Küzdelem

Az isteni kiválasztás személyes életszentséget jelent – és követel.

Ha válaszolsz az Úr hozzád intézett hívására, életed – a te szegény életed! – az emberiség történetében mély barázdát fog hagyni, széleset, ragyogót és termékenyt, örököt és istenit.

Állandóan érezned kell a kötelességet, hogy szent légy. – Szentnek lenni nem azt jelenti, hogy különös dolgokat kell csinálnod, hanem, hogy küzdened kell belső életedben és kötelességed hősies, teljes végrehajtásában.

A szentség nem a nagy feladatokban áll. – Abban áll, hogy harcolj, hogy az életed a természetfölötti síkon ki ne aludjék. Abban áll, hogy hagyd, hogy elégj az utolsó szál kanócig, szolgálva Istent a legutolsó helyen…, vagy az elsőn: ahová az Úr hív.

Az Úr nem szorítkozott arra, hogy azt mondja nekünk, szeret minket: tetteivel, egész életével mutatta meg nekünk szeretetét. – És te?

Ha szereted az Urat, „szükségképpen” érezned kell a lelkek áldott terhét, hogy Istenhez vezesd őket.

Aki a nagybetűs Szeretetből akar élni, annak a középszerűség túl kevés, zsugoriság, nyomorúságos számítás.

Keresztény utadnak ez a receptje: imádság, bűnbánat, fáradhatatlan munka, s mindez együtt kötelességed szerető teljesítésével.

Istenem, taníts meg szeretni! – Istenem, taníts meg imádkozni!

Kérnünk kell Istentől a hitet, a reményt, a szeretetet alázatossággal, kitartó imával, helyes magatartással, tiszta erkölccsel.

Azt mondtad nekem, nem tudod, hogyan fizesd vissza nekem azt a szent buzgalmat, ami elöntötte a lelkedet.

– Siettem válaszolni neked: nem én vagyok, aki lendületbe hoztalak: a Szentlélek adta ezt.

– Szeresd Őt, látogasd Őt. – Így egyre jobban, és egyre inkább meg fogod szeretni Őt, és hálás leszel Neki, mert Ő vesz lakást a lelkedben, hogy belső életed legyen.

Küzdj azért, hogy az Oltár Szent Áldozata legyen belső életed központja és gyökere és így egész napod istentiszteleti cselekménnyé alakuljon – a Szentmise meghosszabbításává, amelyen részt vettél, és előkészületté a következő Szentmisére –, s ez csorduljon túl fohászokban, szentséglátogatásokban, hivatásbeli munkád és családi életed felajánlásában…

Igyekezz köszönetet mondani Jézusnak az Eucharisztiában, dicséretet énekelve a Szűzanyának, a tiszta Szűznek, a szeplőtelennek, aki világra hozta az Urat.

– És gyermeki merészséggel kockáztasd meg, hogy azt mondd Jézusnak: édes Szerelmem, legyen áldott az Anya, aki téged világra hozott!

Légy biztos benne, hogy tetszeni fog Neki, és hogy még nagyobb szeretetet fog önteni a szívedbe.

Szent Lukács Evangélista elbeszéli, hogy Jézus imádkozott…: micsoda imádság lehetett a Jézusé!

Elmélkedd át nyugodtan ezt a valóságot: a tanítványok látogatják Jézust és beszélgetéseikben az Úr tanítja – példájával is –, hogyan kell imádkozniuk, s az isteni irgalom nagy csodája: hogy mi Isten fiai vagyunk, és úgy fordulhatunk Hozzá, ahogyan egy fiú beszél az Atyjával.

Amikor új napot kezdesz, melyen Krisztus mellett fogsz dolgozni, és annyi lélekre fogsz gondot viselni, akik keresik Őt, légy meggyőződve, hogy nincs más út, mint az Úrhoz folyamodni.

– Csak az imádságban és az imádsággal tanulunk meg másokat szolgálni!

Az imádság – emlékezz rá – nem abban áll, hogy szép beszédeket mondunk, hogy hangzatos frázisokat vagy vigasztaló beszédeket mondunk…

Az imádság néha egy pillantás az Úrnak egy képére, vagy Anyjának egy képére; máskor egy könyörgés szavakba foglalva; ismét máskor jó cselekedetek felajánlása, a hűség eredményeié…

Mint a katona, aki őrt áll, úgy kell állnunk az Úrnak, a mi Istenünknek ajtajában: ez az imádság. Vagy ahogyan egy kiskutya odabújik a gazdája lábához.

– És ne habozz azt mondani neki: Uram, itt vagyok, mint egy hűséges kutya; vagy még inkább, mint egy kis szamár, amely nem rúgja meg azt, aki szereti.

Mindannyiunknak „ipse Christus”-nak kell lennünk – Krisztusnak magának. Szent Pál az, aki Isten nevében a lelkünkre köti: „Induimini Dominum Iesum Christum” – öltözzetek Jézus Krisztusba.

Mi mindannyian – te is! – kötelesek vagyunk ügyelni arra, hogyan öltjük fel azt a ruhát, amelyről az apostol beszél; mindannyian, személy szerint, szüntelenül párbeszédet kell, hogy folytassunk az Úrral.

Imádságod nem szorítkozhat csupán szavakra: valódi tartalma kell, hogy legyen és gyakorlati következményei.

Imádkozni, ez az út, hogy szembeszálljunk minden bajjal, amitől szenvedünk.

Adok egy tanácsot, amit nem fáradok el ismételni a lelkeknek: szeresd őrültül az Isten Anyját, aki a mi Anyánk.

A hősiesség, a szentség, a merészség állandó lelki felkészülést követel. Másoknak mindig csak azt adhatod, amid van, és hogy Istennek adhass valamit, látogatnod kell Őt, élni az Ő Életét, szolgálni Neki.

Nem szűnök meg ismételni neked, hogy jól belevésődjék a lelkedbe: vallásos élet, vallásos élet, vallásos élet! Valóban, ha hiányzik belőled a szeretet, ez a gyenge belső élet miatt lesz, nem azért mert a jellemed rossz.

Ha jó fia vagy Istennek, akkor ahogyan a kisgyermeknek szüksége van a szülei jelenlétére amikor fölkel, vagy amikor lefekszik, úgy a te első és utolsó gondolatod is mindennap az Övé lesz.

Állhatatosnak és igényesnek kell lenned a te lelki életi szabályaidban akkor is, amikor fáradt vagy, amikor ezek száraznak tűnnek számodra. Tarts ki! Ezek a pillanatok olyanok, mint a vörösre festett hosszú póznák, amelyek a hegyi utak mentén, mikor megjön a hó, tájékozódási pontul szolgálnak és megmutatják – mindig! –, hogy hol a biztos út.

Igyekezz válaszolni minden pillanatban arra, amit Isten kér tőled: legyen benned akarat, hogy szeresd Őt tetteiddel. – Az apró tettekkel, de úgy, hogy egyet sem hagysz el közülük.

A belső élet a napi áhítatgyakorlatokkal való küzdés során erősödik meg. Ezeket szeretettel kell végezned – sőt: élned! –, mert a mi istengyermeki utunk a Szeretet útja.

Keresd Istent a te tiszta szíved mélyén; a lelked mélyén, amikor hűséges vagy hozzá, és ne veszítsd el soha ezt a bensőségességet!

– És ha néha nem tudod, hogyan beszélj vele, hogy mit mondj Neki, vagy nem mered keresni Jézust magadban, fordulj Máriához, a „tota pulchra”-hoz – aki egészen tiszta, csodálatos –, hogy bizalmasan azt mondd neki: Mária, Édesanyám, az Úr azt akarta, hogy te légy az, a saját kezeddel, aki gondozza Istent: taníts meg engem – taníts meg mindnyájunkat –, hogy hogyan járuljunk Fiadhoz.

Véssétek be a lelketekbe a hősiességet, hogy a mindennapi kis dolgokat tökéletesen végezzétek: mintha mindezektől a kis tettektől függene a világ üdvössége.

Lelkiéletedben megtanulod azokat az erényeket gyakorolni, amelyek keresztényi, istenfiúi állapotodat jellemzik.

– És ezekkel az erényekkel együtt elnyered mindazt a lelki értéket, amely kicsinek látszik, de igen nagy; drágakövek azok, amelyek ragyognak. Össze kell gyűjteni őket az út mentén, és elvinni Isten trónusának zsámolyához az emberek szolgálatára: az egyszerűséget, a vidámságot, a hitet, a békét, a kis lemondásokat, azokat a szolgálatokat, melyek észrevétlenek maradnak, a kötelesség hűséges teljesítését, a kedvességet…

Ne keress magadnak más kötelezettségeket hanem csak az Isten dicsőségét, az Ő Szeretetét, az Ő Apostoli Munkáját.

Az Úr megadta neked, hogy világosan lásd keresztényi utadat a világban. Mégis, azt állítottad nekem, hogy sokszor irigységgel szemlélted – amiről azt mondtad, hogy alapjában véve kényelemszeretet volt – azt a boldogságot, ha valaki ismeretlen lehet, mindenkitől észrevétlenül dolgozhat az utolsó sarokban… Isten és te!

– Most, túl azon az ötleten, hogy misszionáriusnak menj Japánba, az jut eszedbe, hogy ilyen elrejtett, szenvedő életet élj… De ha szabadon találnád magad más szent, természetes kötelességeidtől és megpróbálkoznál azzal, hogy „elrejtőzz” anélkül, hogy ez lenne a hivatásod, valamiféle vallásos vagy szerzetesi intézménybe, nem lennél boldog. – Hiányozna neked a béke, mert a magad akaratát tennéd és nem az Istenét.

– A te „hivatásod” akkor más névre hallgatna: árulás lenne, nem isteni sugallat gyümölcse, hanem puszta emberi félelemé, attól a küzdelemtől, ami közeledik. Ezt pedig nem!

Az egyszerű élet ellen, a szent tisztaság ellen nagy nehézség támad bennünk, melynek mindnyájan ki vagyunk téve: az elpolgáriasodás veszélye a lelki életben vagy a hivatásban: az a veszély – azok számára is, akiket az Isten a házasságra hívott –, hogy agglegénynek, egoistának, szeretet nélküli embernek érezzük magunkat.

– Küzdj radikálisan ez ellen a veszély ellen, minden megalkuvás nélkül.

Az érzékiség legyőzésére – mert annak a szamárnak, ami a testünk, mindig hordoznunk kell a súlyát –, nagylelkűen kell élned minden nap a kis önmegtagadásokat – és néha a nagyokat –, és meg kell tartanod magadat az Isten jelenlétében, aki nem szűnik meg soha nézni téged.

Tisztaságod nem szorítkozhat arra, hogy elkerüld a bukást, az alkalmat…; nem lehet semmiképpen puszta, hideg és matematikai tagadás.

– Felismerted, hogy a tisztaság erény, és mint ilyennek növekednie és tökéletesednie kell?

– Nem elég tehát, hogy önmegtartóztató légy – állapotodnak megfelelően –, hanem tisztának kell lenned, hősi erénnyel.

A „bonus odor Christi” – Krisztus jó illata a mi áttetsző életünknek is illata, a mi tisztaságunké – ismétlem, mindenkié a maga állapota szerint –, a szent tisztaságé, amely örömteli állítás: valami erős és finom egyszerre, finom, mely elkerüli az illetlen szavak használatát, mert nem tudnak tetszeni Istennek.

Szokj hozzá, hogy előre is köszönetet mondj az Őrangyaloknak…, hogy még jobban lekötelezd őket.

Mindenkire alkalmazni lehetne, minden keresztényre, azt az elnevezést, amit eleinte használtak: „Isten-hordozó”.

– Cselekedj úgy, hogy rád „valóban” alkalmazni lehessen ezt a csodálatos jelzőt.

Gondold el, mi történne, ha mi, keresztények, nem akarnánk úgy élni, mint ilyenek. És alakítsd át a viselkedésedet!

Szemléld az Urat, minden esemény mögött, minden körülményben, és akkor minden eseményből Isten nagyobb szeretetét tudod majd levonni és egyre több vágyat arra, hogy megfelelj Neki, mert Ő mindig vár minket, és felkínálja a lehetőséget, hogy folyamatosan kövessük jó elhatározásunkat: „serviam”, szolgálni foglak Téged!

Újítsd meg mindennap a hatékony vágyat aziránt, hogy megsemmisülj, hogy megtagadd magad, hogy megfeledkezz magadról, hogy – „in novitate sensus”, az élet újdonságában járj, ezt a mi nyomorúságunkat felváltva Isten elrejtett és örök nagyságával.

Uram, add meg nekem, hogy úgy a Tiéd lehessek, hogy ne hatoljanak be a szívembe még a legszentebb érzelmek sem másként, mint a Te átvert Szíveden át.

Törekedj arra, hogy finom légy, jólnevelt ember. Ne légy bárdolatlan!

– Mindig finom, de nem mesterkélt.

A szeretet mindent elér. Szeretet nélkül semmit sem tehetünk.

Szeretet! Tehát: ez a te életed titka: szeress, szenvedj örömmel, erősítsd meg a lelkedet, bátorítsd az akaratodat, add át magad elkötelezetten Isten akaratának és ezzel megjön a hatékonyság.

Légy egyszerű és odaadó, mint egy gyerek, de bátor és erős, mint egy harcos.

A békét, mely örömet hoz, ez a világ nem tudja megadni.

– Az emberek mindig békét kötnek, és mégis mindig háborúkba bonyolódnak, mert elfelejtették azt a tanácsot, hogy befelé kell harcolni, hogy Isten segítségéért kell folyamodni, hogy Ő legyen az, aki győz, és így lehet elnyerni a békét, a saját bensőnkben, a családunkban, a társadalomban és a világban.

– Ha így viselkedünk, akkor az öröm a tiéd és az enyém lesz, mert az azok öröksége, akik győznek, és Isten kegyelmével – Aki nem veszít el egyetlen csatát sem – győzelmesnek fognak hívni bennünket, ha alázatosak vagyunk.

Életed, munkád, nem szabad, hogy negatív működés legyen. Nem szabad, hogy valaki ellen irányuljon, hanem, valaminek az állítása; optimizmus, ifjúság, vidámság és béke az, és az is kell, hogy legyen.

A népek életében két döntő fontosságú pont van: a házasságról szóló törvények, és az oktatásról szóló törvények, és ezen a ponton az Isten fiainak határozottaknak kell lenni, jól és nemesen kell küzdeniük, az összes teremtmény iránti szeretetből.

Az öröm, keresztény érték, amely addig van meg nekünk, amíg küzdünk. Hiszen a békesség gyümölcse az. A béke pedig annak eredménye, hogy megnyertük a harcot; és az ember élete a földön – így olvassuk a Szentírásban – küzdelem.

A mi isteni harcunk a béke csodálatos magvetése.

Aki fölhagy a küzdelemmel, kárt okoz az Egyháznak. A saját természetfölötti vállalkozásának, a saját testvéreinek, az összes lelkeknek.

– Vizsgáld meg magad: nem tudnád alkalmazni az Isten szeretet nagyobb lendületét a lelki-harcodban – imádkozom érted… és mindenkiért. Te is tégy így.

Jézusom, ha van bennem valami, ami nem tetszik neked, mondd meg, hogy ki tudjam irtani azt.

Van a lelkiéletnek egy ellensége; kicsi, buta, de sajnos nagyon hatékony: az igyekezet hiánya a lelkiismeret-vizsgálatban.

A keresztény aszkétikában a lelkiismeret-vizsgálat a szeretet és az érzékenység szükségletének felel meg.

Ha valami nincs összhangban az Isten lelkével, hagyd el azt azonnal!

Gondolj az Apostolokra: nem értek ők semmit, de az Úr nevében csodákat tettek. Csak Júdás, aki talán maga is csodákat tett annak idején, veszítette el az utat, mert szántszándékkal eltávolodott Krisztustól, mert nem vágta el erővel és bátorsággal azt, ami nem felelt meg az Úr lelkének.

Istenem, mikor fogok megtérni?

Ne várj az öregségre azzal, hogy szent légy: nagy hiba lenne!

– Kezd el már most, komolyan, örömmel, kötelességeid révén, munkád révén, mindennapi életed révén…

Ne várj az öregkorra azzal, hogy szent légy, mert túl azon, hogy ez nagy hiba volna – ismétlem –, azt sem tudod, hogy te megéred-e.

Kérd az Urat, hogy adja meg neked mindazt az érzékenységet, amely szükséges ahhoz, hogy felmérd a bocsánatos bűn gonoszságát, hogy úgy tekintsd azt, mint lelked valódi és gyökeres ellenségét és hogy Isten kegyelmével elkerüld azt.

Vidáman, aggályok nélkül kell gondolnod az életedre, és kérned a bocsánatot. Szilárdan föltenni magadban, konkrétan és határozottan, hogy ezen és ezen a ponton megjavítod az életedet: ebben a részletben, ami fáradságodba kerül, meg abban a másik dologban, amit általában nem végzel el úgy, ahogy kellene, hiszen tudod.

Telj el jó vágyakkal, ez szent dolog, és Isten dicséri azt. De ne elégedj meg ezzel! Neked, akár férfi, akár nő vagy, a konkrét valóság lelkének kell lenned. Hogy valóra váltsd ezeket a jó vágyakat, világos, pontos feltételeket, elhatározásokat kell megfogalmaznod.

– És aztán, fiam, állj neki, és küzdj, hogy Isten segítségével gyakorlatra is váltsd őket!

Mit tegyek, hogy szeretetem az Úr iránt folytatódjék, növekedjék – kérdezted tőlem izzó lelkesedéssel.

– Fiam, elhagyva fokozatosan a régi embert, szívesen odaadva azokat a dolgokat is, amelyek önmagukban jók, de amelyek akadályozzák, hogy elszakadj önös önmagadtól…; mondd az Úrnak, mégpedig tettekkel és folyamatosan: „Itt vagyok, hogy megtegyem mindazt, amit akarsz”.

Szent! Az Isten fiának túlzónak kell lennie az erényben, ha egyáltalán lehet itt túlzásról beszélni…, mert a többiek úgy néznek rá, mint valami tükörre, és csak ha ő maga nagyon magasra törekszik, akkor fogják tudni tartani a többiek a középutat.

Ne szégyelld megállapítani, hogy szívedben ott van a „fomes peccati” – a rosszra való hajlam, amely nyomon kísér, amíg csak élsz, mivel ettől a tehertől senki sem mentes.

Ne szégyelld magad, mert az Úr, aki mindenható és irgalmas, megadott nekünk minden eszközt, mely alkalmas arra, hogy leküzdjük ezt a hajlandóságot: a szentségeket, a vallási életet, a megszentelt munkát.

– Alkalmazd ezeket az eszközöket kitartóan, légy készen arra, hogy elkezdd, és újrakezdd, anélkül, hogy elveszítenéd a kedved.

Uram, szabadíts meg engem magamtól!

Az apostol, rendszeres és állandó imádság nélkül, szükségképpen lanyhaságba esik…, és megszűnik apostolnak lenni.

Uram, add, hogy mostantól fogva más ember legyek: ne legyek „én”, hanem „az”, akit Te kívánsz.

– Hogy ne tagadjak meg Tőled semmit, amit kérsz tőlem. Hogy tudjak imádkozni, hogy tudjak szenvedni, hogy semmire se legyen gondom a Te dicsőségeden kívül. Hogy érezzem állandóan a Te jelenlétedet.

– Hogy szeressem az Atyát. Hogy kívánjalak Téged, Jézusom, közösségben, mintegy örök Szentáldozásban. Hogy a Szentlélek gyújtson lángra engem.

„Meus es tu” – enyém vagy, ezt mondta neked az Úr.

– Hogy Isten maga, aki a teljes szépség és a teljes bölcsesség, a teljes nagyság és a teljes jóság, hogy Ő mondja neked, hogy az Övé vagy!… és te ne tudj Neki válaszolni!

Ne csodálkozz, ha érzed életedben azt a terhet, amiről Szent Pál beszél: „más törvényt érzek tagjaimban, mely küzd, lelkem törvénye ellen”.

– Emlékezz akkor, hogy Krisztusé vagy, és fordulj az Isten Anyjához, aki a te Édesanyád: nem fognak elhagyni téged.

Úgy fogadd a tanácsokat, melyeket a lelkivezetésben kapsz, mintha magától Krisztustól jönnének.

Tanácsot kértél tőlem, hogy hogyan győzz mindennapi csatáidban. Azt válaszoltam neked: amikor megnyitod lelkedet, először is azt beszéld el, amit nem szeretnél, hogy tudnának rólad. Így az ördög mindig kudarcot fog vallani.

– Nyisd meg lelkedet világosan és egyszerűen, tárd ki, hogy behatolhasson – az utolsó szögletig – Isten Szeretetének napja!

Ha a néma démon – akiről az Evangélium beszél – fészket ver a lélekben, mindent lerombol. Viszont, ha azonnal kiűzik, minden jól sikerül, boldogan haladunk előre, minden működik.

– Szilárd elhatározás: „vad őszinteség” a lelkivezetésben, összekötve finom neveléssel…, és hogy ez az őszinteség azonnali legyen.

Szeress, és keresd annak segítségét, aki lelkedet vezeti. A lelkivezetésben csupaszítsd le szívedet teljesen – a maga gennyességében, ha egyszer olyan! –, őszintén, a gyógyulás vágyával; ha nem teszed meg, ez a romlottság soha el nem tűnik.

Ha olyan személyhez fordulsz, aki a sebet csak a felszínen tudja tisztítani…, gyáva vagy, mert alapjában véve a saját károdra, elrejted az igazságot.

Sose félj megmondani az igazságot, de ne feledkezz meg arról, hogy néha jobb hallgatni a felebarátod iránti szeretetből. De sohase hallgass hanyagságból, kényelemszeretetből vagy gyávaságból.

A világ hazugságból él; és immár húsz évszázada, hogy az Igazság elérkezett az emberek közé.

– Meg kell mondani az igazságot! És nekünk, Isten fiainak, magunkra kell vállalnunk ezt a feladatot. Mikor az emberek hozzászoknak, hogy kimondják és meghallgassák, több megértés lesz földünkön.

Hamis, ördögi, hazug szeretet lenne hit dolgában engedményeket tenni. „Fortes in fide” – erősek a hitben, törhetetlenek, ahogyan Szent Péter kívánja.

– Nem fanatizmusról van szó, hanem egyszerűen arról, hogy élni kell a hitet: ez nem jelent szeretetlenséget senki iránt. Engedményt kell tennünk mindabban, ami esetleges, de a hitben nem lehet engedményt tenni: nem adhatjuk oda lámpánkból az olajat, mert aztán jön a Vőlegény, és kialudva találja a lámpásokat.

Az alázatosság és az engedelmesség a jó tanítás befogadásának nélkülözhetetlen feltételei.

Fogadd el a Pápa szavát vallásos, alázatos, benső és hatékony ragaszkodással: visszhangozd ezt a szót!

Szeresd, tiszteld, imádkozz érte, gyakorolj önmegtagadást – napról napra nagyobb szeretettel – a Római Pápáért, aki az Egyház alapköve, aki az emberek között az évszázadokon át az idők végezetéig folytatja azt a megszentelő és kormányzó munkát, amit Jézus Péterre bízott.

Legnagyobb szereteted, legnagyobb tiszteleted, legmélyebb elismerésed, legkészségesebb engedelmességed, legnagyobb odaadásod azé kell, hogy legyen, aki Krisztus Helyettese a földön, a Pápáé.

Nekünk, katolikusoknak, meg kell gondolnunk, hogy Isten és Szentséges Szűzanyánk után a szeretet és a tekintély hierarchiájában a Szentatya következik.

Annak naponkénti átgondolása, hogy milyen nagy teher nehezedik a Pápára és a püspökökre, indítson téged arra, hogy tiszteld őket, hogy szeresd őket igaz ragaszkodással, és segítsd őket imádságoddal.

Tedd elevenebbé, természetfelettibbé szeretetedet a Szent Szűz iránt.

– Ne csak azért fordulj Máriához, hogy kérj tőle valamit. Menj hozzá azért is, hogy adj! Adj neki ragaszkodást, adj szeretetet isteni Fiáért; fejezd ki ezt a szeretetet a többi emberekkel való kapcsolatodban a szolgálat cselekedeteivel, hiszen ők is gyermekei.

Jézus a minta: kövessük Őt!

– Akkor követjük, ha a Szent Egyházat és az összes lelkeket szolgáljuk.

A Megtestesülés jelenetéről elmélkedve, erősítsd meg lelkedben a „gyakorlati alázatosságra” szóló elhatározást. Nézd, Ő hogy megalázta magát: felvette a mi szegény természetünket.

– Ezért mindennap válaszolj Neki azonnal, Isten kegyelmi segítségével elfogadva – szeretve – azokat a megaláztatásokat, amelyeket az Úr ad neked.

Éld természetességgel a keresztény életet! Ismétlem: mutasd meg Krisztust a viselkedésedben úgy, ahogyan egy normális tükör adja vissza a képet, mely nem torzít, és nem csinál karikatúrát. – Ha normális vagy, mint egy ilyen tükör, akkor Krisztus életét fogod visszatükrözni, és azt mutatod meg a többieknek.

Ha beképzelt vagy, ha csak a saját személyes kényelmeddel törődsz, ha magadat teszed a többiek és az egész világ középpontjába, akkor nincs jogod ahhoz, hogy kereszténynek hívd magad, sem ahhoz, hogy Krisztus tanítványának tekintsd magad: Ő ugyanis azzal jelölte ki a követelményszintet, hogy odaadta mindenkiért „et animam suam”, még a lelkét is, egész életét.

Tégy róla, hogy az „értelem alázatossága” magyarázatra nem szoruló elv legyen számodra.

Gondold meg jól és… nem igaz, hogy nem lehet megérteni, hogyan lehet valaki „gőgös az értelmében”. Jól megmagyarázta ezt egy szent egyházdoktor: „Megvetendő rendetlenség, ha az ember, látván a gyermekké lett Istent, azt akarná, hogy éppen ő látsszon nagynak a földön.”

Valahányszor kapcsolatba kerülsz valakivel – bárki legyen is az –, keresd a módját, hogy anélkül, hogy különös dolgokat tennél, átadj neki valamit abból az örömből, hogy Isten fia vagy, és Isten fiaként élsz.

Nagy és szép annak a szolgálatnak a küldetése, amit az Isteni Mester bízott ránk. – Ezért ez a jó szellem – nagy előkelőség! – tökéletesen összefér a szabadság szeretetével, melynek át kell járnia a keresztények munkáját.

Senkit sem kezelhetsz irgalom nélkül: és ha úgy tűnik neked, hogy valaki nem méltó az irgalomra, gondold meg, hogy te sem érdemelsz semmit.

Nem érdemled meg, hogy megteremtettek, sem azt, hogy keresztény lehetsz, sem azt, hogy Isten fia vagy, sem azt, hogy a családodhoz tartozol…

Ne hanyagold el a testvéri feddés gyakorlását, mert ez a szeretet természetfeletti erényének világos megnyilatkozása. Fáradságba kerül; kényelmesebb nem beavatkozni. Kényelmesebb! Csakhogy nem természetfeletti.

– És ezekről a mulasztásokról számot fogsz adni Istennek.

A testvéri feddés, amikor meg kell tenned, legyen telve gyengédséggel – segítő szeretettel! – mind formáját, mind tartalmát illetően, hiszen ebben a pillanatban Isten eszköze vagy.

Ha tudod szeretni a többieket, és terjeszted ezt az érzést – Krisztus finom és gyengéd segítő szeretetét – mindnyájuk között, akkor kölcsönösen támogatni fogjátok egymást, és aki éppen elbukna, érezni fogja ennek a testvéri erőnek a támogatását – és buzdítását –, hogy hűséges legyen Istenhez.

Tápláld magadban az önmegtagadás szellemét a szeretet apró dolgaiban, azzal a kívánsággal, hogy szeretetreméltóvá tedd mindenki számára az életszentség útját a világban: egy mosoly néha a legjobb kifejezése lehet a bűnbánat szellemének.

Tanuld meg, hogy mindennap és nagylelkűen vállalj valamilyen kényelmetlenséget, vidáman és diszkréten, hogy szolgálj és kellemesebbé tedd mások életét.

– Ez a viselkedésmód Krisztus igazi szeretete.

Azon kell lenned, hogy ahol éppen vagy, meglegyen a „jókedv” – a vidámság –, amely a belső élet gyümölcse.

Tedd meg a kedvemért, hogy gondot fordítasz egy igazán érdekes önmegtagadás gyakorlására: hogy a társalgásod ne forogjon mindig önmagad körül.

A lelkiismeret-vizsgálat végzésének egy jó módja:

– Elfogadtam-e mintegy elégtétel gyanánt a mai napon azokat a kellemetlenségeket, melyek Isten kezéből jöttek, azokat, amelyeket jellemükkel társaim okoztak, azokat melyek a saját nyomorúságomból fakadnak?

– Föl tudtam-e ajánlani az Úrnak elégtételként azt a fájdalmat is, amelyet azért érzek, mert – annyiszor! – megsértettem Őt? Felajánlottam Neki belső szégyenkezésemet és megaláztatásaimat amiatt, hogy beláttam, milyen kevéssé haladok előre az erények útján?

Rendszeres, szokásszerű önmegtagadások: igen, de ne légy rögeszmés!

– Nem kell ezeknek szükségképpen a szokásos dolgokra szorítkozniuk. Állandónak, rendszeresnek, szokásszerűnek – de nem megszokottnak – kell lennie az önmegtagadás szellemének.

Fel akarsz jutni Krisztus csúcsaira, magadra akarod ölteni az Ő ruháját, azonosulni akarsz Jézussal: legyen hát a hited tevékeny és áldozatos, végezd a szolgálat cselekedeteit, vesd el azt, ami ebben zavar.

Az életszentséget az ügyes izmok rugalmassága jellemzi. Aki szent akar lenni, az tud úgy mozogni, hogy míg egy olyan dolgot végez, amely önmegtagadás a számára, elhagy egy másikat – ha ezzel nem sérti az Istent –, amely szintén fáradságába kerül, és hálát ad az Úrnak, ezért a kényelemért. Ha mi, keresztények, másként cselekednénk, azt kockáztatnánk, hogy merevvé válunk, élettelenné, mint egy rongybaba.

A szentség nem merev, mint a kartonpapír: tud mosolyogni, engedni, várni. Élet az: természetfeletti élet.

Ne hagyj el, Anyám! Add, hogy keressem Fiadat; add, hogy megtaláljam Fiadat; add, hogy szeressem Fiadat… egész lényemmel! – Ne feledkezz meg rólam, Anyám, ne feledkezz meg rólam.