Tovább küzdeni

Kövesd Szent Pál tanácsát: „Hora est iam nos de somno surgere!” – Itt az ideje dolgozni! – Dolgozni belülről, lelked építésén; és kívül, a magad helyéről Isten Országának az építésén.

Azt mondod nekem, töredelmes lélekkel: „Annyi nyomorúságot látok magamban! Úgy érzem, olyan korlátolt vagyok, és akkora rendetlen vágyaim terhe, mintha sohasem tettem volna semmit, hogy közeledjem Istenhez. Kezdeni, kezdeni: ó, Uram, mindig elölről! Mégis igyekezni próbálok egész lélekkel, mindennap.”

– Áldja meg ezeket a vágyaidat!

Atyám – mondtad bizalommal –, sok hibát, sok tévedést cipelek a hátamon.

– Jól tudom – válaszoltam neked. De Isten, a mi Urunk, aki szintén tudja ezt, és számol vele, csak az alázatosságot kéri tőled, hogy ismerd el, és a küzdelmet, hogy hozd helyre, hogy mindennap jobban szolgálj Neki, több belső élettel, folyamatos imádsággal, odaadással és a megfelelő eszközök alkalmazásával munkád megszentelésére.

Bárcsak elérnéd – el akarod érni – a szamár erényeit! Alázatos, kemény a munkában és kitartó, csökönyös!, hűséges, igen biztos léptű, erős és – ha jó gazdája van – hálás és engedelmes.

Szemléld tovább a szamár tulajdonságait, s figyeld meg, hogy a szamárnak, hogy valami hasznosat tegyen, hagynia kell irányítani magát annak akaratától, aki vezeti…: egyedül nem tenne mást, mint szamárságokat. Biztosan nem fordul meg a fejében semmi jobb, mint henteregni a földön, a jászolhoz futni… és ordítani.

Ó, Jézusom – mondd Neki te is – „Ut iumentum factus sum apud te!” – szamaraddá tettél; ne hagyj el, „et ego semper tecum!” – és mindig Veled leszek. Vezess engem erősen megkötve kegyelmeddel: „Tenuisti manum dexteram meam…” – kötőfékemnél megragadtál; „et in voluntate tua deduxisti me…” – és tedd, hogy teljesítsem Akaratodat. És így szeretni foglak végtelen századokon át! – „et cum gloria suscepisti me!”

A legjelentéktelenebb önmegtagadás is hőstettnek tűnik a számodra. Néha Jézus felhasználja szeszélyeidet, apróságaidat, hogy megtagadd magad, a szükségből erényt formálva.

Jézusom, meg akarok felelni Szeretetednek, de erőtlen vagyok.

– A Te kegyelmeddel sikerülni fog!

A lelki élet – ismétlem kitartóan, szántszándékkal – folytonos kezdés és újrakezdés.

– Újrakezdés? Igen! Valahányszor bűnbánatot tartasz – és napjában sokszor meg kellene ezt tennünk –, újra kezdesz, mert új szeretetet adsz Istennek.

Nem lehetünk elégedettek azzal, amit Isten szolgálatában teszünk, ahogyan a művész sem elégedett soha a kezéből kikerülő képpel vagy szoborral. Mindenki azt mondja neki: csodálatos; de ő azt gondolja: nem, nem úgy van; többet akartam volna. Így kellene reagálnunk nekünk is.

Továbbá, az Úr sokat ad nekünk, és joga van arra, hogy a legteljesebben megfeleljünk Neki…, és az Ő lépteinek ütemére kell járnunk.

Hiányzik belőled a hit…, és hiányzik belőled a szeretet. Különben azonnal és gyakrabban fordulnál Jézushoz kérve Őt ezért, azért.

– Ne várj tovább, hívd Őt segítségül, és hallani fogod, amint Krisztus azt mondja neked: „Mit akarsz, hogy tegyek veled?”, ahogyan meghallgatta azt a szegény vakot, aki az útfélről nem fáradt bele a kérlelésébe.

Az a barátunk ezt írta: „Sokszor kértem bocsánatot az Úrtól igen nagy bűneimért; elmondtam Neki, hogy szeretem, megcsókolva a Feszületet, és köszönetet mondtam Neki, azért, hogy ezekben a napokban atyai gondomat viselte. Azon kaptam magam, hogy, mint évekkel ezelőtt, azt mondom – csak utólag gondoltam bele –, »Dei perfecta sunt opera« – Isten minden műve tökéletes. Közben teljes bizonyosság alakult ki bennem, melyhez a kétségnek még az árnyéka sem férhetett, arról, hogy ez Istenem válasza bűnös teremtményének, aki mégis szereti Őt. Mindent Tőle várok! Legyen áldott!”

Sietve válaszoltam neki: „Az Úr mindig úgy viselkedik, mint egy jó Atya, és állandóan bizonyságát adja Szeretetének: vesd Bele minden reményedet…, és küzdj tovább.”

Ó, Jézusom! Ha akkor, mikor az voltam, aki voltam – én szegény –, azt tetted, amit tettél…; ha viszonoznám, mit tennél?

Ez az igazság nyughatatlan nagylelkűségre kell, hogy vezessen téged.

Sírj és tarts bűnbánatot fájdalommal és Szeretettel, mert az Úr és áldott Anyja más viselkedést érdemelnek tőled.

Még ha néha a fásultság költözik is lelkedbe, és úgy tűnik neked, hogy csak ajkaddal végzed, indítsd fel magadban újra a hitet, a reményt, a szeretetet. Ne aludj el, mert különben a jó közepette eljön a rossz és elragad téged.

Így végezd imádságodat: ha valami hasznosat kell tennem, Jézusom, Te tedd helyettem. Legyen meg a Te Akaratod: szeretem azt akkor is, ha Akaratod megengedi, hogy mindig úgy legyen, mint most: én fájdalmas elesésben, Te pedig, amint felemelsz!

Tégy engem szentté, Istenem, még ha botütésekkel is. Nem akarok fékje lenni a Te Akaratodnak. Meg akarok felelni neki, nagylelkű akarok lenni… De milyen akarat az enyém?

Aggodalom tölt el, mert nem szeretsz úgy, ahogyan kellene. Minden bosszant téged. És az ellenség megtesz mindent, ami csak hatalmában áll, hogy a te rossz jellemed megmutatkozzék.

– Megértem, hogy nagyon megalázott vagy, ám éppen ezért hatékonyan és késlekedés nélkül kell reagálnod.

Nem valódi szentség – legjobb esetben is csak annak karikatúrája – az, mely arra a gondolatra készteti az embert, hogy „egy szent elviseléséhez két másikra van szükség”.

Az ördög igyekszik eltávolítani minket Istentől, és ha hagyod, hogy ő uralkodjék rajtad, a tisztességes emberek „eltávolodnak” tőled, mert „eltávolodnak” a sátán barátaitól vagy azoktól, akiket ő vett birtokba.

Mikor az Úrral beszélsz, még ha úgy tűnik is neked, hogy szavaid csak fecsegések, kérj Tőle nagyobb odaadást, határozottabb előrehaladást a keresztény tökéletességben: hogy jobban lángra gyúlj!

Újítsd meg szilárd elhatározásodat, hogy „aktuális szándékossággal” éled keresztény életedet: minden órában és minden körülmények között.

Ne állíts akadályokat a kegyelem útjába: légy meggyőződve, hogy ahhoz, hogy kovász légy, szentnek kell lenned, küzdened kell, hogy azonosulj Vele.

Mondd lassan, őszinte lélekkel: „Nunc coepi!” – most elkezdem!

– Ne veszítsd el bátorságodat, ha – sajnos – nem látod magadban a változást, az Úr jobbjának gyümölcsét…: alacsony helyzetedből így kiálthatsz: segíts, Jézusom, mert teljesíteni akarom a Te Akaratodat…, a Te legszeretetreméltóbb Akaratodat!

Rendben van: „rájuk” kell, hogy gondod legyen. De először is, legyen gondod saját magadra, a belső életedre; mert különben nem tudod őket szolgálni.

Milyen sokba kerül neked ez az önmegtagadás, melyet a Szentlélek sugall neked! Nézz nyugodtan a feszületre…, és meg fogod szeretni ezt az engesztelést.

Fölszegeztetni a Keresztre! Ez a vágy mint új fény tűnt fel sokszor annak a léleknek az értelmében, a szívében és az ajkán.

– Fölszegeztetni a Keresztre? – Milyen sokba kerül ez – mondta magában. Vagyis nagyon jól ismerte az utat: „Agere contra” – megtagadni magunkat. Ezért így könyörgött: Uram, segíts!

Légy ott a Kálvárián, ahol Jézus meghalt; személyes bűneink tapasztalata fájdalomra kell, hogy hangoljon minket: érettebb és mélyebb döntésre, hogy többé nem sértjük meg Őt.

Mindennap egy kicsit jobban – mint mikor valaki követ vagy egy darab fát farag – le kell csiszolni a durvaságokat, el kell távolítani személyes életünk hiányosságait, bűnbánó lelkülettel, kis önmegtagadásokkal, melyeknek két fajtája van: a cselekvő – melyeket mi keresünk, mint kis virágokat, amit a nap folyamán összegyűjtünk –, és a szenvedő, melyek kívülről jönnek, és amelyeket nehézség árán fogadunk el. Azután Jézus gondoskodik arról, ami hiányzik.

– Milyen csodálatos Feszületté fogsz válni, ha nagylelkűen, örömmel, teljesen megfelelsz Neki!

Az Úr, kitárt karral, a szeretet folytonos alamizsnáját kéri tőled.

Közeledj Jézushoz, Aki meghalt érted, közeledj a Kereszthez, amely a Golgota csúcsán emelkedik…

De közeledj őszintén, belső összeszedettséggel, mely a keresztény érettség jele, hogy így a Szenvedés isteni és emberi jelenetei behatoljanak a lelkedbe.

Ugyanolyan érzülettel kell elfogadnunk az önmegtagadást, mint amilyen Jézusé volt Szent Szenvedése során.

Az önmegtagadás minden apostoli tevékenységnek és azok tökéletes teljesítésének szükséges előfeltétele.

A bűnbánó lelkület főként abban áll, hogy gyümölcsözővé tesszük mindazt a sok apróságot – cselekvést, lemondást, áldozatot, szolgálatot… –, mellyel nap mint nap utunk mentén találkozunk, átalakítva azokat a szeretet, a bűnbánat cselekedeteivé, önmegtagadásokká, és virágcsokrot készítve belőlük a nap végére: egy szép csokrot, amit Istennek ajánlunk!

A legjobb áldozatos lelkület a megkezdett munkában való kitartás: akkor is, mikor lendülettel végezzük, akkor is mikor ellenkezéssel.

Vesd alá lelkivezetőd megítélésének önmegtagadási tervedet, hogy ő szabályozza azt.

– De a szabályozás nem jelenti szükségképpen azt, hogy csökkenti, hanem növelheti is, ha megfelelőnek találja. – És, legyen, amint lesz, fogadd el!

Szent Ágostonnal elmondhatjuk, hogy a rossz szenvedélyek ruhánknál fogva húznak bennünket lefelé. Ugyanakkor nagy, nemes és tiszta vágyakra bukkanunk szívünkben, és küzdelem folyik.

– Ha Isten kegyelmével alkalmazod az aszkézis eszközeit: Isten jelenlétének keresését, az önmegtagadást – ne lepődj meg: a bűnbánatot –, előre fogsz haladni, békéd lesz, és tiéd lesz a győzelem.

A szív őrzése. – Az a pap így imádkozott: „Jézus add, hogy szegény szívem bekerített kert legyen; hogy szegény szívem paradicsomkert legyen, ahol lakást vehess; hogy Őrangyalom védje azt lángpallossal; azzal tisztítson meg minden érzést, még mielőtt belém hatolnának; Jézusom, Kereszted isteni pecsétjével pecsételd le az én szegény szívemet.”

Tiszta élet, bátran! Mindenki a maga állapotában: tudni kell nemet mondani a nagybetűs, a nagy Szerelem kedvéért.

Van egy nagyon beszédes közmondás: A szent nő és a szent férfi között mészből és faragott kövekből, szilárd fal emelkedik.¹

– Őriznünk kell szívünket és érzékeinket, mindig távoltartva az alkalmat. El kell kerülni a szenvedélyt, bármilyen szentnek tűnjék is!

Istenem! Kellemet és szépséget találok mindenben, amit látok: megőrzöm tekintetemet minden pillanatban Szeretetből.

Te keresztény ember, és mint ilyen Isten gyermeke vagy. Súlyos felelősséget kell érezned azért, hogy megfelelj az Úrtól kapott irgalomnak, az éber és szerető szilárdság magatartásával, hogy semmi és senki ne torzíthassa el a Szeretet sajátos vonásait, melyeket Ő vésett a lelkedbe.

Nagy bensőségre jutottál Istenünkkel, Aki oly közeli hozzád, annyira a lelkedben van…, de úgy cselekszel, hogy növekedjék, hogy még mélyebb legyen ez a bensőség? Kerülöd, hogy kicsinyességek jöjjenek közbe, melyek megzavarhatják ezt a barátságot?

– Légy bátor! Ne vonakodj elvágni mindazt, ami – akárcsak kissé is – fájdalmat okoz Annak, Aki annyira szeret téged.

Jézus Krisztus élete, ha hűségesek vagyunk Hozzá, valamiképpen megismétlődik mindnyájunk életében, mind belső folyamatában – a megszentelődésben –, mind pedig a külső viselkedésben.

– Légy hálás jóságáért.

Nagyon időszerűnek tűnik számomra, hogy gyakran kifejezd az Úrnak heves, nagy vágyódásodat arra, hogy szent légy, még ha úgy látod is, hogy telve vagy nyomorúsággal…

– Éppen ezért tedd meg ezt!

Te, aki világosan láttad istengyermeki állapotodat, még ha nem adatnék is meg többé, hogy látod azt – nem így lesz! –, haladj előre utadon, mindig, hűséges lelkülettel, visszafordulás nélkül.

Jó feltétel: hűségesnek lenni – hősiesen hűségesnek, mentegetődzés nélkül – a napirendhez, a rendes életvitelben és a rendkívüli alkalmakkor.

Néha szent irigységgel gondolsz az ifjú Apostolra, Jánosra, „quem diligebat Iesus” – akit Jézus szeretett.

– Nem érdemelnéd meg szívesen, hogy így nevezzenek: „aki szereti Isten Akaratát”? Élj ennek eszközeivel, napról napra.

Légy biztos benne: a vágy – a tettekben megnyilvánuló! –, hogy Isten jó gyermekeként viselkedj, tartós ifjúságot, derűt, örömet és békét ad.

Ha újra ráhagyatkozol Isten kezére, a Szentlélektől értelmed fényeket, akaratod erőt kap.

Hallgasd meg Jézus ajkáról a példabeszédet, melyet Szent János mond el Evangéliumában: „Ego sum vitis, vos palmites” – Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők.

Ha már megjelent képzeletedben, értelmedben az egész példabeszéd, látod, hogy a törzstől, a tőtől elszakadt hajtás nem jó semmire, nem telik meg gyümölccsel, száraz fadarabként végzi, melyet az emberek és az állatok megtaposnak, vagy amelyet tűzbe vetnek…

– Te vagy a hajtás: vond le ennek összes tanulságait.

Ma újra bizalommal telve imádkoztam; ezt kértem: Uram, ne nyugtalanítsanak bennünket már megbocsátott, elmúlt nyomorúságaink, sem az eljövendő nyomorúságok lehetősége; irgalmas kezedre akarunk hagyatkozni; Eléd akarjuk tárni vágyunkat az életszentségre és az apostolságra, mely a látszólagos hidegség hamva alatt parázsként izzik…

– Uram, tudom, hogy meghallgatsz minket. Mondd Neki te is.

Mikor kitárod a lelked, légy őszinte, és ne cukrozd meg a pirulát, mert ez néha infantilizmus, hanem beszélj.

Azután engedelmesen haladj előre: szentebb, boldogabb leszel.

Ne keress vigasztalást Istenen kívül. – Nézd, mit ír az a pap: egyetlen más barátodnak se öntsd ki szükségtelenül szívedet!

Az életszentséget a Szentlélek segítségével lehet elérni, Aki lakást vesz lelkünkben, a kegyelem révén, melyet a szentségekben kapunk, és állandó aszkétikus küzdelemmel.

Fiam, ne tápláljunk illúziókat: neked meg nekem – nem fáradok bele, hogy ismételjem ezt – küzdenünk kell mindig, mindig, életünk végéig. Így fogjuk szeretni a békét, és adni a békét, és így nyerjük majd el az örök jutalmat.

Ne szorítkozz arra, hogy beszélsz a Vigasztalóhoz, hallgasd Őt!

Imádságodban elmélkedd át, hogy a gyermeki életmód, miközben elvezetett annak mély felfedezésére, hogy Isten fia vagy, eltöltött téged gyermeki szeretettel az Atya iránt. Gondold meg, hogy előzőleg Mária által Jézushoz érkeztél, Akit barátjaként, testvéreként, szerelmeseként imádsz, hiszen az vagy…

Azután, mikor megfogadod ezt a tanácsot, megérted, hogy eddig tudtad ugyan, hogy a Szentlélek lakik lelkedben, hogy megszentelje azt…, de nem „ragadtad meg” jelenlétének valóságát. Szükséges volt ez az ajánlás: most észreveszed a Szeretetet magadban, és Vele akarsz lenni, barátja, bizalmasa akarsz lenni.., meg akarod könnyíteni számára a tisztogatás, a gyomlálás, a lángra lobbantás munkáját…

Nem fogom tudni megtenni – gondoltad. – Ismétlem: hallgasd Őt. Erőt fog adni neked, mindent Ő fog tenni, ha akarod…, és biztos, hogy akarod!

– Kérd Őt: Isteni Vendég, Mester, Világosság, Vezető, Szeretet: add, hogy tudjalak tisztelni, hallgassam tanításodat, lángra lobbanjak, kövesselek és szeresselek Téged.

Ahhoz, hogy Istenhez közeledj, hogy egészen Istenhez repülj, az Imádság és az Engesztelés erős és nagylelkű szárnyaira van szükséged.

Hogy elkerüld a megszokást a szóbeli imádságban, igyekezz ugyanazzal a szeretettel mondani az imákat, mint amivel a szerelmes beszél első alkalommal…, és mintha ez lenne az utolsó alkalom, amikor az Úrhoz fordulhatsz.

Ha büszke vagy arra, hogy Szűz Mária gyermeke vagy, kérdezd meg magadtól: hányszor nyilvánul meg a Szűzanya iránti odaadásom a nap folyamán, reggeltől estig?

Két ok van, többek között – mondta magában az a barátom –, hogy jóvátegyük minden szombaton és minden ünnepének vigíliáján a Szeplőtelen Szűz iránt elkövetett sértéseket.

– A második az, hogy vasárnap és a Szűzanya ünnepein (melyek többnyire népi ünnepek) az emberek, ahelyett, hogy imádságnak szentelnék a napot, – elég kinyitni a szemünket, hogy lássuk –, arra használják, hogy megsértsék Jézusunkat nyilvános bűnökkel és botrányos tettekkel.

Az első: hogy mi, akik jó gyermekei akarunk lenni, talán a sátán ösztönzésére nem éljük át kellő figyelemmel az Úrnak és Édesanyjának szentelt napokat.

– Most már belátod, hogy sajnos ezek az érvek mindig nagyon aktuálisak és olyanok, hogy minket is jóvátételre ösztönöznek.

Mindig úgy fogtam fel a keresztény ember imáját, mint szerető beszélgetést Jézussal, melynek azokban a pillanatokban sem kell megszakadnia, amikor fizikailag távol vagyunk a Tabernákulumtól, mert egész életünk az emberi szeretet Istenhez szóló versszakaiból áll…, és mindig képesek vagyunk szeretni.

Oly nagy az Isten Szeretete teremtményei iránt, és oly nagynak kellene lennie a mi viszontszeretetünknek, hogy szentmise közben az óráknak meg kellene állniuk.

A szőlőtővel egységben lévő hajtások fejlődnek és gyümölcsöt hoznak.

– Mit kell tennünk neked és nekem? A Kenyér és a Szó útján nagyon egyesülni Jézussal, Aki számunkra a szőlőtő…, szerető szavakat intézve Hozzá egész nap. A szerelmesek így tesznek.

Szeresd nagyon az Urat. Őrizd és tápláld lelkedben a sürgető vágyat arra, hogy szeresd Őt. Szeresd Istent épp most, mikor talán nem kevesen azok közül, akik kezükben tartják Őt, nem szeretik, bántják, elhanyagolják.

Bánj nagyon jól az Úrral a szentmisében és az egész nap folyamán!

Az imádság a keresztény ember leghatalmasabb fegyvere. Az imádság hatékonnyá tesz bennünket. Az imádság boldoggá tesz bennünket. Az imádság megadja nekünk a szükséges erőt Isten parancsainak teljesítéséhez.

– Igen! Az egész életednek imádsággá lehet és kell válnia.

A személyes életszentség nem öncélú dolog, hanem határozott, isteni és emberi valóság, mely a Szeretet mindennapi cselekedeteiben állandóan megnyilvánul.

Az imádság lelkülete, mely átjárja Jézus Krisztusnak az emberek közötti egész életét, arra tanít minket, hogy minden cselekedetet – nagyot és kicsit egyaránt – az imádságnak kell megelőznie, kísérnie és követnie.

Szemléld és éld Krisztus Szenvedését Vele együtt: tartsd oda – naponta – a hátadat, amikor ostorozzák; hajtsd oda fejedet a töviskorona alá.

– Az én vidékemen azt mondják: „Szerelemért szerelem jár cserébe.”

Aki szeret, egyetlen kis részletről sem feledkezik meg. Sok lélekben láttam, hogy ezek az apróságok egy nagyon nagy dolgot alkotnak: a Szeretetet.

Szeresd Istent azok helyett, akik nem szeretik: tedd második természeteddé az engesztelésnek és a jóvátételnek ezt a lelkületét.

Ha egy pillanatban a belső küzdelem nehezebbé válik, ez jó alkalom lesz annak megmutatására, hogy valódi a Szeretetünk.

Bizonyos vagy abban, hogy Isten volt az, Aki világosan megláttatta veled, hogy régi belső életed gyermekes apróságaihoz kell visszatérned; és kitartani hónapokig, akár évekig ezekben a hősies apróságokban (a fogékonyság, mely a jó vonatkozásában annyiszor elalszik, nem számít), talán hideg akarattal, de elszántan arra, hogy Szeretetből elvégzed azokat.

Tarts ki akarattal és szeretettel – még ha száraz volnál is – áhítatgyakorlataidban. És ne aggódj, ha azon kapod magad, hogy számolod a perceket vagy a napokat, amelyek még hiányoznak egy adott áhítatgyakorlat vagy egy bizonyos munka befejezéséhez, azzal a kétes örömmel, amit az efféle számítgatásban a nem éppen szorgalmas gyerek talál, aki az iskolaév végéről álmodozik, vagy a rab, aki reméli, hogy visszatér gaztetteihez, mihelyt kinyílik előtte a börtön ajtaja.

Tarts ki – ismétlem – hatékony és aktuális akarattal, egy pillanatra sem hagyva fel az egyes áhítatgyakorlatok teljesítésének és gyümölcsöztetésének szándékával.

Éld a hitet vidáman, Jézussal egyesülve. – Szeresd Őt igazán – de igazán, igazán –, és főszereplője leszel a Szeretet nagy Kalandjának, mert napról napra szerelmesebb leszel.

Mondd nyugodtan a Mesternek: Uram, csak szolgálni akarok Neked, csak kötelességeimet akarom teljesíteni, és szeretni Téged szerelmes lélekkel! Add, hogy oldalamon érezzem biztos lépteidet. Légy Te az egyetlen támaszom.

– Mondd Neki lassan…, és mondd Neki őszintén!

Belső életre és tanbeli képzésre van szükséged. Légy igényes önmagaddal szemben! – Neked – keresztény férfinak, keresztény nőnek – a föld sójának és a világ világosságának kell lenned, mert kötelességed szent vakmerőséggel példát adni.

– Krisztus szeretete kell, hogy sürgessen, és noha attól a pillanattól fogva, hogy azt mondtad Neki, követed Őt, másik Krisztusnak érzed és tudod magad, nem fogsz elkülönülni a magad fajtáktól – családtagjaidtól, barátaidtól, munkatársaidtól –, ahogyan a só sem különül el az ételtől, amelynek ízt ad.

Belső életed és képzésed magában foglalja az áhítatgyakorlatokat és azt a sajátos jegyet, amellyel Isten gyermekének rendelkeznie kell, hogy tevékeny jelenlétével mindennek ízt adjon.

Kérd az Urat, hogy mindig jó fűszer légy a többiek életében.

Mi, keresztények arra kaptunk hivatást, hogy ifjúi lélekkel gyűjtsük az Evangélium kincsét – mely mindig új –, hogy eljuttassuk a föld minden sarkába.

Utánoznod kell Jézus Krisztust és meg kell ismertetned Őt másokkal viselkedésed révén. Ne feledd, hogy Krisztus felvette természetünket, hogy minden embert az isteni életre vezessen, és így – Vele egyesülve – egyénileg és közösségileg megéljük az Ég parancsait.

Te keresztény mivoltodnál fogva nem fordíthatsz hátat embertestvéreid semmiféle gondjának, semmiféle szükségének.

Mennyi kitartással prédikálta Szent János apostol a „mandatum novum”-ot! – „Szeressétek egymást!”

– Térdre borulnék, színészkedés nélkül – ezt kiáltja a szívem –, hogy Isten szeretetére kérjelek titeket: szeressétek egymást, segítsétek egymást, támogassátok egymást, tudjatok egymásnak megbocsátani.

– Ezért vessétek el a gőgöt, legyetek együttérzők, legyetek irgalmasok; segítsétek egymást kölcsönösen imádsággal és őszinte barátsággal.

Csak akkor leszel jó, ha majd meg tudod látni a jó dolgokat és a mások erényeit.

– Ezért, ha javítanod kell, tedd szeretettel, az alkalmas pillanatban, anélkül, hogy mást megaláznál… és azzal a készséggel, hogy tanulj és jobbítsd magadat abban, amit helyreigazítasz.

Szeresd és gyakorold a jótékonyságot, határok és hátrányos megkülönböztetések nélkül, mert ez az az erényünk, mely jellemző a Mester tanítványaira.

– Mégis, a jótékonyság nem vezethet arra – hisz akkor már nem volna erény –, hogy lazítsa a hitet, megszüntesse azokat az éleket, melyek meghatározzák, hogy enyhítse azt – ahogyan egyesek szeretnék – egészen az átalakításig valami formátlan dologgá, melyben már nincs meg Isten ereje és hatalma.

Együtt kell élned embertestvéreiddel, meg kell értened őket, a testvérük kell, hogy légy, szeretetet kell vetned – mint a kasztíliai misztikus mondja – oda, ahol nincs szeretet, hogy szeretetet arass.

A kritikának, ha kritikát kell gyakorolnod, pozitívnak kell lennie, együttműködő szelleműnek, építőnek, sohasem az érintett háta mögött elhangzónak.

– Ha nem ilyen, akkor árulás, morgolódás, megszólás – talán rágalmazás – … és mindig a tisztesség és az egyenesség hiánya.

Ha azt látod, hogy Isten dicsősége és az Egyház java megköveteli, hogy szólj, akkor ne hallgass.

– Gondold meg: ki ne lenne bátor Isten színe előtt, az örökkévalóság színe előtt? Nincs semmi veszteni való, viszont sokat nyerhetünk. Akkor hát, miért nem veted be magad?

Nem vagyunk embertestvéreink jó testvérei, ha nem vagyunk készek tisztességesen viselkedni akkor is, ha olyan valakivel állunk szemben, aki helytelenül magyarázza viselkedésünket, és kellemetlenül reagál rá.

A szent Egyház iránti szereteted és szolgálatod nem függhet attól, hogy mekkora a személyes életszentsége azoknak, akikből az Egyház áll, még ha forrón kívánjuk is mindenkiben a keresztény tökéletességet.

– Szeresd Krisztus Jegyesét, a te Anyádat, az Egyházat, amely tiszta, szeplőtelen, és mindig az is marad.

Személyes megszentelődésünk munkájának sok más lélek és Isten Egyháza megszentelődésére hatása van.

Légy meggyőződve róla: ha akarod – mivel Isten hallgat téged, szeret téged, és a dicsőséget ígéri neked –, te, akit mennyei Atyád mindenható keze véd, olyan erővel eltelt ember lehetsz, aki kész mindenütt tanúságot tenni az Ő szeretetreméltó és igaz tanításáról.

Az Úr szántóföldje termékeny és vetőmagja jó. Ezért mikor világunkban megjelenik a konkoly, ne kételkedj: az emberek, különösen a keresztények megfelelő viselkedése hiányzott; elaludtak, és szabad teret engedtek az ellenségnek.

– Ne panaszkodj: a panaszkodás nem terem gyümölcsöt; viszont vizsgáld felül a saját magatartásodat.

Téged is el fog gondolkodtatni ez a megjegyzés, mely engem nagyon elszomorított: „Világosan látom a becstelen törvényekkel szembeni ellenállás hiányát vagy hatástalanságát, mert fönt, lent és középen sokan, igen sokan vannak a társutasok.”

Isten és Egyháza ellenségei, akiket a sátán örök gyűlölete mozgat, szüntelenül ügyködnek és szervezkednek.

„Példás” kitartással készítik fel kádereiket, tartanak iskolákat, vezetőket, agitátorokat, és rejtett – de hatékony – tevékenységgel terjesztik eszméiket, és hintik – a családokban és a munkahelyeken – vetőmagjukat, mely lerombol minden vallásos eszmét.

– Mit meg nem kell tennünk nekünk, keresztényeknek, hogy szolgáljuk Istenünket, mindig az igazságban!

Ne téveszd össze a kiegyensúlyozottságot a lustasággal, a nemtörődömséggel, a döntésekben és a problémák tanulmányozásában való késlekedéssel.

A kiegyensúlyozottság mindig kiegészítő párja a serénységnek, mely a nyitott kérdések késlekedés nélküli tanulmányozásához és megoldásához szükséges erény.

Fiam, hol van Krisztus, Akit a lelkek keresnek benned? A kevélységedben? Abban a vágyadban, hogy felülkerekedj másokon? A jellemed hitványságaiban melyeket nem akarsz leküzdeni? Ebben a makacskodásban?… Ott van Krisztus? – Nem!

– Rendben van: Kell, hogy legyen személyiséged, de a te személyiségednek igyekeznie kell azonosulni Krisztussal.

Ajánlok neked egy jó viselkedési szabályt a testvériség, a szolgálat szelleme megélésére: Ejtsd szerét, hogy távollétedben a többiek folytathassák azt a munkát, mellyel éppen foglalkozol, annak a tapasztalatnak segítségével, melyet te adsz át nagylelkűen nekik, elkerülve, hogy nélkülözhetetlenné tedd magad.

Rád hárul – szenvedélyeid ellenére – a mások életszentségének, keresztény életének, hatékonyságának felelőssége.

Nem vagy izolált hajtómű. Ha megállsz, mennyi mást fékezhetsz vagy károsíthatsz!

Gondolj Anyádra, a Szent Egyházra, és fontold meg, hogyha egy tag szenved, az egész test szenved.

– Testednek szüksége van minden tagjára, de minden tagnak szüksége van az egész testre. – Jaj nekem, ha a kezem felhagy kötelességének teljesítésével…, vagy ha a szívem megszűnik dobogni!

Világosan láttad: annyi ember van, aki nem ismeri Őt, és Isten tekintete rajtad pihent meg. Azt akarja, hogy alap, szegletkő légy, melyre az Egyház élete támaszkodik.

Elmélkedd át ezt a valóságot, és sok gyakorlati következtetést fogsz levonni belőle mindennapi viselkedésedre nézve: az alap, a szegletkő – talán ragyogás nélkül, rejtve – szilárd, repedéstől mentes kell, hogy legyen; alapul kell, hogy szolgáljon az épület szilárdságához…; ha nem, maga marad.

Mivel Istentől a megváltásban való részvételre választott alapnak érzed magad – ne feledd, hogy… egy halom nyomorúság vagy –, alázatosságod arra kell, hogy vezessen, hogy mindenki lába alá – szolgálatára – helyezd magad. – Mint az épületek alapjai.

De az alapnak erősnek kell lennie, ez nélkülözhetetlen erény annak számára, akinek tartania vagy késztetnie kell másokat.

– Jézusom – mondd Neki erősen –, add, hogy ne mulasszam el soha hamis alázatból az erősség sarkalatos erényének gyakorlását. Add nekem, Uram, hogy meg tudjam különböztetni az aranyat a salaktól.

Édesanyánk, Reménységünk! Milyen szilárdan áll melletted az ember akkor is, mikor minden inog!