Lojalitás

A lojalitás kezeskedik érte, hogy biztosan, állandóan és zavartalanul járjunk az egyenes úton és ezenkívül megadja annak biztos tudatát, hogy az életnek van értelme és van benne boldogság. Vizsgáld meg magad, hogy nálad is így van-e minden pillanatban.

Bizalommal elmondtad nekem, hogy Isten időnként eltölt világossággal, azután megint nem…

Nyomatékosan emlékeztettelek arra, hogy az Úr mindig végtelenül jó. Ezért a világosságnak ezek az időszakai elegendőek ahhoz, hogy lehetővé tegyék a növekedést lelki életedben. De a többi időszak is segít abban, hogy előrejuss – megerősíti hűségedet.

A föld sója. – Az Úr azt mondta, hogy tanítványai – te és én is – a föld sója vagyunk, megóv a romlástól, az isteni dolgok jó ízét adja a világnak…

De azt is mondta: „Quod si sal evanuerit…” ha a só ízét veszti, eldobják és az emberek eltapossák.

Megérted most már, ami máig olyan érthetetlennek látszott számodra, bizonyos sajnálatos események láttán?

Az a hely a Timóteushoz írt második levélből, ahol az Apostol panaszkodik, hogy Demas Tesszalonikába menekült és a világ csábításainak áldozatul esett, megremegtet: Egy olyan ember, akit Pál más levelekben a szentek között említ, egy bagatell dolog miatt és az üldözésektől való félelmében elárulta Isten ügyét.

Igen, reszketek, amikor ezt olvasom – mert ismerem saját gyarlóságomat… És ez alkalmat ad arra, hogy a látszólag jelentéktelen dolgokban is az Úrhoz való legnagyobb hűséget követeljem meg magamtól. Ha valami nem arra szolgál számomra, hogy még szorosabban fűzzön Hozzá, akkor nem akarom azt a dolgot!

Ha azokra a történelmi helyzetekre gondolok, amelyeket az ördög megpróbál újra előidézni, úgy látom, hogy amit a lojalitásról írsz, elevenébe talál: „Egész napon át száll agyamból, szívemből és számból a röpima az ég felé: Róma!”

Nem csodálatos felfedezés?! Amit te csak félig fogtál fel, egyszerre napnál fényesebbé vált számodra, amikor másoknak kellett megmagyaráznod.

Amikor kimerítően kellett beszélned valakivel, aki bátortalanná vált, mert alkalmatlannak érezte magát és nem akart másoknak terhére lenni, akkor jobban megértetted, miért mondom neked mindig újra: Olyannak kell lennünk, mint azok a csacsik, amelyek a kút merítő kerekén köröket írnak le – hűségesen és becsukott szemmel. Mert sem nem látjuk, sem nem élvezzük személyes munkánk eredményeit – a virágokat, a gyümölcsöket, a buján tenyésző kertet –, de biztosak vagyunk becsületes fáradozásunk eredményében.

A lojalitás együtt jár a képzés követelményével. Az az őszinte szeretet, amely téged mozgat, nem teheti ki magát annak a veszélynek, hogy tudatlanságból olyan nézeteket és viselkedést terjeszt vagy hagy jóvá, amelyek messze vannak az igazságtól.

Azt írod nekem: „Szeretnék olyan szilárd és tévedésmentes lenni lojalitásomban, kitartásomban, szeretnék olyan éber lenni és annyira szeretettel telve szolgálni, hogy öröme teljék bennem és egy kis támasza lehessek.”

Erre azt felelem neked: Isten erősítsen meg elhatározásodban, hogy az Ő „segítői és támaszai” lehessünk.

Így van, vannak olyanok, akik először lelkesek, azután elmennek… Ez ne nyugtalanítson téged. Ők egyben azok a tűk, amelyekkel Isten a fonalat befűzi. Imádkozz értük! Talán így elérhetjük, hogy továbbra is „sínre tegyenek” másokat…

Úgy érzed, hogy ingadozóvá válsz. Ezért leírom neked ezt a részt egy levélből: „Talán továbbra is az a haszontalan eszköz maradok, amely mindig voltam. És mégis: Az a mód, ahogy az életemet nézem és ahogy benne mindent megközelítek, egészen megváltozott: az a szilárd vágyam, hogy kitartok utamon – végig!”

Sohase kételkedj benne: Ő soha nem téved! (Sohasem hibázik!)

Életed szolgálat – szolgálat rendíthetetlen hűséggel és fenntartás nélkül… Csak így fogjuk egészen megvalósítani, amit az vár tőlünk.

Sem lelki, sem jogi szempontból nem fogom sohasem osztani azok nézetét és helyeselni cselekvését, akik számára az Egyház szolgálata azt jelenti, hogy karriert csinálnak.

Fáj azt látni, hogy némelyik ember attól sem riad vissza, hogy Krisztus keresztjéről szónoki fogásokkal beszéljen, ha úgy gondolja, hogy ez karriert jelent. Ezek ugyanazok, akik mindarra türelmetlenül reagálnak, ami nem egyezik meg elképzelésükkel.

Számodra ez eggyel több okot jelentsen arra, hogy továbbmenj az egyenes úton és kérj erőt a Mestertől, hogy mindig elmondhasd: „Non mea voluntas, sed tua fiat!” Uram, add, hogy a szeretetben szent akaratodat tegyem!

Mindennap növekedned kell lojalitásban az Egyház, a pápa, az Apostoli Szentszék iránt. Ez a növekvő szeretet gyümölcse, melynek középpontja egyedül az Isten.

Erős benned az ösztönzés arra, hogy az Egyházat szeresd és annál erősebbé válik, minél inkább erőlködnek mások, hogy bemocskolják. – Én ezt egészen természetesnek tartom: mert az Egyház az anyád.

Aki nem akarja elfogadni, hogy a hit azt kívánja, szolgáljuk az Egyházat és a lelkeket, az előbb-utóbb meg fogja fordítani ezt a belső összefüggést: Végül az Egyház és a lelkek fognak személyes célja elérésére „szolgálni”.

Remélhetőleg sohasem esel áldozatul annak a tévedésnek, hogy Krisztus Titokzatos Testét azonosítod azzal a személyes magatartással, amelyet az egyik tagja magán- vagy közügyekben tanúsít. És remélhetőleg te nem adsz alkalmat egyszerű embereknek ilyen tévedésre.

Belátod, milyen fontos, hogy következetes és lojális légy?

Nem értelek, amikor hitbeli és erkölcsi kérdésekre vonatkozó beszélgetésben azt a megjegyzést teszed, hogy független katolikus vagy…

Független? Kitől? Egy ilyen függetlenség azzal egyenértékű, hogy Krisztus útját elhagyja.

Ne köss kompromisszumot, ha az Egyház tanításáról van szó. Az ötvözetnél mindig a nemesebb fém veszít értékéből… Azonkívül ez a kincs nem a tied. Az Evangélium figyelmeztet bennünket arra, hogy a Gazda számadást fog követelni tőled, akkor, amikor a legkevésbé várod.

Igazad van: vannak olyan katolikusok, akik gyakorlók és vallásosak az emberek szemében és talán valóban tisztességesek – de naivul az Egyház ellenségeinek szolgálatába állnak…

Olyan különböző fogalmak közé, amelyeket félreértenek, mint „ökumenizmus”, „pluralizmus” vagy „demokrácia”, beosont hozzájuk a legbosszantóbb ellenség: a „tudatlanság”.

Bár paradoxonnak látszik: nem ritkán éppen azok az emberek, akik „az Egyház fiainak és leányainak” nevezik magukat, keltik benne a legnagyobb zűrzavart.

Eleged van a harcból. A lojalitás hiányának légköre undort kelt benned… Az elesettek egymás fölé zuhannak és lábbal tapossák azokat, akik lejjebb vannak… Fogalmam sincs róla, miért csodálkozol ezen. Hiszen Jézus Krisztus ugyanazt élte át… De nem lett rezignált: mert hiszen ezért jött: hogy megmentse a betegeket és az értetleneket…

A lojális emberek tartsák távol magukat mindentől – ez a kívánságuk azoknak, akik nem lojálisak.

Óvakodj mindenfajta szektásságtól! Ez lehetetlenné teszi a lojális együttműködést.

Valódi egységet nem lehet úgy előmozdítani, hogy újabb szakadást okozunk…

A legkevésbé akkor, ha a kezdeményezők önkényességből igyekeznek elnyomni a törvényes tekintélyt.

Elgondolkoztál, amikor hallottad azt a megjegyzésemet, hogy Anyámnak, az Egyháznak vérét akarom érezni magamban – és nem Nagy Sándorét vagy Nagy Királyokét vagy a hét görög bölcsét…

Kitartani azt jelenti, hogy megmaradunk a szeretetben: „Per Ipsum et cum Ipso et in Ipso…” Ezt a hétköznapokra alkalmazva így is fordíthatjuk: Ő van velem, cselekszik általam és bennem…

Bizonyára vannak a katolikusok között is lanyha keresztények vagy legalábbis olyanok, akik alkalmanként ezt a benyomást keltik, ha érintkezünk velük. Ha ezen megbotránkozol, ez csak azt mutatja, hogy félreismered az emberi nyomorúságot – a tiedet is. Azonkívül igazságtalan és nem lojális kevesek gyengesége miatt Krisztusban és Egyházában keresni a hibát.

Az igaz, hogy nekünk, Isten gyermekeinek nem azért kell szolgálnunk az Urat, hogy minket lássanak. De az se jelentsen semmi problémát számunkra, ha látnak. És semmiképpen sem szabad letérni utunkról azért, mert esetleg megláthatnak.

Húsz évszázad telt el. És mindennap újra megismétlődik az a borzalmas dolog: Jézus Krisztust újra elítélik, megostorozzák, megfeszítik…

A katolikusok között is sokan vannak, akik szóval és tettel csatlakoznak a kiáltáshoz: „Őt? Nem ismerem!”

Bárcsak tudnék sok embert emlékeztetni, bizalmas beszélgetésben, mindenfelé az egész világon, hogy Isten végtelenül irgalmas – de végtelenül igazságos is! Ezért az Úr egészen világosan megmondta: „Aki megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt.”

Mindig azon a nézeten voltam, hogy a lojalitás hiánya taktikai szempontból nem más, mint a szeretet és a személyiség hiánya.

Vess egy pillantást az Istenanyára és nézd, hogy éli a lojalitás erényét. Erzsébetnek szüksége van rá és Mária azonnal útnak indul hozzá. Az Evangélium azt mondja: „cum festinatione”, örömmel sietve. Tanulj belőle!