XI. ÁLLOMÁS: Jézust keresztre feszítik

Most szegezik Jézust a keresztfára, és vele együtt két rablót, egyiket jobbról, másikat balról. Jézus így szól:

„Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk 23, 34)

A szeretet vitte Jézust a Kálvária hegyére. És most is, amikor már a kereszten függ, minden szava, minden mozdulata állhatatos, és erős szeretetét sugározza.

Mint az örök főpap apa, anya és nemzetségrend nélkül (vö. Zsid 7, 3) kitárja karját az egész emberiség számára.

A kalapácsütések, amelyekkel a keresztre szögezik, a Szentírás jövendölését visszhangozzák: „átszúrták kezeimet és lábaimat. Megszámlálhatom minden csontomat; ők néznek és bámulnak.” (Zsolt 21, 18-19)

„Népem! Mit vétettem neked? Mi eshetett nehezedre? Felelj nekem!” (Mik 6, 3)

És mi, fájdalomtól megtört lélekkel, őszintén mondjuk Jézusnak: Tiéd vagyok, neked ajánlom föl magam, és boldogan hagyom, hogy engem is keresztre feszítsenek, mert a világ válaszútjain teljesen Rád hagyatkozom, a Te dicsőségedet, a Te megváltó munkádat és az egész emberiség megváltását akarom szolgálni Veled együtt.

SZEMPONTOK AZ ELMÉLKEDÉSHEZ:

1. Jézust keresztre szögezték. A hóhérok minden érzelem nélkül végrehajtották az ítéletet. Az Úr mindezt végtelen szelídséggel tűrte.

Nem volt szükség ennyi szenvedésre. Ő mindezt elkerülhette volna: a keserűséget, a megaláztatásokat, a bántalmazásokat, a rettenetes ítéletet és a megszégyenítést a vesztőhelyen, a szögeket és a lándzsadöfést... De Ő mindezt érted és értem akarta elszenvedni. És mi? Még mindig tartózkodunk tőle?

Megtörténhet, hogy egyszer a feszület láttán elsírod magad. Engedj csak a könnyeidnek szabad folyást! De törekedj arra, hogy kesergésed erős fogadalommal végződjék.

2. Annyira szeretem a megfeszített Krisztust, hogy szinte minden feszület, ami a szemem elé kerül, Istenem szelíd szemrehányásának tűnik számomra: Én szenvedek, te pedig gyáva vagy. Én szeretlek, te pedig elfelejtesz engem. Én kérlellek téged, te pedig megtagadsz. Itt függök kitárt karokkal a keresztfán, és irántad való szeretetemből mindent elviselek. Te pedig sopánkodsz már a legkisebb félreértés vagy a legcsekélyebb megaláztatás miatt is.

3. Mily szépek azok a keresztek a hegycsúcsokon, a nagy emlékműveken és a székesegyházak tornyain! De állítsunk keresztet a világ belső rejtekeiben is! Hiszen Jézus ott is meghallgatásra vár: a gyárak robajában, egy könyvtár nyugalmában, az utcai lármában, a mezők csöndjében, az otthonok meghittségében éppúgy, mint a gyűléseken és a sportpályákon...Ahol ugyanis a keresztény ember becsületesen él, szeretetével Jézus keresztjét állítja föl, amely mindent magához vonz.

4. Annyi sok év eltelte után jutott egy lelkész arra a csodálatos fölfedezésre, hogy a szentmise valóban munkát, isteni munkát jelent: operatio Dei. Azon a napon misemondás közben fájdalmat, boldogságot és fáradtságot érzett. Megérezte testében az isteni szolgálat következtében jelentkező kimerültséget. Mint ahogyan az első szentmise is – a keresztáldozat – megkövetelt Krisztustól minden erőkifejtést.

5. Mielőtt munkádhoz fognál, helyezz egy feszületet az asztalodra vagy a szerszámaid mellé. Tekints rá néha... Ha elfáradsz, vess egy pillantást Jézusra, és máris újult erővel megy tovább a munka.

Ez a feszület nemcsak egy szerettünk, ahogy szüleink, gyermekeink, feleségünk vagy jegyesünk képmása. Ez a te mindened: atyád, testvéred, barátod, Istened, a Legfőbb Szeretet.