Túlvilág

Az igazi keresztény mindig készen van arra, hogy Isten előtt megjelenjék. Mert ha azért fáradozik, hogy Krisztus tanítványaként éljen, akkor minden pillanatban felkészült arra, hogy kötelességét teljesítse.

A halállal szemben derűsnek, higgadtnak szeretnélek látni. – Nem egy pogány sztoikus hidegségével, hanem az Isten gyermekének biztonságával, aki tudja szívében, hogy élete átalakul, de nem enyészik el… Meghalni? Nem: ÉLNI!

A jogtudomány és a filozófia doktora volt és közel volt ahhoz, hogy elnyerje a madridi egyetem tanszékét. A tanulmányok fényes lezárása után fényes pálya várt rá.

Azt üzente nekem, hogy beteg és szeretne engem látni. Amikor odaértem abba a penzióba, ahol lakott, ezekkel a szavakkal fogadott: „Atya, meghalok.” Szeretettel bátorítottam. Életgyónást végzett. Még azon az éjszakán meghalt. Egy építész és egy orvos segítettek nekem rendbehozni a holttestet. – Egy oszlásnak indult fiatal test előtt álltunk és mindhárman megegyeztünk abban: az a fényes pálya, amit két főiskolai végzettséggel előtte állt, semmi sem volt ahhoz képest, mint amilyen döntő pályát befutott, mint jó keresztény.

Mindent el lehet rendezni, kivéve a halált… végül a halál rendez el mindent.

A halál el fog jönni kérlelhetetlenül. Ezért tiszta őrültség létünket kizárólag földi életünkkel egyenlővé tenni. Nézd csak, milyen sok ember szenved ettől: az egyik azért, mert az élet véget ér és mindent el kell hagynia, a másik, mert nem akar véget érni és már teher számára… Mindenképpen életutunkat életcéllá kell tenni. Fel kell oldani egy ilyen, tisztán evilági szemlélet bilincseit és tudatában kell lennünk saját földi életünk rövid időtartamának. Ehhez gyökeres belső fordulatra van szükség, arra, hogy saját énünktől és minden ideig tartó, önző szándékunktól egészen megszabaduljunk és Krisztusban, aki örök, újjászülessünk.

Ne félj bűneid ellenére sem, ha a halálra gondolsz… Hiszen Ő tudja, hogy szereted Őt. Ugyanúgy tudja azt is, hogy milyen anyagból vagy teremtve.

Ha keresed az Urat, úgy fog fogadni, ahogy a tékozló fiút fogadta atyja – de keresned kell Őt!

„Non habemus hic manentem civitatem” – Nincs itt a földön maradandó városunk. – Hogy el ne felejtsük ezt, néha teljes keménységével mutatkozik meg ez az igazság a halál óráján: meg nem értésben, üldözésben, megvetésben… és a végén mindig az a magány… mert még ha sok ember szeretete veszi is körül a haldoklót – mindenki egyedül hal meg.

Oldjuk el már most a horgonykötelet! Tegyük meg kitartóan az előkészületeket a nagy és végleges elindulásra – a legszentebb Szentháromság örökké tartó szemléletére.

Az idő a tőkénk: hozadékából „megvásároljuk” az örökkévalóságot…

Vigaszt találtál abban a felismerésben, hogy az élet azt jelenti: elajándékozzuk magunkat, felemésztődünk az Isten szolgálatában. Ha minden erőnket teljesen odaadjuk Érte, akkor a halál mint szabadító fog jönni, aki az életbe, örökkétartó örökségünkbe fog átkísérni bennünket.

Pap barátunk a szolgálatot mindig Isten jelenlétében látta el. Atyai kezét szorosan tartotta és úgy fogta fel önmagát, mint aki Istennek segít abban, hogy e neki ajándékozott alapvető meglátásokat továbbadja… És azt mondta önmagának: Ha egyszer meghalok, minden pontosan ugyanolyan jól fog menni, mint most, erről gondoskodik az Úr.

Ne csinálj a halálból szomorújátékot! Ugyanis nem az. Csak a szívtelen gyermekek nem örülnek annak, ha találkozhatnak szüleikkel.

Hiszen ezen a földön minden olyan, mint egy marék por. Próbáld meg egyszer a megholtak millióit szemed elé állítani, akik valamikor „fontos személyiségek” voltak és akikre már senki sem emlékezik…

Ebben áll a kereszténység nagy forradalma: a fájdalmat gyümölcsöt termő szenvedéssé átalakítani, a rosszat jóvá változtatni…

Ezzel kicsavartuk az ördög kezéből legerősebb fegyverét – és megszerezzük az örökkévalóságot.

Borzalmas lesz az ítélet azok számára, akik pontosan ismerték az Isten felé vezető utat, másokat tanítottak rá és buzdítottak, hogy azon járjanak, maguk azonban nem jártak rajta.

Isten saját szavaik szerint fogja őket megítélni és elítélni.

A tisztítótűz Isten irgalmát bizonyítja. Megtisztítja az Isten után vágyó lelkeket a bennük visszamaradt salaktól.

A halál és az ítélet a bűn következménye. Egyedül a pokol büntetés a meg nem bánt bűnökért. Aki Isten kegyelmében él, annak nincs mitől félnie.

Ha egyszer halál testvérünk gondolata félelmet kelt benned – mert látod valóságos nyomorúságodat! –, végy bátorságot és gondolj a mennyországra, amely ránk vár: Milyen lesz az, amikor a nyomorult, törékeny lényt – amilyen minden emberi teremtmény – elárasztja a végtelen Isten minden dicsősége és pompája, boldogsága és szeretete, amikor a tökéletes boldogság mindörökre eltölt bennünket?

Ha egy becsületes ember a földi élet keserű igazságtalanságával kerül szembe, akkor örül, ha az Isten örök igazságosságára gondol. Bár ismeri saját nyomorúságát, mégis kiált, mint Pál, telve vággyal. Bárcsak valósággá válna kívánsága: „Non vivo ego”, nem én élek, itt és most, hanem Krisztus él bennem. És élete örök élet.

Milyen nyugodtan halhat meg az, aki mindig és utolsó leheletéig Istennek adottan élt… Hidd el nekem, gyakran láttam azoknak az embereknek örömét, akik – hosszú éveken keresztül – „higgadt türelmetlenséggel” készültek erre az annyira vágyott találkozásra.

Kérd az Urat, hogy egyikünk se tagadja meg Őt! Ez nem is lesz olyan nehéz, ha nem viselkedünk úgy, mint ostoba tökfilkók. Mert Isten, az Atyánk, mindig és mindenben segít nekünk – és nem utolsósorban azáltal, hogy földi száműzetésünket időben korlátozza.

A halál gondolata segíteni fog neked abban, hogy jobban szeresd embertársadat, mert találkozásod ezzel vagy azzal az emberrel az utolsó lehet – ő, te vagy én minden pillanatban meghalhatunk.

Egy barátunk, aki nagyon vágyott Isten után, így nyilatkozott: Szerencse, hogy mi emberek, nem élünk örökké!

Amikor hallottam róla, elgondolkoztatott: ötvenegymillió ember hal meg minden évben, minden percben pedig kilencvenhét. A Mester hajdan arról a halászról beszélt, aki kiveti hálóját és Isten országáról, amely hálóhoz hasonlít… Ebből a jó halak ki lesznek válogatva és a rosszak, amelyek nem felelnek meg, el lesznek vetve… elvetve mindörökre! És ez a válogatás ötvenegymillió emberrel történik meg évenként és kilencvenhéttel percenként. – Add ezt tovább a többieknek is!

Anyánk testestől-lelkestől felvétetett a mennybe. Mondd meg neki mindig újra, hogy mi, a gyermekei, nem szeretnénk tőle elszakadva lenni… Meg fog hallgatni!