Hol van Jézus? – Úrnőm: a Gyermek!… hova lett? 

Mária sír. – Hiába szaladtunk, te és én, egyik csoporttól a másikig, karavántól karavánig: nem látták. – József is, néhány haszontalan erőfeszítés után, hogy visszafojtsa könnyeit, zokog… És te is… És én is.

Én, mivel csak kis közönséges szolga vagyok, üvöltök, mint akit nyúznak és eget verő jajveszékelésbe kezdek… azokért a napokért, amikor az én hibámból vesztettem el és nem jajgattam.

Jézusom: add, hogy soha többé ne veszítselek el… S a szerencsétlenség és a fájdalom most összeköt bennünket, ahogy egykor a bűnnek a rabjai voltunk mindketten, és az őszinte bűnbánat járja át lényünk egészét, és siránkozást és lángoló szavakat hallatunk, amit az ember nem tud, és nem is tudhat leírni.

S miután vigaszra leltünk azon örömünkben, hogy rátaláltunk Jézusra – távolléte három napig tartott! – miközben éppen Izrael tanítóival vitatkozott (Lk 2, 46), mélyen bevésődik lelkedbe és lelkembe az a kötelesség, hogy mennyei Atyánk szolgálatáért elhagyjuk az otthoniakat.