Belső élet

A legtöbbet az kapja, aki az adományozóhoz a legközelebb van… Ezért közeledj Istenhez: tégy meg mindent, hogy szentté légy.

Szívesen hasonlítom a belső életet egy ruhához – ahhoz a menyegzői ruhához, amelyről az Evangéliumban szó van. A jámborság egyes cselekedeteiből és szokásaiból van szőve. Ezek azok az erős szálak, amelyek az anyagot erőssé teszik. Már egyetlen szakadás is használhatatlanná teszi a ruhát, akkor is, ha minden más része még kifogástalan. Így a belső életed sem egész, ha például – bár imádkozol és dolgozol – a vezeklés szelleme hiányzik belőled – vagy fordítva.

Mikor fogod már végre felfogni? Az egyetlen lehetséges út számodra: mélyen és komolyan keresni az életszentséget!

Ne haragudj, de el kell határoznod magad arra, hogy Istent valóban komolyan veszed. Helytelen „nemtörődömséged”, ha nem győzöd le, rossz, bántó tréfává válhat.

Hol temperamentumodnak engeded meg, nem egyszer, hogy értelmetlenül és keményen heveskedjen, hogy szívedet és értelmedet nem készíted elő elegendő tisztelettel, hogy a legszentebb Szentháromságnak lakóhelyévé váljon… Mindig egy kissé túl messze maradsz Jézustól, akit olyan kevéssé ismersz még…

Így sohasem lesz belső életed.

„Jesus Christus perfectus Deus, perfectus Homo” – Jézus Krisztus tökéletes Isten és tökéletes ember. Azok között a keresztények között, akik az Urat követik, sok olyan van, aki istenségét tisztelettel elfogadja, de emberségét elfelejti. Nem fáradoznak a természetes emberi erényekért. Ezért csődöt mondanak – a jámborság külső formáinak pazar bősége ellenére –, ha arról van szó, hogy a természetfeletti erényeket kell élni.

Az általános gyógyszer: személyes életszentség! – Ezért voltak a szentek annyira tele békével, lelkierővel, örömmel, biztonságérzéssel…

Csak most fogtad fel annak az Üzenetnek a magját, amelyet mi, keresztények minden embernek viszünk: a belső élet rejtett csodáját.

Egy egészen új világot nyitsz meg számukra!

Milyen sok újat felfedeztél már! Mégis, néha még egy kissé naiv vagy. Azt gondolod, hogy már mindent láttál, hogy mindent megértettél… de azután újra belenyúlsz mindkét kézzel az isteni kincsek mérhetetlen gazdagságába… Igen, Ő minduntalan újat fog neked mutatni, ha a szeretet éles hallásával válaszolsz hívására. És el fogod ismerni, hogy még csak az út elején állsz, mert szentté válni azt jelenti, hogy eggyé válunk Istennel, és a mi Istenünk végtelen és kifürkészhetetlen…

A szeretet az – inkább mint a tanulás –, ami megnyitja értelmünket az „Isten dolgai” számára. Ezért: dolgozz, tanulj, fogadd el a betegséget, légy józan… És mindebben szeresd Őt!

Egy kérdés a napi lelkiismeret-vizsgálatodhoz: Engedtem ma azt, hogy egy óra elmúljon anélkül, hogy Istennel, Atyámmal beszéltem volna?… Kerestem-e Vele a beszélgetést, ahogy azt egy szerető gyermek teszi? – Meg tudod tenni!

Ne engedjük magunkat félrevezetni… Isten nem árnyék, távoli lény, aki megteremtett minket, azután elfelejtett; nem az a korlátlan uralkodó, aki mindörökre hátat fordít tulajdonának. Bár érzékeinkkel nem tudjuk Őt megragadni, léte sokkal valóságosabb, mint mindaz a realitás, amelyet láthatunk vagy érinthetünk. Isten itt van; nálunk van: jelenvaló, élő. Lát, hall bennünket. Vezet bennünket és ismeri a legkisebb dolgot, amit teszünk, a legelrejtettebb gondolatainkat… Ebben hiszünk – és mégis úgy élünk, mintha Isten nem létezne! Alig van számára egy szavunk… Nem engedelmeskedünk neki, nem küzdünk azért, hogy uralkodjunk szenvedélyeinken. Szeretetet sem mutatunk iránta, sem jóvátételt…

Továbbra is így akarunk élni – olyan hittel, amely holt?

Ha mindig tudatában lennél annak, hogy Isten jelen van, mennyi „reménytelen” helyzetben tudnál akkor gyógyulást hozni!

Hogy akarod Isten jelenlétét életedben megtapasztalni, ha tekinteted mindig körbejár? – Elmerülsz a mellékes dolgokban!

Talán először megijesztett az a szó, hogy elmélkedés. Fekete kötésű, régi könyvekre emlékeztet téged, monoton mormolásra vagy ledarált imaformulákra… De mindennek semmi köze nincs az elmélkedő imához. Az elmélkedés azt jelenti, hogy megfontolod és meglátod, hogy Isten az Atyád és te a gyermeke vagy, aki segítségre szorul. Elmélkedni azt jelenti, hogy megköszönjük mindazt, amit már eddig adott és amit még adni fog.

Egyetlen mód van arra, hogy Jézust megismerd: ápolni a Vele való kapcsolatot! Benne mindig egy atyával, egy baráttal, egy tanácsadóval és egy segítővel találkozol mindennapi életed minden becsületes fáradozásában…

És ebből a kapcsolatból fog kinőni a szeretet iránta.

Ha elég kitartó vagy ahhoz, hogy az előadásokat látogasd, mert ott tudást adnak át, bár meglehetősen korlátozott mértékben, hogy lehet az, hogy nincs kitartásod ahhoz, hogy a Mesternél „tanulj”? Szeretne neked egy másfajta tudományt megtanítani, a belső élet tudományát. Csak ebben találod meg az örökkévalóság gazdagságának előízét!

Mit nyomnak a latba ennek a világnak legjelentősebb személyiségei, legkeresettebb kitüntetései Jézus Krisztushoz mérten, aki mindig vár rád?

Mindennap egy meghatározott időt elmélkedő imára szentelni és tudni azt, hogy Istennel olyan kapcsolatban vagyunk, mint egy barátunkkal: ez a legfontosabb olyan emberek számára, akik értenek ahhoz, hogy életüket helyesen használják fel. Csak ezen a módon lehetséges a tudatos keresztény lét.

Akik szeretik egymást, azok számára alapjában véve nincs elválás – mindig elkísérik egymást.

Te és én: „így” szeretjük az Urat?

Még sohasem vetted észre, hogy a szerelmesek mennyire keresik azt, hogy egymásnak tessenek? Közben mennyire ápolják külsejüket is? – Pontosan úgy törődj te is azzal, hogy milyennek „látszik” a lelked.

A kegyelem általában fokozatosan fejti ki hatását, a természethez hasonlóan. Ennek a folyamatnak szorosan véve nem tudunk elébe vágni. De mindabban, ami tőlünk függ, elő kell készítenünk a talajt a kegyelem számára és együtt kell működnünk vele, ha Isten megadja nekünk. Ezért a léleknek a legmagasabb cél felé kell irányulnia: afelé a cél felé, amely Krisztus, kell szelíden sürgetve vezetni a lelket, levonva a végső következtetést; megalkuvás nélkül, relativizálás nélkül… De mindamellett nem szabad elfelejtenünk, hogy a szentség elsődlegesen nem „erőmutatványok” dolga. A kegyelemnek általában megvan a saját ritmusa, amely többnyire visszahúzódik az erőszakosan keresztülvitt megerőltetéstől.

Szent türelmetlenséget szabad, sőt kell kifejlesztened – de emellett ne veszítsd el a türelmet!

A megfelelés Isten kegyelmének – kérdezed tőlem – az igazságosságból származó kötelesség…? Nagylelkűség…? Nem, hanem a szeretet!

„Éppen a leglehetetlenebb pillanatokban kavarog ezer szórakoztató gondolat a fejemben”, mondod nekem. Ezért tanácsoltam neked azt, hogy tartsd meg a belső csend bizonyos időszakait… és fékezd meg érzékeidet mind belsőleg, mind külsőleg.

„Maradj velünk, mert esteledik…” Kleofásnak és barátjának kérése teljesül.

Milyen szomorú lenne az, ha te és én nem értenénk ahhoz, hogy Jézust „feltartsuk”, amikor elmegy mellettünk! Milyen fájdalmas dolog, ha nem kérjük Őt, hogy maradjon nálunk!

Azt tanácsoltam neked, hogy mindennap néhány percig olvass valamit az Újszövetségből és ugyanakkor részt véve abban, képzeld bele magad minden egyes jelenetbe. Ilyen módon az Evangélium, hogy úgy mondjam „testté-vérré” válhat életedben, meg tudod valósítani és másokat is elvezethetsz arra, hogy megvalósítsák.

Régebben sokat szórakoztál. Most azonban, mivel Krisztust hordod magadban, belülről jövő valódi örömmel vagy tele, amely kisugárzik; innen van vonzerőd más emberek felé.

Mélyítsd el még jobban a kapcsolatot Krisztussal, hogy minden embert elérj.

Vigyázat! Fejlessz ki magadban finom erkölcsi érzéket! Amíg azon fáradozol, hogy környezeted lelki hőmérsékletét emeld, nehogy a sajátod lesüllyedjen.

Szokd meg, hogy mindent Istenre vonatkoztatsz.

Nem látod, hogy barátaid közül milyen sokan szívélyesek tudnak lenni és képesek beleélni magukat mások helyzetébe, ha olyan emberekről van szó, akiket szeretnek: jegyesük, házastársuk, a gyerekek, a család?

Mondd meg nekik – és te is ehhez tartsd magad! –, hogy az Úr nem kevésbé érdemli ezt meg, mint azok mindnyájan. Feléje és hasonló bensőséges módon forduljanak. Azonkívül tanácsold nekik azt, hogy szívélyességüket és beleérző képességüket még mélyebben gyökereztessék meg: az Istennel élt és Istenre irányított élet gyümölcsei legyenek ezek… Már itt e földön nem sejtett boldogságban lesz részük.

Az Úr jó magot vetett lelkedbe. És az örök élet ezen vetéséhez hathatós eszközt használt fel: az imádságot.

Mert egyet nem vitathatsz el: Amikor a tabernákulum előtt, szemtől szembe imádkoztál, sokszor hallatta a lelked mélyén a hívást, hogy azt akarja, légy egészen az Övé és hagyj el Érte mindent. Ha ezt most vitatod, akkor gyenge áruló vagy. Ha elfelejtetted, akkor hálátlan vagy.

Ugyanúgy – ebben nem kételkedhetsz és nem is kételkedtél eddig – felhasználta vezetőd tanácsait és lelki buzdításait. Ő mindig újra és nyomatékosan olyan szavakat mondott neked, amelyeket nem lehet egyszerűen semmibe venni… Kezdet kezdetén az Úr egy jó, őszinte barátot is felhasznált arra, hogy kemény igazságokat mondjon neked, telve Isten szeretetével… Mindezzel az Úr mélyebbre vetette el a jó magot lelkedben.

Most felfedezed – naivul és meglepetve –, hogy az ellenség gyomot ültetett lelkedbe. – És ő tovább veti azt, mialatt te kényelmesen alszol és belső életedet a kutyáknak dobod oda. – Ez és semmi más az oka annak, hogy azt látod: lelkedben a világiasságnak valóságos bozótja burjánzik. Igen, néha már úgy látod, mintha elfojtaná lelkedben a jó magot, amit kaptál… Tépd ki egy lendülettel az egész bozótot! Isten kegyelme elég hozzá. Ne félj attól, hogy „üres hely” marad utána, olyasmi, mint egy seb… Az Úr újra az Ő magjaival fogja bevetni: iránta való szeretettel, testvériességgel, apostoli buzgósággal… Egy idő múlva nyoma sem lesz már a gyomnak. De most, még éppen időben gyökerestől ki kell tépned. A legjobb, ha ahelyett, hogy aludnál, éjszaka is virrasztasz földeden.

Boldogok azok a kegyelmekkel megáldott emberek, akik Jézust, mihelyt csak hallanak Róla – hiszen Ő állandóan szól hozzánk! – azonnal Útnak, Igazságnak és Életnek ismerik fel.

Te nagyon jól tudod, miért veszítjük el ezt a boldogságot; hiányzik a határozottság, hogy Őt kövessük.

Megint egészen közel érezted Krisztust magadhoz… És megint megértetted, hogy mindent Érte kell tenned.

Menj közelebb Jézushoz!… Még közelebb – ameddig barátod nem lesz, bizalmasod, Urad.

Azt mondtad nekem, úgy érzed, mindennap mélyebben vagy Istenben elrejtve. – Tehát mindennap közelebb leszel testvéreidhez és nővéreidhez.

Eddig, ameddig még nem találtad meg Őt, „nyitott szemmel” akartál járni az életben, hogy semmi se kerülje el figyelmedet… Ettől a perctől kezdve – „tiszta” szemmel járj az életben, hogy meglásd az Ő oldalán járva, ami döntő.

Ahol belső élet van, ott a lélek minden veszélynél az Isten karjaiba veti magát, olyan gyorsan, ahogy a vér belövell a sebbe.

„Ez az én testem…” – Jézus feláldozta magát és elrejtőzött a kenyér színe alatt…

Most úgy van ott jelen, testével és vérével, lelkével és istenségével, ahogy Tamás számára volt, amikor ujját bele tehette megdicsőült testének oldalsebébe…

Te azonban gyakran mész el mellette és még olyan röviden sem szoktad köszönteni, ahogy egy ismerőst, akivel találkozol. Sokkal kevesebb hited van, mint Tamásnak!

Képzeld el, hogy legjobb barátodat börtönbe vetették azért, hogy te kiszabadulj… Nem tennél meg akkor mindent, hogy meglátogasd őt, nem szentelnél rá időt, hogy neki adjál valamit – röviden, hogy barátságod melegével egy kissé megvigasztald őt? … Ha ezenkívül azáltal, hogy a fogollyal beszélsz, a baj elhárulna rólad és valami jóhoz jutnál – otthagynád őt?… És ha barátod helyett saját apádról vagy bátyádról lenne szó…?

Tehát?

Értünk zárkózott be az Úr a Szentostyába. Mellettünk akar maradni, védeni, vezetni akar bennünket. – És szeretetet csak szeretettel lehet viszonozni. Hogyne kellene akkor naponta meglátogatni a tabernákulumot, hacsak néhány percre is, hogy szeretettel üdvözöljük Őt, mi, akik gyermekei, testvérei vagyunk…

Soha nem láttál még hasonló jelenetet? – Egy altiszt vagy egy jelentéktelen kis hadnagy áll valahol. Egy katona megy arra. Lényegesen tehetségesebb, mint az elöljárói, de tudja, hogy mi illik. Az elöljáró viszonozza a köszönést.

Olyan helyzet, amely még hozzá figyelemre méltó kontrasztot képez: Ennek a templomnak tabernákulumából Krisztus közeledik hozzád; a tökéletes Isten és tökéletes ember. Meghalt érted a kereszten és mindennel megajándékoz, amire csak szükséged van. És te figyelmetlenül elmész mellette.

Elkezdted azt, hogy az Urat naponta meglátogasd elrejtettségében. Nem lep meg, hogy azt mondod: Szeretem az örökmécsest a tabernákulum előtt.

„Jézusom, szeretlek” – ez a röpima és legalább egy lelki áldozás… Ennek egyetlen napon sem szabadna hiányoznia! Imádkozd ezt engesztelésül azokért a sértésekért és szentségtörésekért, amelyeket az Úr azért szenved el, mert közöttünk akart maradni.

Nem magától értetődő dolog, hogy azokat az embereket, akiket nagyon szeretünk, szívélyesen köszöntjük? – Így kellene nekünk – neked és nekem – naponta gyakran köszöntenünk Jézust, Máriát, Józsefet és szent őrangyalunkat!

Tiszteld a szent Szüzet egész szívedből! Nagyon ért ahhoz, hogy szeretetünknek kis jeleit viszonozza.

Ha azonkívül, a hit és a szeretet szellemében, a rózsafüzért is elimádkozod, a Szűzanya gondoskodni fog arról, hogy mindig előbbre haladj Fiának útján.

Hogy volna lehetséges a mindennapi harcban helytállni, ha Anyánk segítsége hiányozna? – Keresed-e ezt kitartóan?

Szent őrangyalunk állandóan kísér bennünket, koronatanúja cselekedeteinknek. A személyes ítéletnél halálod után tanúsítani fogja mindazokat a kis figyelmességeket, amelyeket életed folyamán az Úrnak szeretetből tettél. Sőt: ha ellenséged borzalmas vádjai miatt attól félsz majd, hogy elveszel, akkor őrangyalod tanúsítani fogja szíved mélyének felbuzdulásait – amelyeket te talán már elfelejtettél – és a szeretetnek mindazt a jelét, amelyet az Atyaistennek, a Fiúistennek és a Szentléleknek nyújtottál.

Ne felejtsd el tehát soha őrangyalodat! És ez a hatalmas mennyei fejedelem sem fog soha elfelejteni téged, sem most, sem abban a döntő órában.

Régebben belsőleg hidegen fogadtad a szentáldozást. Alig figyeltél az Úrra, minden csekélység elszórakoztatott. – De most szem előtt tartod – amikor bizalmasan beszélgetsz az Úrral –, hogy az angyalok jelen vannak. Viselkedésed most más lett, mert azt gondolod: Nem szabad, hogy így lássanak engem!

Most az a gondod: „Mit fognak rólam mondani?” jóra vezetett. Egy kis lépést tettél előre a szeretet felé.

Ha úgy érzed, hogy a szíved száraz és nem tudod, hogy mit mondjál, fordulj bizalommal az Istenanyához. Mondd neki: „Szeplőtelen Anya, könyörögj értem!”

Ha hittel hívod segítségül, a szárazságodban is meg fogja veled éreztetni Isten közelségét.