt valami csalódást keltő gesztus, volt bennem valami, ami nem tetszhet Neked, Uram, Szerelmem?

– Kérd Atyádat, Istenedet, hogy adja meg nekünk a szeretetnek ezt az állandó igényességét.

Láttad, mennyi szeretettel, mekkora bizalommal kezelték Jézust a barátai? Lázár nővérei teljes természetességgel szemére vetik távollétét: tudtodra adtuk! Ha itt lettél volna!…

– Mondd Neki lassan, bizalommal: taníts meg engem, hogy Márta, Mária, Lázár baráti szeretetével viszonyuljak Hozzád; és ahogyan az első Tizenkettő bánt Veled, még akkor is, ha eleinte talán nem túl természetfeletti okból követtek Téged.

Milyen jólesik Jánost szemlélnem, aki Krisztus keblére hajtja a fejét! – Olyan ez, mint mikor szeretettel átadjuk értelmünket, még ha nehéz is, hogy lángra lobbanjon Jézus Szívének tüzétől.

Isten szeret engem… És János Apostol ezt írja: „Szeressük tehát Istent, mert Ő előbb szeretett minket.” – Mintha ez nem volna elég, Jézus odafordul mindnyájunkhoz, tagadhatatlan nyomorúságaink ellenére, hogy megkérdezze tőlünk, ahogyan Pétertől kérdezte: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?”…

– Itt az ideje, hogy azt válaszoljuk: „Uram, Te mindent tudsz; Te tudod, hogy szeretlek”, alázatosan hozzáfűzve: segíts, hogy jobban szeresselek, növeld szeretetemet!

„A tettekben áll a szeretet, nem a szép szavakban.” Tettek, tettek! – Elhatározás: továbbra is sokszor fogom mondani Neked, hogy szeretlek – hányszor ismétlem ezt Neked –; de, a Te kegyelmeddel, főleg viselkedésem, a mindennapi apró dolgok lesznek azok – a maguk néma beszédességével –, melyek kiáltani fognak Előtted, megmutatva Neked szeretetemet.

Mi, emberek nem tudjuk azokat a választékos kedvességeket tanúsítani Jézus iránt, melyeket az egyszerű, de keresztény szegény emberek nap mint nap tanúsítanak egyes hozzájuk hasonlóan szegény nyomorúságos teremtmények – feleség, gyermek, barát – iránt.

– Ez a valóság ösztönzésül kellene, hogy szolgáljon számunkra.

Isten Szeretete olyan vonzó és igéző, hogy növekedésének nincs határa a keresztény ember életében.

Nem viselkedhetsz úgy, mint egy szeleburdi gyerek, vagy mint egy bolond.

– Erős embernek kell lenned, Isten gyermekének, derűsnek hivatásbeli munkádban és társas életedben, s mindezt Isten jelenlétében, mely hozzásegít, hogy gondod legyen a tökéletességre a legkisebb részletekben is.

Ha valaki egyszerűen csak igazságosan cselekszik, lehetséges, hogy megsebzi az embereket.

– Ezért cselekedj mindig istenszeretetből, mely az igazságossághoz hozzáadja a felebaráti szeretet balzsamát; és megtisztítja a földi szerelmet.

Mikor Isten lép közbe, minden természetfelettivé válik.

Szeresd szenvedélyesen az Urat. Szeresd bolondulásig, mert ha szeretet van – csak akkor –, megkockáztatom az állítást, nincs szükség még a jó elhatározásokra sem. A szüleimnek – gondolj csak a saját szüleidre – nem volt szükségük arra, hogy jó elhatározást tegyenek arról, hogy szeretnek engem, mégis hogy árasztották rám naponta a szerető figyelmességeket!

Ugyanezzel az emberi szívünkkel szerethetjük és kell is szeretnünk az Istent.

A szeretet áldozat, és a Szeretetből vállalt áldozat élvezet.

Válaszolj meg magadnak erre a kérdésre: hányszor kívánja tőled napjában akaratod, hogy szívedet Istenbe helyezd, és így Neki add érzelmeidet és tetteidet?

Jó mérce ez szereteted elevenségének és minőségének megállapítására.

Légy meggyőződve róla, fiam, hogy Istennek joga van megkérdezni tőlünk: Gondolsz Rám? Jelenlétemben élsz? Engem keresel támaszul? Úgy keresel Engem, mint életed Világosságát, mint páncélodat…, mint mindenedet?

– Ezért hát erősítsd meg magadban ezt az elhatározást: azokban az órákban, melyeket a világ fiai jóknak tekintenek, így fohászkodom: Uram! Azokban az órákban, melyeket rosszaknak neveznek, megismétlem: Uram!

Ne veszítsd el soha a természetfeletti iránti érzéket. Ha minden durvaságukban látod is nyomorúságaidat, rossz hajlamaidat – a sarat, melyből készültél –, Isten számít rád.

Élj úgy, mint a környezeted, természetes módon, de tedd természetfelettivé a nap minden pillanatát.

Hogy helyes szándékkal ítélhessünk, tiszta szívre, Isten dolgaiért való buzgalomra és a lelkek iránti szeretetre van szükség, előítéletek nélkül.

– Gondold meg!

Hallottam, amint ismerőseim a rádiójukról beszélnek. Szinte önkéntelenül, átvittem a témát természetfeletti síkra: sok földelésünk van, túl sok, de elfelejtettük a belső élet antennáját…

– Ez az oka annak, hogy miért van olyan kevés lélek kapcsolatban Istennel: tényleg ne hiányozzék soha az antennánk a természetfelettire.

Apróságok és hitványságok, melyeknek nem tartozom semmivel, melyektől nem remélek semmit, jobban lekötik a figyelmemet, mint az én Istenem? Kivel vagyok, amikor nem vagyok Istennel?

Mondd Neki: Uram, nem akarok semmi mást, mint amit Te akarsz. Még azt se add meg nekem, amit ezekben a napokban éppen kérek Tőled, ha egy millimétert is eltávolít Akaratodtól.

Hatékonyságod titka áhítatgyakorlataidban rejlik, őszinte áhítatodban: így egész napod Vele telik.

Jó elhatározás: „gyakorolni”, lehetőleg szakadatlanul, a barátságot, a szerető és engedelmes kapcsolatot a Szentlélekkel: – „Veni Sancte Spiritus…!” – Jöjj, Szentlélek, végy lakást a lelkemben!

Ismételd egész szívből és egyre nagyobb szeretettel, főként, amikor a Tabernákulum közelében vagy, vagy amikor az Urat vetted magadhoz: „Non est qui se abscondat a calore eius” – hogy ne meneküljek Előled, hogy járjon át Lelkednek tüze.

„Ure igne Sancti Spiritus!” – égess meg engem Lelked tüzével – fohászkodtál. És hozzáfűzted: szükséges, hogy szegény lelkem mielőbb újra repüljön…, és ne hagyja abba a repülést, míg Őbenne meg nem nyugszik!

– Vágyaid nagyon jóknak tűnnek. Nagyon ajánlani foglak a Vigasztalónak, állandóan a segítségét fogom kérni, hogy vegyen lakást lényed középpontjában, és irányítsa összes tetteidet, szavaidat, gondolataidat és vágyaidat, és adjon ezeknek természetfeletti jelleget.

Mikor a Szent Kereszt Felmagasztalásának napját ünnepelted, azt kérted az Úrtól, lelked minden rezdülésével, hogy adja meg neked kegyelmét, hogy a Szent Keresztet képességeidben és érzékeidben „magasztalhasd”… Új élet! Pecsét: hogy megerősítsd az általad továbbított üzenet hitelességét…, egész lényed a Kereszten!

– Meglátjuk, meglátjuk.

Az önmegtagadásnak folytonosnak kell lennie, mint a szívverésnek: így leszünk urai önmagunknak, és így fogjuk megélni mások iránt Jézus Krisztus szeretetét.

Szeretni a Keresztet azt jelenti, hogy szívesen tudunk magunknak kellemetlenségeket okozni Krisztus iránti szeretetből, még ha erőfeszítésbe kerül is, mert abba kerül…: már tapasztaltad, hogy ez a két dolog megfér egymással.

A keresztény öröm nem fiziológiai jellegű: alapja természetfeletti, és felette áll a betegségnek és a kellemetlenségnek.

– Az öröm nem csörgőmuzsikás dínomdánom, sem népi táncmulatság.

Az igazi öröm valami bensőségesebb dolog: valami, ami derűssé tesz minket akkor is, ha néha az arcunk komoly marad.

Azt írtam neked: ha megértem is, hogy ez elterjedt szóhasználat, nem tetszik, mikor azt hallom, hogy keresztnek hívják azokat a kellemetlenségeket, amelyek a személyes büszkeségből fakadnak. Ezek a terhek nem Keresztek, nem valódi Keresztek, mert nem Krisztus Keresztjei.

Küzdj tehát ezek ellen a kitalált kellemetlenségek ellen, melyeknek semmi közük Krisztus pecsétjéhez: szakadj el éned minden álcázott formájától!

Még az olyan napokban is, melyeken úgy tűnik, elvész az idő a mindennapi ezer apró részlet prózájában, több mint elegendő költészet van ahhoz, hogy a Kereszten érezzük magunkat: olyan Kereszten, mely nem látványos.

Ne tedd rá a szíved semmi mulandóra: utánozd Krisztust, aki szegénnyé tette magát értünk, és nem volt hová lehajtsa a fejét.

– Kérd, adja meg neked, hogy a világban élve, engedmények nélkül, elszakadj a világtól.

Az elszakadás világos jele: nem tekinteni – valóban – semmit a magunkénak.

Aki őszintén éli a hitet, tudja, hogy az evilági javak eszközök, és nagylelkűen, hősiesen használja őket.

A feltámadott, dicsőséges Krisztus levetett mindent, ami földi, hogy mi, emberek, akik testvérei vagyunk, el tudjuk gondolni, mit kell levetnünk magunkról.

Szeretni kell a Legszentebb Szüzet: sohasem fogjuk eléggé szeretni őt.

– Szeresd őt nagyon! – Ne elégedj meg azzal, hogy kifüggeszted a képmásait, köszöntöd azokat, és fohászokat mondasz, de tudj felajánlani – erősséggel telt életedben – mindennap valami apró áldozatot, hogy megmutasd neki szeretetedet és azt a szeretetet, melyről azt kívánjuk, hogy az egész emberiség tanúsítsa iránta.

Ez a keresztény ember igazsága: Ajándékozás és szeretet – Isten szeretete és az Ő kedvéért, az embertársaké –, az áldozatra alapozva.

Jézusom, bizalommal bújok karodba, fejemet szerető kebledbe rejtve, szívemet Szíveddel egyesítve: mindenben azt akarom, amit Te akarsz.

Ma, mikor környezetünk telve van engedetlenséggel, morgolódással, intrikákkal, csalással, jobban kell szeretnünk, mint valaha az engedelmességet, az őszinteséget, a hűséget, az egyszerűséget: mindazt ami, természetfeletti értelemben, emberibbé tesz minket.

Azt mondod nekem, hogy igen, szilárdan elhatároztad, hogy követed Krisztust.

– Akkor hát Isten lépésének ütemére kell járnod, nem a magadéra!

Akarod tudni, mi hűségünk alapja?

– Nagy vonalakban azt mondanám, hogy Isten szeretetén alapul, mely leküzdhetővé tesz minden akadályt: az önzést, a gőgöt, a fáradtságot, a türelmetlenséget…

– Aki szeret, semmibe veszi önmagát; tudja, hogy még ha egész lelkével szeret is, még mindig nem tud eléggé szeretni.

Azt mondták nekem – és leírom, mert nagyon szép –, hogy egy aragóniai nővérke, akit eltöltött a hála Isten atyai jóságáért, így fejezte ki magát: „Micsoda »szem«! – Semmi nem kerüli el a figyelmét.”

Neked – mint Isten gyermekének – a személyes imádságra is szükséged van: erre a bensőségességre, erre a közvetlen kapcsolatra Urunkkal – párbeszédre négyszemközt –, névtelenségbe rejtőzés nélkül.

Az imádság első feltétele a kitartás; a második az alázatosság.

– Légy szentül makacs, bizalommal. Gondold meg, hogy az Úr, mikor kérünk Tőle valami fontosat, talán sokévi könyörgést akar. Tarts ki…, mégpedig egyre nagyobb bizalommal!

Tarts ki az imádságban, mint a Mester tanácsolja. Ebből a szilárd pontból fog eredni békéd, örömed, derűd és így természetfeletti és emberi hatékonyságod is.

Egy olyan helyen, ahol az emberek társalogtak és zenét hallgattak, megmagyarázhatatlan vigasztalásként fakadt fel az imádság a lelkedben. Ezekkel a szavakkal fejezted be imádat: Jézusom, nem a vigasztalást akarom, Téged akarlak.

Életednek állandó imádságnak kell lennie, folytonos párbeszédnek az Úrral: a kellemes és a kellemetlen, a könnyű és a nehéz, a rendes és a rendkívüli dolgokról…

Minden alkalommal rögtön eszedbe kell, hogy jusson a párbeszéd Atyáddal, az Istennel, hogy keresd Őt lelked közepében.

Összeszedni magunkat imádságban, elmélkedésben olyan könnyű…! Jézus nem várakoztat meg minket, nem előszobáztat: inkább Ő vár minket.

Elég, hogy azt mondd Neki: Uram, imádkozni akarok, Veled akarok lenni! És íme, máris Isten jelenlétében vagy, hogy beszélj Vele.

És mintha ez nem volna elég, nem sajnálja tőled az időt: a te tetszésedre bízza. És nem tíz percre vagy egy negyedórára. Nem! Órákra, egész napra! És Ő az, Aki: a Mindenható, a Legbölcsebb.

A belső életben, mint az emberi szerelemben, kitartónak kell lenni.

Igen, sokszor kell elmélkedned ugyanazokról a dolgokról, kitartva, amíg csak fel nem fedezel egy új Amerikát.

– Hogyan lehetséges, hogy korábban nem láttam ezt, pedig olyan világos? – kérdezted magadtól meglepetten. – Egyszerűen, mert néha olyanok vagyunk, mint a kövek, melyek hagyják, hogy elfolyjon felettük a víz, de nem szívják magukba egy cseppjét sem.

– Ezért hát gondolkodásunkban vissza kell térni ugyanarra a dologra, mely sohasem ugyanaz, hogy Isten áldása átitasson minket.

Az oltár Szent Áldozatában a pap veszi Istenünk Testét és a Kelyhet az Ő Vérével, és a föld minden dolga fölé emeli ezekkel a szavakkal: „Per Ipsum, et cum Ipso, et in Ipso” – Szerelmem által, Szerelmemmel, Szerelmemben!

Egyesülj ezzel a mozdulattal. Sőt: építsd be ezt a valóságot az életedbe.

Az Evangélista elbeszéli, hogy Jézus, amikor a csodatétel után királlyá akarják koronázni, elrejtőzik.

– Uram, részesíts minket az Eucharisztia csodájában: kérünk, ne rejtőzz el, élj velünk, hogy láthassunk, érinthessünk, érezhessünk, hogy mindig a Közeledben akarjunk lenni, légy életünk és munkánk királya.

Látogasd a három Személyt, az Atyaistent, a Fiúistent, és a Szentlélek Istent. És, hogy eljuss a Szentháromsághoz, közeledj Mária segítségével.

Nincs „élő” hite annak, aki nem adja magát ténylegesen Jézus Krisztusnak.

Minden kereszténynek keresnie és látogatnia kell Krisztust, hogy egyre jobban tudja szeretni Őt. – Olyan ez, mint eljegyzéskor: szükséges a látogatás, mert ha két személy nem látogatja egymást, nem juthatnak el oda, hogy megszeressék egymást. És a mi életünk Szeretetben való élet.

Elmélkedd át a Mester szent haragját, mikor azt látta, hogy a jeruzsálemi Templomban rosszul bánnak Atyja dolgaival.

– Micsoda lecke, hogy ne légy soha közönyös, sem gyáva mikor nem bánnak tisztelettel azzal, ami Istené!

Légy szerelmes Krisztus Legszentebb Emberségébe.

– Nem tölt el örömmel, hogy olyan akart lenni, mint mi? Légy hálás Jézusnak ezért a túláradó jóságáért!

Elérkezett az Advent. Mennyire alkalmas idő ez a Krisztus eljövetele iránti vágy, nosztalgia, őszinte sóvárgás megújítására! Mindennapi eljövetelére lelkedbe az Eucharisztiában! – „Ecce veniet!” – íme, érkezik – bátorít minket az Egyház.

Karácsony. – Ezt éneklik: „Venite, venite…” – Menjünk, Ő megszületett.

És miután átelmélkedtük, hogyan gondoskodik Mária és József a Gyermekről, megkockáztatom, hogy azt javasoljam neked: nézd Őt újból, nézd megállás nélkül.

Még ha ez terhes is számunkra – és kérem az Urat, hogy növelje bennünk ezt a fájdalmat –, te meg én nem vagyunk kívülállók Krisztus halálának ügyében, mert az emberek bűnei voltak azok a kalapácsütések, melyek a fára szegezték Őt.

Szent József: nem lehet szeretni Jézust és Máriát úgy, hogy ne szeressük a Szent Pátriárkát is.

Nézd, mennyi okunk van tisztelni Szent Józsefet és tanulni az életéből: hitében erős férfi volt…, eltartotta családját – Jézust és Máriát – kemény munkájával…, megőrizte a Szent Szűz tisztaságát, aki a Jegyese volt…, és tisztelte – szerette – Isten szabadságát, Aki nemcsak a Szent Szüzet választotta Édes- anyjának, hanem őt is a Szűzanya Jegyesének.

Szent József, Apánk és Urunk, tisztaságos, csillogó, aki méltó voltál arra, hogy karodban hordozd a Gyermek Jézust, hogy mosdasd és átöleld: taníts meg minket úgy bánni Istenünkkel, hogy tiszták legyünk és méltók arra, hogy másik Krisztusok lehessünk.

És segíts minket, hogy Krisztushoz hasonlóan bejárjuk és megmutassuk az isteni utakat – melyek rejtettek és ragyogóak –, és elmondjuk az embereknek, hogy a földön állandóan rendkívüli lelki hatékonysággal rendelkezhetnek.

Szeresd nagyon Szent Józsefet, szeresd egész lelkeddel, mert ő volt az, Jézussal együtt, aki a legjobban szerette a Szűzanyát, és aki leginkább kapcsolatban volt Istennel: Édesanyánk után a legjobban szerette Őt.

– Megérdemli, hogy szeresd, s neked hasznos, hogy szoros kapcsolatot tarts vele, mert mestere a belső életnek, és nagy a befolyása az Úr előtt és Isten Anyja előtt.

A Szent Szűz. Ki lehet az istenszeretet jobb tanítómestere, mint ez a Királynő, ez az Úrnő, ez az Anya, aki a legbensőségesebb kapcsolatban áll a Szentháromsággal: az Atyaisten leánya, a Fiúisten Édesanyja, a Szentlélek Mátkája, és aki ugyanakkor a mi Édesanyánk?

– Kérd személyes közbenjárását.

Szent leszel, ha van benned szeretet, ha meg tudod tenni azokat a dolgokat, melyeket a többiek szívesen vesznek, s amelyek Istent nem sértik, még akkor is, ha nehezedre esnek.

Szent Pál receptet ad nekünk a gyengéd szeretetre: „Alter alterius onera portate et sic adimplebitis legem Christi” – hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét.

– A te életedben teljesedik?

Urunk, Jézus annyira szerette az embereket, hogy megtestesült, felvette természetünket, és mindennapi kapcsolatban élt a szegényekkel és a gazdagokkal, az igazakkal és a bűnösökkel, a fiatalokkal és az öregekkel, a pogányokkal és a zsidókkal.

Állandó párbeszédet folytatott mindenkivel: azokkal, akik szerették, és azokkal, akik csak azt keresték, hogy kiforgathassák a szavait, hogy elítéljék Őt.

– Igyekezz te is úgy viselkedni, mint az Úr!

Az Isten kedvéért a lelkek iránt táplált szeretet arra késztet, hogy szeressünk mindenkit, értsünk meg mindenkit, találjunk mentséget mindenki számára, bocsássunk meg mindenkinek…

Olyan szeretet kell, hogy legyen bennünk, mely betakarja az emberi nyomorúságok számtalan hiányosságát. Csodálatos szeretetünk kell, hogy legyen „veritatem facientes in caritate”, mely tudja védeni az igazságot anélkül, hogy sebet ejtene.

Mikor a „jó példáról” beszélek neked, arra is utalni szeretnék, hogy megértőnek és megbocsátónak kell lenned, hogy be kell töltened a világot békével és szeretettel.

Kérdezd meg gyakran magadtól: megteszek mindent, hogy kifinomuljak a szeretetben azok iránt, akik környezetemben élnek?

Mikor azt hirdetem, hogy szőnyeggé kell válnunk, hogy a többiek puhán járhassanak, nem valami szép frázist akarok mondani: ennek valóságnak kell lennie!

– Nehéz dolog ez, mint ahogy nehéz az életszentség is, de könnyű is, mert – ismétlem – az életszentség mindenki számára hozzáférhető.

Annyi önzés, annyi közömbösség közepette – mindenki a maga dolgával törődjön –, eszembe jutnak azok a fából készült erős, masszív szamaracskák, melyek egy asztalon haladtak… Egyikük elvesztette az egyik lábát. De ment előre, mert a többire támaszkodott.

Nekünk, katolikusoknak – mikor megalkuvás nélkül védjük és fenntartjuk az igazságot – igyekeznünk kell kialakítani a szeretet és az együttélés légkörét, mely elfojt minden gyűlöletet és neheztelést.

A keresztény emberben, Isten gyermekében, a barátság és a szeretet egyetlen egységet alkot: isteni fényt, mely meleget ad.

A testvéri feddés gyakorlása – mely evangéliumi gyökerű – a természetfeletti szeretet és a bizalom jele.

Köszönd meg, mikor ilyet kapsz, és ne mulaszd el gyakorolni azokkal szemben, akik a környezetedben élnek.

Mikor bírálunk, mert szükségesnek tartjuk, és teljesíteni akarjuk kötelességünket, számot kell vetnünk a másik és a magunk fájdalmával.

De ez sose legyen kifogás számodra, hogy tartózkodj ennek gyakorlásától.

Légy nagyon közel a Szent Szűzhöz, Édesanyádhoz. – Légy mindig egységben Istennel: keresd az egységet Vele, áldott Anyjának közelében.

Jól figyelj rám: A világban lenni és a világból valónak lenni nem jelenti azt, hogy világiasnak lenni.

Úgy kell viselkedned, mint az égő fáklya, mely bárhol van, mindent meggyújt; vagy legalább igyekezz emelni azok lelki hőmérsékletét, akik a környezetedben vannak, arra vezetve őket, hogy intenzív keresztény életet éljenek.

Isten azt akarja, hogy művei, melyeket az emberekre bízott, az imádság és az önmegtagadás erejével haladjanak előre.

Egész állampolgári – katolikus állampolgári – tevékenységünk alapja az intenzív belső élet: az, hogy hatékonyan és valóságosan olyan férfiak és nők vagyunk, akik napjukat Istennel való szakadatlan párbeszéddé teszik.

Mikor együtt vagy valakivel, egy lelket kell látnod: egy lelket, akit segíteni, megérteni kell, akivel együtt kell élni, és akit meg kell menteni.

Makacsul csak egyedül jársz, a magad akaratát teszed, kizárólag a saját megítélésedet követed… és, látod, az eredmény neve: „terméketlenség”.

Fiam, ha nem veted alá megítélésedet, ha gőgös vagy, ha a „te” apostoli tevékenységednek szenteled magad, egész éjjel dolgozni fogsz – egész életed éjszaka lesz –, és végül üres hálókkal virrad rád a reggel.

A Jézus Halálára való gondolás felhívássá változik át arra, hogy abszolút őszinteséggel nézzünk szembe mindennapi feladatainkkal, és vegyük komolyan a hitet, amelyet vallunk.

Legyen ez alkalom arra, hogy elmerüljünk Isten Szeretetének mélységébe, hogy így meg tudjuk azt mutatni – szóval és tettel – az embereknek.

Tégy róla, hogy keresztény ajkadon – mert keresztény vagy, és annak kell lenned minden pillanatban – ott legyen az „ellentmondást nem tűrő” természetfeletti szó, mely megindít, serkent, mely kifejezi életbevágó készségedet az odaadásra.

Nagy kényelmesség – és olykor nagy felelőtlenség – rejtőzik azokban, akik hatóságként kitérnek az elől a fájdalom elől, hogy helyreigazítsanak másokat, azzal a kifogással, hogy másokat kímélnek a szenvedéstől.

Talán megtakarítják ennek az életnek a kellemetlenségeit…, de kockára teszik az örök boldogságot – a sajátjukat és a másokét – mulasztásaikkal, melyek valódi bűnök.

A szent „kényelmetlen” sok ember élete számára. Ám ez nem jelenti, hogy elviselhetetlennek kellene lennie.

– Buzgalma sohase legyen keserű; bírálata soha ne legyen metsző; példája soha ne csattanjon arrogáns erkölcsi pofonként felebarátja arcán.

Az a fiatal pap az Apostolok szavaival szokott Jézushoz fordulni: „Edissere nobis parabolam” – magyarázd meg nekünk a példabeszédet. És hozzátette: add lelkünkbe tanításod világosságát, hogy ez soha ne hiányozzék életünkből és tetteinkből…, és hogy adhassuk azt másoknak.

– Mondd ezt te is az Úrnak.

Legyen meg benned mindig a bátorság, mely alázat és Isten szolgálata, hogy úgy mutasd be a hit igazságait, amilyenek, engedmények és kétértelműség nélkül.

Katolikus emberben nem lehet más lelkület: védeni „mindig” a Pápa tekintélyét; és „mindig” engedelmesen elszántnak lenni a saját véleményünk helyesbítésére az Egyház Tanítóhivatalának színe előtt.

Sok idővel ezelőtt valaki, kevés tapintattal, azt kérdezte tőlem, vajon mi, akik a papi karriert választottuk, kapunk-e nyugdíjat, nyugellátást, ha megöregszünk… Mivel nem feleltem neki, a kellemetlenkedő megismételte.

– Akkor az a válasz jutott eszembe, mely szerintem nem tűr ellentmondást: a papság – mondtam neki – nem karrier, hanem apostolság!

– Így is gondolom. És fel akartam itt jegyezni, hogy – az Úr segítségével – ne feledkezzünk meg soha erről a különbségről.

Katolikus lelkületűnek lenni azt is jelenti, hogy az egész Egyház gondját éreznünk kell a vállunkon, nem csupán ennek vagy annak a konkrét résznek a gondját; és azt kívánja, hogy imádságunk nagylelkű könyörgéssel terjedjen ki északtól délig, kelettől nyugatig.

Így megérted annak a barátunknak a felkiáltását – a fohászát –, aki a Szent Anyánk iránti sok szeretetlenség láttán így szólt: nekem fáj az Egyház!

„Az összes egyházak gondja terhel” – írta Szent Pál, és az Apostolnak ez a sóhajtása minden kereszténynek – neked is – emlékezetébe idézi azt a felelősséget, hogy Krisztus Jegyesének, a Szent Egyháznak lába elé tegyük azt, amik vagyunk, és amivel rendelkezünk, szeretve az Egyházat nagy hűséggel, még saját tulajdonunk, hírnevünk és életünk árán is.

Ne ijedj meg – és amennyire lehet, reagálj – a hallgatás összeesküvésének színe előtt, mellyel az Egyházat el akarják hallgattatni.

Egyesek akadályozzák, hogy hallani lehessen szavát; mások nem engedik, hogy látni lehessen azok példáját, akik tetteikkel prédikálnak; ismét mások eltörlik a helyes tanítás minden nyomát…, és nagyon sokan nem viselik el azt.

Ne ijedj meg, ismétlem, hanem ne fáradj bele, hogy a Tanítóhivatal megnyilatkozásainak szócsöve légy.

Légy napról napra „rómaibb”, szeresd ezt az áldott helyzetet, mely az egyetlen és igaz Egyház fiait ékesíti, mivel Krisztus így akarta.

A Szent Szűz tisztelete felkelti a keresztény lelkekben a természetfeletti indítást, hogy úgy cselekedjenek, mint „domestici Dei” – mint Isten családtagjai.