Kapcsolatunk a világgal

A világ vár ránk. Igen, mi szenvedélyesen szeretjük, mert Teremtője így tanított bennünket erről: „Sic Deus dilexit mundum…” Ennyire szerette Isten a világot… Azonkívül az a színhely, ahol állandó hadviselésünk zajlik, ahol meg kell vívnunk a szeretetnek ezt a csodálatos harcát–, hogy mindnyájan eljussunk arra a békére, amelyet Krisztus hozott nekünk.

Az Úr a szeretet egy gyengéd gesztusával megengedte, hogy a földet meghódítsuk neki.

Határtalan alázatában Ő maga csak lehetővé akarta ezt tenni számunkra… Nekünk csupán a könnyebb és kellemesebb részét hagyta: a cselekvést és a győzelmet.

A világ… „Ez a mi dolgunk!”… Felemelt fejjel biztosítasz erről egy olyan falusi gazda öntudatával, aki békés nyugalommal megy át gazdagon termő földeken: „Regnare Chirstum volumus!” – Azt akarjuk, hogy Krisztus uralkodjék ezen a földön, mely az övé.

„Ez a reménység ideje és én ebből a kincsből élek. Ez nem üres szólam, Atya, mondod, ez valóban így van.”

Jó. Tegyél bele mindent ebbe a reménységbe, hiszen ez Krisztusra irányuló reménység. Az egész világot és minden emberi értéket, amelyek annyira vonzanak: barátságot, művészetet, tudományt, filozófiát, teológiát, sportot, természetet, kultúrát – a lelkeket.

A világnak az a leírhatatlan, kellemes boldogságot okozó bűvölete, amely soha nem hagy alább. A virágok az út szélén, a színük, az illatuk, ami megszédít téged… az ég madarai és egyáltalában minden…

Szegény gyermekem! Meg kell értened: ha mindez nem lenne olyan csábító, mit érne akkor az az áldozat, amelyet Istenért hozol?

Keresztény hivatásod azt kívánja tőled, hogy Istenben élj és ugyanakkor törődj a földi dolgokkal: mégpedig úgy, hogy saját törvényeiknek megfelelően használod fel őket – hogy az Úrnak visszaadd…

Hihetetlen, hogy milyen boldog lehet az ember ezen a világon! És milyen sok ember akarja mégis feltétlenül búnak ereszteni a fejét: kergetik önzésüket és úgy tesznek, mintha ezzel az élettel mindennek vége lenne!

Neked nem szabad hozzájuk tartoznod… Tisztítsd meg minden pillanatban szándékodat!

A világ kihűlt, olyannak látszik, mintha aludna. Őrhelyedről gyakran nézed lángoló tekintettel: Ébreszd fel őket, Uram! Irányítsd türelmetlenségüket a biztos útra: Ha képesek leszünk arra, hogy életünket a szeretet tüzében égessük el, akkor a világ utolsó sarkát is lángra fogjuk lobbantani ezzel a tűzzel. És más lesz a világ képe.

A hűség – szolgálatod Istennek és az embereknek –, amit mindig kérek tőled, több, mint pusztán szalmaláng: ez másfajta lelkesedés, ezt az ember útközben vívja ki magának, látva azt a sok munkát, amelyet még mindenütt el kell végeznie.

Istennek egy jó gyermeke legyen nagyon emberi – de nem olyan módon, hogy szemtelen és tapintatlan.

Nehéz dolog, hogy csendes munkánkkal, állampolgári kötelességeink lelkiismeretes teljesítésével környezetünk, benne minden egyes ember figyelmét felkeltsük és azután ragaszkodjunk jogainkhoz, hogy azokat az Egyház és a társadalom szolgálatában gyakoroljuk. Nehéz dolog… de nagyon hatásos is.

Nem igaz, hogy a jó katolikus élete ellentétben van azzal, hogy a polgári társadalom lojális tagja legyen. Ugyanúgy nem ütközhet az Egyház és az állam sem egymással, ha mindenkori törvényes hatalmukat az Isten által rájuk rótt feladataik betöltésére gyakorolják.

Akik az ellenkezőjét állítják, hazudnak – igen, hazudnak! Ezek ugyanazok az emberek, akik bennünket, katolikusokat, egy feltételezett szabadság nevében szeretnének „barátságosan” visszaűzni a katakombákba.

A te feladatod, mint keresztény állampolgáré, hozzájárulni ahhoz, hogy a szeretet és a krisztusi szabadság formálja mai életünk minden megnyilvánulását: a kultúrát és a gazdaságot, a munkát és a szabadidőt, a családi életet és minden egymás közötti kapcsolatot…

Aki Isten gyermekének tudja magát, az nem lehet rabja egy osztály gondolkodásmódjának, mert őt minden ember problémája foglalkoztatja. Megkísérli, hogy Megváltónk igazságosságának és szeretetének szellemében járuljon hozzá a problémák megoldásához. A keresztényeknek ezen alapmagatartására már az Apostol utalt, amikor azt írta, hogy Istennél nincs személyválogatás. Olyan szó ez, amelyet habozás nélkül így fordítok le: Csak egy faj van, az Isten gyermekeinek faja.

Azok az emberek, akik a világ rabjai lettek, mindent megtesznek azért, hogy minél hamarabb elrabolják a lelkektől Istent – és ezzel nagyon gyorsan a világot is. Nem szeretik ezt a világot: csak kizsákmányolják és lábbal tapossák embertársaikat.

Ne ess áldozatul te is az ilyen kétszeres csalásnak!

Egyes emberek saját maguk keserítik meg egész napjukat…

Minden ellenükre van. Már szinte azzal a pszichikai kényszerképzettel mennek aludni, hogy az alvás, ez az egyetlen lehetséges „menekülés a világból” csak rövid ideig fog tartani. Amikor felébrednek, azonnal megrohanja őket az az ellenséges és nyomasztó érzés, hogy megint egy újabb nap áll előttük.

Sokan elfelejtették, hogy – az Úr akarata szerint – ezen a világon útban vagyunk az örök boldogság felé; és nem gondolják meg, hogy csak az lesz képes ezt elérni, aki földi útját Isten gyermekeinek örömével járja.

Neked, keresztény állampolgárnak egész létedben világossá kell válnia a különbségnek az örömtelen élet és a belső boldogságból fakadó élet között: a krónikus aggodalmaskodás és a bátorság kisugárzása között: olyan viselkedés, amelyet letörtség, kétszínűség és álszenteskedés határoz meg és az egyszerűségben és egyöntetűségben eltöltött élet között. Egyszóval: Mutasd meg mindenkinek a különbséget a világ rabsága és az istengyermekség között.

Őrizkedj attól az alapvető tévedéstől, hogy azt gondold, vannak korodban és életedben olyan – tisztességes és törvényes – cselekvésmódok és szándékok, amelyeket nem lehet Jézus Krisztus tanításának szentségével összefüggésbe vagy összhangba hozni.

De kérlek, ne ereszd el a füled mellett, hogy kifejezetten „tisztességes és törvényes” tevékenységről beszélek. A többieknek úgy sincs jogosultságuk.

A vallást nem szabad az élettől elszakítani – sem gondolatban, sem a hétköznapok valóságában.

A távoli horizonton úgy látszik, hogy az ég és a föld egybeolvad. Az a hely, ahol valóban egyesülnek, a te szíved: Az Isten gyermekének szíve. Ezt ne felejtsd el.

Nem tehetjük a kezünket az ölünkbe, mialatt egy körmönfont üldözés szeretné az Egyházat halálos mozdulatlanságra ítélni. A legszívesebben azt vennék, ha visszavonulna a nyilvánosságtól, de mindenekelőtt azt szeretnék megakadályozni, hogy állást foglaljon a nevelés, a kulturális élet és a család kérdéseiben.

De hiszen nem a „mi” jogainkról van szó, hanem Isten jogairól, melyeknek megvédését Ő ránk, katolikusokra bízta, hogy érvényre juttassuk őket.

A földi élet számtalan realitása – például a technika, a tudomány, a társadalom, a politika vagy kultúra – hatalmas akadályaivá válnak a hitből fakadó életnek magukra hagyatva, vagy ha egyedül olyan emberek határozzák meg őket, akikben nincs meg hitünk fénye. Ezek a realitások akkor olyan fallal körülzárt területet képeznek, ahonnan az Egyház ellenséges szándékkal ki van zárva.

Te – kutató, író, tudós, politikus, kézműves… neked, mint kereszténynek az a kötelességed, hogy mindezt megszenteld. Gondolj az Apostol szavára, hogy az egész teremtés vajúdik és Isten gyermekeinek szabadságára vár.

Ne akard a világot kolostorrá alakítani, mert ez eltévelyedés lenne. De azt se próbáld meg, hogy az Egyházból világi egyesületet csinálj, ez ugyanis árulás lenne.

Szomorú dolog, ha valakinek „cezaromániája” van és ezért nem tudja megérteni, hogy polgártársai szabadon választhatnak mindabban, amit Isten az emberek ítéletére bízott.

„Ki mondta azt, hogy vissza kell vonulni egy cellába vagy a hegyek magányába, hogy szentek lehessünk?” – kérdezte csodálkozva egy jó családapa. És hozzátette: „Akkor nem az emberek lennének szentek, hanem a cella vagy a hegy. Elfelejtették, hogy az Úr mindenkinek, minden egyes embernek kifejezetten megmondta: »Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes.«”

Én csak azt jegyeztem meg ehhez: „Az Úr nemcsak akarja, hogy szentek legyünk, hanem meg is adja hozzá minden egyes embernek a szükséges kegyelmet.”

Szeresd hazádat! Ez a szeretet keresztény erény. De ha a patriotizmus nacionalizmussá fajul, amely ellenszenvvel és megvetéssel, igazságtalanul és szeretetlenül lenézi a többi népet és nemzetet, akkor az bűn.

Nem a patriotizmus jele, ha saját nemzetünk bűneit jogosnak tartjuk és más nemzetek jogait semmibe vesszük.

„Itt már nincs” – utalt rá az Apostol már a maga korában – „görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, rabszolga vagy szabad, hanem minden és mindenben Krisztus.”

Ezek a szavak ma éppen úgy érvényesek, mint akkor: az Úr előtt nincs különbség a nemzetek, fajok, osztályok, különböző állapotok között… Mindegyikünk újjászületett Krisztusban, új teremtmény, Isten gyermeke. Mindnyájan testvérek vagyunk és testvériesen kell egymással bánnunk.

Már sok évvel ezelőtt egészen világosan felismertem egy alaptételt, amely sohasem fogja érvényét veszíteni: Egy olyan társadalomban, amely elfordult a hittől és a krisztusi erkölcstől, az Evangélium örök igazsága hirdetésének és terjesztésének új módjára van szükség, saját életünkkel kell azt tanúsítanunk.

Az emberi társadalomban, a világ legbelső magjában az Isten gyermekeinek erényeikkel kell világítaniok, mint fény a sötétségben – „quasi lucernae lucentes in caliginoso loco”.

A katolikus Egyház folytonos életereje kezeskedik arról, hogy a krisztusi igazság és szellem sohasem mellőzi a korok különféle szükségleteit.

Hogy Krisztus nyomdokait kövesse, nem kell korunk apostolának reformerként fellépnie, viszont ismernie kell korának történelmi realitásait… Teljesen elegendő, ha úgy tesz, mint az őskeresztények, ha új életet önt környezetébe.

Benne élsz a világban, mint polgár polgártársaid között, emberekkel vagy kapcsolatban, akik jóknak vagy kevésbé jóknak tartják magukat. Érezned kell azt az állandó vágyat, hogy valamit továbbadj nekik abból az örömből, amely eltölt téged, mert keresztény vagy.

Augusztus császár parancsot ad ki, amely szerint Izrael minden lakosának fel kell iratkoznia az adólistára. Mária és József elindulnak Betlehembe… Gondoltál már valamikor arra, hogy az Úr hogyan használja fel egy törvény lelkiismeretes teljesítését arra, hogy a próféta által megjövendölt ígérete beteljesedjék?

Szeresd és tiszteld a tisztességes együttélés szabályait, mert a te lojális kötelességteljesítésed eszközül fog szolgálni, hogy mások is felismerjék: a keresztények tisztességtudása az Isten iránti szeretet gyümölcse, és hogy ezen az úton eljussanak Istenhez.