Barátság

Ha egyszer nehezedre esik valakinek szívességet vagy szolgálatot tenni, gondolj arra, hogy az az ember Isten gyermeke és az Úr megparancsolta nekünk, hogy szeressük egymást. De menj tovább: ne elégedj meg azzal, hogy csak felszínesen teljesíted az Evangéliumnak ezt a parancsát; fogd fel mindennap mélyebben! Vond le a következtetést belőle – ez nem is olyan nehéz – és irányítsd minden pillanatban viselkedésedet az Úr követelményei szerint.

Az élet a mai világban olyan túlpörgetett, hogy a keresztény felebaráti szeretet kivételes jelenséggé vált, bár – legalább is szóban – továbbra is hirdetik Krisztust…

Egyetértek ezzel. De – mit teszel te magad, hiszen mint katolikus kereszténynek, eggyé kell válnod Vele és a nyomában kell járnod? Nem azt parancsolta nekünk, hogy tanítását mindenütt, minden embernek – mindegyiknek! – és minden időben terjesszük?

Mindig úgy volt a történelemben, hogy az emberek összefogtak egy közös feladat megoldására, egy közös cél elérésére.

A mai férfiaknak és nőknek kevesebbet érne az „egyetlen cél”, az örök boldogság?

Megértetted a barátság legmélyebb értelmét, amikor megvilágosodott előtted, hogy ugyanakkor egy kis nyáj pásztora is vagy. Most szeretnéd azokat, akiket el kellett hagynod, újra magad köré gyűjteni és mindegyiküknek szolgálni.

Nem szabad pusztán passzívan viselkedned. Valódi baráttá csak akkor válsz, ha segítesz a barátodnak. Mindenekelőtt életmódod példájával, azután tanácsoddal is, befolyásoddal, amely abszolút megbízhatóságodon nyugszik.

Egész váratlanul találtál rá a testvériességnek és a barátságnak arra a szellemére, amely most lelkesít téged.

Ez természetes. Mindig erről álmodoztál, telve vággyal utána, de sohasem láttad még azt valahol megvalósulva. És miért nem? Mert az emberek elfelejtik, hogy Krisztus testvérei, vagyis Annak testvérei, Aki minden ember szeretetreméltó testvére, Aki fenntartás nélkül odaadta életét mindenkiért, minden egyesért közülünk.

Nagy szerencse volt számodra, hogy igazi tanítókkal és valódi barátokkal találkoztál, akik odaadóan oktattak, amit csak tudni akartál. Irigység nélkül részesítettek tudásukban, képzettségükben, ismereteikben úgy, hogy soha nem volt szükséged arra, hogy mindezt kusza, fáradságos utakon szerezd meg. Olyan utakat mutattak neked, amelyek most magától értetődőnek látszanak számodra, amelyek azonban nekik valamikor kemény erőfeszítésekbe kerültek… Most rajtad a sor, hogy ugyanúgy cselekedj: ennek, annak – mindenkinek adj!

Szívleld meg tanácsomat és tégy aszerint: Azok az emberek, akiknek ellenszenves vagy, megváltoztatják véleményüket, mihelyt észreveszik, hogy „igazán” szereted őket. Tehát minden tőled függ.

Nem elég jónak lenni, ezt külsőleg is érezni kell. Mit tartanál az olyan rózsabokorról, amelyből csak a töviseket lehetne látni?

Hogy a lanyhákat átmelegíthessük, ahhoz érezniök kell maguk körül a lelkesedés tüzét. Sokan kiálthatnák nekünk: a jelen helyzetem miatt ne panaszkodjatok, mutassátok meg inkább az utat, hogyan kerülhetek ki abból, ami most annyira bánt benneteket!

A testvériesség minden ember iránt azt kívánja, hogy a „kis figyelmességek apostolkodása” észrevétlen maradjon számukra. Ez egyszerűen azt jelenti: szolgálni őket, hogy útjuk könnyebben járhatónak tűnjön nekik.

Milyen szűkkeblűek azok, akik a „bántalmak” listáját gondosan megőrzik! Az ilyen sajnálatraméltó emberekkel alig lehetséges az együttélés.

A valódi felebaráti szeretet „omnia suffert” – „mindent elvisel” és nem vezet „listákat”: sem azokról az „állandó és szükséges” szolgálatokról, amelyeket végez, sem azokról a sértésekről, amelyeket tapasztal.

Igényes életrendhez tartod magad: korán felkelsz, betartod az ima meghatározott idejét, gyakran járulsz a szentségekhez, intenzíven dolgozol vagy tanulsz, fáradozol azon, hogy elérd az igénytelenséget és az aszkézis szellemét… és mindennek ellenére: érzed, hogy valami még hiányzik neked!

Vedd be egyszer Istennel való beszélgetésedbe a következő megfontolást: Mivel az életszentség – pontosabban: a küszködés Érte – nem más, mint a szeretet teljessége, meg kell vizsgálnod magad, hogyan áll szereteted az Isten iránt és – ebből kifolyólag – az embertársak iránt. Lehet, hogy akkor a lelked mélyén felfedezel olyan komoly hibákat, amelyek ellen eddig még nem küzdöttél.

Még nem vagy jó fiú, jó testvér, jó barát, jó kolléga. És mivel „saját szentségedet” hamis úton keresed, irigykedsz a többiekre … „Feláldozod magad” sok „személyes” kicsinységben és így énedhez tapadsz, személyedhez és alapjában véve sem Istenért sem a többiekért nem élsz, hanem egyedül önmagadért.

Jó barátnak tartod magad, mivel egy rossz szót sem szólsz. – Ez rendben van. De sajnos, nem látok egyetlen baráti tettet sem; sem jó példát nem adsz, sem szolgálatot nem végzel… az ilyen barátok rossz barátok.

Először rosszul bánsz valakivel. Azután azonnal, mielőtt a másik válaszolhatna rá, azt mondod: „Most valósítsuk meg egymás között a keresztény felebaráti szeretetet!”

Ha a másodikkal kezdenéd… akkor nem is kerülne sor az elsőre.

Ne vess gyomot, mint az, akit saját anyja így jellemzett. „Csak mutassa be neki a barátait; majd gondoskodik róla, hogy hamarosan összevesszenek.”

A testvériességnek az a módja, amelyet barátod mutat, kereszténytelennek tűnik számomra: Figyelmeztet téged: „Ezt és ezt a hajmeresztő történetet mesélték nekem rólad. Vigyázz, mert úgy nem érdemli meg bizalmadat…”

Ez a mód azért látszik számomra kereszténytelennek, mert egy ilyen „testvérben” hiányolom azt a határozottságot, amellyel elhallgattatná a rágalmazót és mert nincs benne annyi lojalitás, hogy az illetőt néven nevezze.

Ha nem elég jellemes ahhoz, hogy személyiségének rossz tulajdonságait kiküszöbölje, akkor az ilyen „testvér” abba a veszélybe sodor téged, hogy életed végére magányos leszel, bizalmatlan mindenkivel szemben és szeretetlen mindenki iránt.

Mivel hiányzik az érzéked ahhoz, hogy mi az emberek értéke Isten előtt, csak a többé-kevésbé jelentős társadalmi állásukat látod bennük. Sem a lelkükre nem gondolsz, sem arra nem vagy készen, hogy szolgálj nekik. Ezért hiányzik belőled minden nagylelkűség. Imádkozhatsz sokat, de jámborságod üres, messze távol élsz Istentől…

A Mester nagyon jelentősen mondta: „Távozzatok tőlem az örök tűzre… Mert éhes voltam… szomjas voltam… fogságban voltam… és nem gondoskodtatok rólam.”

Tökéletesen szeretni Istent és ugyanakkor engedni azt, hogy a felebarátunkkal való kapcsolatunkban az önzés vagy közömbösség uralkodjék – ez összeegyeztethetetlen.

Az igazi barátság nem utolsósorban azt kívánja: igyekezzünk barátunk nézeteit megérteni, akkor jó is, ha azokat nem tudjuk osztani vagy átvenni.

Ne engedd meg soha, hogy a barátság ösvényén gyom burjánozzék; légy hű és megbízható.

Egy erős fogadás a barátságot illetőleg: Nem akarok gondolataimban, szavaimban, cselekedeteimben felebarátommal szemben – bárki legyen is az – úgy viselkedni, mint eddig: Tevékeny felebaráti szeretetet akarok gyakorolni és nem akarok többé helyt adni szívemben a közömbösségnek.

Felebaráti szeretetednek embertársaid szükségleteire kell irányulnia, ahhoz kell alkalmazkodnia, nem saját szükségleteidhez.

Isten gyermekei vagyunk! Ez az alapvető igazság olyan emberekké alakít át bennünket, akik messze többre képesek, mint csak arra, hogy kölcsönösen elviseljék egymást. Halld az Úr szavát: „Vos autem dixi amicos!” – Én pedig barátaimnak neveztelek benneteket – igen, barátai vagyunk. Ahogy Ő velünk tette, úgy adjuk oda örömmel életünket egymásért, mind szükség idején, mind a közönséges hétköznapokban.

Hogy lehet azt várni, hogy a más hiten lévők hazataláljanak az Anyaszentegyházba, ha kölcsönös szeretetlen viselkedést látnak azok között, akik azt hiszik, hogy Krisztus követésében élnek?

Annak a vonzerőnek, amely rokonszenves szívélyességedből ered, szélesebbé és mélyebbé kell válnia. Másképp apostolkodásod nem lesz hatékony, zárt körökbe fog fulladni.

Barátságoddal és „jártasságoddal” az Egyház tanításában – jobban mondva: Krisztus szeretetével és üzenetével sok nem katolikust tudsz komoly együttműködésre megnyerni, mindenki javára.

Felírtam magamnak az egyik munkás lelkes megjegyzését, aki az általad kezdeményezett találkozón vett részt: „Még sohasem hallottam úgy beszélni jellemről, tisztességről, barátságról és nagylelkűségről, mint itt…” Azután azt mondta, igazi csodálkozással: „A jobb- és baloldali materializmussal szemben… ez az igazi forradalom!”

Minden lélek fel tudja fogni azt a testvériességet, amelyet Krisztus az emberi együttélés alapelveként tárt elénk. Tegyünk meg mindent azért, hogy ez a tanítás ne veszítsen erejéből!

Időnként igazolni akarod magad és azt bizonygatod, hogy olyan szétszórt és feledékeny vagy. Máskor azt mondod, hogy jellemednél fogva inkább száraz és tartózkodó vagy.

Ezért, tetted hozzá, a közeledben levő embereket sem ismered igazán.

Figyelj ide: Csak nem fognak ilyen kifogások kielégíteni?

Azt tanácsoltam neked, hogy napjaid rendes menetének adottságai között fejlessz ki érzéket a természetfeletti iránt. És azonnal hozzátettem még: az embertársaiddal való kapcsolat a nap folyamán igen sok alkalmat ad rá.

Hogy hitelesen éljük a felebaráti szeretetet, az magában foglalja, hogy tiszteletben tartjuk mások gondolkodásmódját és őszintén örülünk Istenhez vezető személyes útjuknak. Azt nem lehet kívánni, hogy mindenki úgy gondolkozzon, mint te vagy hogy hozzád csatlakozzon.

Magyarázatul azt mondtam neked: Ezek a különböző utak párhuzamosan haladnak. Mindenki eléri Istent, ha a saját útján megy. De a feltevések és összehasonlítások arra vonatkozóan, hogy melyik a jobb út, értelmetlenek. Egyedül az a fontos, hogy mindnyájan elérjük a célt.

Ennek az embernek, sajnos, annyi hibája van! Lehet… De eltekintve attól, hogy tökéletességet csak a mennyországban fogsz találni – te is magaddal hurcolod hibáidat és a többiek ennek ellenére elviselnek téged; sőt értékelnek is, mert azzal a szeretettel szeretnek, amellyel Krisztus a tanítványait. És az ő nyomorúságuk terhe sem volt kicsi.

Tanulj belőle!

Arról panaszkodsz, hogy nem ért meg… Én mégis biztos vagyok abban, hogy mindent megtesz azért, hogy megértsen. De te – mikor fogsz te is csak egy kicsit is azon fáradozni, hogy megértsd őt?

Igen, megengedem: Ez az ember rosszul cselekedett; viselkedése méltatlan volt és megvetendő, jellemtelen.

Te úgy gondoltad: Az illető megérdemli a megvetést!

Még egyszer mondom: Megértelek téged, de végső következtetéseddel nem értek egyet. Ennek a nagyon kisiklott embernek az élete is megszentelt élet. Érte is meghalt Krisztus, hogy megváltsa! Ha Krisztus nem vetette meg őt, te hogy teheted akkor azt?

Ha barátságod bűntársi kapcsolattá süllyed „barátod” eltévelyedései miatt, akkor az ilyen nyomorúságos cimboraság nem érdemli meg már, hogy a legcsekélyebb mértékben értékeljék.

Igaz, hogy a már önmagában meglehetősen beszűkült és bizonytalan élet néha nagyon nehézzé válhat. – De ez természetfelettibb látáshoz fog segíteni, amely felismerteti veled mindenben Isten kezét. Így nagyobb jósággal és megértéssel fogsz viselkedni környezeteddel szemben.

A megkegyelmezés lehetősége a joggal szemben a tekintély mértékétől függ: Az egyszerű bírónak el kell ítélnie azt a vádlottat, akire rábizonyították és beismerte vétkét – esetleg tekintetbe véve az enyhítő körülményeket. Egy államfő bizonyos alkalmakkor amnesztiát adhat, megkegyelmezhet egy elítéltnek.

Isten viszont mindig megbocsát a bűnbánó léleknek.

„Segítségetekkel felismertem, hogy Isten minden esztelenségemet és sértésemet elfelejti és az Atya szeretetével fogad.” Így írt egy tékozló fiú a 20.

századból, amikor bűnbánóan visszatért az atyai házba.

Sokba került neked, hogy minden kis gondodat és személyes törekvésedet lassanként elvesd és elfelejtsd. Ezek inkább banálisak voltak és egyáltalán nem volt sok belőlük, mégis mélyen a lelkedbe gyökereztek. Azt a biztos tudatot kaptad cserébe, hogy a testvéreidért való gond és csak ez kell, hogy az első helyet foglalja el törekvéseidben. Megtanultad, hogy felebarátodban Jézus Krisztust ismerd fel.

„A százszorosat!”… Milyen erővel jutott eszedbe néhány nappal ezelőtt az Úrnak ez az ígérete!

Ebben a „százszorosban” részed lesz – erről biztosítalak – abban a testvériességben, amely apostoli életeteket társaiddal hordozza és formálja.

Milyen sok félelmet és veszélyt tud elűzni az igazi szeretet a testvérek között! Nem beszélünk róla – az profanizálásnak hatna –, de minden kis dologból kiviláglik…

Keress mindennap menedéket teljes bizalommal az Istenanyánál! Ez meg fogja erősíteni lelkedet, egész életedet. – Mária részesíteni fog azokban a kincsekben, amelyek szívében el vannak rejtve, mert „még sohasem lehetett hallani, hogy valakit elhagyott volna, aki hozzá menekült”.