Előszó

„Elmélkedj gyakran keresztre feszített Urunk sebein!” ^[1]. Amikor Msgr. Josemaría Escrivá de Balaguer a lelki élet elmélyítésére törekvőknek ezt az útmutatást adta, csak saját élettapasztalatát továbbította. Arra az útra mutatott rá, amelyet ő egész életén át betartott, és amely őt a lelkiség legmagasabb csúcsaira elvezette. Jézus iránti szeretete mindig érzékelhető, erőteljes, gyöngéd, gyermeki és megindító volt.

Az Opus Dei alapítója meggyőző erővel hirdette, hogy a keresztény élet végeredményben nem más, mint Krisztus követése, ebben rejlik minden titka. Nekünk is ugyanolyan közel kell Hozzá kerülnünk, és ugyanúgy Vele kell élnünk, mint az első tizenkettőnek – fűzte hozzá ^[2]. Éppen ezért ajánlotta az evangélium fölötti állandó elmélkedést. Akiknek megadatott az, hogy Krisztus életének eseményeiről szóló elbeszéléseit hallgassák, azok annyira élethűnek és aktuálisnak érezték, hogy szinte saját maguk is a történések részeseivé váltak.

Msgr. Escrivá de Balaguer különösen szívesen elidőzött a Jézus haláláról és feltámadásáról szóló evangéliumi részeknél. Ilyenkor, egyéb szempontok mellett, figyelmét Krisztus emberségére irányította, aki azért, hogy minden emberhez közel juthasson, teljes emberi gyöngeségében és teljes isteni ragyogásában áll előttünk. „Ezért ajánlom az Úr szenvedéséről szóló olvasmányokat – mondta. – Ezek az őszinte áhítattól átitatott művek úgy jelenítik meg Isten Fiát, aki olyan ember, mint mi, de ugyanakkor valóságos Isten is, hogy emberi színe alatt a világ megváltásáért szeret és szenved” ^[3]. A keresztény ember valójában a kereszt tövében válik éretté és erőssé; ott, ahol Anyját, Máriát is találja.

Az Opus Dei alapítója gyakran elmélkedett a Kálvárián történteken. Ennek a gyümölcse ez a Via Crucis, amivel a Krisztus kínszenvedésében való elmélyüléshez akart segítséget nyújtani. Azonban semmiképpen sem állt szándékában, hogy ennek a mélyen keresztény imagyakorlatnak mindenki számára kötelező szövegformát adjon. Oly mély volt a lelkiismereti szabadság iránti szeretete és az egyéni lelki élet iránti tisztelete, hogy még az Opus Dei tagjait sem kötelezte megszabott áhítatgyakorlatokra, természetesen eltekintve azoktól, amelyek Isten akaratából az Opus Dei lelkiségének lényegéhez tartoznak.

Msgr. Escrivá de Balaguernek ez az új posztumusz műve, mint elődei is, azért készült, hogy segítsen minket az imádságban, és hogy nőjön bennünk Isten kegyelmével a bűnbánat szelleme – a szeretet fájdalma – és hálaadásunk az Úrnak azért, hogy szent Vére által megváltott bennünket ^[4]. Éppen ezért az elmélkedés szempontjaiként Msgr. Escrivá de Balaguer szentbeszédeiből és beszélgetéseiből néhány idézetet fűztünk közbe, amelyek azt bizonyítják, hogy buzgalmában csak Istenről, egyedül Istenről akart beszélni.

A keresztúti ájtatosság nem szomoríthat el. Msgr. Escrivá de Balaguer sokszor említette, hogy a keresztény boldogság gyökereinek kereszt alakja van. Jézus Krisztus szenvedése a fájdalom, de egyszersmind a remény és a biztos diadal útja is. Egyik szentbeszédében így magyarázott erről: Gondolj arra, Isten azt akarja, hogy örülj. Ha te a lehetőségeidhez képest minden tőled telhetőt megteszel, boldog leszel, nagyon boldog, rendkívül boldog még akkor is, ha a keresztedet mindig hordoznod kell. De akkor a kereszt többé nem vérpad, hanem Krisztus uralkodói trónusa lesz. Mellette áll anyja, Mária, aki a mi anyánk is. Ő fogja neked kiesdeni az erőt ahhoz, hogy elszántan tudj szent Fiának nyomába lépni. ^[5]

ÁLVARO DEL PORTILLO

Róma, 1980. szeptember 14.

A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén

^[1]Út, n. 288.

^[2]Isten barátai, n. 299.

^[3]Ibidem.

^[4] Vö. 1Pt 1,18-19.

^[5]Isten barátai, n. 141.