A világosság titok

A Szentatya, II. János Pál pápa a Rosarium Virginis Mariæ cím ű apostoli levelében közölte, hogy eme máriás imádság krisztológikus jellegéből adódóan, megfelelőnek látja a hagyományos tizenöt titkot újabb öttel kiegészíteni, amelyeket „a világosság titkai” névvel illetett.

Ezekhez a titkokhoz fűződő gondolatok nem szerepeltek az 1931-ben kiadott Rózsafüzér című könyvben, habár Szent Josemaría egész életén keresztül szemlélte őket és előszeretettel prédikált róluk, csakúgy, mint az Evangélium valamennyi más részletéről. A teljes rózsafüzér szemlélésének megkönnyítése érdekében, kiválasztottunk az Opus Dei alapítójának írásaiból a sok lehetséges szöveg közül néhányat olvasóink számára, és ebben a mellékletben gyűjtöttük őket össze.

Akkor leszünk hűek a Rózsafüzér szerzőjének lelkületéhez, ha valahányszor az örvendetes, a világosság, a fájdalmas és a dicsőséges olvasó titkait szemléljük, egyesülünk Péter utódjának, Róma püspökének szándékaival. Omnes cum Petro ad Iesum per Mariam!

Róma, 2003. február 14.

† Javier Echevarría

az Opus Dei prelátusa

Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék […]. Az égből szózat hallatszott: – Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik (Mt 3, 13 és 17).

A keresztségben Istenatyánk a sajátjává tette életünket, Krisztus életébe oltotta életünket és elküldte hozzánk a Szentlelket.

Isten ereje és hatalma beragyogja a föld színét. 

Lángba fogjuk borítani a világot azzal a tűzzel, amelyet te hoztál a földre!… És igazságod fénye, Jézusunk, egy örökké tartó napon majd megvilágosítja az elméket.

Királyom! Még most is fülemben hallom élénk kiáltásod: ignem veni mittere in terram, et quid volo nisi ut accendatur? („lángot hoztam a földre, és mi mást akarhatnék, mint hogy égjen”) – S én – teljes énemmel – érzékeimmel és képességeimmel válaszolok: ecce ego: quia vocasti me! („íme itt vagyok, mert hívtál”)

Az Úr eltörölhetetlen pecsétet nyomott a lelkedre, a keresztség által: Isten fia vagy.

Gyermek: nem égsz a vágytól, hogy mindenkivel megszerettesd Őt?

Irodalom: Es Cristo que pasa („Krisztus jár erre”), 128. sz.; Apuntes íntimos („Bizalmas feljegyzések”), 1741. sz.; Kovácstűzhely, 264. és 300. szk.

Egy ilyen falusi lakodalom – amelyre különböző falvakból érkeznek a meghívottak, – zajos forgatagában Mária észreveszi, hogy fogytán a bor (vö. Jn 2, 3). Kizárólag Ő figyel fel erre, mégpedig azonnal. Milyen ismerősek számunkra Jézus életének képei! Mert Isten nagysága egyesül a hétköznapival, a mindennapossal. A nők, a körültekintő háziasszonyok ismérve, hogy észreveszik a gondatlanságot, hogy odafigyelnek azokra az apró részletekre, amik kellemesebbé teszik az emberi életet: és Mária így cselekedett.

– Tegyetek meg mindent, amit csak mond (Jn 2, 5). 

Implete hydrias (Jn 2, 7), töltsétek meg a korsókat, és csoda történik. Így, ilyen egyszerűen. Hétköznapi módon. Azok teljesítették a parancsot. Vízhez hozzá lehetett férni. Ez az Úr isteni mivoltának első megnyilvánulása. A leghétköznapibb dolgok válnak rendkívülivé, természetfölöttivé, ha a jóakarat vezérel bennünket, hogy megtegyük, amit Isten kér tőlünk. 

Mindenemet szeretném a Te gondodra bízni, Uram, a Te jóságos kezedbe helyezni őket. Anyánk – a Te Szülőanyád! – mostanra már a füledbe súgta, mint Kánában: nincs nekik!…

Ha hitünk gyenge, forduljunk Máriához. A kánai menyegzőn tett csodajel folytán, amit Krisztus Anyjának könyörgésére vitt végbe, tanítványai hittek benne (Jn 2, 11). Szűzanyánk mindig közbenjár érdekünkben a Fiánál, hogy meghallgatást nyerjünk, és hogy oly módon nyilatkozzon meg számunkra, hogy megvallhassuk: Te vagy az Isten Fia.

Add meg nekem, ó, Jézusom, ezt a hitet, amelyre valóban vágyom! Anyám és Úrnőm, legszentebb Szűz Mária, add, hogy higgyek!

Irodalom: Es Cristo que pasa („Krisztus jár erre”), 141. sz.; Levél 1951-IX-14, 23. sz.; Kovácstűzhely, 807. sz.; Amigos de Dios („Isten barátai”), 285. sz.; Kovácstűzhely, 235. sz.

Beteljesedett az idő és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban (Mk 1, 15).

Az egész sokaság hozzá ment, ő pedig tanította őket (Mk 2, 13).

Jézus meglátja azokat a csónakokat a parton és belép az egyikbe. Milyen természetesen száll be Jézus mindannyiunk csónakjába! Amikor közeledsz az Úrhoz, gondolj arra, hogy Ő mindig a közeledben van, benned: regnum meum intra vos est (Lk 17, 21). A szívedben találsz majd Rá.

Krisztusnak mindenekelőtt a lelkünkben kell uralkodnia. Bőséges kegyelmére van szükségem ahhoz, hogy Ő uralkodjék bennem: csak így válik majd minden, az utolsó szívdobbanásomig, az utolsó lélegzetvételemig, még a kevésbé figyelmes tekintetem, a leghétköznapibb szavam vagy a legelemibb érzésem is Krisztus Királyomat dicsőítő hozsannává.

Duc in altum! – Evezz a mélyre! – Utasítsd vissza a pesszimizmust, amely gyávává tesz. Et laxate retia vestra in capturam – és vesd ki fogásra a hálódat.

Bíznunk kell az Úr ezen szavaiban: beszállni a csónakba, megragadni a lapátot, felhúzni a vitorlát és kihajózni a világ tengerére, amit Krisztus hagy ránk örökségül.

Et regni eius non erit finis. – Királyságának nem lesz vége!

Nem tölt el örömmel annak a gondolata, hogy egy ilyen birodalom számára dolgozol?

Irodalom: Szentbeszédek alatt készített feljegyzésekből: 1960-III-19, 1973-I-1.; Es Cristo que pasa („Krisztus jár erre”), 181. sz.; Út, 792. sz.; Es Cristo que pasa („Krisztus jár erre”), 159. sz.; Út, 906. sz.

Ott elváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a hó (Mt 17, 2).

Jézus: látni Téged, szólni Hozzád! Így maradni és csak szemlélni Téged, gyönyörködni határtalan szépségedben és soha, soha nem hagyni fel ezzel a szemlélődéssel! Ó, Krisztus, ki nézne Rád! Ki tudna Rád nézni úgy, hogy szerelemre ne lobbanjon Irántad!

És a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” (Mt 17, 5) 

Urunk, itt állunk előtted készen arra, hogy meghallgassuk mindazt, amit mondani kívánsz. Szólj hozzánk; figyelünk szavadra. Beszéded érintse meg lelkünket, szítsa fel akaratunkat, hogy lángoló odaadással engedelmeskedjünk Neked.

Vultum tuum, Domine, requiram (Zsolt 26, 8), Uram, a te arcodat akarom keresni. Amikor lehunyom a szemem, örömmel tölt el az a tudat, hogy eljön majd a perc, majd ha Isten is úgy akarja, amikor megláthatom Őt, nem csak tükörben, homályosan… [hanem] színről színre (1Kor 13, 12). Igen, lelkem szomjazik az Isten után, az élő Isten után: Mikor mehetek és láthatom Isten arcát? (Zsolt 41, 3)

Irodalom: Szentbeszédek alatt készített feljegyzésekből: 1937-VI-4; 1937-VII-25; 1973-XII-25.

Húsvét ünnepe előtt történt: Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette (Jn 13, 1).

Sötétség borult a világra, mert a régi rítusok, Isten emberiség iránti végtelen irgalmának ősi jelei készültek a maguk teljességében megmutatkozni, készültek, hogy utat nyissanak az igazi hajnalnak: az új Húsvétnak. Ezen éj szolgált az Eucharisztia megalapítására, hogy előkészítse a Feltámadás hajnalát.

Jézus szeretetből maradt itt az Eucharisztiában…, érted.

– Itt maradt, pedig tudta, hogy hogyan fogadják majd az emberek…, és hogy hogyan fogadod majd te.

– Itt maradt, hogy táplálékként szolgáljon, hogy meglátogasd, és hogy mesélj Neki napjaidról. És azért is, hogy miközben a Tabernákulum előtt imádkozol hozzá, illetve a szentséghez járulsz, minden nap egy kicsivel jobban megszeresd, és hogy elérd, hogy más lelkek is – sokak – ugyanezt az utat járják.

Jó gyermek: a szerelmesek itt e földön is mily szeretettel csókolják meg a szeretett személytől származó virágokat, levelet, vagy emléket!…

– És te netán megfeledkeznél arról, hogy mindig magad mellett tudod… Őt!? – Megfeledkeznél arról…, hogy eheted Őt?

– Uram, bárcsak soha többé ne repülnék földközelben! Bárcsak mindig az isteni Nap – Krisztus – sugarainak fénye borítana be az Eucharisztiában! Bárcsak ne hagynék fel a repüléssel, amíg nem találok rá Szíved nyugalmára!

Irodalom: Es Cristo que pasa („Krisztus jár erre”), 155. sz.; Kovácstűzhely, 887., 305. és 39. szk.