I. ÁLLOMÁS: Jézust halálra ítélik

Délelőtt tíz óra után vagyunk. A törvényszéki tárgyalás lassan véget ér. Nem találtak semmi bizonyítékot. A bíró tudja, hogy Jézust csak irigységből vádolták be ellenségei. Megpróbál még egy esztelen kísérletet; választás elé állítja a tömeget, válasszon Barabás, a rablógyilkos és Jézus között, aki Krisztusnak mondja magát. A nép Barabást választja. Pilátus így szólt:

– Hát Jézussal, akit Krisztusnak mondanak, mit tegyek? (Mt 27, 22)

Így válaszolnak: – Keresztre vele!

A bíró még egyszer: – De hát mi rosszat tett?

Újból így kiáltoznak: – Keresztre vele! Keresztre vele!

Pilátus megijed a növekvő lármától. Parancsára vizet hoznak, és a tömeg szeme láttára megmossa a kezét, miközben így szól:

– Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok. Ti lássátok! (Mt 27,24)

Ezután megostoroztatja Jézust, és átadja nekik, hogy keresztre feszítsék. A gyűlölet és a megszállottság hangjai hirtelen elülnek. Úgy látszik, mintha Isten vereséget szenvedett volna. Jézus egyedül van. Elmúltak a szép napok, amikor az Istenember szavai fénnyel és reménnyel töltötték el az emberek szívét. Hová tűntek a meggyógyított betegek hosszú sorai? És hová tűnt az ünneplő Jeruzsálem diadalmas zsivaja, amikor az Úr egy békés szamárcsikó hátán vonult be? Mintha csak az ember Isten szeretetének más irányt akarna szabni! Mintha ismertük volna az Úr napját!

SZEMPONTOK AZ ELMÉLKEDÉSHEZ:

1. Jézus a Getszemáni-kertben így imádkozik: Atyám (Mt 26, 39), Abba, Pater! (Mk 14, 36). Isten az én Atyám akkor is, ha megengedi, hogy szenvedjek. Szeretete gyöngéd akkor is, ha megsebesít. Jézus szenved, hogy az Atya akarata teljesüljön. És én, aki a Mestert követve éppen úgy szeretném az Isten szent akaratát teljesíteni, panaszkodhatom-e, ha utamon a szenvedés szegődik mellém társnak?

Ebben biztos jelét láthatom annak, hogy tényleg gyermeke vagyok, hiszen ugyanúgy bánik velem, mint szent Fiával. És akkor én is, mint Ő, elhagyatottan sírhatok az én Getszemáni-kertemben; de semmiségem fölismerve lelkem legmélyéről tör fel kiáltásom Isten felé: Atyám, Abba, Pater... fiat!

2. Jézust elfogják: ...venit hora: ecce Filius Hominis tradetur in manus peccatorum. (Mk 14, 41) Itt az óra! az emberfia most bűnösök kezére kerül. Máris elérkezett a bűnösök órája? Igen, és Isten örökkévalósága.

Jézus láncai! Az Úr szabad akaratából fogadott el titeket; kötözzetek meg engem is, hogy részt vehessek én is Urunk szenvedésében, hogy halandó testem megalázkodjék. Ugyanis nincs középút: vagy őt vetem alá az én akaratomnak, vagy ő uralkodik rajtam. És én inkább akarom Istent szolgálni, mint testem rabszolgájává válni.

3. A látszatper folyamán Jézus hallgat. Iesus autem tacebat. (Mt 26, 63) Jézus hallgatott. Aztán mégis felel Kaifás és Pilátus kérdéseire. Heródest viszont, a szeszélyes kéjencet szóra sem méltatja. (vö. Lk. 23, 9) A szemérmetlenség bűne annyira lealacsonyítja az embert, hogy még az Üdvözítőnek sem hallja a szavát.

Ha a társadalom mégoly széles rétegei is szembeszállnak az igazsággal, te csak hallgass, imádkozz, légy alázatos, és várj. Hiszen még az elveszettnek hitt lelkekben is ott él utolsó lélegzetükig az istenszeretet újraéledésének lehetősége.

4. Hamarosan kimondják az ítéletet. Pilátus gúnyosan megjegyzi: ecce rex vester! (Jn 19, 14) Nézzétek, itt a királyotok! A főpapok dühösen válaszolnak: Nincs királyunk, csak császárunk! (Jn 19, 15)

Uram, hol vannak a barátaid? Hol vannak az alattvalóid? Mind elhagytak Téged. És ez az elrugaszkodás már két évezrede tart. Mindnyájan menekülünk a kereszt, a Te szent kereszted elől. Vér, rettegés, magány, és a lelkek utáni csillapíthatatlan vágy... csak ennyi szolgál királyi meneted kíséretéül.

5. Ecce homo! (Jn 19, 5) Íme, az ember! Szívünk megrendül, míg Urunk egyetlen sebbé vált emberségét szemléljük.

Ha valaki akkor megkérdezi tőle: Mik ezek a sebek a testeden?, azt feleli: Ezeket barátaim házában szereztem. (Zak 13, 6)

Nézz föl Jézusra! Minden sebe vádol; minden ostorcsapás bűnbánatra int azokért a bántalmakért, amelyeket mi követtünk el ellene.