Gőg

Az önszeretet gyökeres kiirtása és a Jézus Krisztus iránti szeretet beültetése: Ez minden hatékonyság – és a boldogság titka.

Azt állítod, hogy Őt követed. De minden helyzetben, mindig „te magad” akarsz cselekedni, a „te” elképzeléseid szerint, és egyedül a „te” saját erődből. – Pedig az Úr azt mondta: „Sine me, nihil”, nélkülem semmit sem tudsz tenni.

Semmibe vették azt, amit te „jogodnak” nevezel és amit én „jogodnak a gőgre” fordítottam. Szegény fickó! – Ellenfelednek hatalma van, nem tudtad megvédeni magad. Úgy érezted, mintha százszor pofon vágtak volna. És mégsem tanulod meg, hogy megalázkodj.

Most lelkiismereted hangja azt mondja neked: Gőgös vagy – és gyáva. Köszönd meg Istennek, hogy lassan felismered: „kötelességed” is van, az, hogy alázatos légy.

Én, én és mindig újra én – ez az egyetlen dolog, ami betölt téged. – Addig terméketlen lesz fáradozásod, amíg végül Ő, csak Ő és egyedül Ő fog betölteni. Csak akkor fogsz „in nomine Domini” dolgozni, Isten nevében és erejével.

Hogy akarod Krisztust követni, ha kizárólag önmagad körül forogsz?

Túlságosan türelmetlen és gátlástalan hivatásbeli becsvágy néha az önszeretetet az állítólagos „szolgáló felebaráti szeretet” ruhájával takarhatja. Ravaszul – egy i betűt sem veszek vissza! – megtaláljuk önigazolásunkat, mint: ilyen ajánlatot nem szabad könnyelműen elvetni vagy: most különlegesen előnyös körülmények állnak fenn…

Tekints Krisztusra: hiszen Ő az „Út”. Az Ő számára is adódtak rejtett élete évei alatt „különlegesen előnyös” körülmények és „megfelelő” alkalmak, hogy nyilvános működését előbbre hozza: például tizenkét éves korában a templomban, amikor a törvénytudók kérdései és feleletei miatt megcsodálták… De Jézus az Atya akaratát teljesíti és vár: engedelmeskedik!

Ne törődj azzal, hogy szent buzgalmad, amellyel az egész világot Istenhez akarod vezetni, elveszhet. De ha önző becsvágyak csúsznak be – lehet, hogy menekülési kísérletek –, akkor ragaszkodj ahhoz, hogy engedelmeskedned kell. A szürke munka rejtettségben, ez a te feladatod, amíg az Úr nem kíván tőled valami mást: neki megvan a „maga” ideje és a „maga” útja.

Felfuvalkodott és gőgös az, aki gazdagságából, származásából, állásából vagy intelligenciájából származó kiváltságos helyzetével úgy él vissza, hogy másokat megaláz, akik nincsenek ilyen adományokkal megáldva.

A kevélység előbb-utóbb ezt az „őrültet” is meg fogja alázni környezete előtt, akkor ugyanis, amikor egy szép napon keresztülnéznek rajta, mint üres fejű, hiú emberen, mint bábon, akit maga az ördög rángat.

Jogos érvényesülési törekvésből vagy egyszerűen hiúságból sokan maguk hoznak létre maguknak egy „fekete piacot”. Itt megkísérlik saját előnyeik értékét mesterségesen felsrófolni.

Hivatalok, tisztségek… Magasak? Alacsonyrendűek? – Mit izgat ez téged? Hiszen biztosítottál arról: azért jöttél, hogy hasznos légy, szolgálj, mindig teljesen rendelkezésre állj. Viselkedj ennek megfelelően.

Fecsegsz, kritizálsz… Azt lehetne gondolni, hogy nélküled semmi sem megy jól.

Ne haragudj, ha megmondom: úgy viselkedsz, mint egy kényúr.

Ha egy jó barát négyszemközt, lojálisan és testvériesen rámutat viselkedésed nem szép oldalaira, akkor azonnal meg vagy győződve arról, hogy téved; nem ért meg téged. Ez a helytelen látásmód gőgödből ered és elveszi azt a lehetőséget, hogy megjavulj.

Sajnállak. Hiányzik belőled az erő ahhoz, hogy elhatározd: az életszentséget keresed.

Gyűlölködő, gyanakvó, komplikált, bizalmatlan, intrikus… Mindezeket az elnevezéseket megérdemled, akkor is, ha bánt, bosszant. Változz meg! Miért lennének mindig mások a rosszak és egyedül te a jó?

Egyedül érzed magad… Állandóan panaszkodsz… Minden az idegeidre megy. – Ez onnan van, hogy önzésed elszigetel testvéreidtől és nővéreidtől és nem közeledsz Istenhez.

Mindig az a vágy van benned, hogy vegyenek figyelembe éspedig lehetőleg „dobbal és harsonával” – … De mindenekelőtt az a kívánságod, hogy rád jobban figyeljenek, mint másokra.

Miért sejtesz mindabban, amit neked mondanak, hátsó gondolatokat? Túlérzékenységeddel állandóan akadályt állítasz a kegyelem működése elé.

Mert az eljut hozzád – ebben ne kételkedj – az emberek szaván keresztül is, akik nem akarnak mást, mint cselekvésükkel a krisztusi ideálnak megfelelni.

Ameddig fenntartod azt a meggyőződésedet, hogy a többieknek csak a te számodra kell létezniök, azaz addig, amíg el nem határozod, hogy valóban szolgálni akarsz – és ez azt is magában foglalja, hogy rejtve maradj, hogy eltűnj –, ameddig ez így van, testvéreiddel, munkatársaiddal, barátaiddal való kapcsolatod állandó bosszúság és kedvetlenség forrása lesz. Mindez a gőgöd miatt.

Undorodj a hencegéstől, vesd le a hiúságot, mindennap indíts harcot a kevélység ellen – mindennap, minden pillanatban!

Milyen szegények, akik saját gőgjük áldozatai! Ezer apróság miatt gyötrik magukat. Ezeket önszeretetük óriásira nagyítja, a többiek viszont észre sem veszik őket.

Azt hiszed, a többiek sohasem voltak olyan fiatalok, mint te? Azt hiszed, sohasem érezték, hogy a család hatalma alatt állnak, mintha kiskorúak volnának? Azt hiszed, ők nem találkoztak azokkal a kisebb-nagyobb problémákkal, amelyekkel most küszködsz? – Nem! Ők is keresztülmentek ugyanolyan helyzeteken, amelyeken most neked kell keresztülmenned és megérlelődtek általa, mialatt – az isteni kegyelem segítségével – kitartottak és önsajnálat nélkül kordában tartották Énjüket. Ahol lehetett alkalmazkodni, alkalmazkodtak; ahol ez nem volt lehetséges, lojálisan viselkedtek, felfuvalkodottság és agresszivitás nélkül, higgadtan és alázatosan.

Tisztán elméletben nagy katolikus vagy. Az a légkör, amely a házunkban van, ahol más fiatalokkal együtt élsz, megfelel számodra… Csak kár, hogy a szentmise nem délben van és az előadások és tanfolyamok nem délután és hogy nem vacsora után tanultok, egy-két pohár konyak mellett! Katolicizmusod csak kirakat, egyszerűen nyárspolgári.

Nem érted, hogy a te korodban már nem lehet így gondolkozni? Hagyj fel a lustálkodással és önmagad kényeztetésével! Légy tekintettel embertársaid szükségleteire és illeszkedj be abba a valóságba, amelyben élsz! Csak akkor leszel komolyan katolikus.

„Ez a szent – mondta az oltárkép adományozója – nekem köszönheti mindazt, ami.”

Bizonyára úgy gondolod, hogy rossz tréfa. Ó nem, viselkedésed szerint ítélve, te is azt hiszed, hogy megtetted, amivel Istennek tartozol, ha egy érmet hordasz a melleden és egy pár többé-kevésbé rutinszerű jámborsági gyakorlatot elvégzel.

Lássák jótetteimet! … Nem veszed észre, hogy mint egy maradék áruval teli kosarat, úgy teszed ki őket közszemlére?

Azonkívül: ne felejtsd el Jézus parancsának második részét: „hogy dicsőítsék mennyei Atyátokat.”

„Önmagamnak ajánlva, azzal a csodálattal, amellyel önmagamnak tartozom.” – Ezt írta valaki ajánlásként egy könyv első oldalára. Ugyanezt vezethetné rá sok szegény ördög élete utolsó lapjára is. Szomorú volna, ha te és én is ilyen magatartással élnénk és halnánk meg! – Vizsgáljuk meg tehát komolyan magunkat…

Sem az Egyház, sem az emberek – testvéreid ügyeiben nem szabad gőgös vagy önkényes magatartást tanúsítanod. Ezzel szemben szükséges lehet a magabiztosság, amikor társadalmi elkötelezettségeinkben Isten dicsőségét és a lelkek üdvét kell védenünk. Akkor ez nem kevélység, hanem az a hit és lelki erő, amelyről az életben higgadtan, alázattal és határozottan kell bizonyságot tennünk.

Dőreség és kínosan, esetlenül hat, ha az illető személy jelenlétében hízelgő megjegyzéseket teszünk valakiről vagy jó tulajdonságait dicsérjük.

Az ilyesmi könnyen táplálja a hiúságot és arra csábíthat, hogy Isten dicsőségét, akinek egyedül kell köszönnünk mindent, kisebbítjük.

Ügyelj arra, hogy jószándékaidat mindig alázat kísérje. Mert nem ritkán kemény ítélkezés van ezek mellett, képtelenség arra, hogy más véleményt érvényesülni hagyjunk, vagy egy bizonyos személyes vagy nemzeti, ill. kollektív gőg is társul hozzá.

Ne bátortalanodj el, ha hibáidat látod! Szedd össze magad! A lelki, apostoli terméketlenség nem annyira a személyes hibák következménye – főleg akkor, ha megbánjuk őket – mint inkább a gőgé.

Elestél… Állj fel és légy telve reménnyel, jobban és erősebben mint bármikor! Csak az önszeretet nem tudja felfogni, hogy azok a hibák, amelyeket megbánunk és amelyek ellen harcolunk, mélyebb önismeretre és alázatra segítenek bennünket.

„Nem vagyunk alkalmasak semmire”… Ez olyan állítás, amely épp annyira pesszimista, mint amilyen hamis. Aki akar, az az Isten kegyelmével – mert hiszen ez az alapvető feltétele mindennek – jó eszköz lehet, nagyon jó szolgálatokat tehet sok vállalkozásnál.

„Az ördög bőrébe, a gőgbe öltözött.” – Egy Istent szerető embernek ez a kemény, de találó kijelentése egy kortársunk fennhéjázó viselkedéséről elgondolkoztatott.

Ugyanakkor kontrasztként lelkem eltelt azzal a kívánsággal, hogy „erénybe öltözködjem”, abba, amelyet Jézus Krisztus hirdetett: „quia mitis sum et humilis corde”, mert szelíd vagyok és alázatos szívű.

Ez az az erény, amely a kegyelmek teljességét lehívta a legszentebb Szentháromságon keresztül Máriára, Krisztus Anyjára és a mi Anyánkra. Alázatosnak lenni… Elismerni és érezni, hogy semmik vagyunk.