Képes vagy rá!

Fel szeretném hívni a figyelmedet egy nehézségre, mely esetleg előadódhat: a fáradtság, a csüggedés kísértésére.

– Hát nem friss még annak az életnek az emléke – a te életedé –, melynek nem volt se iránya, se célja, se íze, és amelyet az Isten világossága és a te odaadásod irányba rendezett és eltöltött örömmel?

– Ne cseréld fel ostobán ezt az újat a régivel.

Ha észreveszed, hogy nem győzöd a dolgot, bármi okból is, mondd el Neki, hagyatkozz Rá: Uram, bízom Benned, Rád hagyatkozom, Te viszont segítsd gyengeségemet!

És bizalommal telve ismételd Neki: nézz rám, Jézusom, piszkos rongy vagyok; az életem megtapasztalása olyan szomorú, nem vagyok méltó arra, hogy fiad legyek. Mondd Neki…; mondd Neki sokszor.

– Nemsokára meg fogod hallani a hangját: „Ne timeas!” – Ne félj!; vagy: „Surge et ambula!” – Kelj fel és járj!

Mikor még bizonytalan voltál, elmondattad velem: hogyan ismerhetők fel azok a pillanatok, mikor az Úr többet kér tőlünk!

– Csak arra szorítkoztam, hogy emlékeztesselek: biztosítottál engem, hogy mást sem akarsz, mint azonosulni Vele; miért állsz hát ellen?

Bárcsak sikerülne beváltanod azt az elhatározást, amit magad elé tűztél: „mindennap meghalni egy kicsit önmagamnak”.

Az öröm, a természetfeletti és emberi optimizmus összeférnek a fizikai fáradtsággal, a fájdalommal, a könnyekkel – mert van szívünk –, a belső élet vagy az apostoli munka nehézségeivel.

Ő, „perfectus Deus, perfectus Homo” – tökéletes Isten és tökéletes Ember –, aki az Ég összes boldogságát birtokolta, át akarta élni a fáradozást és a kimerültséget, a sírást és a fájdalmat…, hogy megértsük: természetfelettinek lenni magában foglalja azt is, hogy nagyon emberiek legyünk.

Jézus imádságot kér tőled… Ezt világosan látod.

– Mégis, milyen kevéssé felelsz meg Neki! Minden nehezedre esik: olyan vagy, mint az a gyermek, aki nem akar megtanulni járni. De a te esetedben ez nemcsak lustaság. Félelem is, a nagylelkűség hiánya.

Ismételd gyakran: Jézusom, fészket ver lelkemben a kétség, hogy azt tegyem-e, amit Te kérsz tőlem, vagy más nemes ambíciókat kövessek; mostantól azt mondom, hogy inkább a Te utadat választom, bármi áron. Ne hagyj el!

Keresd az egységet Istennel, és telj el reménységgel – a biztos erénnyel –, mert Jézus meg fog világosítani téged irgalmasságának fényével még a legsötétebb éjben is.

Az imádságban így érveltél: „Nyomorúságaim súlyként nehezednek rám, de nem roskadok össze alattuk, mert Isten fia vagyok. Engesztelni. Szeretni… És – folytattad – élni akarok gyengeségemmel, mint Szent Pál, mert meg vagyok győződve, hogy az Úr nem hagyja el azt, aki Benne bízik.”

– Folytasd így – erősítettelek meg –, mert, Isten kegyelmével, sikerülni fog, és le fogod győzni nyomorúságaidat és ínségedet.

Minden pillanat alkalmas arra, hogy hatékony elhatározást tegyünk, hogy azt mondjuk: hiszek, remélek, szeretek.

Tanuld meg dicsérni az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Sajátíts el különös odaadást a Szentháromság iránt: hiszek az Atyaistenben, hiszek a Fiúistenben, hiszek a Szentlélek Istenben; remélek az Atyaistenben, remélek a Fiúistenben, remélek a Szentlélek Istenben; szeretem az Atyaistent, szeretem a Fiúistent, szeretem a Szentlélek Istent. Hiszem, remélem, szeretem a Legszentebb Háromságot.

– Ez az odaadás szükséges a lélek természetfeletti gyakorlataként, mely a szív cselekedeteiben fejeződik ki, még akkor is, ha nem mindig formálódik szavakká.

A szisztéma, a módszer, az eljárás, az egyetlen mód arra, hogy életünk legyen – mégpedig bőséges és természetfeletti gyümölcsöket termő –, az, hogy követjük a Szentlélek tanácsát, mely az Apostolok Cselekedeteiből szól hozzánk: „Omnes erant perseverantes unanimiter in oratione” – Mindnyájan egy szívvel-lélekkel kitartottak az imádságban.

– Imádság nélkül semmit!

Uramnak, Jézusnak érzékenyebb szíve van, mint az összes jó embereknek együttvéve. Ha egy jó ember (közepesen jó) tudja, hogy egy bizonyos személy jót akar neki anélkül, hogy elégtételt vagy jutalmat várna (magáért a szeretésért szeret); és azt is tudja, hogy ez a személy csak azt kívánja, hogy ő ne álljon ellen annak, hogy szeressék, még ha távolról is…, nem fog késlekedni, hogy választ adjon egy ilyen érdek nélküli szeretetre.

– Ha a Szeretett Lény olyan hatalmas, hogy mindenre képes, biztos vagyok benne, hogy nem csupán megadja magát a teremtmény hűséges szeretetének (e szegény lélek minden nyomorúsága ellenére), hanem megadja annak, aki szereti Őt, az emberfeletti szépséget, tudományt és hatalmat, melyek ahhoz szükségesek, hogy Jézus szeme ne szennyeződjék be, mikor az Őt imádó szív felé fordul.

– Gyermekem, szeress: szeress és remélj.

Ha áldozattal Szeretetet vetsz, Szeretetet fogsz aratni.

Gyermekem, nem égsz a vágytól, hogy azon légy: mindenki szeresse Őt.

Gyermek Jézus, ifjú Jézus: szeretlek így látni téged, Uram, mert… merészebbnek érzem magam. Szívesen látlak kicsikének, szinte védtelennek, mert így úgy tűnik, hogy szükséged van rám.

Valahányszor belépek egy kápolnába, azt mondom az Úrnak – újra gyermekként –, hogy mindenki másnál jobban szeretem Őt.

Milyen csodálatos a Szent Eucharisztia hatékonysága azoknak a személyeknek a cselekvésében – sőt már előbb, a lelkében –, akik gyakran és áhítattal veszik magukhoz.

Ha azok az emberek egy darab kenyérért – bármilyen nagy legyen is a kenyérszaporítás csodája – fellelkesednek, és királlyá akarnak kikiáltani, mit kellene tennünk nekünk azért a sok ajándékért, amit adtál, és különösen azért, hogy fenntartás nélkül nekünk adod magad az Eucharisztiában?

Jó gyermekem: hogyan csókolják a földi szerelmesek a virágokat, a levelet, a szeretett személytől származó emlékeket!…

– Te talán meg tudnál feledkezni arról, hogy mindig melletted van… Ő!? – Elfeledkezel arról…, hogy eheted Őt?

Bukkanj fel gyakran a kápolnában, hogy azt mondd Jézusnak:… Elpihenek karodban.

– Hagyd lábai előtt, amid van: nyomorúságaidat!

– Így, jól lehet viharos dolgokat hordozol magaddal, nem fogod soha elveszíteni a békességet.

Imádkozd bizalommal a Zsoltárossal: „Uram, Te vagy menedékem és erősségem, Benned bízom!”

Biztosítlak róla, hogy meg fog óvni téged a „déli démon” csábításaitól – a kísértésekben és … a bukásokban! –, amikor érett korra és erényekre lenne szükség, amikor emlékezetből kellene tudnod, hogy csak Ő az Erősség.

Gondolod, hogy kedves lehet valakinek a kelletlenül tett szolgálat? Nyilvánvaló, hogy nem. Sőt arra következtethetünk: jobb lenne, ha nem tennénk ilyen szolgálatot.

– És te azt gondolod, szolgálhatsz Istennek sötét ábrázattal? Nem! – Örömmel kell szolgálnod Őt nyomorúságaid ellenére, melyeket majd el fogunk hárítani Isten segítségével.

Kételyek rohannak meg, elegánsnak látszó kísértések.

– Örömmel hallgatlak: látszik, hogy a gonosz lélek ellenségének tekint téged, és hogy Isten kegyelme nem hagy el. Harcolj tovább!

Azok nagy részének, akiknek személyes problémáik vannak, azért „vannak” ilyenek, mert önző módon önmagukra gondolnak.

Úgy tűnik, minden nyugodt. De Isten ellensége nem alszik…

– Jézus Szíve is virraszt! Ez a reménységem.

Az életszentség a küzdésben áll, abban, hogy tudjuk, vannak hibáink, és hősiesen igyekszünk elkerülni őket.

Az életszentség – ismétlem – ezeknek a hibáknak a meghaladásában áll…, de halálunkig lesznek hibáink: különben, mondtam már neked, kevélyek lennénk.

Köszönöm, Uram, hogy – miközben megengeded a kísértést – megadod kegyelmed szépségét és erejét is, hogy győztesek legyünk! Köszönöm, Uram, azokat a kísértéseket, melyeket azért engedsz meg, hogy alázatosak legyünk!

Ne hagyj el, Uram: Nem látod, milyen feneketlen mélységben végezné ez a Te szegény gyermeked?

– Édesanyám: Neked is fiad vagyok.

Nem lehet tiszta életet élni isteni segítség nélkül. Isten akarja a mi alázatosságunkat, akarja, hogy kérjük segítségét Édesanyánk révén, Aki az Ő Édesanyja is.

Mondd a Szűzanyának, épp most, szíved társasággal népes magányában, a szavak zaja nélkül szólva: Édesanyám, ez a szegény szívem néha fellázad… De ha Te segítesz… – És segíteni fog téged, hogy tisztán megőrizd szívedet, és járj tovább azon az úton, amelyre Isten hívott: a Szűzanya mindig segíteni fog, hogy teljesítsd Isten Akaratát.

Hogy megőrizd a szent tisztaságot, az élet tisztaságát, szeretned és gyakorolnod kell a napi önmegtagadást.

Mikor érzed a szegény test ösztönzését, mely néha erőszakosan sürget, csókold meg a Feszületet, csókold meg sokszor! Hathatós akarattal, akkor is, ha úgy érzed, szeretet nélkül teszed.

Állj mindennap az Úr elé, és mint az a szegény rászoruló az Evangéliumban, mondd Neki lassan, szíved egész lángolásával: „Domine, ut videam!” – Uram, hogy lássak! Hogy lássam azt, amit vársz tőlem, és küzdjek, hogy hűséges legyek Hozzád.

Istenem, milyen könnyű kitartani tudva azt, hogy Te vagy a Jó Pásztor, mi pedig – te meg én… – nyájad juhai!

– Mert jól tudjuk, hogy a Jó Pásztor egész életét odaadja minden egyes bárányáért.

Ma imádságodban kitartottál szándékodban, hogy szent leszel. Megértlek, amikor hozzáfűzöd konkretizálás gyanánt: tudom, hogy sikerülni fog: nem azért, mert biztos vagyok magamban, Jézusom, hanem mert… biztos vagyok Benned.

Te, magadban, anélkül, hogy a kegyelemre számítanál, nem fogsz tudni semmi hasznosat tenni, mert elzárod az Istennel való kapcsolat útját.

– A kegyelemmel viszont mindenre képes vagy.

Akarsz tanulni Krisztustól, és példát venni életéről? – Nyisd ki a Szent Evangéliumot, és hallgasd Isten párbeszédét az emberekkel…, veled.

Jézus jól tudja, mi a megfelelő…, én pedig szeretem és szeretni fogom mindig az Ő Akaratát. Ő az, aki mozgatja „a bábukat”, és ha ez az eszköze célunk elérésének, még ha az Isten nélküli emberek azon igyekeznek is, hogy akadályokat támasszanak, meg fogja adni nekem, amit kérek.

A valódi hit az alázatban mutatkozik meg.

„Dicebat enim intra se” – azt mondta magában az a szegény asszony: „Si tetigero tantum vestimentum eius, salva ero” – ha csak megérinthetem ruhája szegélyét, meggyógyulok.

– Micsoda alázatosság az övé, hitének gyümölcse és jele!

Ha Isten terhet rak rád, Isten megadja neked az erőt is.

Hívd segítségül a Szentlelket a lelkiismeret-vizsgálatban, hogy jobban megismerd Istent, és megismerd önmagadat, s így minden nap megtérhess.

Lelkivezetés. Ne ellenkezz, ha természetfeletti érzékkel és szent szemtelenséggel kutatnak a lelkedben, hogy megállapítsák, milyen mértékig tudod – és akarod! – dicsőíteni Istent.

„Quomodo fiet istud quoniam virum non cognosco?” – hogyan történhet meg ez a csoda, ha nem ismerek férfit? Mária kérdése az Angyalhoz, mely őszinte Szívét tükrözi.

A Szent Szüzet szemlélve megerősödött bennem egy világos szabály: hogy miénk legyen a béke, és békében éljünk, nagyon őszintének kell lennünk Istenhez, azokhoz, akik lelkünket irányítják, és önmagunkhoz.

A buta gyerek sír és toporzékol, amikor édesanyja szeretettel megszúrja egy tű hegyével az ujját, hogy kihúzza a belekerült szálkát… Az értelmes gyerek, talán könnyes szemmel – mert a test gyenge –, hálásan nézi anyukáját, aki egy kis szenvedést okoz neki a nagyobb baj elkerülésére.

– Jézusom add, hogy értelmes gyerek legyek.

Gyermekem, szegény kis szamaram: ha az Úr Szeretettel megtisztította a te ganajhoz szokott, fekete farodat, és szatén szerszámot ad rád, s arra ragyogó ékszereket tesz, szegény kis szamár, ne feledd, hogy „képes vagy”, a saját hibádból, földre vetni a szép szerszámot…, de egyedül „nem vagy képes” újból magadra venni.

Pihenj meg az istengyermekségben. Isten Atya – a te Atyád! – tele gyengédséggel, végtelen szeretettel.

– Nevezd Őt Atyának sokszor, és mondd Neki – tegezve –, hogy szereted, hogy nagyon szereted: érezd át annak büszkeségét és erejét, hogy az Ő fia vagy.

Az öröm szükségszerű következménye az istengyermekségnek, annak, hogy tudjuk Atyánk, az Isten különösen szeret minket, elfogad minket, segít és megbocsát nekünk.

– Mindig tartsd jól emlékezetedben: még ha olykor úgy tűnik is, hogy minden összeomlik, nem omlik össze semmi! Isten ugyanis nem veszít csatát.

Az Isten iránti hála legjobb kifejezése: szenvedélyesen szeretni azt az állapotot, hogy a fiai vagyunk.

Olyan vagy, mint az a szegény ember, aki hirtelen felfedezi, hogy a Király fia! – A földön ezért téged már csak a Dicsőség foglalkoztat – Atyádnak, az Istennek teljes Dicsősége.

Kedves gyermekem, mondd Neki: Jézusom, tudom, hogy szeretlek és hogy szeretsz engem, a többi semmit sem számít nekem: minden rendben van.

– Sokat kértem a Szűzanyát – állítottad nekem határozottan. Aztán kiigazítottad: rosszul mondtam, sok mindent tártam a Szűzanya elé.

„Mindenre képes vagyok abban, Aki erőt ad nekem!”. Vele nem lehetséges vereség, és ebből a meggyőződésből születik a szent „felsőbbrendűségi komplexus”, hogy foglalatosságainkat győzelmi morállal vállaljuk, mert Isten megadja nekünk erejét.

A vászon előtt, a felülkerekedés izgalmával, egy művész így kiáltott: Uram harmincnyolc szívet akarok festeni Neked, harmincnyolc angyalt, akik elégnek az Irántad való szeretettől: harmincnyolc hímzett csodát a Te egedbe, harmincnyolc csillagot a Te köntösödre, harmincnyolc tüzet, harmincnyolc szerelmet, harmincnyolc bolondságot, harmincnyolc vidámságot…

Azután alázatosan elismerte: mindezt képzeletben, vágyban. A valóságban harmincnyolc rosszul sikerült figura ez, melyek inkább sértik a tekintetet, semhogy gyönyörűséget szereznének.

Nem kívánhatjuk, hogy az Angyalok engedelmeskedjenek nekünk… De feltétlen bizonyosságunk van arról, hogy a Szent Angyalok mindig meghallgatnak minket.

Engedd, hogy Isten vezessen. A „maga útján” fog vinni téged, fel fog használni számtalan viszontagságot… és talán a te lustaságodat is, hogy kitűnjék: a te munkádat Ő végzi.

Kérd félelem nélkül, kitartóan. Jusson eszedbe a kenyérszaporítás evangéliumi jelenete. – Nézd, mennyi nagylelkűséggel válaszol az apostoloknak: Hány kenyeretek van? Öt?… Mit kértek tőlem?… És ad hatot, százat, ezret… Miért?

– Mert Krisztus isteni bölcsességgel látja szükségeinket, és mindenhatóságával meghaladhatja és meg is haladja vágyainkat.

Az Úr messze túllát a mi szegény logikánkon, és végtelenül nagylelkű!

Mikor Istenért dolgozunk, „felsőbbrendűségi komplexusunk” kell, hogy legyen – emlékeztettelek.

De ez nem valamiféle kevélység megnyilvánulása? – kérdezted. – Nem! Az alázat következménye, azé az alázaté, mely azt mondatja velem: Uram, Te vagy az, aki van. Én vagyok a tagadás. Benned megvan minden tökéletesség: a hatalom, az erő, a szeretet, a dicsőség, a bölcsesség, az uralom, a méltóság… Ha egyesülök Veled, mint a gyerek, aki apja erős karjába vagy anyja lágy ölébe húzódik, érezni fogom istenséged hevét, látni fogom bölcsességed fényeit, érezni fogom véremben a Te erőd áramlását.

Ha Isten jelenlétében élsz, a fülsiketítő vihar fölött, tekintetedben mindig csillogni fog a nap; s a lármás és pusztító hullámok alatt lelkedben a nyugalom és a derű fog uralkodni.

Isten fia számára minden napnak alkalomnak kell lennie a megújulásra; biztos, hogy a kegyelem segítségével el fog érni az út végére, mely a Szeretet.

Ezért, ha elkezded és újra kezded, jól haladsz. Ha megvan a győzelmi morálod, ha küzdesz, Isten segítségével győzni fogsz! Nincs olyan nehézség, amit ne tudnál leküzdeni!

Hatolj el egészen Betlehemig, közeledj a Gyermekhez, ringasd, mondj Neki lángoló szavakat, szorítsd Őt a szívedre…

– Nem gyerekségekről beszélek: szeretetről van szó! És a szeretet tettekben nyilvánul meg: lelked mélyén nagyon is átölelheted Őt!

Tárjuk Jézus elé, hogy gyermekek vagyunk. És a gyermekek, a kicsiny és zavart gyermekek mennyit fáradoznak, hogy fellépjenek egy lépcsőre! Úgy tűnik, csak vesztegetik az idejüket. Végül sikerül nekik. Most egy másik lépcsőfok. Kézzel-lábbal, egész testük lendületével újabb győzelmet érnek el: még egy lépcsőfok. Aztán újra kezdik. Micsoda erőlködés! Már csak kevés hiányzik… De, épp most, egy esés… és jaj, le újra. Teli ütésekkel, könnyben ázva, a szegény gyerek kezdi, újra kezdi a mászást felfelé.

Így van ez velünk is, Jézusom, amikor magunk vagyunk. Te végy bennünket szerető karodba, mint az ügyetlen gyerek nagy és jó Barátja; ne engedj el minket, amíg fel nem érkeztünk a csúcsra; és akkor – ó akkor! – meg fogunk tudni felelni a Te Irgalmas Szeretetedre; gyermeki vakmerőséggel azt mondjuk majd Neked, édes Urunk, hogy Márián és Józsefen kívül nem volt és nem is lesz olyan halandó – és sok ilyen bolond volt –, aki úgy szeretne Téged, ahogy én szeretlek.

Ne habozz kis gyerekességeket elkövetni – tanácsoltam neked: ha ezek a tettek nem válnak szokássá, nem lesznek terméketlenek.

– Egy példa: tegyük fel, hogy egy lélek, aki a lelki gyermekség útját járja, indítást érez arra, hogy minden este, mikor aludni tér, betakarja a Szent Szűz fából készült szobrocskáját.

Az értelem fellázad az efféle tettek ellen, mert világosan haszontalannak tűnnek. De a kis lélek, akit a kegyelem megérintett, tökéletesen látja, hogy egy gyerek így tenne szeretetből.

És akkor a férfias akarat, mely meg van mindenkiben, aki lelkileg gyermek, feltámad, és megadásra kényszeríti az értelmet… És ha az a gyermeki lélek továbbra is naponta betakarja a Szűzanya szobrocskáját, olyan kis gyermekséget követ el mindennap, mely termékeny az Isten szemében.

Mikor őszintén gyermek leszel, és gyermeki utakat jársz – ha az Úr vezet rajtuk –, győzhetetlen leszel.

Az apró gyermek bizalmas kérése: olyan bűnbánatot szeretnék, Uram, mint azoké, akik a legjobban tudtak tetszeni Neked.

Gyermekem, nem leszel többé gyermek, ha valaki vagy valami Isten és teközéd áll.

Nem kell kérnem semmit Jézustól: megelégszem azzal, hogy tetsszem Neki mindenben, és elmeséljem Neki a dolgokat, mintha nem tudna róluk, ahogyan egy kicsiny gyermek teszi az édesapjával.

Gyermekem, mondd Jézusnak: Nálad kevesebbel nem elégszem meg.

Lelki gyermekséget tükröző imádságodban annyi gyerekes dolgot mondasz Uradnak! Annak a gyereknek a bizalmával, aki nagy Barátjához beszél, Akinek szeretetében biztos, bizalmasan azt mondod Neki: csak a Te dicsőségedért éljek!

Jusson eszedbe, és ismerd el őszintén, hogy mindent rosszul teszel: ez, Jézusom – tedd hozzá –, nem lephet meg Téged: lehetetlenség, hogy én bármi igazat tegyek. Te segíts engem, tedd Te helyettem, és meglátod, minden jól sikerül.

Azután, merészen és anélkül, hogy elszakadnál az igazságtól, folytasd: itass meg, részegíts meg engem Lelkeddel, és így meg fogom tenni a Te Akaratodat. Meg akarom tenni. Ha nem teszem meg…, azért nem, mert nem segítesz. De Te igenis segítesz engem!

Érezned kell a sürgető szükségét annak, hogy kicsinynek lásd magad, mindent nélkülözőnek, gyengének. Akkor el fogsz pihenni mennyei Anyánk ölében, fohászokkal, szerető pillantásokkal, a Mária-tisztelet gyakorlataival…, melyek gyermeki lelkedben gyökereznek.

– Oltalmazni fog téged.

Lesz, ami lesz, tarts ki utadon; tarts ki vidáman és optimistán, mert az Úr törődik azzal, hogy elhárítson minden akadályt.

– Jól figyelj rám: biztos vagyok benne, hogy ha küzdesz, szent leszel!

Az első Apostolok, amikor az Úr hívta őket, azért álltak a régi bárka és a szakadt hálók mellett, hogy megjavítsák őket. Az Úr azt mondta nekik, hogy kövessék Őt; ők pedig, „statim” – azonnal, „relictis omnibus” – mindent elhagyva, mindent!, követték Őt…

Néha megtörténik velünk – akik utánozni kívánjuk őket –, hogy nem hagyunk el teljesen mindent, és marad a szívünkben valami kötődés, valami tévedés az életünkben, amit nem akarunk elvágni, hogy felajánljuk az Úrnak.

– Jól megvizsgálod a szívedet, alaposan? – Ne maradjon benne semmi, ami nem az Övé; máskülönben nem szeretjük Őt jól, se te, se én.

Tárd az Úr elé őszintén és állhatatosan, hogy életszentségre és apostolságra vágyol…, és akkor nem fog összetörni lelked szegény cserépedénye; vagy ha eltörik, elegánsan újra össze lehet állítani, és tovább szolgálja majd a saját életszentségedet és az apostoli munkát.

Imádságod Isten gyermekéhez illő kell, hogy legyen; ne olyan legyen, mint a képmutatóké, akiknek ezeket a szavakat kell hallaniuk Jézustól: „Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: Uram, Uram!”

Imádságod, kiáltásod: „Uram, Uram!” a nap folyamán ezer különféle formában egységben kell, hogy legyen Isten akarata teljesítésének vágyával és hatékony törekvésével.

Gyermekem, mondd Neki: ó, Jézus nem akarom, hogy a démon uralma alá hajtsa a lelkeket!

Ha Isten Szeretete kiválasztott, és meghívott arra, hogy kövesd, kötelességed válaszolni Neki…, és nem kevésbé kötelességed az is, hogy vezesd a többieket, hogy hozzájárulj embertestvéreid életszentségéhez és ahhoz, hogy az igaz úton járjanak.

Bátorság!… Akkor is, amikor az út nehézzé válik. Nem tölt el örömmel, hogy tudod: keresztényi kötelességeidhez való hűséged jórészt tőled függ?

Töltsön el az öröm, és újítsd meg szabadon döntésedet: Uram, én is akarom, számíts csekélységemre!

Isten nem szakít ki környezetedből, nem távolít el a világból, sem állapotodból, se nemes emberi törekvéseidtől, se hivatásbeli munkádtól…, de azt akarja, hogy ott szent légy!

Homlokoddal a földre borulva, Isten jelenlétében gondold meg (mert így van), hogy te vagy a legpiszkosabb és a leghitványabb az összesöpört szemétből.

– És, mindennek ellenére, az Úr kiválasztott téged.

Mikor fogsz már dönteni…!

Körülötted sokan áldozatos életet élnek valamilyen pusztán emberi okból; ezek a szegény teremtmények nem gondolnak arra, hogy Isten gyermekei, és talán csak büszkeségből, feltűnési vágyból viselkednek így, azért, hogy a jövőben kényelmesebb életük legyen: mindentől megfosztják magukat!

És te, aki az Egyház, a hozzátartozóid, a munkatársaid és a barátaid édes terhét hordozod, amelyért érdemes odaadónak lenni, mit teszel? Milyen felelősségérzettel reagálsz?

Ó, Uram, miért kerestél engem – aki a tagadás vagyok –, mikor annyi szent, bölcs, gazdag és megbecsült ember van?

– Igazad van…; éppen ezért, köszönd meg Neki tettekkel és szeretettel.

Jézus, add, hogy Szent Egyházadban mindenki kitartson az úton, követve keresztény hivatását, ahogyan a mágusok követték a csillagot: megvetve Heródes tanácsait…, hogy ne hibázzanak.

Kérjük Jézus Krisztustól, hogy Megváltásának gyümölcse bőségesen gyarapodjék a lelkekben: még jobban, jobban, bőségesebben, isteni bőséggel!

És ezért, hogy tegyen minket áldott Édesanyjának jó fiaivá.

Akarod tudni a boldogság titkát? Add át magad a többieknek, és szolgáld őket nem várva, hogy hálásak legyenek neked.

Ha Isten színe előtt cselekszel – élsz és dolgozol – szeretetből és szolgálatból, papi lélekkel, még ha nem vagy is pap, egész tevékenységed valódi természetfeletti értelmet nyer, mely egész életedet egységben tartja minden kegyelem forrásával.

A minket váró lelkek hatalmas körképe előtt, ennek a nagyszerű és szörnyű felelősségnek a színe előtt, talán az jut eszedbe, amit néha magam is gondolok: rám vár ez az egész munka? Rám, aki oly kevés vagyok?

– Nyissuk hát ki az Evangéliumot, és elmélkedjük át, hogyan gyógyítja meg Jézus a vakon születettet: a föld porából és nyállal készített sárral. És ez az a szemcsepp, mely a vak szemnek világosságot ad!

Ezek vagyunk te meg én. Tudatában vagyunk gyengeségünknek, annak, hogy nem érünk semmit, mégis – Isten kegyelmével és a magunk jó akaratával – szemcseppek vagyunk, hogy megvilágosítsunk, hogy felajánljuk erőnket másoknak és saját magunknak!

Egy apostoli lélek azt mondta Neki: Jézusom, Te látod, mit teszel…, én nem magamért dolgozom…

Urunk, Istenünk, ha kitartasz az imádságban „személyes kitartással”, meg fogja adni neked azokat az eszközöket, melyekre szükséged van, hogy hatékonyabb légy, és kiterjeszd uralmát a világban.

– De szükséges, hogy hűséges maradj: kérd, kérd, kérd… Gondolod, hogy így viselkedsz?

Az Úr azt akarja, hogy gyermekei a föld minden tisztességes útján hintsék a megértés, a megbocsátás, az együttélés, a szeretet, a béke magvát.

– Te mit teszel?

A Megváltás beteljesülőben van ebben a pillanatban is…, és te társmegváltó vagy, – annak kell lenned!

Kereszténynek lenni a világban nem jelenti azt, hogy elszigetelődünk, ellenkezőleg! – Azt jelenti, hogy minden embert szeretünk, és lángra kívánjuk gyújtani őket Isten szeretetének tüzével.

Mária, Isten Anyja és az én Édesanyám, álmomban sem akarom, hogy megszűnj az egész teremtés Úrnőjének és Császárnőjének lenni.