Ott elváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a hó (Mt 17, 2).

Jézus: látni Téged, szólni Hozzád! Így maradni és csak szemlélni Téged, gyönyörködni határtalan szépségedben és soha, soha nem hagyni fel ezzel a szemlélődéssel! Ó, Krisztus, ki nézne Rád! Ki tudna Rád nézni úgy, hogy szerelemre ne lobbanjon Irántad!

És a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” (Mt 17, 5) 

Urunk, itt állunk előtted készen arra, hogy meghallgassuk mindazt, amit mondani kívánsz. Szólj hozzánk; figyelünk szavadra. Beszéded érintse meg lelkünket, szítsa fel akaratunkat, hogy lángoló odaadással engedelmeskedjünk Neked.

Vultum tuum, Domine, requiram (Zsolt 26, 8), Uram, a te arcodat akarom keresni. Amikor lehunyom a szemem, örömmel tölt el az a tudat, hogy eljön majd a perc, majd ha Isten is úgy akarja, amikor megláthatom Őt, nem csak tükörben, homályosan… [hanem] színről színre (1Kor 13, 12). Igen, lelkem szomjazik az Isten után, az élő Isten után: Mikor mehetek és láthatom Isten arcát? (Zsolt 41, 3)

Irodalom: Szentbeszédek alatt készített feljegyzésekből: 1937-VI-4; 1937-VII-25; 1973-XII-25.