Igényes életrendhez tartod magad: korán felkelsz, betartod az ima meghatározott idejét, gyakran járulsz a szentségekhez, intenzíven dolgozol vagy tanulsz, fáradozol azon, hogy elérd az igénytelenséget és az aszkézis szellemét… és mindennek ellenére: érzed, hogy valami még hiányzik neked!

Vedd be egyszer Istennel való beszélgetésedbe a következő megfontolást: Mivel az életszentség – pontosabban: a küszködés Érte – nem más, mint a szeretet teljessége, meg kell vizsgálnod magad, hogyan áll szereteted az Isten iránt és – ebből kifolyólag – az embertársak iránt. Lehet, hogy akkor a lelked mélyén felfedezel olyan komoly hibákat, amelyek ellen eddig még nem küzdöttél.

Még nem vagy jó fiú, jó testvér, jó barát, jó kolléga. És mivel „saját szentségedet” hamis úton keresed, irigykedsz a többiekre … „Feláldozod magad” sok „személyes” kicsinységben és így énedhez tapadsz, személyedhez és alapjában véve sem Istenért sem a többiekért nem élsz, hanem egyedül önmagadért.