VI. ÁLLOMÁS: Egy jámbor asszony kendőjét nyújtja Jézusnak

„Nem volt sem szép, sem ékes (hiszen láttuk), a külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfija, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat; megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra.” (Iz 53, 2-3)

Íme, ez az Isten Fia, aki előttünk elvonul, mily balgává lett... Balgává szeretetből!

Egy Veronika nevű asszony tolakszik át a tömegen, kezében fehér lenvászon kendő, amivel vigyázva letörli Jézus arcát. Az Úr szent képmása a kendőn marad.

Jézus szeretetreméltó arcvonásait, melyekkel egykor a gyerekekre tekintett, és amely a Tábor hegyén dicsőségben ragyogott, most a fájdalom fátyla fedi el. Ez a fájdalom a mi lelki tisztulásunk; ez az izzadság és vér, mely arcvonásait elhomályosítja és eltorzítja, a mi tisztulásunkra szolgál.

Uram, add, hogy a bűnbánat kegyelme által leszakítsam arcomról azt a szánalmas maskarát, mely bűneim által elfed. Ezután, s csak ezután leszek képes a bűnbánat és engesztelés útján arra, hogy életemet hűségesen a te életedhez igazítsam. Így válunk majd mi is hozzád hasonlóvá.

Így válunk mi is Krisztussá, ipse Christus.

SZEMPONTOK AZ ELMÉLKEDÉSHEZ:

1. Bűneink okozták Jézus kínszenvedését: mindazokat a kínokat, melyek Jézus szeretett képmását eltorzítják – perfectus Deus, perfectus homo. Bűneink most is elfedik előlünk az Urat, ezért látjuk Őt csak homályosan és torznak.

Amikor a látásunk zavaros, amikor a szemünk elhomályosodik, olyankor a világosságot keressük. És Jézus azt mondta: Ego sum lux mundi! (Jn 8, 12) Én vagyok a világ világossága. És hozzáfűzte: „Aki engem követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”

2. Keresd Jézus szent emberségét, s Ő majd elmélyíti lelkedben a szent arcának szemlélése iránti csillapíthatatlan éhséget és olthatatlan vágyat.

Ebben a vágyban, ami a földön sohasem teljesülhet be, gyakran találsz majd vigasztalást.

3. Szent Péter ezt írja: „Értékes, nagy ígéreteket kaptunk, hogy általuk részeseivé legyetek az isteni természetnek.” (2Pét 1, 4)

Egy ilyen, az isteni tulajdonságokban való részesedés nem jelenti azt, hogy emberi mivoltunk megszűnik. Mi továbbra is emberek maradunk, csakhogy olyan emberek, akik irtóznak a bűntől. Olyan emberek, akik a bocsánatos bűnt gyűlölik, s akik ugyanakkor saját, mindennapos gyöngeségük fölismerése mellett tisztában vannak Isten erejével.

Így aztán semmi se tarthat vissza minket: se az embereknek való tetszeni vágyás, se szenvedélyek, még ez a mindig lázadozó test sem, se a büszkeség, se... az egyedüllét.

Egy keresztény soha nincs egyedül. Ha elhagyatottnak érzed magad, az csak azért van, mert tekinteted nem a közeledben elhaladó Krisztusra irányul; pedig lehet, hogy éppen a kereszttel a vállán halad el melletted.

4. Ut in gratiarum semper actione maneamus! Istenem, köszönet Néked, köszönet mindenért: a kellemetlenségekért, a számomra fölfoghatatlan dolgokért és a szenvedésért is.

Ahhoz, hogy a márványtömbből valami kialakuljon, sokszor kell a kalapácsnak a vésőre ráütnie. Így vési Isten is lelkünkbe Fiának képét. Légy hálás az Úrnak ezért a gyöngédségéért!

5. Ha mi, keresztények, rosszul érezzük magunkat, akkor az csak azért van, mert életünket nem Isten akarata szerint irányítjuk.

Ahol egy tüske megszúrja kezünket, ott szemünk észreveszi a virágzó, illatos rózsaágat is.