Emberfélelem

Ha az igazság megvédéséről van szó, – akkor hogy kívánhatjuk azt, hogy Isten nemtetszését elkerüljük és ugyanakkor sehol se okozzunk botrányt? Ez kizárt dolog: vagy az egyik, vagy a másik lehetséges! A valódi áldozatnak égő áldozatnak kell lennie, amelyben minden elég, az emberek szóbeszéde is, igen, még az is, amit „jó hírnévnek” nevezünk.

Milyen világosan felismerem most, hogy a „szent arcátlanság” nagyon-nagyon mélyen gyökerezik az Evangéliumban! Teljesítsd az Isten akaratát… és legyen az Úr a szemed előtt: a megrágalmazott Jézus, a leköpött és megvert Jézus… Jézus, akit nyomorult emberek ítélőszéke elé hurcoltak… És Jézus hallgat…

Jófeltétel: Szidalmakkal, becsületsértéssel szemben lehajtani fejünket és további megaláztatásokat várva – mert azok még biztosan jönnek –, folytatni az Istentől kapott feladatot, amelyet a Mester irgalmas szeretete ránk akart bízni.

Félelem és aggodalom fog el bennünket, ha arra gondolunk, milyen bajt okozhatunk, ha megfertőz (bennünket) a félelem vagy a szégyenkezés attól, hogy a mindennapi életünkben kereszténynek valljuk magunkat.

Vannak emberek, akik úgy gondolják, hogy bocsánatot kell kérniök azért, hogy Istenről vagy az apostolkodásról beszélnek. Talán mert még nem fedezték fel a jellem és az erény értékét és lelkileg torzak, gyávák ahhoz, hogy másképp viselkedjenek.

Hiábavaló fáradozás, ha mindenkinek tetszeni akarunk. Összeférhetetlenek, krónikus elégedetlenek mindig lesznek. Egy közmondás azt mondja: „Ha a juhoknak jól megy a soruk, akkor a farkasoknak rosszul.”

Ne engedd, hogy egy olyan ellenség félemlítsen meg, akinek egyetlen ereje a nagy szája!

Tudod értékelni a teljesített munkát… Ezzel egyetértesz. De gondosan ügyelsz arra, hogy ne végy részt a munkában, sőt, úgy állítsd be a dolgokat, hogy a többiek ne is tételezhessenek fel együttműködést részedről.

Attól féltél, hogy jobbnak tartanak, mint ami vagy, ezt mondtad nekem. Nem sokkal inkább úgy van, hogy attól féltél: Isten és az emberek hitelesebb viselkedést kívánhatnak tőled?

Tejesen elszántnak látszott… De amikor leült, hogy megírja szakítólevelét menyasszonyának, habozás és bizonytalanság lett úrrá rajta: elhagyta a bátorsága… Ez csak emberi és érthető… vélték egyesek. Ezek számára a földi szerelem nyilvánvalóan nem tartozik azokhoz a javakhoz, amelyeket a fenntartás nélküli Krisztus követésért el kell hagynunk, ha az Úr azt kívánja.

Egyesek elesnek gyengeségből – hiszen agyagból vagyunk formálva és törékenyek –, de zavartalanul kitartanak az Egyház tanítása mellett.

Ilyen emberek azok, akik – Isten kegyelmével – hősies módon bátornak és alázatosnak mutatkoznak, ha beismerik hibájukat és elkötelezve védik az igazságot.

Egyesek szerint a hit ostobaság, és az Istenre való hagyatkozás vakmerőség.

Őrültség Istenben bízni, mondják egyesek. De nem még nagyobb őrültség önmagunkban, vagy más emberben bízni?

Azt írod nekem, hogy végre meggyóntál és ekkor megtapasztaltad azt a megaláztatást, hogy életed fertőjét – így mondtad – egy ember előtt kell felfedned. Mikor fogod már végre ezt a hiú becsvágyat belsődből kiszakítani? Csak akkor fogsz a gyónásban telve örömmel olyannak mutatkozni, amilyen valóban vagy. Az az „ember”, aki feloldoz bűneid alól, Isten bocsánatát adja neked, Isten felkentje, Krisztus mása, maga Krisztus.

Legyen már bátorságunk hozzá, hogy szent hitünket állhatatosan, mindenki számára láthatóan, megfelelően éljük.

Nem szabad szektásoknak lennünk, mondták nekem a pártatlanság látszatával, amikor az egyházi tanítás szilárdságáról volt szó. Megmagyaráztam nekik, hogy aki az igazságot megvallja, az nem szektás. Megértették, hogy tévedtek.

Egy pillantás a régebbi idők arcképfestményeire, világossá teszi, hogy milyen értelmetlenség az, ha a divatot tesszük meg a viselkedés mércéjévé.

Hogy szereted a körmeneteket és minden más látható megnyilvánulást is, amelyekkel Anyaszentegyházunk az Istennek tartozó tiszteletet kifejezi – ezzel nagyon egyetértek! De engedd, hogy mindez életté váljon benned!

„Ego palam locutus sum mundo”: Én nyíltan beszéltem az egész világ előtt – válaszolta Jézus Kaifásnak, amikor közeledett az óra, melyben életét odaadta értünk.

És mégis vannak keresztények, akik szégyellik, hogy „palam”, nyíltan kimutassák szeretetüket az Úr iránt.

Az apostolok már hanyatt-homlok elmenekültek. A tömeg tombol és ordítva ad kifejezést gyűlöletének Jézus ellen. Csak Mária követi Fiát egészen közelről Jeruzsálem utcáin… Nem ijed meg a felbőszült tömegtől, lépést tart a Megváltóval. Közben a gyávák „bátorságával”, a tömeg névtelenségében, gyötri a kísérő csőcselék Urunkat.

„Virgo fidelis!” – Te, hűséges Szűz! – kiálts hangosan hozzá, kérve, hogy segítsen minket, akik „Krisztus barátainak” nevezzük magunkat, abban, hogy valóban azok is legyünk minden órában.