Az Eucharisztia alapítása, a húsvéti misztérium szentségi kifejezése

Húsvét ünnepe előtt történt: Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette (Jn 13, 1).

Sötétség borult a világra, mert a régi rítusok, Isten emberiség iránti végtelen irgalmának ősi jelei készültek a maguk teljességében megmutatkozni, készültek, hogy utat nyissanak az igazi hajnalnak: az új Húsvétnak. Ezen éj szolgált az Eucharisztia megalapítására, hogy előkészítse a Feltámadás hajnalát.

Jézus szeretetből maradt itt az Eucharisztiában…, érted.

– Itt maradt, pedig tudta, hogy hogyan fogadják majd az emberek…, és hogy hogyan fogadod majd te.

– Itt maradt, hogy táplálékként szolgáljon, hogy meglátogasd, és hogy mesélj Neki napjaidról. És azért is, hogy miközben a Tabernákulum előtt imádkozol hozzá, illetve a szentséghez járulsz, minden nap egy kicsivel jobban megszeresd, és hogy elérd, hogy más lelkek is – sokak – ugyanezt az utat járják.

Jó gyermek: a szerelmesek itt e földön is mily szeretettel csókolják meg a szeretett személytől származó virágokat, levelet, vagy emléket!…

– És te netán megfeledkeznél arról, hogy mindig magad mellett tudod… Őt!? – Megfeledkeznél arról…, hogy eheted Őt?

– Uram, bárcsak soha többé ne repülnék földközelben! Bárcsak mindig az isteni Nap – Krisztus – sugarainak fénye borítana be az Eucharisztiában! Bárcsak ne hagynék fel a repüléssel, amíg nem találok rá Szíved nyugalmára!


Irodalom: Es Cristo que pasa („Krisztus jár erre”), 155. sz.; Kovácstűzhely, 887., 305. és 39. szk.

Ez a könyv más nyelven