Fegyelem

Készségesen kell engedelmeskedni – de értelmesen, szeretettel és olyan felelősségtudattal, aminek semmi köze a vezetők megítéléséhez.

Apostoli feladatok teljesítésénél hűséges engedelmességed nem függhet attól, hogy mi a véleményed a vezető emberi tulajdonságairól vagy vezetési módszeréről. Ekkor ugyanis az engedelmesség már nem lenne erény.

A keresztek nagyon különbözőek lehetnek: gyémántból, gyöngyből, smaragdból, zománcból, elefántcsontból… fából is, mint Urunk keresztje. Minden kereszt egyforma tiszteletet érdemel, mert mindegyik az emberré lett Isten áldozatára emlékeztet bennünket. – Vidd át ezt a megfontolást az engedelmességre és ne felejtsd el, hogy Ő tétovázás nélkül átölelte a kereszt fáját és így váltott meg bennünket.

Csak ha engedelmeskedel és ezzel megmutatod szándékod tisztaságát, akkor tudsz – a szükséges feltételeknek megfelelően – testvéri feddéssel segíteni és akkor tudod ezen kötelesség teljesítése által az egységet megszilárdítani.

Engedelmesség… szóval, szívvel és az értelemmel. Engedelmesség nem embernek, hanem Istennek…

Az engedelmesség erénye idegen lesz számodra, ha az adott utasítást nem szereted igazán, ha tehát a kapott megbízást nem fogadod el valóban belsőleg.

Sok bajt azonnal el lehet hárítani, másokat csak idővel. De mindegyiket legyőzzük, ha hűségesek vagyunk, azaz: ha engedelmeskedünk és azt, amit parancsoltak, megtesszük.

Az Úr egy egészen meghatározott apostolkodást kíván tőled – úgy mint akkor, amikor a százötvenhárom nagy hal – nem akármilyen halak, hanem éppen ezek – a bárka jobb oldalán kerültek a hálóba.

Azt kérdezed tőlem: Miért van az, hogy nem fogok semmit, holott tudom, hogy „emberhalász” vagyok, sok baráti kapcsolatom is van és azt is világosan tudom, hogy ki felé kell irányulnia az én sajátos apostolkodásomnak? Az Isten iránti szeretet hiányzik belőlem? A lelki életem hiányos?

Péter adja meg neked a választ annál a bizonyos csodálatos halfogásnál: „Mester… egész éjszaka fáradoztunk, de semmit nem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót.” Jézus Krisztus nevében: Kezdd el újra! Megerősödve! Félre a rezignációval!

Engedelmeskedj sok haszontalan tépelődés nélkül… Kedvetlenséget vagy idegenkedést nyilvánítani egy utasítás iránt, jelentős hiba, ilyesmit „érezni” nem bűn, sőt alkalmat adhat arra, hogy erőteljes önlegyőzéssel hősies erénygyakorlatot végezzünk…

Nem én találtam ezt ki. Emlékszel? Az Evangélium beszél egy családapáról, aki mindkét fiának ugyanazt a feladatot adja… És Jézus örül annak, aki annak ellenére, hogy először ellene mondott, azután mégis megteszi! Az Úr örül, mert az engedelmesség a szeretet gyümölcse.

Az engedetlenség oka nagyon gyakran az, hogy „bezárjuk a fülünket”. Nem akarjuk a parancsot hallani. És miért nem? Mert hiányzik belőlünk az alázat vagy a szolgálatkészség…

Szeretnél helyesen engedelmeskedni? Akkor először is pontosan figyelj oda, hogy az utasítás jelentőségét és értelmét megértsd. És ha valamit nem értettél, akkor kérdezz!

Mikor fogod végre megérteni, hogy engedelmeskedned kell? Ugyanis az is egy módja az engedetlenségnek, ha eltékozlod az idődet ahelyett, hogy azt tennéd, ami mindennapi kötelességeidhez tartozik. Napjaid percei legyenek kitöltve: munkával, tanulással, apostolkodással, lelki élettel.

Az Egyház tiszteletteljes gondoskodással vigyáz a liturgikus formákra is, hogy hitünk titkainak szépségét mindig mélyebben megértsük és bensőségesebben szeressük. Hasonlóan, természetes udvariassággal közeledünk vezetőinkhez, túlságos feszesség nélkül és nem erőltetve, mivel tőlük tudjuk meg, hogy mit kíván tőlünk Isten.

Aki irányítási feladatokkal foglalkozik, annak először a közjót kell szem előtt tartania. Abból kell kiindulnia, hogy nehéz olyan – a lelki életre vagy az apostolkodásra vonatkozó – utasítást adni, ami mindenkinek egyformán tetszeni fog.

„Nem örül mindenki, ha esik az eső!” – mondja a népi bölcsesség. Tisztázd magadban: hogy így van, az semmiképpen sem a törvény hiányosságát jelenti, hanem sokkal inkább kevesek alaptalan gőgjét és énközpontúságát.

Rend, tekintély, fegyelem… ezek némelyik ember számára csak olyan szavak, amelyek ingerlik őket, ha egyáltalán oda hallgatnak… Lekicsinylően mosolyognak és azt mondják, nem engedik, hogy elvegyék szabadságukat.

Ők maguk – akár férfiak, akár nők – természetesen azt kívánják tőlünk, hogy tiszteletben tartsuk tévutaikat, sőt alkalmazkodjunk hozzájuk. Tiltakozásuk ízléstelen. Hogy másoknak igazi szabadságuk nem enged, nem engedhet meg ilyen primitív viselkedést, azt nem fogják fel.

Akinek az a feladat jut, hogy lelkeket vezessen, annak minden természetes, emberi dologra nyitottnak kell lennie, hogy azt természetfeletti síkra emelje és ezáltal az egyben istenivé válhasson.

Ha valami kizárja, hogy Istennel kapcsolatba hozzuk – és ebben nem szabad tévedned –, akkor az nem is emberi, hanem csak ösztönös, „állati”, nem illik egy értelmes teremtményhez.

A tekintély nem azt jelenti, hogy aki magasabb beosztásban van, az alárendeltjére „ráordítson” és az megint arra, aki az ő alárendeltje. Ahol ilyesmi előfordul, ott a tekintély karikatúrájáról van szó, minden szeretet és tisztesség nélkül. Szakadékot hoz létre az elöljáró és az alattvalók között, mert az elöljáró ahelyett, hogy szolgálna alattvalóinak, adott esetben „felhasználja” őket.

Ne tartozz azokhoz az emberekhez, akik saját maguknál, otthon rendetlenségben élnek, ehelyett azonban mások otthonát szeretnék rendbe hozni.

Mondd – valóban úgy gondolod, hogy mindent tudsz, csak azért, mert a tekintély hordozója vagy?

Jól figyelj ide! Egy jó vezető mindenekelőtt tudja azt, hogy tanulhat és tanulnia kell másoktól!

Lelkiismereti szabadság olyan értelemben, hogy felszabadulás a lelkiismerettől? Nem! Milyen sok bajt okozott népeknek és egyéneknek ez a borzalmas tévedés, amely megengedi, hogy ellene tegyünk saját bensőnk legmélyebb törvényének.

Lelkiismereti szabadság – igen! De ez azon nyugszik, hogy a lelkiismeret fel tudja ismerni és be akarja tartani a megváltoztathatatlan törvényeket. Más szóval: hogy helyesen kialakított lelkiismeret legyen.

Hogy valakit vezetünk, az nem azt jelenti, hogy gyötörjük őt.

Vezetői feladatod van. Gondold meg ezzel kapcsolatban: A legjobb és legerősebb szerszámok is tompák lesznek, elhasználódnak és végül használhatatlanná válnak, ha rosszul bánnak velük.

Ha valaki a vezetésben egyedül, könnyelműen hoz döntéseket, azokat mindig vagy majdnem mindig a problémák egyoldalú látása jellemzi. Bármennyire jó előképzettséged és képességeid vannak – mindenképpen be kellene vonnod azokat, akik a vezetés feladatát megosztják veled.

Ne törődj a névtelen vádaskodásokkal! Ezek az aljas emberek fegyverei.

Minden jó vezetés nélkülözhetetlen alapelve: Úgy kell venni az embereket, amilyenek, segíteni őket abban, hogy növekedjenek és sohasem szabad senkit sem lebecsülni.

Nagyon jónak tartom, hogy mindennap azon fáradozol, hogy alárendeltjeid gondjait még mélyebben átérezd; mert így a vezető szeretetteljes megértését úgy élik át, mint szolidaritást, amely együtt hordja velük a terheket. És éppen ebben állhat a leghatásosabb segítség azok számára, akiket mint elöljáró, szolgálnod kell.

Mit tudnak elkövetni vezető helyen lévő emberek, akik olyan személyekről és kérdésekről, amelyekről fogalmuk sincs, nyilatkoznak és ítélkeznek: könnyelműen, úgy, hogy nem illetékesek. Szívesen használnak „velős” megfogalmazásokat, sőt úgynevezett „fenntartásokat”, amelyek helytelen indítékból származnak.

Ha a valódi tekintély diktatúrává fajul és ez az állapot sokáig fennáll, törés keletkezik a történelmi folytonosságban: A valódi tekintély hordozói megöregszenek vagy kihalnak, éretlen utódok kerülnek a vezetésbe, akik nem tudtak tapasztalatot gyűjteni és egy tudatlan, követelődző fiatalság tör a hatalomra… Mennyi bajért és Isten mennyi megbántásáért – saját és mások közvetlen vagy közvetett vétkeiért – felelős az, aki ilyen rosszul használta fel tekintélyét!

Aki felelősen vezet embereket és eközben engedi, hogy a dolgok negatív látása és bizalmatlanság vezesse, az könnyen tirannussá válik.

Fáradozzál lelkiismeretesen azon, hogy vezetői feladataidat valóban objektíven ismerd fel. Ne engedj azon emberek hatásának, akik először, sőt kizárólag a hibákat veszik észre és azt, ami téves.

Légy boldog abban a tudatban, hogy az Úr minden embernek megadta a képességet a megszentelődésre a saját hibái elleni harcban.

Az újdonságkeresés rendetlenséget okozhat az egész vezetési organizmusban.

Új szabályzatra van szükségünk, mondod…

Azt hiszed, az emberi test jobban működne más ideg- vagy érrendszerrel?

Vannak emberek, akik arra vágynak, hogy tömeget alakítsanak ki. Az egység fogalmából alaktalan egyöntetűséget hoznak létre, miközben a szabadságot elfojtják.

Azt gondolhatnánk, hogy nem tudnak semmit sem az emberi test csodálatos egységéről, melynek egészsége a különböző végtagok és szervek harmonikus összjátékától függ, azok mindenkori specifikus működésével.

Isten sem azt nem akarta, hogy mindenki egyforma legyen, sem azt, hogy mindnyájan „egyszerre lépve” masírozzunk ugyanazon az úton.

Meg kell tanítani az embereket arra, hogy hogyan kell dolgozniok; ugyanakkor nem szabad az elméleti előkészítést túlértékelni, mert hiszen a gyakorlati cselekvés is a kiképzéshez tartozik. Az elkerülhetetlen hibákat a munkában el kell fogadni; mert a jobb ellensége a jónak.

Sohase bízzál egyedül a szervezetben!

A jó pásztornak sohasem kell a nyáját megfélemlítenie. Ez inkább a rossz vezető módszere. Nem csoda tehát, ha az ilyen vezetők a végén magukra maradnak és meggyűlölik őket.

Nagyon gyakran egyszerűen abban áll a vezető feladata, hogy képes legyen a rábízottakat befolyása alá vonni. Szeretettel és türelemmel.

A jó vezetésnek ugyan rugalmasnak kell lennie, de nem mondhat le a követelményekről.

„Mindent el akarok viselni – addig, amíg azt nem parancsolják, hogy bűnt kövessek el!” – mondta nekem végsőkig menő elhatározással egy olyan szorult helyzetben lévő teremtés, akinek személyes életét, emberi és keresztény reményeit a hatalmas ellenség majdnem megsemmisítette.

Fontold meg! Tanulj belőle! Minden vesszen el – ameddig azt nem parancsolják, hogy bűnt kövess el.

Nem minden állampolgár tartozik az állandó hadsereghez. De ha háborúra kerül sor, akkor mindenki rendelkezésre bocsátja magát, minden erejével és minden eszközzel… És az Úr azt mondta: „Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot.”

„Én, hogy úgy mondjam, egyéni harcos voltam a háborúban” – írja valaki. Bebarangoltam a hegyvidéket és csak akkor harcoltam, amikor tetszett. Később azt gondoltam, hogy mégis csatlakoznom kellene egy reguláris csapathoz. Megértettem, hogy valódi, fegyelmezett hadsereggel könnyebb a háborút megnyerni.

Egy ilyen szegény egyéni harcos nem tud a saját szakállára egy egész várost elfoglalni vagy a világot meghódítani… Tehát szegre akasztotta régimódi puskámat – és most jól fel vagyok szerelve. Persze, nagyon jól tudom azt is, hogy most már nem fekhetek le a hegyen egy árnyékos fa alá, hogy arról álmodozzak, hogyan fogom egészen egyedül csatáimat megnyerni.”

Áldott legyen a fegyelem, áldott legyen szent Anyánknak, az Egyháznak egysége.

Sok lázadozó katolikusnak mondanám szívesen azt, hogy azok, akik nem vetik alá magukat fegyelmezetten és engedelmesen a törvényes tekintélynek, vétenek a kötelességük ellen, az ellen, amivel tartoznak. „Párttá” válnak, jelentéktelen csoporttá, ahol intrikus férgek és pletykafészkek értelmetlen, személyes viszályokkal foglalkoznak és zűrzavart, válságot idéznek elő.

Egy szellő nem orkán. Bárki egyből ellenáll neki: ez gyerekjáték, a harc paródiája.

Kis bosszúságok, hiányok, kis nehézségek… Vidáman elviselted őket és telve belső örömmel, azt gondoltad: most Istenért dolgozom, mert itt a Kereszt!…

De, szegény gyermekem: megérkezett az orkán és olyan megrázkódtatásokat érzel, amely évszázados fákat kitépne a gyökereiből. És ez… mind belsőleg, mind külsőleg. Bízzál! Nem fogja tudni gyökerestől kitépni hitedet és szeretetedet: sem azt nem fogja tudni elérni, hogy letérj utadról… ha nem távolodsz el a „fejtől”, és érzed az egységet.

Milyen könnyedén veszed, hogy nem teljesíted élettervedet vagy rosszabbul végzel dolgokat, mintha semmit sem tennél!… Így akarod egyre jobban megszeretni utadat és azután ezzel a szeretettel fertőzni másokat?

Csak egy jogra törekedj: hogy teljesíthesd kötelességedet.

Nehéz a teher? – Nem, és ezerszer nem! Azok a kötelezettségek, amelyeket szabadon fogadtál el, szárnyak, melyek felemelnek szenvedélyeid fertőjéből.

A madarak érzik szárnyuk súlyát? Vágd le szárnyukat, tedd a mérlegre; valóban súlyosak! És mégis, tud a madár repülni, ha leszakítják szárnyait? Szüksége van ezekre a szárnyakra és nem veszi észre súlyukat, mert a többi teremtmény fölé emelik. A te „szárnyaid” is súlyosak! De ha hiányoznának, a legmocskosabb erkölcsi fertőbe esnél.

„Mária… szívébe véste szavaikat.”

Ha tiszta és őszinte szeretetben élünk, nem érezzük a fegyelmet, akkor sem, ha sokba kerül, mert egyesít a szeretett Lénnyel.