Egy ilyen falusi lakodalom – amelyre különböző falvakból érkeznek a meghívottak, – zajos forgatagában Mária észreveszi, hogy fogytán a bor (vö. Jn 2, 3). Kizárólag Ő figyel fel erre, mégpedig azonnal. Milyen ismerősek számunkra Jézus életének képei! Mert Isten nagysága egyesül a hétköznapival, a mindennapossal. A nők, a körültekintő háziasszonyok ismérve, hogy észreveszik a gondatlanságot, hogy odafigyelnek azokra az apró részletekre, amik kellemesebbé teszik az emberi életet: és Mária így cselekedett.

– Tegyetek meg mindent, amit csak mond (Jn 2, 5). 

Implete hydrias (Jn 2, 7), töltsétek meg a korsókat, és csoda történik. Így, ilyen egyszerűen. Hétköznapi módon. Azok teljesítették a parancsot. Vízhez hozzá lehetett férni. Ez az Úr isteni mivoltának első megnyilvánulása. A leghétköznapibb dolgok válnak rendkívülivé, természetfölöttivé, ha a jóakarat vezérel bennünket, hogy megtegyük, amit Isten kér tőlünk. 

Mindenemet szeretném a Te gondodra bízni, Uram, a Te jóságos kezedbe helyezni őket. Anyánk – a Te Szülőanyád! – mostanra már a füledbe súgta, mint Kánában: nincs nekik!…

Ha hitünk gyenge, forduljunk Máriához. A kánai menyegzőn tett csodajel folytán, amit Krisztus Anyjának könyörgésére vitt végbe, tanítványai hittek benne (Jn 2, 11). Szűzanyánk mindig közbenjár érdekünkben a Fiánál, hogy meghallgatást nyerjünk, és hogy oly módon nyilatkozzon meg számunkra, hogy megvallhassuk: Te vagy az Isten Fia.

Add meg nekem, ó, Jézusom, ezt a hitet, amelyre valóban vágyom! Anyám és Úrnőm, legszentebb Szűz Mária, add, hogy higgyek!

Irodalom: Es Cristo que pasa („Krisztus jár erre”), 141. sz.; Levél 1951-IX-14, 23. sz.; Kovácstűzhely, 807. sz.; Amigos de Dios („Isten barátai”), 285. sz.; Kovácstűzhely, 235. sz.