Szenvedés

Azt mondtad nekem, hogy Jézus életében vannak olyan jelenetek, amelyek különösen megragadnak téged: Így, amikor szenvedő emberekkel találkozik… Amikor testben és lélekben meggyötörteknek békét és gyógyulást hoz. Megkapó azt látni, ahogy meggyógyítja a leprát, visszaadja a látást, meggyógyítja a bénát a tó partján, azt a szegény szerencsétlent, akiről mindenki elfeledkezett… Ilyenkor olyan mélységesen emberinek, olyan közelinek látszik!

Igen és Ő ilyen, mert mindig ugyanaz marad, aki akkor volt.

Arra kérted az Urat, hogy engedje meg, hogy egy kicsit szenvedj érte.

És íme, amikor a szenvedés jön, mégpedig nagyon emberi, nagyon közönséges módon, mint nehézségek és gondok a családban vagy a mindennapok ezer kis kellemetlensége, mégis nehezedre esik, hogy Krisztust lásd mögötte.

Tartsd oda türelmesen a kezedet ezekhez a szegekhez… és fájdalmad örömmé fog változni.

Ne panaszkodj, hogyha szenvedsz. Csak az értékes köveket csiszolják.

Fáj? – Köszönd meg Istennek a „csiszolást”, mert úgy vett kezébe, mint egy gyémántot…

Egy közönséges kavicsot nem munkálnak meg így.

Akik gyáván menekülnek a szenvedéstől, azoknak van min gondolkozni, ha olyan embereket látnak, akik örömmel fogadják a szenvedést. Nem kevés férfi és nő képes arra, hogy keresztény módon szenvedjen. Kövessük példájukat.

Jajgatsz? És mintha okod lenne rá, azt mondod nekem: Itt van egy szúrás!… És itt még egy!

Hát nem érted, hogy milyen ostobaság meglepődni, hogy a rózsáknak tövisei is vannak?

Engedd meg, hogy továbbra is – mint eddig –, hogy bizalmas legyek veled: Egy feszület megpillantása elegendő ok számomra, hogy ne merjek szenvedéseimről beszélni… És hogy sokat szenvedtem, azt egyáltalán nem titkolom – de mindig örömmel.

Nem értenek meg? Ő maga volt az Igazság és Világosság és még övéi sem értették meg Őt.

Gyakran tanácsoltam azt neked, hogy emlékezzél imádságban az Úr szavaira: „Nem különb a tanítvány Mesterénél.”

Az Isten gyermeke számára az ellentmondás és a rágalom olyan, mint a katona számára a sebek, amelyeket a csatatéren elszenved.

Leszedik rólad a keresztvizet… A jóhíred!… Mit számít… Mindenesetre nem magad miatt kell szégyent és fájdalmat érezned, hanem miattuk – a rágalmazóidat kell sajnálnod…

Néha nem akarnak megérteni téged: mintha vakok lennének… De máskor te nem tudod elérni, hogy megértesd magad: alakítsd magad ebben a pontban!

Nem elég, ha igazunk van. Éppen olyan szükséges az is, hogy azt érvényesítsük… és elérjük, hogy a többiek elismerjék. – Bárhogy is van: Te mondd meg az igazat, amikor és ahol az szükséges, és ne törődj azzal, hogy „mit fognak szólni”.

Ha a Mester iskolájába jársz, nem csodálkozhatsz azon, hogy oly sok ember értetlensége miatt kell vesződnöd olyan emberekkel, akik már azzal is sokat segíthetnének neked, ha csak egy kicsit azon fáradoznának, hogy megértsenek.

Bár testileg nem bántalmaztad Őt… De olyan gyakran vetted semmibe, olyan sokszor pillantottál rá közömbösen, mint egy idegenre… Csekélységnek tartod ezt?

Az üldözők anélkül, hogy akarnák, segítenek az üldözötteknek, hogy szentekké váljanak…

De: jaj az ilyen „segítőknek”!

Milyen gyakran áll a földi jutalom – rágalomból…!

Némelyik ember mintha megszállottja lenne annak, hogy „szenvedést” fedezzen fel életében. Ezek azzal gyötrik magukat, amit beképzelnek.

Ha azután később valódi szenvedések és kellemetlenségek jönnek, akkor képtelenek arra, hogy az Istenanya példáját kövessék és mint Ő, kitartsanak a kereszt lábánál, a Fiúra tekintve…

Áldozat, áldozat! – Igen, Krisztus követése valóban azt jelenti, hogy hordozni kell a keresztet… Ő maga mondta. Ennek ellenére, mégsem hallom szívesen, ha olyan emberek, akik szeretik az Urat, túl sokat beszélnek a keresztről és lemondásról: mert aki szeret, az örömmel hoz áldozatot, akkor is, ha nehezére esik. Hiszen a kereszt Szent Kereszt. Az olyan lélek, aki képes így szeretni és így odaadni magát, túláradó mértékben megtapasztalja a boldogságot és a békét. Miért kell akkor mindig újra, egyben vigaszt várva, „áldozatról” beszélni, ha Krisztus keresztje az életed és boldoggá tesz?

Mennyire csökkenne a neuraszténiások és hisztérikusok száma, ha valóban megtanítanák az embereket – a katolikus tanítás keretében –, hogy hogyan kell keresztényként élni: Isten iránti szeretettel úgy, hogy a különféle bajokat áldásként tudjuk fogadni kezéből.

Ne menj el közömbösen más szenvedése mellett. Aki itt szenved – egy rokon, egy barát, egy munkatárs… egy ismeretlen – a testvéred.

Emlékezz arra az evangéliumi helyre, amelyet olyan gyakran olvastál bánkódva: még Jézus rokonai sem figyeltek Őrá.

Fáradozzál azon, hogy ez a helyzet ne ismétlődjék.

Képzeld el, hogy nincs a földön senki Istenen és rajtad kívül. Akkor könnyebben fogod a sértéseket és megaláztatásokat elviselni… Azonkívül azt fogod tenni, amit Isten akar és úgy fogod tenni, ahogy szeretné.

Néha – vélte egy beteg, akit a lelkekért való gond emésztett – a test egy kissé fellázad és nyög… De megpróbálom ezt a „nyögést” is mosollyá változtatni, mert az nagyon hatásos.

Gyógyíthatatlan betegség korlátozta lehetőségeit a tevékenységre. Mégis örömmel telve állította: „A betegség jó számomra, mindennap jobban szeretem. Ha választhatnék, százszor is azt választanám, hogy így szülessek!”

Jézus elérkezett a keresztig, miután harminchárom éven át – egész életén keresztül! – készült rá. Akik valóban követni akarják Őt, akik tanítványai, azoknak egész életüket társmegváltói szerető részvétellé kell alakítaniok azáltal, hogy megtesznek és elviselnek mindent azért, hogy megszabaduljanak Énjüktől.

A kereszt mindenben jelen van. Ott jelenik meg hirtelen, ahol a legkevésbé várnánk. – De ne felejtsd el: ha a keresztet érzed, akkor tudod, hogy most kezdődik hatékonyságod!

Urunk, az örök Főpap, mindig a kereszttel ad áldást.

„Cor Mariae perdolentis, miserere nobis!” – Hívd segítségül Mária legszentebb Szívét, azzal a szándékkal, hogy fájdalmával egyesülj, engesztelésül bűneidért és minden kor minden emberének bűneiért.

És ez a fájdalom – ezt kérd tőle minden lélek számára – mélyítse el bennünk a bűn utálatát és tegyen készségessé arra, hogy szeretettel elfogadjuk engesztelésül hétköznapjaink testi vagy lelki terheit.