Fel kell, hogy fegyverezzelek a „sátán” ravaszságával szemben – szándékosan írom kisbetűvel, mert nem érdemel többet! Megkísérli, hogy egészen közönséges körülményeket használjon fel arra, hogy többé-kevésbé eltántorítson bennünket arról az útról, amely Istenhez vezet. Ha küzdesz – ha komolyan küzdesz –, nem szabad csodálkoznod azon, ha néha rádjön a fáradtság vagy olyan időszakon kell túljutnod, amikor minden akadályozni próbál és sem lelki, sem emberi vigaszt nem találsz.

Nézd, mit írt nekem nemrég valaki – akkor megőriztem, azokra a naiv emberekre gondolva, akik azt hiszik, a kegyelem lemondhat a természetről: „Atya, néhány napja szörnyű restséget és kedvetlenséget veszek észre életprogramom megvalósításánál: mindent kényszeredetten teszek és anélkül, hogy belsőleg részt vennék benne. Imádkozzék értem, hogy ez a krízis hamarosan elmúljon, mert nagyon szenvedek attól a gondolattól, hogy eltéríthet az útról.”

Válaszként csak azt írtam: „Nem tudtad, hogy a szeretet áldozatot követel? Olvasd el lassan a Mester szavait: Aki nem veszi fel keresztjét »cotidie«, mindennap, az nem méltó hozzám. Azt is mondja: Nem hagylak árván benneteket.

Az Úr azért engedi meg azt a szárazságot, amelyben szenvedsz, hogy jobban szeresd Őt, hogy egyedül Benne bízzál, hogy a keresztet hordozva társmegváltóvá légy – röviden, hogy megtaláld Őt.”