Engedd meg, hogy az alázat hiányának sok jele közül egyeseket emlékezetedbe idézzek:

– ha azt gondolod, hogy az, amit te teszel vagy mondasz, jobb, mintha más tette vagy mondta volna,

– ha mindig saját elképzeléseidet akarod keresztülvinni,

– ha ragaszkodsz a vitához, amikor nincs igazad vagy makacsul és kérlelhetetlenül irányítod, ha igazad van,

– ha véleményedet kérés nélkül és anélkül, hogy a felebaráti szeretet követelné, adod elő,

– ha mások nézeteit jelentéktelennek tartod,

– ha elfelejted, hogy adottságaidat és tulajdonságaidat csak kölcsön kaptad,

– ha nem akarod belátni, hogy méltatlan vagy minden tiszteletre és megbecsülésre és hogy még a földet, amely hordoz és azokat a dolgokat, amelyeket használsz, sem érdemled meg,

– ha magadat állítod példaképnek a beszélgetésekben,

– ha negatív módon beszélsz magadról, hogy a többiek annál jobb véleménnyel legyenek rólad vagy ellentmondjanak,

– ha mentegetődzöl, amikor megfeddnek,

– ha az előtt, aki irányít, valamilyen szégyenletes hibát elrejtesz, nehogy a rólad alkotott képet megmásítsa,

– ha tetszéssel hallgatod, amikor mások dicsérnek vagy örülsz annak, hogy jót mondanak rólad,

– ha panaszkodsz, hogy másokat többre értékelnek, mint téged,

– ha vonakodsz attól, hogy „alacsonyrendű” feladatokat láss el,

– ha olyan kívánság vagy törekvés van benned, hogy feltűnj,

– ha beszélgetésben szavaidba öndicséret csúszik vagy saját becsületességedre, éles eszedre, ügyességedre, szakmai tekintélyedre célozgatsz,

– ha szégyelled magad, mert bizonyos adottságok hiányoznak belőled.