Emberhalászok

Mialatt beszéltünk egymással, megnéztük a térképen azt a földrészt. Az ottani emberekre gondolva mondtad csillogó szemekkel és telve belső türelmetlenséggel: Lehetséges az, hogy ennek a tengernek másik oldalán Isten kegyelme hatástalan marad? Azután magad adtad meg a választ magadnak: Végtelen jóságában engedelmes eszközöket akar felhasználni.

Milyen részvétet érzel irántuk!… Szeretnél nekik odakiáltani, hogy elfecsérlik idejüket… Miért olyan vakok és nem veszik észre azt, amit te – egy nyomorult ember – megláttál? Miért nem döntenek a legjobb mellett?

Imádkozz és hozz áldozatot értük. És azután – ez a kötelességed – ébreszd fel őket egyenként és magyarázd meg nekik – szintén egyenként! –, hogy ők is, anélkül, hogy elhagynák helyüket a társadalomban, megtalálhatják az Istenhez vezető utat, ahogy te is megtaláltad.

Nagy lendülettel kezdted. De azután lassanként kishitűvé váltál. Ha továbbra is így leszűkül a horizontod, végül még bezárkózol nyomorúságos csigaházadba.

Szívedet egyre inkább tágítsák ki apostoli vágyaid. Száz lélekből mind a száz érdekel bennünket.

Köszönd meg Istennek, hogy ilyen gyengéden bánik veled, egyszerre atyaian és anyaian. Már eddig is mindig nagyszerű kalandokról álmodtál. Nos, most elkötelezted magad egy csodálatos kalandra, amely szentté tesz.

Ismétlem: Köszönd meg ezt Istennek apostoli élettel.

Ha beleveted magad apostoli feladatodba, légy meggyőződve; ebben mindig arról van szó, hogy boldoggá, nagyon boldoggá tedd az embereket: az igazság elválaszthatatlan a valódi örömtől.

Különböző országokhoz tartozó és különböző fajú emberek, nagyon különböző életkörülmények között és foglalkozásban… Ha beszélsz velük Istenről, érzed apostoli hivatásod emberi és természetfeletti értékét. Olyan, mintha újra átélnéd teljes valóságában azt a csodát, amely Krisztus tanítványainak első igehirdetésénél történt: Az új útról szóló hírt, amelyet egy ismeretlen nyelven hirdetnek, minden hallgató anyanyelvén érti és szíve mélyére hatol.

És benned új erővel újjáéled az egykori történet: „pártusok, médek, elamiták…” – mindnyájan örömteli lélekkel közeledtek Istenhez.

Jól figyelj ide és visszhangozd szavamat: „A kereszténység szeretet. Az Istennel való kapcsolat boldoggá tesz és nagy tettekre sürget. A többiekért való gond – az apostolkodás – nem luxuscikk, nem »elit« foglalkozás…”

Miután ezt tudod, nagyon örülhetsz, mert életed egészen más értelmet nyert. És légy következetes!

Természetesség, őszinteség, öröm: Ezek nélkülözhetetlen feltételek egy apostol számára, hogy embereket vonzzon.

Egyszerűbb nem lehetett volna az a mód, ahogyan Jézus az első tizenkettőt hívta: „Jöjj és kövess engem!” Neked, aki olyan sok kifogást keresel, hogy ne kelljen vállalnod ezt a feladatot, a következő meggondolás mintegy testedre van szabva: Ezeknek az elsőknek tisztán emberi képzettsége nagyon kevés volt – és mégis mennyire felrázták hallgatóikat!

Azt az egyet ne felejtsd el: A továbbiakban Ő az, aki a munkát végzi – mindegyikükön keresztül…

Isten az, aki a hivatást adja az apostolkodásra. De nem szabad elhanyagolnod az eszközöket: az imát, önmegtagadást, tanulmányokat, vagy hivatásbeli munkát, a barátságot és természetfeletti látást, röviden: belső életedet!

Ha a „barátság apostolkodásáról” beszélek veled, akkor személyes barátságra gondolok, amely áldozatkész és őszinte: Én–Te barátság, mely szívtől szívig hat.

Az apostolkodás barátságon és bizalmon nyugszik, de az első lépés mindkettőhöz a megértés, a szolgálat szelleme… és szent szilárdság a hitigazságok terén.

Akik megtalálták Krisztust, azoknak nem szabad szűk környezetükbe bezárkózniok: ilyen önelégültség nagyon szomorú dolog volna. Inkább mint egy legyező, minden oldalon ki kell bontakozniok, hogy minden embert elérjenek.

Mindegyiküknek egy állandóan növekvő baráti kört kell maga körül kialakítania, amelyet foglalkozásbeli tekintélyén, viselkedésén, barátságán keresztül befolyásol, mégis azzal a céllal, hogy Krisztus legyen az, aki mindezen kapcsolatokon keresztül hatást gyakorol.

Neked magadnak kell parázzsá lenned, hogy mindenhová tüzet vigyél és ahol a környezet képtelen arra, hogy tüzet fogjon, ott általad kell a lelki hőmérsékletnek emelkednie. Egyébként csak sajnálatraméltóan elfecsérled a saját idődet és a többiek idejét is, akik körülötted vannak.

Ha van bennünk buzgóság a lelkek iránt, akkor mindig akadnak jó akaratú emberek, és befogadásra kész talaj is. Nem, egyszerűen nem tudsz mentséget felhozni!

Légy egészen biztos benne: itt is sokan vannak, akik meg tudják érteni utadat: Olyan emberek, akik – tudatosan vagy öntudatlanul – Krisztust keresik és nem képesek megtalálni. De: „Hogyan halljanak Róla, ha senki sem hirdeti Őt?”

Ne mondd nekem azt, hogy törődsz belső életeddel, ha nem végzel erőteljes, szüntelen apostolkodást: az Úr – Aki felől engemet úgy tájékoztatsz, hogy kapcsolatban vagy Vele –, azt akarja, hogy minden ember eljusson az üdvösségre.

„Nagyon fáradságos út ez” – így mondta neked. Te önelégülten helyeseltél, mert arra a szóra gondoltál, mely szerint a kereszt az igaz útnak biztos jele.

De a barátod szeme előtt csak az út meredek volta állt és nem gondolt Jézus ígéretére: „Az én igám édes.”

Emlékeztesd rá: Talán átadja magát Istennek, ha megtudja…

Nincs ideje?… Annál jobb. Éppen azok, akiknek nincs idejük, érdeklik Krisztust.

Ha világossá válik előtted, hogy milyen sokan nem használták fel azt a csodálatos lehetőséget, hogy Krisztussal találkozzanak és hagyták, hogy elmenjen mellettük, akkor kérdezd meg magadtól azt is: Honnan jött az az egyértelmű, gondviselésszerű hívás, amely számomra megmutatta az utat?

Fontold meg mindennap újra: Az apostolnak mindig egy „másik Krisztusnak” kell lennie, magának Krisztusnak.

Ne csodálkozz és ne légy csüggedt szemrehányása miatt, hogy „szemtől szembe” állítottad Krisztussal: és ne okozzon gondot, hogy haragosan mondta: „Most már nem élhetek többé nyugodtan anélkül, hogy döntenék…” Bízd őt Rá… Teljesen hiábavaló lenne az is, ha „meg akarnád nyugtatni”: Talán egy régi nyugtalanság – a lelkiismerete hangja – tört fel benne.

Felháborítottak téged, mert olyan embereknek, akik még sohasem tettek fel maguknak ilyen kérdést, az Istennek való önátadásról beszélsz? – Igen, na és? Hiszen ebben áll a hivatásod: hogy az apostolok apostola légy…

Nem jutsz közel az emberekhez, mert egy más „nyelvet” beszélsz. Azt tanácsolom: légy természetes.

Neveltetésed olyan mesterkéltté tett!

Habozol, ha arról van szó, hogy kertelés nélkül beszélj Istenről, a keresztény életről, hivatásról, mert nem akarsz fájdalmat okozni?… Elfelejtetted, hogy nem te vagy az, aki hív: hanem Ő: „Ego scio quos elegerim” – Én ismerem azokat, akiket magamnak kiválasztottam.

Azonkívül nagyon nem tetszene nekem, ha az ilyen hamis szempontok mögött kényelmesség vagy lanyhaság rejtőzne. Ahogy a dolgok állnak, fel kell tenni a kérdést: valóban előnyben akarod részesíteni a nyomorúságos emberi barátságot Isten barátságával szemben?

Beszélgettél ezzel, azzal és egy harmadikkal, mert a lelkekért való buzgóság emészt.

Az egyik megijedt; a másik egy „szakértőtől” kért tanácsot, aki hamis tanácsot adott neki…

Csak tarts ki, hogy senki se mentegetőzhessen majd egy szép napon: „Quia nemo nos conduxit” – Senki se hívott minket…

Megértem szent türelmetlenségedet. De azt is meg kell gondolnod, hogy egyesek sok időt igényelnek a megfontolásra, mások néha csak egy éven belül válaszolnak… Várj reájuk kitárt karokkal! Fűszerezd meg türelmetlenségedet sok imával és önmegtagadással. Jönnek fiatalabbak és nagylelkűbbek lesznek: korlátoltságukat lerázták már és bátrabbak lettek. Mennyire vár Isten rájuk!

A hit elengedhetetlen feltétele az apostolkodásnak. Gyakran abban mutatkozik meg, hogy kitartóan beszélünk Istenről, akkor is, ha a gyümölcsök sokáig váratnak magukra.

Ha kitartunk és küldetésünk élő marad bennünk, abban a biztos meggyőződésben, hogy az Úr akarja így, akkor lassanként mindenhol, környezetedben is, egy „keresztény forradalom” jeleit fogják észrevenni: egyesek egészen átadják magukat Istennek, mások komolyan veszik lelki életüket és ismét mások – a legkényelmesebbek – legalább éberebbek lesznek.

A valódi ujjongás napjai! Három új hivatás!

Megvalósul Jézus szava: „Atyám azáltal fog megdicsőülni, ha sok gyümölcsöt hoztok és tanítványaim lesztek.”

Mosolyognom kellett, mert nagyon megértelek. Azt mondtad: Engem lelkesít az a kilátás, hogy más országokba menjek, ott utat törjek, talán nagyon messzire innen…

Meg kellene tudnom, hogy vannak-e emberek a Holdon!

Kérd az Urat, hogy folyvást növelje benned ezt az apostoli buzgóságot.

Az oly sok álmos lélek láttán néha erőt vesz az emberen az az őrült kívánság, hogy rájuk kiáltson, felrázza őket, hogy magukhoz térjenek és kikerüljenek borzalmas kábultságukból. Olyan szomorú látni őket, ahogy vakon tapogatóznak anélkül, hogy az utat megtalálnák! Hogy Jézus sírt Jeruzsálem felett – azt nagyon jól megértem: ezek isteni szeretetének könnyei voltak…

Fogd fel nap-nap után egyre mélyebben keresztény hivatásod apostoli dimenzióit! Húsz évszázaddal ezelőtt Krisztus felállította jelét, hogy alá gyűljenek mindazok, akiknek a szíve becsületes és képesek arra, hogy szeressenek. És azt akarja, hogy ezt – pontosan ezt – hirdessük mindenkinek. El tudsz képzelni egy még sürgetőbb hívást, mint az „Ignem veni mittere in terram!” – Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre? Ezzel szemben tény, hogy két és fél milliárd ember még nem ismeri Krisztust…

„Hominem non habeo” – Nincs emberem, aki segítene nekem. Ezt – sajnos! – sokan elmondhatnák, akiknek lelke beteg, béna, pedig tudnák szolgálni Istent és az embertársat és szolgálniok is kell.

Uram, add, hogy sohase maradjak közömbös a lelkek iránt!

Segíts nekem egy új Pünkösdöt kikönyörögni, amely újra lángba borítja a földet.

„Aki hozzám jön és nem gyűlöli apját és anyját, feleségét és gyermekeit, testvéreit és nővéreit, sőt önmagát is, nem lehet az én tanítványom.”

Egyre világosabban látom, Uram, hogy a vér kötelékei, ha nem a Te szeretettől izzó Szívedbe vannak lehorgonyozva, egyeseknek tartós keresztet jelentenek: másoknak többé-kevésbé masszív kísértéseket arra, hogy csökkenjen a kitartásuk: ismét másoknak a tökéletes passzivitás forrásai. Lényegében mindenki számára akadályt képeznek, amely a teljes odaadással áll szemben.

Az eke, amely felszántja a földet és barázdát húz, nem látja sem a magot, sem a termést.

Miután döntöttél, mindennap valami újat fedezel fel. Emlékezel a tegnapi napra, amikor mindig újabb dolgot kérdeztél tőlem: „És mi van ezzel… és hogy áll az a dolog…?”, hogy azután kételyeidben vagy csalódásaidban turkálj.

Most mindig megtalálod a helyes válaszokat – mindig jól megalapozottan és világosan. És ha ezek az egyik – néha naiv – kérdésedre vonatkoznak, akkor eszedbe jut: „Biztosan így bánt Jézus az első tizenkettővel.”

Hivatásokat, Uram, több hivatást! Nekem mindegy, hogy én vetettem-e, vagy valaki más – Te, Jézusom, vetettél – a mi kezünkkel! Csak azt tudom, hogy érett gyümölcsöt ígértél nekünk: „Et fructus vester maneat!” – és gyümölcsötök legyen maradandó!

Beszélj világosan és őszintén! Ha azt állítják, hogy „meg akarod őket fogni”, válaszold azt, hogy természetesen azt akarod. De teljesen nyugodtak lehetnek, mert ha nincs hivatásuk – azaz ha Ő nem hívja őket – nem fognak jönni. És ha Ő hívja őket – szégyen a végén úgy állni ott, mint az a bizonyos ifjú az Evangéliumban: egyedül és szomorúan…

Apostoli feladatod nagy és szép. A kegyelem és a szabadság találkozási pontjában vagy; és jelen vagy, amikor az életben némelyik embernél bekövetkezik az ünnepi pillanat: a találkozás Krisztussal.

Azt lehetne gondolni – mondta valaki –, hogy ti mindnyájan egyenként lettetek kiválasztva.

Így van!

Lásd be! Alapos képzettséget kell szerezned. Mert számosan fognak hozzánk jönni és kérdéseket feltenni, konkrét módon és követelően: „Rendben van – mondják majd –, tehát mit kell tennem?”

Egy hatásos recept apostoli munkádhoz: Konkrét tervek kellenek, éspedig nem egyik hétről a másikra, hanem máról holnapra, egyik pillanatról a másikra…

Krisztus sokat vár munkádtól. De a lelkek keresésére kell menned, a jó Pásztor példájára, a századik juh után – anélkül, hogy arra várnál, hogy hívjanak. Vedd igénybe barátaidat abban, hogy másokkal jót tégy. Mondd meg mindegyiknek: Senki sem elégedhet meg saját lelki életével, ha nem fakad belőle intenzív apostoli erőkifejtés.

Tűrhetetlen, hogy „butaságaiddal” fecsérled el idődet, mialatt annyi lélek vár reád.

Apostolkodásod mindig egyben a katolikus tanítás melletti apostolkodás lesz.

A pünkösdi csoda abban áll, hogy Isten minden utat megszentel ezen a földön. Sohasem szabad ezt oly módon félreérteni, hogy egyetlen út – a többi út kárára – részesül monopóliumban vagy kizárólagos megbecsülésben.

Pünkösd: a nyelvek, a módszerek és különféle formák sokfélesége, amelyeken keresztül Istennel találkozhatunk – nincs kényszerítő egyformaság.

Azt írod nekem: csoportunkhoz társult egy bányász fiatalember, aki észak felé utazott. Nagyon jól énekelt és beilleszkedett kórusunkba. Mindaddig imádkoztam érte, amíg úticélját elérte és leszállt. A búcsúzásnál azt mondta: „Milyen szívesen utaznék tovább veletek együtt!”

Mindjárt a „mane nobiscum” jutott eszembe. – Maradj velünk, Urunk! Újra kértem Krisztust nagy hittel, hogy a többiek is ismerjék fel mindegyikünkben Őt, aki útjukon elkíséri őket.

Jogos csalódások miatt sokan fordultak le az útról és ez továbbra is folyamatban van.

Ez fájdalmas… De mennyi neheztelés gyűlt össze miattunk is olyan emberekben, akik lelki vagy anyagi szükségben szenvednek!

Újra el kell vinnünk Krisztust a szegényekhez és a „kicsinyekhez”! Mert éppen közöttük időzik a legszívesebben.

Tanító: Juttasd el tanítványaidat rövid idő alatt odáig, hogy megértsék azt, amihez saját magadnak órák hosszat tartó tanulmányozásra volt szükséged, hogy világosan láss.

A „tanítás” utáni vágy és hogy „szívből jöjjön a tanítás” a tanulókban felszínre hozza azt a hálát, amely termékeny talajnak bizonyul az apostolkodáshoz.

Tetszik nekem ez a jelmondat: „Minden vándor menjen a maga útján” – azon az úton, amelyre Isten irányította – hűségesen, szeretettel, akkor is, ha fáradságos…

Micsoda roppant nagy leckét tartalmaz az Újszövetség minden egyes tanítása!

Miután a Mester, aki felment a mennybe, az Atya jobbjára, megparancsolta nekik: „Menjetek az egész világra és hirdessétek az Evangéliumot minden teremtménynek” – a tanítványok itt maradtak békességgel telve, de még tanácstalanul. Nem tudják, mit kell tenniök és Mária, az Apostolok Királynője körül gyűlnek össze, amíg az igazság fáradhatatlan hirdetőivé válnak, akik a világot megmentik.