Felelősség

Ha mi, keresztények, valóban hitünk szerint élnénk, minden idők legkorszakalkotóbb forradalma következne be … Mindegyikünknek együtt kell működnie a megváltás művével.

Gondolkozz rajta!

Hogy valójában mit jelent a felelősség, az akkor fog megvilágosodni előtted, ha megérted, hogy Isten színe előtt csak kötelességeid vannak. Az Úr majd gondoskodik róla, hogy jogokat is kapj!

Bárcsak második természeteddé válna, hogy olyan odaadással törődsz másokkal, ami elfelejteti veled saját létedet!

Nehéz helyzetekben a következő gondolat segíthet: Minél inkább növekszik hűségem, annál jobban hozzájárulok ahhoz, hogy mások is növekedjenek a hűségben.

Milyen jótékony hatással van, ha érezzük, hogy kölcsönösen támogatjuk egymást!

Ne maradj meg az „elméletnél”! Mindennapi életünknek kell a minket betöltő fenséges eszméket bátran termékeny mindennapi valósággá alakítani.

Valóban: a régi megérdemli tiszteletünket, a hagyomány hálánkat. Tanulnunk kell belőle és meg kell szívlelnünk a tapasztalatokat.

De nem szabad eltúlozni, mindent a maga idejében! Talán úgy öltözködünk még most is, mint nagyszüleink? Még mindig az elmúlt évszázadok púderezett parókáit hordjuk?

Ne bosszankodj mások egy-egy ostobaságán! Mert sokszor a felelősségteljes viselkedés nem annyira a megfelelő lelkület miatt hiányzik, hanem inkább a gondolkodás hiányára és a még elégtelen képzettségre vezethető vissza.

Ezeket a hiányokat lassanként meg kell szüntetni, ami a tanítóra és vezetőre még nagyobb felelősséget ró!

Ha ilyen feladatod van, mindig újra meg kell vizsgálnod magad arra vonatkozóan.

Nagy veszélynek teszed ki magad, ha megelégszel a „jó fiú” magatartással, vagy azzal a célkitűzéssel, hogy rendes, problémamentes otthonod legyen, amelyben csak kedélyesség, kényelem uralkodik. Ez az elképzelés torzképe a názáreti ház életének. Krisztus, aki a boldogságot és a belső rendet hordozta magában, elment, hogy minden idők emberének részt adjon gazdagságából.

Nagy vágyad, hogy az egész emberiség ismerje meg valóban Krisztust, nekem egészen természetesnek tűnik. De te magad azzal kezdd el, hogy felelősséget érzel azoknak az embereknek üdvéért, akikkel együtt élsz, munkatársaid, tanulótársaid megszentelődéséért… Ez az a minden mást megelőző feladat, amelyet az Úr rád bízott.

Viselkedj úgy, mintha a légkör a munkahelyeden egyedül tőled függne. Ez a serénység és az öröm légköre legyen, amelyet Isten jelenlétének tudata és a hit látása hat át.

Nem értem lazaságodat. Olyan társak csoportjára találsz, akikkel egy kissé nehezebb bánni. Talán onnan is származik ez, hogy hosszabb ideje nem törődtél velük. Most mindjárt kitérsz az útjukból, meglapulsz és azután csak tehernek érzed őket: úgy tűnik, hogy apostolkodásodat akadályozzák, mert képtelenek arra, hogy megértsenek téged. De hogy hallgassanak rád, ha sem nem imádkozol, sem áldozatot nem hozol értük, még a beszélgetést sem keresed velük?

Mennyi meglepetés fog érni, ha egyszer elhatározod, hogy ezzel és ezzel és azzal a harmadikkal komoly kapcsolatot tartasz fenn! Azon kívül: Ha nem változtatsz jelenlegi beállítottságodon, minden okuk meglesz arra, hogy egyszer ujjal mutogassanak rád és azt mondják: „Hominem non habeo!” – nem találok senkit, aki segítene nekem!

Jól figyelj ide! Szent dolgok, amelyeket mindennap szentül teljesítünk, nem válnak „mindennapi és közönséges” dolgokká. Jézus Krisztus minden cselekedete a földön emberként mindennapi és ugyanakkor isteni volt!

Nem akarsz kiegyezni azzal, mondod, hogy olyan konvencionális, közhelyes hited legyen, mint sok más embernek…

Valóban: Hitednek személyes hitnek kell lennie. És ez azt jelenti: felelősségtudattal párosult hit!

A legszentebb Szentháromság azért adja neked kegyelmét, hogy azt felelősséged tudatában és gyakorlásában gyümölcsözővé tedd: Az ajándék olyan nagy, hogy nem baktathatsz lassan és lustán, kényelmességednek megfelelően… Azonkívül: sok lélek vár rád!

Mivel most ez a nagy gond foglalkoztat téged, útmutatásul mondom: Ha a kérdés önmagában véve helyesen van feltéve, azaz nyugodtan és felelősségtudattal és Isten előtt történik a mérlegelés, akkor mindig megtalálható a megoldás is.

Ha egy gyengéd édesanya gyermekét karjára veszi, előtte mindent félretesz, ami a gyermeket megsebezhetné, esetleg egy gombostűt is. Amikor egy lélek felé fordulunk, éppen ilyen kíméletesnek kell lennünk… szükség esetén persze határozottnak is.

„Custos, quid de nocte!” – Őr, meddig tart még az éjszaka…: őrködni!

Jó lenne, ha megszoknád, hogy a hét folyamán egy napot „őrségre” szánnál: egy napot, amelyen Isten iránti odaadásod tudatosabb lesz, figyelmesebben gyakorolod a szeretet kis megnyilatkozásait, az imát és az áldozatot kissé megerősíted.

Tartsd szem előtt, hogy az Anyaszentegyház egy nagy hadsereghez hasonlít, amely csatasorba van állítva. Te hozzá tartozol, a te „frontszakaszodnál” támadó és védekező harcok folynak. Érted? Ez a készenlét mindig közelebb fog vinni Istenhez, megerősíti akaratodat, hogy minden napot valódi „őrséggé” alakíts át.

Amikor egy hivatás tönkremegy, vagy az Úr állandóan megújuló kegyelmi meghívásának visszautasításakor, mintegy az érem másik oldalán, az Úr szent akaratát kell látnunk, Aki mindezt megengedi. – Bizonyára. De ha őszinték vagyunk, elismerjük, hogy ez sem a saját felelősségünk alól nem ment fel bennünket, sem „enyhítő körülményt” nem képez: mert az érem első oldalán észrevesszük, hogy személy szerint nem tettük meg Isten akaratát, Aki a mi szolgálatunkat akarta, aminek nem feleltünk meg.

Ha szereted hazádat – és biztos vagyok benne, hogy szereted – fenyegető veszély esetén nem fogsz habozni, hogy önkéntesként jelentkezz védelmére. Egyszer már mondtam: szükség esetén mindenkit felhasználnak: férfiakat és nőket, nagyon időseket, középkorúakat, fiatalokat, sőt fiatalkorúakat is. Csak aki betegség vagy testi fogyatékosság miatt alkalmatlan és a gyermekek képeznek kivételt.

Ami mindennap történik, az több mint néhány önkéntesnek szóló felhívás, az általános mozgósítás, Jézus Krisztus királyságának védelmére. Jézus maga, a Király, kifejezetten neveden szólított.

Azt kéri tőled, hogy Isten csatáiban küzdj, és ebbe egész lelkedet, szívedet, akaratodat, értelmedet, egész lényedet vidd bele.

Most jól figyelj ide! Ha tiszta életet élsz és az Istenanya különös védelme alá helyezed magad, akkor a testi kísértés nem probléma. – Vagy valóban valamilyen betegséget szeretnél színlelni, a szív, az akarat, az értelem gyengeségének tüneteivel, hogy gyáván kivond magad ez alól a mozgósítás alól? Valóban jobban szeretnéd magad „kiíratni betegállományba”, hogy azután valamilyen kisegítő szolgálattal elégedj meg? Az Úr azt akarja, hogy az első sorokban harcolj Érte! Hiszen már ott vagy! Ha most odébbállnál, mint egy áruló! – milyen szomorú lenne…

Igen, ha időd, mint ahogy a közmondás tartja, csak „pénz” lenne, akkor még tűrhető lenne, hogy eltékozlod. – De az idő több, az idő élet! És nem tudod, hogy mennyi marad még számodra belőle.

Az Úr megtéríti Pétert, aki háromszor megtagadta: egyetlen korholó szó nélkül, csak a szeretet egy pillantásával…

Ugyanezt a tekintetet veti Krisztus ránk, ha elestünk. Remélhetőleg mi is elmondhatjuk akkor, mint Péter: „Uram, Te mindent tudsz, Te azt is tudod, hogy szeretlek… és meg tudjuk változtatni életünket.

Néha úgy érvelnek, hogy a felebaráti szeretet nevében jóakaratot és megértést kell mutatnunk azok iránt, akik kíméletlenül rosszul bánnak embertársainkkal.

Kérem Istent, hogy az ilyen jóakarat és megértés mögött ne félelem rejtőzzön az emberektől, vagy kényelmesség, közömbösség az iránt a rossz iránt, amelyet mások tesznek. Mert akkor ez a jóakarat, ez a megértés nem lenne más, mint bűntárssá válás az Isten megbántásában.

Nem járja, hogy az egyik embernek egyengetjük az utat a megtéréshez, miközben sok más lélek számára megnyitjuk a romlás útját.

Ha valaki megengedi, hogy bárányai között farkasok nőjenek fel, akkor könnyen kitalálhatja bárányai sorsát.

Ha olyanok, akiknek intelligenciája és kereszténysége középszerű, magas hivatalt vesznek át, alkalmatlan emberekkel veszik körül magukat. Vak hiúságuk arra a hamis feltételezésre indítja őket, hogy ilyen módon nem veszítik el állásukat.

Ezzel ellentétben a valódi személyiségek első osztályú munkatársakat hívnak környezetükbe, akik nemcsak szakmailag megfelelőek, hanem az életük is tiszta. Ezeket kiképezik a jövő vezetői feladataira. Az okosság nincs öntetszelgő csalódásnak alávetve, mint a középszerűség: alázatában felismeri, hogy ő maga is növekszik, ha másokat segít a növekedésben.

Nem okos dolog olyan embert, akinek képességeit nem ismerjük, fontos vezetési feladatokkal megbízni mintegy ezen elv szerint: nézzük meg, hogy csinálja.

Olyan döntéseket, amelyek a közjót érintik, nem lehet úgy meghozni, mint ahogy belenyúlunk egy mesebeli csodazacskóba…

Te felelős beosztásban vagy és egyedül aszerint cselekszel, hogy mit mondanak az emberek? Ez ostobaság! – Elsősorban ennek kell fontosnak lennie számodra, hogy Isten mit fog szólni ahhoz, amit teszel és csak azután – néha egyáltalán nem – kell mérlegelni a többiek véleményét. Mert így szól az Úr: „Mindazt… aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom mennyei Atyám előtt. De aki megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt.”

Felelősségteljes beosztást töltesz be. Ennek gyakorlásában fontold meg a következőt: Ha munkamódszered túlságosan saját személyedre van szabva, nélkülözhetetlenné teszed magad. Ha egyszer a személy kiesik, a munka folyamatossága odavan.

Az egyik fontos alapelv annak érdekében, hogy a vezetési feladatoknál jó munkát végezzünk, abban áll, hogy messzemenően megosztjuk a felelősséget. Nem azt értem ezen, hogy a felelős kényelmesebbé tegye a maga dolgát, vagy hogy személytelen maradjon, hanem azt, hogy minden egyestől számadást kíván meg saját feladatáról és ilyen módon maga is „számot tud adni” Isten előtt és ahol célszerű, az emberek előtt is.

Hivatalod gyakorlásában figyelj arra, hogy sohase vidd annyira túlzásba az igazságot, hogy ezzel a felebaráti szeretet feledésbe merüljön.

Egy lánc olyan erős, mint a leggyengébb tagja.

Soha ne mondd egy alárendeltedről: „Nem alkalmas.”

Te vagy az, aki nem alkalmas, mert nem értesz ahhoz, hogy olyan helyre tedd az illetőt, ahol tud valamit nyújtani.

Küzdj magadban a tisztelet és méltóság utáni becsvágyó törekvés ellen! Ehelyett tisztázd magadban azokat a lehetőségeket, amelyek megvannak számodra, hogy jól dolgozzál, azután kötelezettségeidet és azt is fontold meg, hogy áll hatékonyságod… Akkor nem fogsz hivatalok után vágyódni. De ha egyszer hivatalt adnak neked, akkor majd helyesen tudod értékelni a méltóságot: teherként, amelyet az emberek szolgálatában hordasz.

A gyalázat órájában, a kereszt alatt Mária ott van, Fiához közel… készen arra, hogy sorsában osztozzék.

Győzzük le a félelmet attól, hogy ott, ahová állítottak, felelős keresztényeknek valljuk magunkat. Lehet, hogy ez kényelmetlen, de az Istenanya segíteni fog.