Munka

A munka az ember eredeti rendeltetése és Isten áldása. Ha büntetésnek tekintjük, az sajnálatos tévedés.

Isten, a legjobb Atya, a paradicsomot adta az embernek lakóhelyül, „ut operaretur” – hogy dolgozzék.

Tanulás, munka: elengedhetetlen kötelességek minden keresztény számára: olyan eszközök, amelyekkel védekezhetünk az Egyház ellenségeivel szemben: olyan utak, amelyeken sok jó embert megnyerhetünk szakmabeli tekintélyünkkel, mert vannak, akik elszigeteltségüktől szenvednek, ezzel küszködnek. Aki a világban akar apostol lenni, annak számára a tanulás és a munka lényeges feltétel, hogy működni tudjon.

Kérem Istent, hogy Jézus gyermeksége és fiatalsága példaképed legyen: mind vitája az írástudókkal a templomban, mind munkája József műhelyében.

A harminchárom évből, ameddig Jézus a földön élt, harminc év a csend és rejtettség, az alávetettség és a munka ideje volt…

Egy fiatalember azt írta nekem: „Ideálom olyan nagy, hogy csak a tenger tudja magában foglalni.” Azt feleltem neki: És mit mond neked a „kis” tabernákulum… és az „egyszerű” názáreti élet? Ő a hétköznapok nagyságában vár ránk.

Isten előtt semmilyen munka sem „nagy” vagy „kicsi” önmagában. Egyedül a szeretet, amellyel végezzük, határozza meg értékét.

A munka „hősiessége” abban áll, hogy minden feladatot valóban elvégzünk.

Engedd meg, hogy még egyszer megerősítsem: a megszokott munka egyszerűségében, a hétköznapok mindig újra ismétlődő részletei között kell felfedezned a nagy és új titkot, mely sok ember előtt rejtve marad: az isteni szeretetet.

Felbátorít téged, mondod nekem, hogy elképzeled; mennyi kereskedő szentelődött meg bizonyára már az őskeresztények idején ebben a foglalkozásban.

Be akarod bizonyítani, hogy ez ma is lehetséges. Az Úr nem fogja segítségét megtagadni törekvésedtől.

Neked is hivatásod van egy foglalkozásra. Ez „ösztöke”, mely munkára buzdít és ugyanakkor „horog”, hogy embereket „halásszál” Krisztusnak. Ezért mindig tiszta legyen a szándékod és komolyan törekedj arra, hogy Istenért és emberekért végzett munkádban jó hírnévre tegyél szert. Ugyanis erre épít az Úr!

Hogy a dolgokat jó végre vigyük, először hozzá kell fognunk… Ez banálisan hangzik: és mégis ez az egyszerű határozottság hiányzik neked. Hogy örül az ördög restségednek!

Emberi mércével kontár munkát nem lehet megszentelni. Nem szabad Istennek rosszul végzett munkát felajánlani.

Ha valaki állandóan semmibe veszi a kis dolgokat, odáig juthat, hogy állandó tevékenysége ellenére végül mégis semmittevő lesz.

Azt kérdezted tőlem, hogy mit ajánlhatsz fel Istennek. Nem kell sokáig gondolkodnom a válaszon: Azt, amit egyébként is teszel, csak most jobban és olyan szeretettel téve, amely arra indít, hogy inkább rá gondolj, mint magadra.

Itt van számodra egy olyan feladat, amely egy egyszerű kereszténynek mindig aktuális lesz és valami hősiesség van benne: a legkülönbözőbb munkákat és azokat is, amelyek látszólag teljesen jelentéktelenek, szent módon végezni.

Dolgozzunk. Dolgozzunk sokat és jól. De ne felejtsük el, hogy legerősebb fegyverünk az imádság. Ezért nem fáradok bele abba, hogy ismételjem: szemlélődő lelkeknek kell lennünk a világban, ezért igyekeznünk kell a munkát imává alakítani.

A konyhában vagy, a tűzhely közelében, amikor írsz nekem. Már sötétedik és hideg van. Melletted húgod burgonyát tisztít. Mint a legfiatalabb közületek, most fedezte fel a következetesen élt keresztény hivatás „isteni esztelenségét”. Azon gondolkozol: látszólag ugyanazt teszi, amit eddig és mégis igen nagy a különbség!

Bizonyára, hiszen azelőtt „csak” burgonyát tisztított és semmi többet nem tett… Most viszont, miközben burgonyát tisztít, megszentelődik…

Azt mondod, egyre inkább megérted, mit jelent a „papi lélek”… Ne haragudj, hogy azt válaszolom: Cselekedeteid után ítélve, csak elméletileg érted. Mert mindennap ugyanaz történik nálad: Az esti lelkiismeret-vizsgálatnál csupa jó vágy és jófeltételek: De a délelőtti és délutáni munkádnál csupa kifogás és mentegetődzés.

Valóban úgy gondolod, hogy így azok közé tartozol, akikről Péter apostol írja: „Eleven kövek módjára ti is lelki templommá, szent papsággá épültök, hogy Jézus Krisztus által Istennek kedves lelki áldozatokat mutassatok be.”

Amikor a megszokott munkát elkezdted, felsóhajtottál – és ez olyan volt, mint valami tiltakozás: „Mindig ugyanaz!” Így van, mondtam neked, mindig ugyanaz. De ez az egyszerű munka – ugyanaz, amelyet szakmabeli társaid végeznek – nálad állandó imává kell, hogy váljon: olyan imává, amely ugyanazokból a szívhez szóló szavakból áll, de mindennap más dallammal.

Éppen ez a feladatunk: ennek az életnek prózáját isteni versmértékbe önteni és így hőskölteménnyé alakítani.

A Szentírásban azt olvassuk: „Stultorum infinitus est numerus” – mérhetetlen az ostobák száma. Valóban úgy látszik, hogy számuk állandóan növekszik. – Milyen sokszor kell őrültséget, az egészséges emberi ész hiányát elviselned! A legkülönbözőbb állásokban lévő emberek hivatali tekintélyükkel álcázzák ezt, vagy az „erények” álarca alá rejtik… És ez ott is megtörténik, ahol a legkevésbé várnád.

Mindenesetre nem értem, hogy szem elől téveszted az élet Istenre irányulását és közönyös maradsz. Nagyon kiszáradtnak kell lennie lelki életednek, ha az ilyen helyzeteket tisztán emberi számításból viseled el, hiszen kivonni úgysem tudod magad belőlük.

Ha nem segítesz ezeknek az embereknek abban, hogy megtalálják a helyes utat, miközben magad felelősségteljesen és példásan dolgozol ezentúl, te is olyan sarlatánná válsz, mint ők: legalábbis bűntársukká teszed magad.

Bizonyára fontos, hogy teljesen beleadd magad, mégis, munkádnak az őt megillető helyi értéket kell adnod: Csak eszköz arra, hogy a célt elérd. Semmi esetre sem szabad a lényegnek tartanod. Milyen gyakran akadályozza meg a hozzáértés bálványozása a lélek egyesülését Istennel!

Bocsáss meg, hogy újra visszatérek rá: A szerszám eszköz, nem szabad öncélúvá válnia. Tudna a földműves olyan kapával dolgozni, amely egy mázsát nyom? Természetesen nem. Már maga az, hogy azt vonszolja, igénybe venné egész erejét. A mag hiába lenne elvetve, nem tudna kikelni.

Ez már mindig így volt: gyakran éri féltékenység, bizalmatlanság, irigység azt, aki intenzíven dolgozik, bármennyire becsületes és tiszta szándékkal teszi is azt. Ha vezető állásban vagy, gondolj rá: olyan előítéletek, amelyeket bizonyos kollégák egyikükre vonatkozóan terjesztenek, nem ok arra, hogy az így megbélyegzettől megválj, – inkább arra mutat, hogy az illető nagyobb feladatoknál számításba jöhet.

Akadályok? – Alkalomadtán valóban vannak. – De van, amikor te találod ki őket, kényelemszeretetből vagy gyávaságból.

Az ördög végtelenül ügyes abban, hogy milyen csomagolásban adja elő azokat az okokat, amelyek miatt a munkát el kell hagyni! Pontosan tudja, hogy a henyélés minden bűn szülőanyja.

Fáradhatatlanul dolgozol, de mivel nem tartasz rendet, fáradozásod hatástalan marad.

Ezzel kapcsolatban eszembe jut egy válasz, amelyet egyszer olyan valakitől kaptam, akinek nagy volt a tapasztalata ezen a területen. Dicsérni akartam az egyik munkatársát és azt mondtam: „Roppant sokat dolgozik!” Az illető szárazon válaszolta: „Inkább mondja úgy, hogy állandóan mozgolódik.”

Te fáradhatatlan, de sajnos, terméketlen tevékenységet folytatsz – állandóan csak „mozgolódsz”.

Hogy másvalaki munkateljesítményének értékét csökkentsd, itt-ott elejtetted ezt a mondatot: Végül is csak a kötelességét teljesítette…

Megjegyeztem ezzel kapcsolatban: Úgy látod, hogy az kevés? Lelkiismeretes kötelességteljesítésünket az Úr mennyei boldogsággal jutalmazza: „Euge serve bone et fidelis… intra in gaudium Domini tui.” – Jól van, te hűséges, derék szolga! … Menj be Urad örömébe.

Az Úrnak joga van hozzá – és számunkra ez kötelesség –, hogy Őt „mindenkor” megdicsőítsük. Tehát ha eltékozoljuk időnket, Istentől lopjuk el a dicséretet.

Világos előtted: A munka sürget és minden perc, amelyet a kényelemszeretetnek engedünk, az Isten dicsőítéséből elvont idő. – Tehát mire vársz még, hogy minden pillanatot lelkiismeretesen felhasználj? Továbbá azt tanácsolom neked, vizsgáld meg egyszer, hogy ezek az üres percek – voltaképpen órák, ha összeszámoljuk őket! – nem rendetlenség és restség következményei-e?

A szomorúság és a belső nyugtalanság az elfecsérelt idővel arányosan növekszik. De ha szent türelmetlenséget érzel, hogy az időt valóban kihasználd, tele leszel örömmel és békével, mert nem lesz időd arra, hogy magadra gondolj.

Gondok? Nincsenek gondjaim, mondtam neked, mert sok dologról „gondoskodom”…

Kritikus időszakot élsz át: homályos, kellemetlen érzésed van: nehezedre esik, hogy a napirendedet rendezd: a munka felőröl, a nap huszonnégy órája nem elég arra, hogy minden kötelezettséged beleférjen… Megpróbáltad már, hogy az Apostol tanácsát kövesd: „Minden méltóképpen és rendben történjék?” Ez azt jelenti: tegyetek mindent Isten jelenlétében, Vele, Általa és kizárólag Érte.

Amikor az időbeosztásodat elkészíted, azt is gondold meg, hogy fogod az „üresjáratokat” felhasználni, amelyek váratlanul mindig újra adódnak.

A pihenést mindig úgy értettem, mint kikapcsolódást a hétköznapokból, sohasem úgy, mint henyélést.

A felüdülés azt jelenti, hogy erőt gyűjtünk, reménységet élesztünk fel magunkban, jövőre vonatkozó terveket fontolunk meg – röviden: változtatunk a tevékenységen, hogy azután új lendülettel térjünk vissza a megszokott munkához.

Mivel most olyan sok a tennivalód, eltűntek „problémáid”… Légy becsületes: Mióta elhatároztad, hogy Érte dolgozol, nincs már időd arra, hogy önző módon csak magadra gondolj.

A röpimák éppen úgy nem akadályozzák a munkát, mint ahogy a szívverés nem akadályozza a testmozgást.

Hogy saját munkánkat megszenteljük, az nem ábrándok kergetése, hanem minden keresztény feladata: a te feladatod és az enyém is… Az a szerelő, aki szintén felfedezte ezt a maga számára, azt mondta: „Megőrülök az örömtől annál a gondolatnál, hogy megszentelődhetek, amikor az esztergapad mellett dolgozom és énekelek, sokat énekelek, van, amikor a szívemben, van, amikor a hangommal… Milyen jó a mi Istenünk!”

A munka nem okoz számodra örömet, mert látod, hogy munkatársaid milyen kevéssé szeretik Istent és mint vonják ki magukat a kegyelem hatása alól és mindabból a jóból, amit adni szeretnél nekik.

Meg kell kísérelned, hogy mindazt, amit elmulasztanak, jóvá tedd úgy, hogy a munkában Istennek adod magad, mégpedig olyan buzgón, mint még sohasem tetted. Ilyen módon munkádat imádsággá változtathatod, mely az égbe tör minden emberért.

Örömmel dolgozni nem azt jelenti, hogy könnyelműek vagy felületesek vagyunk a munkában, mintha egy gátló tehertől mentesültünk volna.

Figyelj arra, hogy tevékenységedet ne tedd meggondolatlansággal vagy könnyelműséggel értéktelenné, kikerülve így azt a veszélyt, hogy a végén üres kézzel állj Isten előtt…

Némelyik embert előítéletek vezetik munkájában. Az ilyeneknek alapvetően az a véleményük, hogy senkiben sem lehet megbízni. Azonkívül nem értik meg, hogy szükség van a saját feladatunk megszenteléséért való fáradozásra. Ha beszélsz velük róla, azt válaszolják, hogy kérem, hagyjon békében a plusz megterheléssel. Mert alapjában véve tehernek tekintik munkájukat, amelyet csak kelletlenül hordanak. Ez egyike annak a számtalan küzdelemnek a békéért, amelyet meg kell nyerni: megtalálni Istent saját tevékenységünkben és – Vele és mint Ő – szolgálni az embertársakat.

Félsz a nehézségektől és ezért visszahúzódsz. Tudod, hogy melyik szóval lehetne jellemezni viselkedésedet? Kényelmesség, kényelmesség és még egyszer kényelmesség…

Azt mondtad, kész vagy minden erővel odaadni magad, mégpedig egészen. És most megelégszel a kezdő hős szerepével! Szedd össze magad és légy egész ember!

Főiskolás vagy – szenteld magad tehát könyveidnek apostoli beállítottsággal. Légy mélyen meggyőződve arról, hogy munkád óráról órára áldozat, amelyet Istennek felajánlasz és amellyel az embereket, hazádat és saját lelkedet szolgálod.

A tanulmányok jelentik számodra küzdelmeid színterét. Ezerszer elhatározod, hogy jól felhasználod az időt, azután mégis engeded, hogy minden kis dolog eltérítsen. Néha saját éned megy idegeidre, amikor észreveszed, hogy milyen gyenge akaratú vagy. Mégis mindennap újra felveszed a harcot.

Elfelejtetted már, hogy tanulmányaid erőfeszítéseit konkrét apostoli célokra ajánld fel?

A szorgoskodás könnyebb, mint a tanulás – de kevésbé hatékony is.

Nyilvánvaló, hogy nincs rendben lelki életed, ha tudod, hogy a tanulás apostolkodás és mégis megelégszel azzal, hogy éppen hogy fenntartod magad a vízen…

Ezzel a hanyagsággal elveszíted a jó szellemet! Akkor úgy járhatsz, mint az a példabeszédbeli munkás, aki aggodalmasan számolva elrejtette a kapott talentumot. Ha nem javítod ki ezt a hibás magatartást, kockára teszed magát az Úrral való barátságot, és végül kényelmességed ingoványában rekedsz.

A tanulmányok szükségesek, de egyedül nem elegendőek. Mert mit lehet egy olyan embertől várni, aki minden erejét csak arra használja fel, hogy önzését kielégítse?

Vagy attól, aki nem ismer más célt, mint hogy néhány év múlva kényelmes nyugalomban éljen? Igen, kell tanulni, hogy a világot Isten számára meghódíthassuk, megnyerhessük! Csak egy ilyen szándék emeli fáradozásainkat magasabb szintre. Akkor arra törekszünk, hogy munkánkat Istennel való találkozássá alakítsuk át és mások munkájának alapjává tegyük, akik követni fognak bennünket az úton.

Ilyen módon a tanulás imává válik.

Miután olyan sok ember életét ismertem, akik anélkül, hogy elhagyták volna a világban lévő helyüket, hősiesen egyedül Istenre irányulva éltek, erre a következtetésre jutottam: A munka egy katolikus számára nem kötelességteljesítést, hanem szeretetet jelent – hogy túlnőjön önmagán a szolgálatban és az áldozatban.

Ha egyszer felfogod a Krisztusért végzett testvéri munka eszményképét, nagyobbnak és erősebbnek fogod magadat érezni. Fel fogod ismerni, hogy milyen boldog lehet az ember ebben a világban, akkor is, ha olyan sok ember rendetlenül és keserűen végzi munkáját, mert kizárólagosan a saját énje mögött halad.

A szentség hősiességek összessége. Ezért feladatainkat megvalósítani és napról napra kitartóan tenni, ebben áll a hősiesség, melyet a munka tőlünk követel, miközben újra és újra ismétlődnek a feladatok. Ha nem így van, akkor nem akarunk szentekké lenni!

Közös pap barátunk meggyőzött. Amikor apostoli munkájáról beszélt, biztosított arról, hogy nincs olyan tevékenység, amely nem fontos. „Mert – így mondta – ezt a virágzó munkát itt nagyon sok ember csendes fáradozásának köszönhetjük, akik intenzíven dolgoznak és imádkoznak. Ezzel hívták le az égből a kegyelmek özönét, melytől minden kivirágzik.”

Tedd szobádba, dolgozó asztalodra, tárcádba a Szűzanya képét! És nézz rá, amikor megkezded munkádat, amikor bevégzed és közben is. Biztosítalak: erőt fog kikönyörögni számodra, hogy munkád az Isten iránti szeretet dialógusává váljon.