Munka

Szent Pál tanításából tudjuk, hogy meg kell újítanunk a világot Krisztus szellemében, s hogy az Urat minden fölé és mindennek a mélyébe kell helyeznünk.

– Úgy látod, ezt teszed foglalkozásodban, hivatásbeli munkádban?

Miért nem próbálod egész életedet Isten szolgálatává tenni: a munkát és a pihenést, a sírást és a mosolyt?

– Meg tudod tenni…, és meg kell tenned!

Minden egyes teremtménynek, a jelen élet minden eseményének, kivétel nélkül, lépcsőfoknak kell lennie, mely Istenhez vezet, mely arra visz, hogy megismerd és szeresd Őt, adj hálát Neki, s légy rajta, hogy mindenki megismerje és szeresse.

Kötelesek vagyunk dolgozni, mégpedig lelkiismeretesen, felelősségérzettel, szeretettel és kitartással, nemtörődömség és könnyelműség nélkül: a munka ugyanis Isten parancsa, és Istennek, mint a zsoltáros mondja, „in laetitia” – örömmel kell engedelmeskedni!

Krisztusért meg kell szereznünk minden nemes emberi értéket.

Mikor tényleg éljük a szeretetet, nem marad időnk, hogy önmagunkat keressük; nincs helye bennünk a gőgnek; nem gondolunk másra, mint a szolgálat alkalmaira!

Minden tevékenységnek – akár fontos emberileg nézve, akár nem – számodra az Úr és az emberek szolgálatának eszközévé kell válnia: és ez fontosságuk valódi mércéje.

Dolgozz mindig és mindenben áldozatosan, hogy Krisztust minden emberi tevékenység csúcsára helyezd.

A kegyelemre való válasz a nap apró dolgaiban is áll, melyek jelentéktelennek látszanak, de amelyekben mégis megvan a Szeretet transzcendenciája.

Ne feledjük, hogy az emberi szempontból méltó, nemes és tisztességes munkát a természetfeletti rendbe lehet – és kell – emelni, hogy így isteni foglalatossággá váljék.

Amikor Urunk és Mintaképünk, Jézus, úgy növekedett és élt, mint egy közülünk, kinyilatkoztatta nekünk, hogy az emberlétnek – a tiednek –, a közönséges és rendes elfoglaltságoknak isteni, örökkévaló értelme van.

Csodáld Atyánk, Istenünk jóságát: nem tölt el örömmel az a bizonyosság, hogy házad, családod, országod, melyeket bolondul szeretsz, szentek lehetnek?

Lányom, családot alapítottál, Hadd emlékeztesselek arra, hogy bennetek, nőkben – jól tudod – nagy erő van, melyet sajátos édességbe tudtok burkolni, hogy ne vegyék észre. És ezzel az erővel férjetekből és fiaitokból Isten eszközeit vagy ördögöket tudtok csinálni.

– Te mindig Isten eszközeivé fogod tenni őket: az Úr számít segítségedre.

Megindító, hogy az Apostol a keresztény házasságot „sacramentum magnum”-nak – nagy szentségnek nevezi. Ebből én arra következtetek, hogy a szülők munkája nagyon fontos.

– Részesültök Isten teremtő hatalmában, és ezért az emberi szerelem szent, nemes és jó: a szív öröme, melyről az Úr – szerető gondviselésével – úgy akarja, hogy néhányan szabadon lemondjunk róla.

– Minden gyermek, akivel Isten megajándékoz benneteket, nagy Isten-áldása: ne féljetek attól, hogy gyermekeitek lesznek!

Házaspárokkal folytatott beszélgetéseimben ismételten el szoktam mondani, hogy amíg ők és gyermekeik élnek, segíteniük kell egymást, hogy szentek legyenek, noha tudjuk, hogy a földön egyikünk sem lesz szent. Nem fogunk mást tenni, mint küzdeni, küzdeni és küzdeni.

– És hozzáteszem: ti keresztény anyák és apák nagy lelki motor vagytok, mely ellátja tieiteket isteni erővel a küzdelemre, a győzelemre, hogy szentek legyenek. Ne okozzatok nekik csalódást!

Ne félj szeretni a lelkeket az Ő kedvéért, ne aggódj, ha tieidet egyre jobban szereted, csak bármennyire szereted is őket, Őt szeresd több milliószor inkább.

„Coepit facere et docere” – Jézus elkezdett cselekedni és azután tanítani: te meg én példával kell, hogy tanúságot tegyünk, mert nem élhetünk kettős életet: nem taníthatjuk azt, amit nem valósítunk meg a gyakorlatban. Más szóval azt kell tanítanunk, amit legalábbis igyekszünk gyakorlatra váltani.

Keresztény ember: köteles vagy mintaszerű lenni minden területen, állampolgárként is, a közjóra irányuló törvények teljesítésében.

Lévén, hogy annyira igényes vagy a tekintetben, hogy még a közlekedési eszközön is, teljesítsék a többiek a kötelességeiket – azt állítod: kötelesség –, próbáltál-e már gondolni arra, hogy megtartod-e a munkaidődet, és lelkiismeretesen töltöd-e?

Teljesítsd minden állampolgári kötelességedet, s ne akard kivonni magad egyikük teljesítése alól sem; és gyakorold minden jogodat a közösség javára, nem tekintve el oktalanul egyiktől sem.

– Ebben is keresztény tanúságot kell tenned.

Ha időben meg akarjuk szentelni a munkát, ennek szükségképpen első feltétele: dolgoznunk kell, méghozzá jól! Emberi és természetfeletti derűvel.

Szereteted legyen kedves: ajkadról soha ne hiányozzék, a kellő óvatossággal és természetességgel, még ha belül sírsz is, egy mosoly mindenki számára, egy nem fukarkodó szolgálat.

Az a félig végzett munka csak karikatúrája annak az áldozatnak, melyet Isten kér tőled.

Ha azt állítod, hogy Krisztust akarod követni…, és megelőz az idő, a langyosság útján jársz.

A hivatásbeli tevékenységek – a háztartási munka is elsőrangú hivatás – a teremtett ember méltóságának tanúságai, alkalmak a személyiség fejlődésére; az egység kötelékét teremtik meg másokkal; javak forrásai; eszközök, melyekkel hozzájárulunk annak a társadalomnak a megjobbításához, melyben élünk, és részt veszünk az egész emberiség fejlődésének előmozdításában…

– A keresztény számára ezek a távlatok még szélesebbek és tágasabbak, mert a munka – melyet Krisztus mint megváltott és megváltó valóságot vett magára – a szentség eszközévé és útjává, megszentelhető és megszentelő konkrét tevékenységgé alakul át.

Az Úr azt akarta, hogy mi, akik fiai vagyunk, akik megkaptuk a hit ajándékát, megmutassuk a teremtés eredendő, optimista látásmódját, a „világ iránti szeretetet”, mely a kereszténységben dobog.

– Ezért hát soha ne hiányozzék a lendület hivatásbeli munkádból és a földi ország építésére irányuló igyekezetedből.

Ügyelj, nehogy hivatásbeli sikereid vagy sikertelenségeid – melyek nem fognak elmaradni – elfelejtessék veled akár egy pillanatra is, hogy mi munkád igazi célja: az Isten dicsősége!

A munkában való keresztény felelősség nem pusztán a munkaidő kitöltésében áll, hanem a munka technikai és hivatásbeli hozzáértéssel való végzésében… és, főleg, az Isten iránti szeretettel végzett munkában.

Milyen fájdalmas dolog agyonütni az időt, mely Isten drága ajándéka!

Mivel minden tisztességes foglalkozást meg lehet és meg kell szentelni, Isten egyetlen gyermekének sincs joga azt mondani: nem tudok apostolkodni.

Krisztus rejtett életéből le kell vonnod ezt a másik következtetést is: ne siess…, még ha igyekszel is!

Vagyis, a belső élet minden előtt; a többi, az apostoli munka, záradék.

Közelítsd meg e világ problémáit természetfeletti érzékkel és az erkölcsi szabályok szerint, melyek nem fenyegetik és nem zúzzák össze a személyiséget, noha mederbe terelik.

– Így magávalragadó életerőt kap magatartásod, és megerősödve fogsz járni a helyes úton.

Urunk, Istenünk azt akarja, hogy szent légy, hogy így megszentelj másokat. – Ezért szükséges, hogy – bátran és őszintén – nézd önmagad, nézd Urunkat Istenünket…, és azután, csak azután, nézd a világot.

Fejleszd nemes, emberi tulajdonságaidat. Ezek szolgálhatnak alapul megszentelődésed épületéhez. Ugyanakkor emlékezz arra, hogy – mint már máskor is mondtam neked – Isten szolgálatában mindent el kell égetni, még a „mit fognak szólni”-t is, az úgynevezett jó hírnevet is, ha szükséges.

Képzésre van szükséged, mert mély felelősségérzettel kell rendelkezned, mely előmozdítja és bátorítja a katolikusok tevékenységét a közéletben, kellőképpen tiszteletben tartva ki-ki szabadságát, és emlékeztetve mindenkit, hogy hitüknek megfelelően kell eljárniuk.

Hivatásbeli munkád révén, melyet minden lehető természetfeletti és emberi tökéletességgel végzel, keresztény viszonyítási alapot adhatsz – és kell is adnod – ott, ahol hivatásodat vagy mesterségedet gyakorlod.

Mint keresztény köteles vagy közbelépni, nem tartózkodni, hanem megadni közreműködésedet a közjó készséges, személyes szabadsággal végzett szolgálatára.

Nekünk, Isten fiainak, akik ugyanolyan állampolgárok vagyunk, mint a többiek, „félelem nélkül” részt kell vennünk az emberek minden tisztességes tevékenységében és szervezetében, hogy Krisztus jelenvalóvá váljék bennük.

Ha hanyagságból vagy lustaságból nem ejti szerét szabadon mindegyikünk, hogy részt vegyen az emberi művekben és döntésekben, melyektől a társadalom jelene és jövője függ, Urunk szigorúan számon fogja kérni tőlünk.

Mély alázattal – erősen, mint a Zsoltár mondja, az Úrnak, a mi Istenünknek nevében, és nem „szekerekkel és lovakkal dicsekedve” – azon kell lennünk, emberi szempontoktól nem befolyásolva, hogy ne legyenek a társadalomban olyan zugok, melyekben Krisztust nem ismerik.

Szabadon és hajlamaidnak vagy tulajdonságaidnak megfelelően kapcsolódj be tevékenyen és hatékonyan országod tisztességes hivatalos – vagy magánegyesületeibe; részvételed teljesen keresztény jellegű legyen: ezek a szervezetek sohasem teljesen közömbösek az emberek evilági és örök java szempontjából.

Fáradozz azon, hogy azok az emberi intézmények és struktúrák, amelyekben dolgozol és teljes polgárjoggal mozogsz, azokhoz az elvekhez igazodjanak, melyek a keresztény életfelfogás számára irányadók.

Így, ne kételkedj benne, biztosítod az embereknek a méltóságukhoz illő életmód eszközeit, és lehetővé teszed sok lélek számára, hogy Isten kegyelmével, személyes választ adjon keresztény hivatására.

Keresztényi és állampolgári kötelesség védeni és kijavítani, kegyeleti és kulturális szempontból, az utak és ösvények mentén itt-ott megtalálható műemlékeket – feszületeket, Mária-képeket stb. –, és helyreállítani azokat, melyeket a barbárság vagy az idő lerombolt.

Bátran szembe kell szállni a „züllés szabadságaival”, melyek a szabadosság leányai, a rossz szenvedélyek unokái, az eredeti bűn dédunokái…, és így, mint látjuk, egyenesen az ördögtől származnak.

Tárgyilagosságból, és hogy további kárt ne okozzanak, ismételten hangsúlyozom, hogy nem kell reklámot csinálni Isten ellenségeinek, sem „hozsannázni” őket…, még haláluk után sem.

Ma Anyánkat, az Egyházat társadalmi téren több ország kormánya támadja. Ezért küldi Isten fiait – téged – küzdeni és terjeszteni az igazságot ezekben a körökben.

Egyszerű állampolgári mivoltod miatt, éppen emiatt a „laikus” voltod miatt – mert nem vagy sem jobban, sem kevésbé laikus a munkatársaidnál –, legyen bátorságod, mégpedig néha nem is kevés, hogy „kézzelfoghatóvá” tedd a hitedet: legyenek láthatóak jó tetteid és az ok is, mely azokra indít téged.

Isten gyermekének – neked – nem szabad félni olyan – hivatásbeli, társadalmi – környezetben élni…, mely a sajátja: soha nincs egyedül!

– Urunk, Istenünk, aki mindig melletted van, megadja neked az eszközöket, hogy hűséges légy Hozzá, és Hozzá vezesd a többieket.

Mindent Szeretetből! Ez az életszentség, a boldogság útja.

Ebből a szempontból nézd szellemi munkádat, a lélek legmagasabb foglalatosságait és a legföldiesebb dolgokat, melyeket mindnyájunknak szükségképp el kell végeznünk, s elégedetten és békében fogsz élni.

Mint keresztény, a hit és az erkölcs határain belül, engedhetsz mindenben, ami a tiéd, mégpedig egész szívvel…: de abban, ami Jézus Krisztusé, nem engedhetsz!

Mikor parancsolnod kell, ne alázz meg másokat: viselkedj finoman, tartsd tiszteletben annak értelmét és akaratát, aki engedelmeskedik.

Világos, hogy anyagi eszközöket kell alkalmaznod. – De igyekezz nagyon azon, hogy elszakadj mindattól, ami földi, hogy mindig Isten és az emberek szolgálatára gondolva használd azokat.

Tervezni mindent? – Mindent – mondtad. – Rendben van; szükséges az okosság gyakorlása, de tartsd szem előtt, hogy az emberi vállalkozásokban, akár nehezek, akár átlagosak, mindig van egy adag előre nem látható elem…, és hogy a kereszténynek nem szabad eltorlaszolnia a reménység útját, sem pedig elvonatkoztatnia az isteni Gondviseléstől.

Olyan természetfeletti szemlélettel kell dolgoznod, mely csak azért teszi lehetővé, hogy teljesen tevékenységednek szenteld magad, hogy istenivé tedd azt: így ami földi, istenivé, ami evilági, örökkévalóvá válik.

Az Istent szolgáló művek soha nem mennek tönkre pénzhiány miatt: a jó szellem hiánya miatt mennek tönkre.

Nem örülsz, hogy ilyen közelről megtapasztalod Jézus szegénységét?… Milyen szép még a szükségeset is nélkülözni! De úgy, mint Ő: rejtve és csendesen.

Az őszinte vallásosság, az igazi Isten szeretet arra indít, hogy dolgozzunk, hogy teljesítsük – ha nehezünkre esik is – mindennapi kötelességünket.

Sokszor hangsúlyozták már, milyen veszélyesek a tettek belső élet nélkül, mely lélekkel töltené meg őket: de hangsúlyozni kellene a belső élet veszélyét is – feltéve, hogy megvan – tettek nélkül.

A belső élet nem távolít el minket földi foglalatosságainktól: arra vezet, hogy jobban végezzük őket!

Léted nem mindig azonos tettek ismétlése, mert minden tettnek igazabbnak, hatékonyabbnak, szeretetteljesebbnek kell lennie, mint az előzőnek. – Minden nap új fény, új lendület! Érte!

Mindennap tégy meg minden lehetőt, hogy megismerd Istent, hogy „látogasd Őt”, hogy minden pillanatban szerelmesebb légy, és ne gondolj másra, mint az Ő Szerelmére és dicsőségére.

Meg fogod valósítani, fiam, ezt a programot, ha semmi áron nem hagyod el imádságaid idejét, Istennel való együttlétedet (fohászokkal és lelki áldozásokkal, hogy lángra gyúlj), nyugodtan átélt Szentmisédet, Érte jól végzett munkádat.

Nem fogom soha osztani – ha tiszteletben tartom is – azok véleményét, akik elválasztják az imádságot a tevékeny élettől, mintha összeférhetetlenek volnának.

Nekünk, Isten fiainak, szemlélődőknek kell lennünk: olyan embereknek, akik a tömeg lármája közepette meg tudják találni a lélek csöndjét, állandó párbeszédben az Úrral; s tudnak úgy tekinteni Rá, ahogyan az ember Apjára, a Barátjára néz, akit bolondul szeret.

A vallásos ember, aki nem bigottan jámbor, hivatásbeli kötelességét teljesíti, mert tudja, hogy ez a munka Istenhez szálló imádság.

Istengyermeki állapotunk – ismétlem – elvezet minket arra, hogy szemlélődő lelkületünk legyen minden emberi tevékenység közepette – fényünk, sónk, kovászunk, az imádság, az önmegtagadás, a vallási és hivatásbeli kultúra révén –, s így megvalósítsuk ezt a programot: minél inkább belemerülünk a világba, annál inkább Istenéi kell, hogy legyünk.

A tiszta arany és a gyémántok a föld méhében találhatók, nem kéznyújtásnyira.

Életszentséged műve, a magad és a mások számára, ennek a szürke, mindennapi, normális és rendes munkádnak a serénységétől és vidámságától függ.

Mindennapi tevékenységünkben sokkal nagyobb hatalomra van szükségünk, mint a legendás Mídás királyé volt: ő arannyá alakította át, amihez csak hozzáért.

– Nekünk megszokott mindennapunk emberi munkáját kell – szeretettel – Isten örök jelentőségű művévé alakítanunk.

Ha felteszed magadban, életedben minden alkalmas lehet arra, hogy felajánld az Úrnak, alkalmul szolgálhat arra, hogy párbeszédet folytass mennyei Atyáddal, Akinél mindig készenlétben vannak az új megvilágosítások, és meg is adja azokat.

Dolgozz vidáman, békésen, Isten jelenlétében.

– Így jó értelemben megvalósítod feladatodat is: el fogod végezni, még ha fáradtságtól legyengülve is, jól fogod befejezni…, és műveid kedvesek lesznek Isten előtt.

A nap folyamán állandó beszélgetést kell folytatnod az Úrral. Táplálkozzék ez azokból a körülményekből is, melyek között hivatásbeli tevékenységed folyik.

– Menj gondolatban a Tabernákulum elé…, és ajánld fel az Úrnak azt a munkát, melyen éppen dolgozol.

Onnan, a munkahelyedről fusson szíved az Úrhoz, a Tabernákulumhoz, hogy különcködés nélkül elmondd Neki: Jézusom, szeretlek.

– Ne félj így nevezni Őt: Jézusom – és gyakran elismételni ezt Neki!

Egy pap, a zsolozsma mondása közben így akarta magát az imádságnak szentelni: „Az elején mindig azt fogom mondani: »Úgy akarok imádkozni, ahogyan a szentek imádkoznak«, azután pedig Őrangyalomat fogom hívni, hogy énekelje velem az Úr dicséretét.”

Próbáld meg ezt te is szóbeli imádságodban, és hogy növeld Isten jelenlétét munkádban.

Hívást kaptál Istentől egy konkrét útra: menj a világ minden útkereszteződésére s közben légy – hivatásbeli munkád által – szilárdan Istenben.

Sohasem téveszd szem elől a természetfeletti nézőpontot. – Ellenőrizd szándékodat, ahogyan ellenőrzik a hajó pályáját a nyílt tengeren: a csillagot nézve, Máriára tekintve. És biztos lehetsz benne, hogy mindig révbe érkezel.